Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-01 / 280. szám
8 • MEGYEI TŰKOR" SZERDA, 2004. DECEMBER 1. Kis szegedi műjégpályatörténet Téglajegytől a jégdiszkóig Földházi Tibor intézményvezető-helyettes gyerekként téglajeggyel járult hozzá a műjégpálya ügyeinek intézéséhez Fotó: Schmidt Andrea A szegediek összefogásával az 1980-as évek elején kezdték el építeni a „napfény városának" műjégpályáját. A helyi tanács a nemes cél érdekében téglajegyeket bocsátott ki. A jégpálya vezetőhelyettese, Földházi Tibor gyermekként kivette a részét az építkezésből. „Csongrád megye és Szeged város párt- és állami vezetése - a hosszú évek óta megnyilvánuló társadalmi igényTe figyelemmel javasolta, hogy Szeged városában a VI. ötéves terv időszakában tömegsport céljaira alkalmas műjégpálya épüljön." Az akkori gazdaság helyzetére tekintettel a tanács 50 forintos téglajegyeket bocsátott ki, s így lakossági összefogásból kezdték el építeni a szegedi, Szabadkai úton lévő műjégpályát. A pálya jelenlegi vezetője, Hódi Tamás és helyettese, Földházi Tibor is őriznek maguknál egy-egy téglajegyet. A 33 éves fiatalember, Földházy Tibor gyermekként maga is részt vett az építésben. - Egyszer csak fogta magát a megyei és a városi tanács, és eldöntötték, hogy lesz koripálya - mondja a létesítmény vezetőhelyettese. - Azt tudni kell, hogy ez a terület mocsaras, mert egy ideiglenes víztározó volt, ami a környék esővizét gyűjtötte össze. Ezért először hatalmas költséggel, leningrádi tervek alapján 6-8 méter mélyen kicserélték a talajt. A Szabadkai úti műjégpálya és környéke ma is a város egyik legmélyebb pontja. Az épület hatvanszor hatvan centis betonlábakon áll, alóla pedig folyamatosan szivattyúzzák a talajvizet. 1985-ben, bár még csak az egyik lelátó készült el, november 7-én, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján megnyitották a korcsolyapályát. - A körülmények mostohák voltak, de a hangulat fantasztikus. Hátul a munkások felvonulási, barakképületei sorakoztak, aztán az öltözők, mosdók. Ennek ellenére iszonyúan sok ember gyúlt össze. Előfordult, hogy az 1800 négyzetméteren 1800-an koriztunk - nosztalgiázott Földházi Tibor. A pályát a rendszerváltás után ketten is megpróbálták privatizálni - sikertelenül. Az 1991-92-es szezonban a jégkorongcsapat, majd az 1993-94-esben egy szegedi vállalkozó bérelte ki 50 évre a pályát. Ám azt követően, hogy a Picket is magánosították, a jégpálya nem használhatta a cég hűtőrendszerét. A vállalkozó megrendelte a több tízmilliós hűtőberendezést, amit azonban már nem tudott kifizetni. - Végül az önkormányzat fizette ki a berendezést, s azóta töretlen a lendület a pályán. Lippai Pál mielőtt leköszönt a polgármesterségről, 1995-ben 70 millió forintos támogatást adott, amiből elkészült a tető - egészítette ki létesítmény históriáját Földházy Tibor. A pálya történetében egy másik szomorú évszám 1995, mikor a tetőszerkezet elkészült, de tönkrement a csőrendszer, így nem nyitott ki a létesítmény. Az 1996-97-es szezont viszont már új csőrendszerrel kezdték, majd 1999-ben lecserélték az addigi dízel jégfelújító berendezést elektromosra. Azóta kisebb-nagyobb felújításokkal megy a nagyüzem, tavaly óta pedig péntek esténként jégdiszkó várja a fiatalokat. A. T. J. Díjazták a filmszemle legjobb alkotásait Hatodik alkalommal rendezték meg a hét végén Szegeden a Csongrád megyei amatőr filmszemlét. A zsűri első díjjal jutalmazta Hegedűs Anita Nem loptunk mi csak egy szöget című filmjét. Második lett Szalai Tibor Jegenyeként hajlít az északi szél, harmadik pedig B. Ibpp László vajfilm című alkotása. A közönségdíjat Németh Norbert szerezte meg a Roncsdcrbivel. Különdíjjal jutalmazták Balogh Gábor Vacsora, a Junior Achievement Magyarország GDay diákvállalkozási csoport A sellő és a fa, valamint Kukli György A Szegedi Nagy Árvíz című filmjét. Rózsa és Ibolya Balogh Géza rendezésében mutatta be a szegedi Kövér Béla Bábszínház a Rózsa és Ibolya című bábjátékot, amit Arany János meséje nyomán Gáli József írt. A produkció zenéjét Vass Lajos komponálta, a bábokat Koós Iván tervezte. A darabot Balasi ¡ólán, Diószegi Ágnes, Huszár Zoltán, Jenei Endre, Matuska Zoltán, Rózsa Teodóra és Szálkái Dénes játssza. A bábfigurák Koryürek Vera munkáját dicsérik. A Rózsa és Ibolya legközelebb csütörtökön és pénteken délután fél 3-tól szerepel a bábszínház műsorán. A bábszínház decemberben további öt alkalommal tűzi műsorára. Papp fános szenvedélyes természetjáró Impala és varacskos disznó a falon Papp János Rúzsa polgármestere. Szenvedélyesen szereti a természetet, Afrikában vadászik, s ha csak teheti, különleges növényeket telepít otthoni kertjébe. A vadak és a vadászat iránti szenvedélyét családi gyökerekre vi ;szavezető rúzsai polgár lester elmondta, már Í> dédnagyapja is vadászó t az 1800-as években, s gyakran mesélt farkaskala.idjairól. A sport szeretete a mesékből is táplálkozott, s apáról fiúra szállt. Papp /ános 1972-ben lett vadász, majd négy évvel később vadászmester. Ehhez a vadgazdálkodást, a vonatkozó jogszabályokat, a környezetvédelmet magas fokon kellett elsajátítania. Papp Jánost, saját bevallása szerint, nem elsősorban a zsákmányszerzés vezérli, néhány trófeára azonban mégis különösen büszke. Négy évvel ezelőtt Dél-Afrikában vadászott osztrák kollégájával, a vadászat vezetőjének meghívására. Itt - többek között - impala, nagykudu, varacskos disznó került puskavégre. E trófeák hazakerültek, s általuk most is felelevenednek az afrikai emlékek. - Zsiráfot, elefántot, zebrát azonban nem lőnék semmi pénzért, mert azokat az állatokat nem lenne szívem megölni mondta a polgármester. Évente néhány vadászaton itthon is részt vesz, lőni azonban egyre ritkábban szokott. A természet szeretete az, ami ráveszi, hogy a téli hajnalokon csatlakozzon a puskás emberekhez. A polgármester nem csak az állatokért, a növényekért is rajong. Akárhol jár, és ahol csak teheti, virágokat, kúszó és gumós növényeket gyűjt. Van a gyűjteményben soproni, salgótarjáni, osztrák, romániai növény is. - Az új szerzeményt otthon elültetem, megpróbálom szaporítani magyarázta Rúzsa első embere. - Növénynemesítéssel, oltással is kísérleteztem, változó sikerrel. A családom is természetszerető, ezért nem nézik rossz szemmel a „gyűjtögetést". G. ZS. Papp János az afrikai zsákmánnyal Fotó: Schmidt Andrea : már mc Szegeden a Pprmar SS: keresztül Is megvásárolhatlak parkolászelvény & amit egy újabb SMS elküldésével meg is hosszabbíthatnak. Nem kell mást tenniük, mint elküldeni gépkocsijuk rendszámát és a kívánt jegy típusát. SMS parkolójegy PANNON GSM Ff*?*' Az élvonal.