Délmagyarország, 2004. november (94. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-04 / 257. szám

6 •MEGYEI TŰKOR* Andersen-musical a jubileumra Ősbemutatóként láthatja a kö­zönség pénteken este Balázs Ág­nes Andersenről szóló musical­jét. A november végi zárás előtt a színháznak ezerrel több bérlője van, mint tavaly - hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón. A világhírű nagy dán mesemondó, Hans Christian Andersen születé­sének közelgő 200. évfordulójára időzítve pénteken este ősbemuta­tót tart a Szegedi Nemzeti Színház társulata. Iglódi István rendezésé­ben állítják színpadra Balázs Ág­nes Andersen, avagy a mesék me­séje című családi musicaljét. Székhelyi József színidirektor a tegnapi sajtótájékoztatón úgy fo­galmazott: azt reméli, a közönség ugyanolyan forró ünneplésben ré­szesíti majd a produkciót, ami­lyen odaadással megalkotta a szer­ző a remek szerepekkel teletűz­delt, gyermekeknek és felnőttek­nek is szóló tündérmesét. Balázs Ágnes egyetemi tanulmá­nyai után Iglódi István osztályá­ban a színművészetin szerzett dip­lomát tizenegy évvel ezelőtt. Pá­lyafutását a Nemzeti Színházban kezdte, majd színházi és televíziós tevékenysége mellett színpadi szerzőként is bemutatkozott. An­dersenről szóló regénye tavaly je­lent meg, ezt dolgozta át musical­lé. Mint elmondta, Andersen élete számára arról szól: ha elindul vala­ki az álmai után, akkor - ha nem is mindig teljesen úgy, ahogyan el­képzelte - sikert érhet el. Andersen igazi sikere: kétszáz év múltán is az egész világon szeretik. A darab címszerepét a szerző főiskolai osz­tálytársa és férje, Gáspár András alakítja, aki szerint jó érzés „mú­zsának" lenni - ugyanis az ő gye­rekkori élményeinek hatására írta Balázs Ágnes a musicalt. Gerda szerepében Veszprémből érkezett vendég, Borsós Beáta mutatkozik be, a további szerepeket Csomor Ágnes, Rácz Tibor, Borovics Ta­más, fanik László, Cseh Zsuzsa és Farkas Andrea alakítja. Gesler György koreográfus elmondta: a táncosok csak lábukkal lesznek je­len az előadásban. A Rádió 88 programigazgatója, Bende Gábor bejelentette: az ős­bemutatóhoz kapcsolódva közös játékot indítanak a színházzal. Az akcióban - amelyben Hóki­rálynő-CD-ket, audiokazettákat, plakátokat lehet nyerni - négy héten át Andersennel és meséi­vel kapcsolatos kvízkérdéseket tesznek fel. Meseolvasásra sze­retnék ezzel ösztönözni a hallga­tókat. H. ZS. SZÉKHELY! VÁLASZOL m A pénteki közgyűlésen a vita hevé­ben Hűvös László fideszes képvi­selő lemondásra szólította fel Székhelyi József színigazgatót, mert a városatya szerint nem volt sikeres az idei szabadtéri. A meg­támadott direktor a felszólításra reagálva a tájékoztatón felolvasta „Monnyon le" című írását (teljes terjedelmében on-line kiadásunk­ban, a www.delmagyar.hu címen olvasható), amiben részletesen válaszolt a vádakra. Székhelyi szerint sikeres volt a nyári feszti­vál, hiszen az ingyenes koncerttel együtt közel 50 ezer nézője volt, és a szabadtéri saját bevétele el­érte a 183 millió forintot. Sikeres az őszi kőszínházi évadkezdés is: a tavalyinál máris ezerrel több, 11 ezer 800 bérletet adtak el, az elő­adások telt házzal mennek, a teát­rum pontosan tizet, nincsenek köztartozásai, gazdálkodása ren­dezett. A direktor hajlandó lenne akár lemondani is - ha az ellen­zék vállalná lépéséért a teljes po­litikai és szakmai felelősséget. Meghívásos pályázattal keresnek művészeti vezetőt a szabadtérire Marad a népszínházi jelleg Kevesebb produkciót, de na­gyobb előadásszámban láthat majd a közönség a népszínházi jellegét megtartó Szegedi Sza­badtéri Játékokon - tudtuk meg Bátyai Edinától, akit pénteken választott meg a közgyűlés az önállósult fesztivált működtető új kht. ügyvezető igazgatójává. - Nagy megtiszteltetés szá­momra a kinevezés, örülök a közgyűlés és a városvezetés bi­zalmának. Úgy érzem, ezt az el­múlt két évben végzett mun­kámmal érdemeltem ki - mond­ja az 1988 óta a színházi szak­mában dolgozó Bátyai