Délmagyarország, 2004. november (94. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-12 / 264. szám

PÉNTEK, 2004. NOVEMBER 12. • MŰSOR-HIRDETÉS" 5 TÍZ FORINT NÉGYZETMÉTERE A Horváth Mihály utcában építő Pallér Kft-nek négyzetméte­renként 10 forintot kellett volna fizetnie naponta az elfoglalt és lezárt járdáért. A megközelítő­leg 80 négyzetméternyi gyalo­gos terület havi bérleti díja mintegy 20 ezer forint. SZABAD ISKOLAVALASZTAS |H A szegedi önkormányzat oktatási irodájának vezetőhelyettese, Kocsis Má­ria elmondta: szabad iskolaválasztás van, de a körzeten belül az intéz­ménynek kötelessége felvenni a gyereket, ha a szülő oda akarja beíratni. A Móra Ferenc Általános Iskola alapító okiratában szerepel az állami felada­tokat ellátó alapprogram mellett egy speciális program is, amely a nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatatok ellátását, valamint az ehhez tartozó nappali rendszerű oktatást foglalja magába. Ezt nem azért látja el - hang­súlyozta a szakember -, mert oda irányítják a városból a roma gyerekeket, hanem mert Móra-Iskola körzetében erre igény van. Folytatás az 1. oldalról A halmozottan hátrányos hely­zetű és roma tanulók aránya igen magas - ismerte el Szabó Márta igazgató, aki elmondta: itt jelen­leg 201 diák tanul, az alsó tago­zaton csak egy osztályt idíthat­nak évfolyamonként, a felsőben kettőt-kettőt. A roma családok­ból származó gyerekek nagy hát­ránnyal indulnak, mert például az otthoni tanuláshoz még a tár­gyi feltételek sem adottak. Ezért a Mórában a nyolcadikosok is az iskolában csinálják meg a leckét, ezért könyvet, füzetet nem is visznek haza. A roma gyerekek felzárkóztatá­sát az iskola pályázatok segítsé­gével végzi. Az uniós támogatású integrációs program hosszabb tá­von elősegíti a problémás gyerek beilleszkedését. Tartanak szemé­lyiségfejlesztő tréninget is, s ­Szabó Magda könyvének ötlete alapján - az aulában elhelyeztek egy Abigél-dobozt, ahová jeligés leveleket dobhatnak be a diákok. A fiatalok a leggyakrabban pár­kapcsolati problémáikkal fordul­nak Abigélen át a gyermekvédel­mi felelőshöz és az intézmény szociális munkásához, de van, aki a szüleivel való konfliktusa miatt kér tanácsot. A harmadik osztályosok a szá­mítástechnika-teremben ülnek a gépek előtt. Az uniós támogatá­sú program keretében készségfej­lesztő feladatokat oldanak meg. Kovács Ildikó ügyesen rakja egy­más után, nagyság szerinti sor­rendben a képeket. Nagyon sze­ret ide járni, mondja, annak ide­jén az édesanyja és az édesapja is itt tanult. Nagyon nehéz a Mórában a pe­dagógus feladata - ezt a kívülálló is elismeri. Gyakoriak a rendőrsé­gi ügyek, a családi problémák, a tanítás mellett nevelési feladatok is hárulnak rájuk. De aki itt ma­radt, az vállalja ezt és szívesen vég­zi. Az egyik tanárról azt hallottuk, szeretne innen elmenni, egyrészt mert nem bírja az agressziót, más­részt mert a nehezen kezelhető gyerekek között sziszifuszinak tű­nik a munka. Az igazgatónő úgy látja, a társadalmi előítéleteket rö­vid távon az iskola nem tudja le­bontani, de hozzájárul ahhoz, hogy hosszú távon ez megváltoz­zon. Több generációnak kell fel­nőni ahhoz, hogy roma és nem ro­ma között az emberek ne tegye­nek különbséget. „A Fidesz két éve Szegeden a mélypontról indult" Dobó lemondott városi tisztségeiről Folytatás az 1. oldalról - Csak ennyi, illetve csak ez len­ne a magyarázata, hogy Szege­den kész lemondani