Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-21 / 297. szám

6 "MEGYEI TŰKOR CSÜTÖRTÖK, 2004. DECEMBER 16. Rendeződött a dorozsmai család sorsa „Könnyebb az életünk!77 Szabó Ilona kisfia, Tibike autista, ezért állandó felügyeletre van szüksége Fotó: Karnok Csaba Egy éve írtunk utoljára egy kiskundorozs­mai családról, amelynek házába lapunk segítségével kapcsolták be az áramot. Cikkünk megjelenése után adakozás kez­dődött, és rövid idő alatt összegyűlt a be­kötés költségeiből a családot terhelő ösz­szeg. A három gyermekét egyedül nevelő Szabó lhna 2002 őszén Medgyessy Péter minisz­terelnöknek írt levelében kért támogatást, így írt a kormányfőnek: „Kérem a Tisztelt Miniszterelnök Urat, hogy vegye figyelem­be nehéz helyzetemet, és ha módjában áll, méltányolja kérésemet, segítsen nekünk, hogy legyen villamos energiánk, és ebből kifolyólag könnyebb legyen az életünk. Csak egy kicsit szeretnénk, hogy nekünk is jobb legyen. Egy kis fényt a sötétségben. Mély tisztelettel és reményekkel telve: Sza­bó Ilona." Sok adomány érkezett Az áramra legfőképpen az egyik gyermek, az autista Tibike ellátása miatt lett volna nagy szükség, mert a beteg kisfiú csak pépes ételeket fogyaszthat, amelyeknek elkészítése sokkal könnyebb elektromos turmixgéppel. Fölhívásunkra olvasóink, valamint intéz­mények, gazdasági társaságok adták össze az áram bekötéséhez szükséges önrészt fe­dező költségeket, ezen felül sok tárgyi ado­mány is érkezett. Akadtak nyugdíjasok, akik kevéske havi járandóságukból spórol­tak meg néhány ezer forintot - ők még em­lékeztek azokra az időkre, amikor nem volt minden házban, lakásban áram. Sorsuk nagyot változott A Délmagyarországot kiadó Lapcom Kft. is hozzájárult ahhoz, hogy Szabó Ilona és csa­ládja dorozsmai tanyájára bevezethessék a villanyt: lapunk 100 ezer forinttal gyarapítot­ta a Vöröskereszt számláján eddig összegyűlt pénzt. Segitett a Démász Rt. és az önkor­mányzat dorozsmai kirendeltségének vezető­je, Fábián lózsef is. így 2003 júniusában elő­ször gyulladhatott föl a villany a közel másfél száz éves házikóban. - Sokkal könnyebb lett az életünk, a villany nagyon sokat jelent. Ha néha, hálózatjavítás miatt áramszünet van, nem tudunk mit kez­deni magunkkal, pedig azelőtt mindennap így éltünk... - mondta Szabó Ilona. Sorsuk nagyot változott, amióta este nem petróle­umlámpa világít, s nincs szükség az olajjal működő aggregátorra sem. Az anyuka bekap­csolhatja a régen áhított turmixgépet, s elké­szítheti Tibikének az ennivalót. A kisfiú so­kat fejlődött, már maga is ügyesen fölgyújtja a villanyt. Testvére, Jancsika azóta új iskolába jár: a tarjáni Zápor-tó melletti általánosban kitű­nően tanul. Henriett tizedik osztályos a Klúg Péter szakközépiskola számítógép-ke­zelő tagozatán. Merthogy már komputer is van a családban - az elsőt kapták, de ki kel­lett cserélni; az újat mindössze néhány ezer forintért már maguk vásárolták. Minden rendben van - Olyan jó, hogy télen sem kell délután öt óra előtt fürdetni, hogy a sötétben ne fogyjon a gyertya... - sóhajt nagyot beszélgetésünk végén az anyuka, aki úgy érzi, amióta villany is van a házban, minden elrendeződött körü­löttük. NY. P. Érzelmi kommunikáció, protokoll és harcművészet Magánegyetem indult Szegeden A felsőoktatás nem azonos a szakképzéssel és a felnőttkép­zéssel. E kijelentéssel együtt ke­rek az információ: megkezdte működését Szegeden a Monász Fejlődés-módszertani Magán­egyetem. Az iskola állami tá­mogatást néni kap, tanszékein ­többek között - családsegítő, életvezetési, pályaorientáció, mozgásművészet és cégvezetés szakot választhat a fizetőképes hallgató. MUNKATÁRSUNKTÓL Első látásra furcsa tanszékek­kel és szakokkal kezdte meg az oktatást Szegeden a fővárosi központú Monász Fejlő­dés-módszertani Magánegye­tem, amely az újszegedi ren­dezvényházban működik. Sze­mezgetve a kínálatból: a szociá­lis és egészségügyi tanszéken színterapeuta, wellness, életve­zetés, érzelmi kommunikáció, az életminőség-javulást fejlesz­tő tanszéken protokoll, spiri­tuális életminőség, gasztronó­mia, pályaorientáció, az önkife­jezés módszertani tanszéken mozgás-, hangzás-, ábrázolás­és harcművészet szakot kínál­nak. A menedzsment tanszék szakjai: vevőszolgálat, straté­giai internetmarketing, hu­mánerőforrás, értékesítés, cég­vezetés. Kenéz Tünde, a magánegye­tem rektora elmondta, hogy ­amint az iskola nevéből is ki­derül - a felsőfokú felnőttkép­zés magánoktatás keretében folyik, állami hozzájárulás nélkül, ezért nem is adhat az államival egyenértékű diplo­mát. Az intézmény elismertsé­gét engedélyezése adja, min­denben megfelel a felnőttokta­tási törvény előírásainak. Hoz­zátette, hogy egy iskola rangját nem a tulajdonosi forma, ha­nem az ott folyó oktatás szín­vonala fejezi ki. Példaként az angol Cambridge és az ameri­kai Yale egyetemet említette ­mindkettő magántulajdonban van. A rektor tájékoztatása sze­rint a Monász kétnyelvű bizo­nyítványa EU-kompatibilis, és az itt szerzett szakképesí­tésre az unió fejlettebb orszá­gaiban máris megvan a keres­let; várható, hogy itthon is mind többen igénylik a kap­csolatépítés, a magasabb élet­minőség megteremtésében se­gítő szakemberek közreműkö­dését. Az iskola célja kima­gaslóan felkészült, önmene­dzselésre képes szakemberek képzése. A magánegyetemek kínálatá­ban eligazodni szándékozók számára nem árt tisztázni, hogy a felsőoktatás nem azo­nos a szakképzéssel és a fel­nőttképzéssel - válaszolta kér­désünkre Czene László, az is­kolarendszeren kívüli felnőtt­képzés regisztrációját és fel­ügyeletét a közelmúltig ellátó Országos Közoktatási Értékelé­si és Vizsgaközpont (OKEV) munkatársa. (E feladatkört időközben a megyei munka­ügyi központok vették át). A szakember kifejtette, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatók államilag elismert diplomát kapnak. Külön kell választani a felső­oktatástól és az iskolarendszerű szakképzéstől a szakképesítést adó felnőttképzést, amelynek két ága van: az állami elismert­ségű, úgynevezett OKJ-s szak­képzés (OK): Országos Képzési Jegyzék), valamint az OKJ-n kí­vüli oktatás, amelynek köre igen tág. Szélsőséges példával: a grafológusképzéstől az idegen­nyelv-oktatáson át a boszor­kányiskoláig sok minden bele­tartozik - ha van rá vevő. AFELNOTTKEPZES FELTÉTELEI Az oktatás megkezdéséhez csupán regisztráció és képzé­si program szükséges, vala­mint az, hogy a felnőttképzési törvény értelmében a képző szervezet (amely lehet egye­tem, szakképző iskola, okta­tócég, magánvállalkozó egy­aránt) szerződést kössön a hallgatókkal. Az akkreditált intézmények jegyzéke a Fel­nőttképzési Akkredltációs Testület nfl.gov.hu internetes oldalán tekinthető meg. egérkeztünk! Kábeltelevíziós szolgáltatás már az Ön otthonában is! A részietekről érdeklődjön ügyfélszolgálati irodánkban: Van, akt még nem Ismeri... A nMtáV'krii'h-H'Ty) • « • www.matavkaM.hu w Triumnh JFEHÉRNEMŰK 20% MINDEN EGYÉB ÁRUKÉSZLET 30% ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓ JÁNOS TÉRI KISÁRUHÁZ 6800 Hódmezővásárhely Ormos Ede 13. (a hódtói kisposta helyén) • -] On l regiszter sem! Hirdetésfelvétel: <« 62/567-810 - Ha Ön ebben az évben már nem akar Peugeot-ot vásárolni; - Ha nem akar élni kamatmentes hitel­lehetőségünkkel; - Ha nem akar raktárkészletről Peugeot 206-ost például 200.000, Peugeot 607-est 2.000.000 forint kedvezménnyel —p»"", hazáéin ni; - Ha nem akarja * kihasználni az utolsó esélyt ' '"KaumW"" á regisztrációs """"" adó emelése előtt; AKKOR EZ A HIRDETÉS NEM ÖNNEK SZÓL! A hitelkonstrukciót a K&H Lízingcsoport kínálja. Jfaum <?%iiétó* Szuged, Kálvária sgt. 83-85. Szentes, Vásárhelyi út 112 ^ Tel: (62) 554 554 Tel. (63) 560 200 PEUGEOT

Next

/
Oldalképek
Tartalom