Délmagyarország, 2005. január (95. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-24 / 19. szám
HÉTFŐ, 2005. JANUÁR 24. «AKTUÁLIS* 5 A rendőrség javaslata: a legkisebb balesethez is hívják őket Cserbenhagyott, kárvallott autósok Koccanásos baleseteknél gyakran előfordul, hogy a járművek vezetői nem hívnak rendőrt, nem töltik ki a baleseti bejelentőt, a vétkes pedig néhány nappal később már azt is letagadja, hogy egyáltalán ott járt. Az ilyen esetek elkerülésére megoldást kínál a rendőrség: a baleset szereplői tárcsázzák a segélyhívó számát. MUNKATÁRSUNKTÓL - Arra ösztönzöm az autósokat, hogy akkor is értesítsék a rendőrséget, ha csak kisebb, úgynevezett koccanásos balesetet szenvednek - jelentette ki lapunknak Radics Róbert százados. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály vezetője hozzátette: a rendőrségi helyszíneléssel megelőzhetők a későbbi viták, félreértések. A százados nem tart attól, hogy iménti felhívása után jelentősen megemelkednének a „jelentéktelennek" mondható balesetekről szóló bejelentések. Radics Róbert hangsúlyozta, hogy a személyi sérüléses balesetek esetén kötelező értesíteni a rendőrséget. Gyakran előfordul, hogy egy-egy koccanásos baleset résztvevői különböző okokból nem kérnek rendőri intézkedést és a helyszínen nem töltik ki a körülményeket rögzítő, a felelősséget is elismerő baleseti bejelentőt sem. Ennek általában az időhiány a magyarázata, de az is a gyakori okok közé tartozik, hogy egyik járművezetőnél sincs a biztosítók által elfogadott kék és sárga színű bejelentő. A vétkes autós a bonusz megtartása mellett azért kéri meg a vétlen jármű vezetőjét, hogy „a történteket intézzék el egymást közt", mert a helyszínre hívott rendőr szabálysértés miatt pénzbüntetést róhat ki a haleset okozójára - mondta megkeresésünkre több biztosító kárszakértője is. Az ilyen eseteknél pedig az is megtörténik, hogy a baleset okozója később hajlamos elfelejteni, hogy mi is történt, azaz néhány nappal később már nem hajlandó elismerni a felelősségét. - Ez persze nem azt jelenti, hogy a vétkes megússza, de sokkal hosszabb időt vesz igénybe, amíg á vétlen jármű vezetője hozzájut a kártérítéshez - mondta D. Béla, volt kárszakértő. Olyan eset is megtörtént, hogy a baleset után néhány nappal a biztosító ügynöke javasolta ügyfelének, ne ismerje el a felelősségét, „hátha megússza és akkor megmarad a bónusza is". Ezt az érintett társaság szegedi kirendeltségének egyik vezetője felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte. Azt mondta, ha bebizonyosodik, hogy munkatársa ilyen ügyfélellenes tanácsot adott, azonnal megválnak tőle. A koccanásos balesetnél is érdemes rendőrt hívni Fotó: Karnok Csaba Februárban kiírja az önkormányzat a pályázatot Hat év után új bolt nyílhat Király Sándor (jobbról) 424 aláírást gyűjtött az élelmiszerbolt megnyitása ügyében Fotó: Schmidt Andrea Hat éve bontották le a szegedi Klapka téri barakk ABC-t, s a környékbeliek azóta várják egy új bolt megnyitását. Az Árva utcai Király Sándor aláírásokat is gyűjtött az ügyben, ám mostanáig semmi sem történt. Friss hírünk szerint viszont februárban kiírják a boltépítésről szóló pályázatot. Még az előző önkormányzati ciklus elején küldött 424 aláírással hitelesített kérvényt a városházára a szeged-rókusi Árva utcában lakó Király Sándor. A környékbeliek nevében azt kérte, támogassák egy új élelmiszerbolt létesítését az 1999-ben lebontott Klapka téri pavilon ABC helyett. Az üzletnyitás természetesen nem önkormányzati feladat, de az már igen, hogy biztosítsa a szükséges feltételeket. A megszűnt ABC tulajdonosa vállalta volna, hogy ha megkapja a területet, új boltot épít. A szószóló - fölidézve a boltért folytatott hatéves küzdelmet elmondta: az üzlet bezárása után néhány hónappal fölmerült, hogy benzinkút épül a lebontott élelmiszerbolt helyén, de a terv ismertetésére összehívott lakossági fórum résztvevői határozottan elutasították a javaslatot, az önkormányzat pedig elfogadta a tiltakozást. Azóta viszont semmi sem változott. A mindennapi bevásárláshoz a Makkoserdő sor és Nádas utca sarkán álló boltba kell eljárni - az pedig elég messze van. Király Sándor azóta sem nyugszik bele a helyzetbe. Nem csupán az élelmiszerüzlet hiánya bosszantja: a Párizsi körúti kisposta bezárását ugyancsak fájlalja. _ Úgy tűnik, mégis lesz előrelépés. Molnár László, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodavezetője tájékoztatása szerint rövidesen kiírják az üzlet létesítésről szóló pályázatot. A hosszú várakozás oka az volt, hogy a területet telekkönyvi furcsaságok miatt eddig nem adhatták el. Korábban ugyanis az egykori barakk ABC helye is közterület volt. Az értékesítéshez a Klapka téri telek megosztására volt szükség. Ezt a szükséges és hosszadalmas ügymenet után elrendezték, nemrégiben megtörtént a földhivatali bejegyzés. így már valóban nincs akadálya a boltépítésről szóló pályázat kiírásának: erre várhatóan már februárban sor kerül. NY. P. PAVILONTERV A polgármesteri hivatal főépítészi irodája már elkészíttette a Klapka térre építhető üzlet tervét. A hajdani barakk helyén a környezetbe illő pavilon áll majd. Az még nem dőlt el, hogy a mintegy 800 négyzetméteres építési telekre az építtető használati jogot kap majd, vagy megvásárolhatja a területet. Tizenegy év börtönt kapott a gyilkos Sánta együtt aludt a holttesttel Egy rendszeresen italozó szegedi férfi, miután összeveszett élettársával, leszúrta, majd egy hétig együtt aludt a halott nővel. A gyilkost 11 évre ítélte a bíróság. MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi Sánta László letartóztatása előtt élettársa segélyéből, valamint guberálásból élt. Az 50 éves férfi 1979 óta élt élettársi kapcsolatban K. Ilonával. Mindketten sokat ittak, állandóan veszekedtek, a férfi többször megverte élettársát. A veszekedések során S. László többször azzal fenyegette a nőt, hogy megöli. Tavaly év elején, január 8-án reggel egyedül indult guberálni, miközben alkoholt fogyasztott. Hazaérve a sértettel közösen használt bérlakásba, ismét összeszólalkoztak. A vita hevében felkapott egy kést és mellkason szúrta a nőt, aki azonnal életét vesztette. A gyilkosság után egy héten át folyamatosan ivott és együtt aludt élettársa holttestével. A rendőrséget az egyik lakó értesítette. Sánta Lászlót a Szegedi ítélőtábla tegnap emberölés miatt 11 évi börtönre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Szegeden 89 tonna pillepalack Öt évvel ezelőtt még csak 1,5, tavaly viszont már 89 tonna műanyag palackot gyűjtött be a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. a városban és környékén. Ezek egy részét újrahasznosítják. Előfordul, hogy a korábbi üdítős palackból polárpulóvert készítenek. Öt évvel ezelőtt indította el a pet (polietilén-tereftalátból készült) palackok gyűjtését a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. Ma már nemcsak Szegeden, hanem Ásotthalmon, Sándorfalván és Zákányszéken is működik a szelektív zsákos gyűjtés. A megyében egyébként az utóbbi években több településen hoztak létre szelektív hullaclékgyűjtő-szigeteket. Szegeden 10 helyen állítottak fel kicsi, 3 rekeszes tartályokat - többnyire élelmiszer-áruházak környékén. így a lakosság szelektíven helyezheti el a hulladékot Újszegeden, a Belvárosban és Rókuson. Nagy, vagyis 15 köbméteres szelektív hulladékgyűjtő tartályok 7 helyen találhatók a városban a Csillag tértől a Hargitai utcán át a Tápai utcáig. Szolnoki László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. műszaki igazgatóhelyettese elmondta: a'zöld zsákokban összegyűjtött, vagy a szelektív szigeteken elhelyezett műanyag palackokat a társaság összegyűjti, színre válogatja - megkülönböztetik a színes, illetve az úgynevezett víztiszta, vagyis átlátszó flakonokat -, bálákba tömöríti és egy részét újrahasznosítja. A műanyag palackokból műanyag szál készül, amelyből például vállfatároló ládákat vagy polárpulóvert gyártanak. Igaz ugyan, hogy néhány gyártó az üdítőjét, ásványvizét viszszaváltható műanyag flakonokban is forgalmazza, ám ezeket a palackokat legfeljebb 10 alkalommal lehet újratölteni - az üvegek esetében ez a szám 40-60 -, a visszagyűjtött, de már újra nem tölthető palackok pedig égetőbe vagy lerakóba kerülnek. NYEMCSOK ÉVA k ) BEGYŰJTÖTT PET-PALACKOK MENNYISÉGE (tonna) 2002-ig vegyesen gyűjtötték a színes és a víztiszta palackokat (Ásotthalom, Sándorfalva, Szeged, Zákányszék) 60 50 40 30 20 10 | vegyes gyűjtés szirtes palack vfztiszta palack '....Éli 10,01 in CD ro 1 2000 2001 2002 90,01 89,0 t 2003 2004 Forrás: Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. DM grafika Kisebb területeknél kevésbé vehető észre a csökkenés Öngyilkosságok a számok tükrében A statisztikák szerint Magyarországon csökkent az öngyilkosságok szánta. Tfemesváry Beáta szegedi pszichiáter szerint ez örvendetes tény, de az országrészek közti különbségek még mindig aggasztóak. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében másfélszer anynyian vetnek véget önkezükkel az életüknek, mint a Dunántúlon. MUNKATÁRSUNKTÓL Magyarországon jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma - nyilatkozta Rihmer Zoltán, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet osztályvezető főorvosa, aki huszonöt éve foglalkozik a depresszió és az öngyilkosság kérdésével. Hazánkban százezer lakosra mintegy harminc öngyilkos jut, s ezzel Magyarország 2003-ban a hetedik helyén állt a világban, ugyanakkor két évtizeddel ezelőtt ez az arányszám 46 fölött volt, és akkor Magyarország világelső volt ezen a téren. - Örvendetes tény, hogy csökkent az öngyilkosok száma, ugyanakkor az ország különböző részei között aggasztóak a különbségek - mondta lapunknak Temesváry Beáta, a szegedi városi kórház pszichiátriai és addiktológiai osztályának vezető főorvosa. A szakember elmondta: minél kisebb régióra bontjuk az adatokat, annál kevésbé észlelhető az országos statisztikában megmutatkozó csökkenés. A főorvos hangsúlyozta: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében másfélszer annyian vetnek véget önkezükkel az életüknek, mint a Dunántúlon. Temesváry Beáta hozzátette, minél kisebb területi egységet nézünk, annál kevésbé észrevehető a csökkenés. A szakember szerint a megelőzés rendkívül széles körű munkát igényelne.