Edina, akire a Szegedi Szabadtéri Játé­kok és Fesztivál Szervező Köz­hasznú Társaság öt évre megvá­lasztott ügyvezető igazgatója­ként máris sürgős feladatok vár­nak. - Meghívásos pályázattal szeretnék mielőbb művészeti vezetőt választani. Három-négy kvalitásos, országosan ismert és elismert művészben gondolko­dom. Előbb egyeztetni szeretnék velük, utána hoznám csak a ne­vüket nyilvánosságra. A napvi­lágot látott találgatásokat, mi­szerint Kormos Tibort vagy Jóni Gábort kérném fel, cáfolom, mert ezeknek az információk­nak semmi alapjuk sincs, bár mindketten régi jő kollégáim, barátaim, akiknek a véleményé­re sokat adok. Fiatal, lendületes, komoly művészi ranggal rendel­kező, és a zenés-táncos színházi műfajokat is jól ismerő színházi szakembert szeretnék megnyer­ni, aki egyben arra is alkalmas, hogy a szabadtéri arca, frontem­bere legyen. Menedzsertípusú ügyvezetőként én a háttérből szeretném irányítani a munkát. Bátyai Edina mielőbb egyeztet a jövőt illetően a két társintéz­mény, a szinház és a szimfonikus Bátyai Edina ügyvezető igazgató zenekar vezetőjével - harmoni­kus, ugyanakkor üzleti alapra he­lyezett, szerződésekben is rende­zett, korrekt kapcsolatot szeret­ne velük kialakítani. Mivel nem előírás a pályázat, Bátyai nem tartja rendkívülinek, hogy anél­kül kapott öt évre szóló megbíza­tást a közgyűléstől. Úgy véli, a zökkenőmentes munkához, ah­hoz, hogy időben megkezdődhes­sen a következő fesztiválévad előkészítése, nem lett volna idő Fotó: Miskolczi Róbert egy legkevesebb 60 napot igénylő pályázati procedúrára. Hivatalosan november l-jétől vált ketté a színház és a szabad­téri, valószínűleg a régi helyen, a Deák Ferenc utca 28.-ban csak ezután alakítják ki a fesztivál iro­dáit. Az új vezető mellett egyelő­re csak a művészeti titkár, Csigér Mariann kezdte meg a munkát. Bátyai Edina a személyi kérdé­sekről is egyeztet a színház di­rektorával, mert néhány kollégá­jára a jövőben a szabadtérin szá­mítana. A kht.-nak négy-öt al­kalmazottja lesz, a művészeti, a gazdasági és a műszaki vezető pedig megbízási szerződéssel végzi majd a munkát. - Az előző főigazgatónak, Ko­rognai Károlynak az a dolga, hogy a színház és a szabadtéri szétválasztása ellen szóljon, hi­szen a torzszülött, életképtelen mamutintézményt épp ő szülte meg az előző városvezetés idején - állítja Bátyai Edina, reagálva a volt direktor lapunkban megje­lent nyilatkozatára. - Korognai Károlytól a fideszes városatyák sohasem kérdezték meg, miért kellett a ténykedése nyomán csődbe került színházat több százmillió forinttal kisegítenie önkormányzatnak. Bátyai Edina szerint az önkor­mányzat által biztosított évi 250 milliós támogatásból és a többi bevételből tervezhetőbben mű­ködhet majd a Dóm téri feszti­vál. Nyaranta nem tíz produkci­ót mutatnak majd be, hanem csak ötöt-hatot, ám ezeket na­gyobb előadásszámban játsszák. 40 millió forintos minisztériumi támogatással, 140 millió forint körüli jegybevétellel, 30 milliós szponzorációval, valamint kü­lönböző pályázatokkal elnyerhe­tő további, néhány milliós össze­gekkel is számolhatnak. A sza­badtéri játékok továbbra is meg­őrzi népszínházi jellegét, ugyan­akkor a művészi nívó emelése is fontos cél. Székhelyi József nagy sikert aratott kezdeményezését folytatják: a szegedi szimfoniku­sok ingyenes ajándékkoncertjét minden évben megrendezik. A jövő nyári programból már biz­tos: visszatér a Nabucco és a Sze­gedi Kortárs Balett Új világ című táncprodukciója. HOLLÓSI ZSOLT Világmárkás termékek, melyeknek ára is rendkívül kedvező... A születésnapi hétvégére az eddiginél is még kedvezőbb ajánlatokkal készülnek, így az áruház vezetői és dolgozói ismét hatalmas érdeklődésre számíthatnak. Szeged és környékének minden háztartásába eljuttatják az akciók részleteit tartalmazó Euronics születésnapi kiadványt. Óriás áruválaszték Az elmúlt év sikerének fontos tényezője volt az óriási áruválaszték. Az érdeklődök közel százféle televízióból, több mint hatvanfajta