mindenről? - Igen. Ne keressenek mö götte mást. Az elmúlt két évben, 2002 és 2004 között szerintem hatal­mas munkát végeztünk el. A vá­lasztók felhatalmazása alapján, Szeged érdekében számos alka­lommal kritizáltuk, ha kellett, bíráltuk az MSZP-SZDSZ­Centrum-koalíciót. Hetente leg­alább kétszer szólaltunk meg a nyilvánosság előtt. A szegediek a munkánkat kedvezően fogadták, ezt alátámasztja, hogy 2002 ősze és 2004 nyara között a szocialis­ták jelentősen, mintegy 20 száza­lékot veszítettek népszerűségük­ből. A Fidesz két éve Szegeden a mélypontról indult. Az utcán jár­va úgy éreztük, elfordultak tőlünk az emberek. Mára megelőztük az MSZP-t. Éles ellenzéki kritikát a megyeszékhelyen csak a Fi­desz-frakció fogalmazott meg. - A párt új szegedi felállása békülékenyebb hangnemmel, a kormánypártokkal konszen­zust teremtő, akár velük együtt­működést kereső Fidesszel jár együtt ? - Egy dolog biztos, a két éve kö­vetkezetesen képviselt értékelvű ellenzéki politizálás a jövőben át­értékelődhet. - Míg az országban a parla­menti, addig Szegeden az ön­kormányzati frakció jelenítette meg a Fidesz politikáját. A me­gyeszékhelyen az országos át­lagnál többen írták alá a nem­zeti petíciót, és többen szavaz­tak a Fideszre az EU-választá­sokon is. Mégsincs szükség erre a stílusra 1 - Csak ismételni tudnám ön­magamat. - A Fidesz vezetőivel - ezalatt elsősorban Nagy Sándor elnöki koordinátorra és Nógrádi Zol­tán megyei elnökre gondolok ­voltak, vannak konfliktusai ? - Mindenütt vannak véle­ménykülönbségek, nálunk, kö­zöttünk is voltak, amiket mindig megtárgyaltunk. - Ha Orbán Viktor elfogadja lemondását, akkor megszűnnek szegedi tisztségei. Mihez kezd a jövőben ? - Országgyűlési képviselő va­gyok, képviselőként folytatom a munkámat, és utódaimnak min­den segítséget megadok, erre ké­rem azokat is, akik eddig segítet­ték az én munkámat is. - Néhány hete a Fidelitas fel­kérte, hogy januártól vezesse a szervezet kampányát. Emellett tagja a Fidelitas elnökségének és a Fidesz-MPSZ országos vá­lasztmánya elnökségének is. Ezeket a tisztségeket megtart­ja? - Igen. Remélem, a jövőben is tudok segíteni szülővárosom­nak, Szegednek és az itt élő em­bereknek! OLÁH ZOLTÁN Az orvosok megmentették Márton Zoltán életét A dráma folytatása MUNKATÁRSUNKTÓL Az orvosok megmentették az éle­tét annak a baksi férfinek, aki rá­lőtt feleségére, majd megpróbált magával is végezni. Márton Zol­tán ellen emberölés alapos gyanú­ja miatt folyik büntetőeljárás. Mint azt megírtuk, Márton Zoltán kedden, a kora reggeli órákban saját, baksi házukban előbb feleségére lőtt házilag bar­kácsolt fegyverével, majd a pus­kát maga ellen fordítva megpró­bált öngyilkosságot elkövetni, fejbe lőtte magát. Márton Zol­tánnét súlyos, férjét súlyos, élet­veszélyes állapotban szállították a mentők kórházba. Az orvosok órákig küzdöttek a féltékeny férj életéért, tegnapra sikerült stabili­zálniuk állapotát. Információink szerint Márton Zoltán maradan­dó sérülésekkel, de életben ma­rad, azonban, mivel részben megbénult, valószínűleg örökre segítségre szorul. Maradandó sé­rülései azonban nem akadályoz­zák az ellene indult büntetőeljá­rás lefolytatását. . AGYONVERTEK EGY SZENTESI HAJLÉKTALANT Tragédiába torkollt egy vita Szentesen. Az ötvenkét esztendős N. L. lakására hívta későbbi áldozatát, a negyvennyolc éves, hajléktalan B. M.-et, s az összetűzés végére veréssel próbált pontot tenni. A bántalmazás során B. M. többször hanyatt és hasra esett. Amikor a büntetőeljárás jelenlegi gyanúsítottja észrevette, hogy áldozata erősen vérzik, mentőt hívott. A hajléktalant a szentesi kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe. Az elsődleges szakértői vélemény szerint az áldozat a bántalmazás miatt hunyt el. N. L. ellen tehát most már nem gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés, hanem halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán. ŐSZI MŰVÉSZETI ÉS RÉGISÉGAUKCIÓ Szombaton és vasárnap rendezi meg a Hanza-Kruger Galéria a hagyományos őszi művészeti és régiségaukciót az Alsóvárosi Kultúrházban. A kiállított tárgyak mindkét napon 9 és 17 óra között tekinthetők meg, az aukció vasárnap 17 órakor kezdődik. Sem akadály, sem tábla nem figyelmeztet a veszélyre az építkezésen Fotó: Gyenes Kálmán ket, pontosabban például a rájuk közterület-foglalási engedélye - tály vezetője. Korábban kértek vonatkozó balesetvédelmi előírá- tájékoztatta lapunkat Vaskeba ugyan a járda igénybevételére sok betartását ellenőrzi. György, a városházán a környe- szóló engedélyt, ez azonban - Az építőnek nincs érvényes zetgazdálkodási és közműosz- idén augusztusban lejárt. Az Sok a halmozottan hátiányos helyzetű diák a Kolozsvári téren A Móra a mostohagyerek? A szegedi Móra Ferenc Általános Iskolában is megvannak a korszerű oktatás feltételei Fotó: Karnak Csaba Gyalogosok járnak át az építési területen Mielőtt fejünkre esne a magasból egy tégla Nem zárták le a gyalogosok elől a szegedi Horváth Mihály ut­cában épülő társasház előtti jár­dát, így a járókelők a veszélyes munkaterületen átvágva közle­kednek. Az építő cég nem kért közterület-foglalási engedélyt. Tégla, vascső, betonelem, s még számtalan, építkezésen használt anyag vagy szerszám eshetett volna a járókelők fejére a szegedi Horváth Mihály utcában épülő társasháznál, ahol nem zárták le a járdát a gyalogosok előtt. Bal­eset eddig nem történt, az arra járók pedig valószínűleg nem számolnak azzal, hogy akár halá­lukat is okozhatja egy lezuhanó tégladarab. A veszélyes helyzetre egy szegedi építész hívta föl szer­kesztőségünk figyelmét. Az építési hatóság akkor léphet közbe, ha köz- és vagyonbizton­sági szempontból talál hibát, il­letve, ha életveszélyes helyzet áll elő. Fontos tudni, hogy a munka­gép által elf oglalt járda is építési területnek számít - tudtuk meg Pappné Tombácz Ildikó a polgár­mesteri hivatal építési irodájá­nakvezetőjétől. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Csongrád Megyei Felügyelőségén nem találtunk illetékes nyilatko­zót. Információink szerint a fel­ügyelőség csak a munkavégző­osztályvezető hozzátette, hogy a balesetveszély elhárítása az építtető felelőssége, márpedig egy házépítésnél minden eshe­tőségre föl kell készülni. Acsné Gunda ]udit igazgatási irodavezető tájékoztatása szerint a polgármesteri hivatal fölszólítja az építőt a helyzet rendezésére. A kivitelezéssel megbízott 2001 Pallér Építőipari Tervező Kivitelező Kft. vezetője, az ügyről érdemben nem nyilatkozott. Csupán annyit mondott, hogy megtesznek minden szükséges óvintézkedést. Amikor a városüzemeltetési iroda munkatársai csütörtök dél­előtt ellenőrzést tartottak a hely­színen, már kint voltak a ve­szélyt jelző föliratok, amelyek az aznap reggel készült fölvételün­kön még hiányoznak. NYILAS PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom