Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-10 / 288. szám
24 • MOZAIK» PÉNTEK, 2004. DECEMBER 10. A futó növény PODMANICZKY SZILÁRD Az erdőből kiérve hatnlmas homokdombot pillantott meg a kisnyúl. Azonnal fölszaladt rá, s a másik oldalon könnyed bukfencekkel gurult cdá. Tetszett neki nagyon a játék, a puha és meleg homokban úgy dobálhatta magát, ahogy csak akarta, mindig puhára esett. A nap magasan járt, számolatlanul szórta sugarait. A kisnyúl csakhamar megszomjazott, s elindult vissza az erdő felé, hogy valami jól iható tavat keressen. Kedve nem szottyant, csak szomjúsága növekedett. Anemjóját, gondolta a kisnyúl, hát hová lett az az erdő • Bármerre indult, mindenütt csak homokot látott, száraz, puha és forró homokot. Eltelt megint egy óra, s a kisnyúl tudta, ennek már a fele se tréfa, mert a víz élet és halál ura. Víz nélkül a kisnyúl csak nagyon rövid ideg kisnyúl. Víz nélkül még a növények se képesek élni! l'edig azok aztán jó sokat kibírnak, gondolta a kisnyúl, egész életükben egy helyben állnak, még csak el se indulhatnak, hogy vizet keressenek, ekkora türelemmel egyetlen állat sem rendelkezik. Kivéve a futónövényeket. Ahogy így töprengett a kisnyúl víz, élet és növénytakaró összefüggésein, valami apró tüskés gallydarabot pillantott meg a földön, amely lassú, nehézkes léptekkel mozgott felé. Hát, ez az, állapította meg a kisnyúl, itt van például ez a tüskés gallydarab. Olyan száraz és olyan szomjas, hogy már nem bírta cérnával, és elindult vizet keresni. Teljesen megértem. Előbb vagy utóbb, ha nagy szárazság lesz, a növényeknek is meg kell tanulniuk járni, másképp nem juthatnak vízhez. - Igaz, gallydarab! ?- szólt ki gondolatai mögül a kisnyúl. A gallydarab erre megállt, az elülső végét bekunkorította. - Mi van ' - nyöszörögte a tüskés gallydarab. - Arra a felfedezésre jutottam, hogy te vagy az élő példa rá, a növények is meg kell tanulniuk járni. - Már miért lennék én erre példa ? - kérdezte a gallydarab. - Én nem vagyok növény! A kisnyúl előbb az erős napsütésre gyanakodott, hogy talán az okozza, hogy egy tüskés gallydarabot mozogni lát és beszélni hall. De mert más dolga éppen nem akadt, így folytatta: - Hát akkor mi a rézfán fütyülő rézangyal vagy 1 - Moloch, úgy hívnak, hogy Moloch, és éppenséggel gyík vagyok. - És elég randa - tette hozzá a kisnyúl. - Minden tüskéd az égnek mered. Mire jó ez a borzasztó ábrázat 7 - Nem is gondolnád, milyen nagy szolgálatot tesznek itt a sivatagban. Hajnalban lecsapódik rám a pára, a tüskékre is, és a köztük lévő kis vájatokon ide csorog a víz, a számhoz. Ha nem lennének, nem tudnék inni, itt a sivatagban. - Értem - mondta a kisnyúl szóval a sivatagban vagyok, csakhogy nincs hajnal, és én nem tudok a hundámról inni. - Az bizony nagy baj - válaszolta a Moloch. Akkor most szomjan fogok pusztulni? Erre igazán nem számítottam - csodálkozott a kisnyúl. - Ó. ó, most mit csináljak ? - Ilyenkor egyféleképpen lehet csak megmenekülni - felelte a Moloch. És hogyan • Iszom a szavaidat, ha már mást nem. - Valami trükköt kell kitalálni - mondta a Moloch, s mint aki jól végezte dolgát, elbotorkál. - TYükköt ?- és úgy csodálkozott a kisnyúl, mint aki életében még soha semmit nem talált ki. Zenétől ellazuló bika DERBY (MTI/AP) Egészen 2005 áprilisáig elővételben elkelt egy Mozartot kedvelő brit bika spermája, annyira kapkodnak érte a marhatenyésztők. Az ötéves Holstein bika igazán jó hozamú: évente 200 ezer adagot is produkál az új, spermatakarékosabb begyűjtési módszernek köszönhetően. Mivel az adagonkénti ár 35 font, ha sikerül teljesítenie a bikának és a körülötte sürgölődő személyzetnek az éves tervet, 7 millió font ütheti gazdája, a Genus PLC cég markát. Ráadásul a bika - az előrejelzések szerint - még öt évig ilyen formában maradhat. Persze meg is tesznek mindent, hogy jól érezze magát. A többi bikától teljesen elkülönítve éldegélhet, de hogy ne szenvedjen magánytól, többek között Mozart muzsikáját hallgattatják vele, amelyet szeret, mert kellően ellazul tőle. Borongós, párás idö KEK hírek NYÍLT NAP A Magyar Autóklub és a Csongrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság december 11 -én nyílt napot tart 8 órától 14 óráig az autóklub szegedi telephelyén (Kossuth Lajos sugárút 114.). A rendezvény célja a járművek műszaki állapotának ellenőrzése, a biztonságos közlekedés elősegítése. Az ellenőrzésen megjelenő járművezetők egy közlekedési tesztlapot töltenek ki, majd a6„ autóklub szakemberei ingyen'átvizsgálják a járművet. A hel^zínen környezetvédelmi ig%,lólap kiállítása tehetség^ LELOPTA A RENDSZÁMOT Éjjel Szegeden egy Tabán utcában parkoló Ford Transit kistehergépkocsi mindkét rendszámtábláját leszerelte egy ismeretlen személy. LÁNYÁT SIMOGATTA Helybenhagyta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét a Szegedi ítélőtábla, így jogerősen hét év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték azt a kiskunhalasi férfit, akit saját kislánya sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszakkal vádoltak meg. A vádlott 2001-ben, miután felesége elhunyt, számos esetben gyermekét ágyába fektette, s arra kényszerítette, hogy nemi vágyának kielégítése érdekében végzett simogatásait eltűrje. Tevékenységének az vetett véget, hogy Kiskunhalas város jegyzője szexuális zaklatás miatt feljelentést tett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon. ISTEN ELTESSE! JUDIT Judit héber eredetű, jelentése: Júdeából származó nő. Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának főszereplője Judit, az örök asszony, aki férje titkait kutatja. Egyéb névnap: Eulália, Loretta, Miron. A NAP VICCE Az ír McMillan beül egy kocsmába, és egyik martinit a másik után vedeli. Az olajbogyót minden pohár ital után félreteszi egy befőttes üvegbe. Mikor megtelik az üveg, fizet és kitámolyog a kocsmából. A pincér érdeklődve utánaszól: - Hát azzal meg mihez kezd? - Tudja, a feleségem leküldött egy üveg olajbogyóért. A NAPOS OLDALRÓL. A 16 esztendős hódmezővásárhelyi Szurcsik Regina a szegedi Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépiskola tizedikcs diákja. Divattervezőnek tanul, mivel régi álma, hogy ruhákat tervezhessen. Ha végez, szeretne továbbtanulni. Érdekli még a fodrász, valamint a sminkes szakma is. Szabadidejében barátaival jár szórakozni. Kilenc éve társastáncol, így a diszkókban nem okoz gondot, ha felkérik Fotó: Tésik Attila Harrison Fordot kirúgják az Indy 4-ből? HOLLYWOOD (MTI) Az már biztos, hogy nem Sean Connery játssza el az idősebb Jonest az Indiana Jones negyedik folytatásában, mert a skót színészlegenda úgy döntött, nyugdíjba megy, de egyes hírek szerint Harrison Ford sem játszik a klasszikus kalandfilmsorozat következő folytatásában. Cáfolat cáfolat után, mégis bizonyos filmes forrásokból az a hír szivárgott ki, hogy nem Harrison Ford pattogtatja majd a híres korbácsot a legújabb Indiana Jonesban. Állítólag fiatalabb színészre bízzák majd a feladatot, de ezt a 62 éves sztár kategorikusan cáfolja. „Nem bánom, ha fiatalabbak is próbálkoznak, de az Indy 4 az enyém" - jelentette ki. A sztár afelől is megnyugtatta a rajongókat, hogy most már lassan tényleg összeáll az új rész forgatókönyve, amelyet évek óta egyre csak átírnak. George Lucas, a film producere elégedett az új változattal, a produkció tehát sínen van. Az Indy 4 a Paramount stúdió közlése szerint mindenképpen el fog készülni, mert óriási érdeklődésre számíthat. Készítette Többnyire borongós, párás, helyenként tartósan ködös időre kell számítani A légmozgás mérsékelt maiad. A csúcshőmérséklet 2,4 (ok között valószínű. Szeged Q 4' Mórahalom U? 3° Hódmezővásárhely 4* Mindszent C¡# 3* Szentes Ö 3° Bákásosaba 4" Makó 3° Szolnok Ö 2° Csongrád Ö 3° Keoekemét Ö 3° Kistelek ¿MP 3° Orosháza Ö 3° További kilátások Folytatódik a borongós, párás idö. Vasárnap egy gyenge hidegfront érinti térségünket, de inkább csak északkeleten szakadozik fel átmenetileg a telhózet. A hőmérséklet többnyire a sokéves átlag körül alakul. Szombat Vasárnap Hétfő Kedd f\ JMC Max:l Max:2° Max:3 Max:l° Mln:-4 Mln>3 MK4* Mln>4 Felhős Borult Ködös Párás Vízállás: A Tisza Szegednél 478 cm (hőfoka 3,7 C°), Csongrádnál 497 cin, Mindszentnél 506 cm. A Maros Makónál 175 cm. A Nap kel: 7.21, nyugszik: 15.53, Hold kel: 5.20, nyugszik: 14.20. Munkaruhák, nagynyomású mosók. MŰSZAKI SZAKARUHAZ SZEGED. Kálvária *gt. 4«, Tel.: 62/424-833, Fa«: 62/472103 www.ikeszauto.hu sunpiy arvm • eovnntucN NACYSZHMJ Az Ön SKODA-mórkakereskedése: Új helyen, kibővült szolgáltatásokkal IKESZ Autó 6728 Szeged, Dorozsmai ut48. Tel.: 62/549-030 Dicsőség és alázat A ForcíResta modellnek nemcsak az ára fantasztikus, a megnyerő külsőhöz meggyőző belső tulajdonságok is társulnak. Sokoldalú beltér, átlag feletti csomagtér, stabil úttartás, biztonsági utastér: a FordFleata egy Igazi megbízható családi autó minimális szervizigénnyel. Ne hagyja ki a hatalmas lehetőséget: most a FordResta már 2 195 OOO forintért az öné lehet Részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! • Használtautó-beszámítás • 0 Ft kezdőbefizetéssel elvihető! FordFtesta Minőség. Megbízhatóság. •á/jjSSÜ^' Hovány Szeged Kft. 6721 Szeged-Berlini krt- 4/9. Szalon: 62/556-300 wy/ffldrdffá^.hu Szerviz: 62/556-200 Vegyes átlagfogyasztás: 4,3-7.1 ViOQ km. CC Az • 4,3-7.7 UDO kmtttO.-kihpdsátáa: 114-108 g/km Országgyűlési Könyvtár VÍZSZINTES: 1. La Pasionaria, azaz Dolores Ibarruri Gomez (+1989) spanyol kommunista pártvezető gondolatának első része. 10. Építőanyag. 11. Ünnepélyesen átad. 12. Illetve, röv. 13. Molibdén 14 A Renault egyik típusa. 15. Caen határai! 16. Kukorica Jancsi szerelme. 18. Körösi ... Sándor; Ázsia-utazó, orientalista volt. 20. Román gépkocsik jelzése. 21. Juhász Ferenc költő szülőfaluja. 22. Emelet, röv. 23. A "Hidegvérrel" c. regény írója. 28. Spórolás. 29 Belül néma! 30. Gyom. 31 Izomban található! 32. Útonálló igéje. 34. Egyes afrikai növények hashajtó hatású levele. 37. Folyószakasz! 38. A bűz, de az Illat is ez. 39. Tova. 40. Modern római városrész. 42. Tetszetős forma. 43. ízletes húsú tengeri hal. FÜGGŐLEGES: 2. Hibáztat. 3. Túlméretezett (ruha) 4. Nem illatosított hintőpor. 5. Tehergépkocsi máika. 6. Patet...; laoszi mozgalom neve volt. 7. Platina jele. 8. ... Manfredi; olasz színész. rendező 9. Talmi. 13. Az Idézet másik része. 14 Utazás előtt holmit bőröndbe pakol. 15. Ipari gépelem. 17. Ókori mezopotáEZÜSTVASÁRNAP1 LEÁRAZÁS a Royal Bútortiáihan! Nézzen be hozzánk, érdemes! Nyitva tartás h.-p: 10-18-tg Ezüstvasárnap: 6-13-ig Cím: Szeged, Párizsi krt. 2. 62/452-776 •> 2 B 4 S B 0 » S 01 • 10 • • 13 • • |v l( 12 • „ N • • 23 24 2« 2* 21 2« 2, • • • M 32 • M D • • • • * 41 • • u F. miai, majd sumer város. 18. Olasz köszönés. 19. A ...; kereskedelmi kifejezés: egyenlő kockázattal. 21. Tuberkolózis elleni védőoltás névbetűi 24. Margarin-márka 25. Tó a Turáni-alföldön. 26. Tekint. 27. Lopakodik. 33. Kicsi, de erős. 34 A test motorja. 35. Színművész (József). 36. Világításra használt nemesgáz. 38. Kettőzött kétjegyű betű 41. Urán és szén. 42. Kétjegyű betű. 43. Átló közepe! Az előző rejtvény megfejtése: Rossz fejedelem csak rossz polgárok által s közt létezhet. KÉSZLETEN LÉVŐ >* franciaágyak a» heverők a» sarkok •» 3-2-1 ülőgarnitúrák AKCIÓS ÁRON) 040879477 áHományából törölve