hütö- és mosógépből választhatnak, mindemellett számos híradástechnikai, számítástechnikai cs háztartási cikket kínálnak. Az Euronics Műszaki Áruház a készletén nem lévő, dc az érdeklődők által keresett termékeket gyorsan és hatékonyan, megrendelésre, rövid időn belül beszerzik. Személy res/.a hot t hitelek Több mint ötvenféle részletfizetési konstrukció, egyes esetekben a törlesztést csak jövőre kell elkezdeni.. A gyors A szegedi vár a kulturális tér része A folyópartiság hangsúlya A város kulturális vá Euronics üzletek: Szeged, Szillóri sgt. 27. Szeged, Dorozsmai út 12. Születésnapi nyitva tartás: november 5 - 6-án: 9.00-20.00; november 7-én: 9.00-17.00 Az elmúlt év sikerét egy ünnepi tűzijátékkal köszönik meg vásárlóiknak november 6-án este 8 órakor a Szilién sgt-i Euronics üzletnél. zának alkotóeleme, a „folyópartiság" egyik pillére lehet a színház és a múzeum mellett a felújított vár. Rekonst­rukciójához azonban nem elég a helyi akarat, nemzeti és uniós for­rásokra is szükség van. Szerencsés pillanatban vagyunk, hiszen a város restaurációja nem csak a belvárosra terjed ki, hanem az egykori folyó­partiságot is újra meg­teremti - mondta Ko­ezor György Ybl-díjas építész tegnap A szegedi vár régészeti feltárása, környezetének rekonst­rukciós lehetőségei címmel megrendezett konferencián. - A Sípos György és Vesmás Péter építészek­nek köszönhetően meg­újult vár mára már nemcsak rom, hanem középület. Az itt ren­delkezésre álló belső te­rek a szűk térhez szo­kott ember számára szinte szakrálisak. Ez a kultikus tér kiállítások, jazzkoncertek, fogadá­sok helyszíneként töké­letes. A szegediek igénylik a történeti miliőt. Míg a vár az árvíz után gyűlölt hatalmi szimbólum volt, így nem okozott fájdalmat az elbontása, ma már visszakéredz­kedett a később épült lakóházak, középületek közé. Több mint a kép­tár pótléka, a város kul­turális vázának lett, A szegediek igénylik a történeti miliőt lesz a része - tette hozzá az építész. - A színház, a múze­um, a vár által uralt fo­lyópart Szeged város szimbólumává, teraszá­vá tud válni. A múzeum előtti szökőkutas park a város életterébe be­épült, az épület rendez­vények háttere lett. Ám néhány dolgot újra kell gondolni. A tér kialakí­tása nem jó, a szegedi­eknek, idelátogatóknak nincs elég helyük, a vi­rágágyások szélén, a fű­ben kénytelenek ülni ­mondta Koczor György. Teret, építészeti kerete­ket igényel a színházba való megérkezés, a mú­zeumi látogatás is. A múzeumnak közönség­baráttá kell válni példá­ul „rendes" ruhatár, ká­vézó kialakításával, a kerekes székkel közle­kedőknek lehetővé kell tenni a bejutást. Ezen­kívül fontos a várral va­ló összekapcsolódás. Egyelőre a múzeumbel­ső felfrissítésére vonat­kozó első tervek készül­tek el. Szeged város igyek­szik minél több pénzt Fotó: Gyenes Kálmán szánni a vár felújításá­ra, terveiben folyamato­san szerepelteti azt ­mondta a konferencián Nagy Sándor alpolgár­mester. Marosvári Atti­la, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke fel­hívta a figyelmet, a vár sorsa nem csupán váro­si vagy megyei ügy. Ah­hoz, hogy 1-2 éven be­lül befejeződjön a feltá­rás, nemzeti, sőt uniós programmá kell válnia, különben évtizedekig is elhúzódhat a rekonst­rukció. G. ZS. Euronics: már egy éve Szegeden is! Elröppent egy év a nyitás óta, mely alatt több ezer vásárló fordult meg Európa legnagyobb műszaki üzlethálózatának első szegedi üzletében. A nagy forgalom zökkenőmentes kiszolgálását hamarosan egy második, vasárnap is nyitva tartó Euronics üzlet nyitásával oldották meg. Születésnapi, elképesztő árak hitelügyintézésnek köszönhetően, akár húsz perc alatt, előleg befizetése nélkül juthat hitelhez minden kedves érdeklődő. I ngyenes házhoz szállítás és beüzemelés Annak érdekében, hogy az új műszaki cikk valóban örömet okozzon a házhoz szállítás és a beüzemelés gondját az Euronics Üzlethálózat leveszi vevői válláról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom