Délmagyarország, 2004. november (94. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-10 / 262. szám
SZERDA, 2004. NOVEMBER 10. • SPORT* 19 A szurkolók elűzhetik a szponzorokat KÉZILABDA A Liss-HNKC NB l-es női kézilabdacsapata ma 18 órai kezdettel játssza idei utolsó hazai mérkőzését, az ellenfél a Corncxi-Alcoa lesz. De az együttest, az edzőt és a klubvezetést nemcsak ez foglalkoztatja - veszélybe kerülhet a sportág vásárhelyi léte. Pánczél Barabásnak, a Liss-HNKC vezetőedzőjének tegnapi számunkban tett nyilatkozatát nem viccnek, vagy zsarolásnak szánta. Hétfőn a késő esti órákban találkozott Pintér József elnökkel és Miutz Tiborral, a klub egyik jelentős támogatójával és felajánlotta nekik a lemondását. - A két vezető ezt nem fogadta el, arra kértek folytassam tovább a megkezdett munkát, mert elégedettek velem. Hangsúlyozták: nem szabad engedni a nyomásnak, s azt ígérték, igyekeznek jobb belátásra bírni a közönséget. Én viszont közöltem: ha meglátok egy „kóstolgatós" transzparenst, ki sem megyek a küzdőtérre, nem ülök le a kispadra. Ne szórakozzanak velem és a lányokkal, jól és eredményesen csakis nyugodt körülmények között lehet dolgozni. Azt is el kellene dönteni, hogy már a Fradi-meccsig sem értettem a kézilabdához, vagy csak utána butultam el? Még egyszer hangsúlyozom: nem a kritikával, a bírálattal van bajom, hanem a hangnemmel és a személytelenséggel. Az internetes fórumon hozzászólók adják véleményükhöz az arcukat! Jöjjenek el a sportcsarnokba, keressenek meg, szívesen elbeszélgetek velük minden témáról, amely érdekli őket. A szurkolók magatartásával kapcsolatban Pintér József klubelnök a következőket mondta el: - Nagyon komoly a helyzet. Amennyiben ugyanis a drukkereink - gondolok itt elsősorban a B közép, az ultrák képviselőire továbbra is ilyen trágár módon ócsárolják, bántalmazzák Pánczél Barabás edzőt és a játékosokat, két szponzor kilátásba helyezte: beszünteti az egyesület támogatását. Ez a csapat, a sportág halálát jelentené Vásárhelyen - ezt senki sem akarhatja! Ha pedig ez bekövetkezik, nem lesz kit szidalmazni, s ami a fontosabb, biztatni, ünnepelni a sikerek után. Tegnap tárgyalták a Vasas-Liss-HNKC mérkőzésen piros lapot kapott Okszana Plosinszkaja és Pánczél Barabás fegyelmi ügyét. A határozat szerint a kiváló ukrán kapus kettő, a vezetőedző pedig négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott - ennek végrehajtását, letöltését 2005. június 30-áig felfüggesztették. Sokat elmond, hogy a találkozón mutatott játékvezető ténykedés miatt - a szakma több jeles képviselője - személyesen és telefonon is megkövette Pánczélt és a vásárhelyi klubot. IMRE PÉTER Papiron-papírforma RÖPLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL PAPÍRON SC SZEGED-GYÖNGYÖS 3:1 (22, -20,16,15) NB ll-es férfi röplabdamérkőzés. Szeged, 100 néző. Vezette: ifj. Dunszt, Balázs. Papíron SC Szeged: Fülöp, B0JTI, Péter, KŐRÖSSY, Csíkos Sz„ CSÍKOS G. Csere: Hetes (liberó). Edzők: Csíkos Gábor, Nyári Sándor. Az első két szettben a sérült Vargát és a munkahelyi elfoglaltság miatt a visszavonulás gondolatával foglalkozó Bábát nélkülöző Szeged és az NB II egyik újonca, a Gyöngyös felejthető produkciót nyújtott. Ezt követően, 1:1 után, sebességet váltott a listavezető hazai együttes és Csíkos G., Kőrössy, valamint Böjti vezérletével magabiztosan hozta a kötelező győzelmet. Csíkos Gábor: Az első két szettben kerestük az új felállást, a folytatásban azonban az elvárásnak megfelelően helytálltak, bizonyítottak a fiatalok. Meg kell még említeni, hogy a Papíron SC ifjúsági csapata eddig mind a hat találkozóját megnyerte és 18:l-es játszmaaránnyal fölényesen vezeti a bajnokságot. Sikeres DM-sportnap Hatalmas sikerrel fejeződött be a Szegedi Squash Club szabadidőközpontban a Délmagyarország sportnapja. Közel százan mozogtak az impozáns sportlétesítményben. A fittneszórák mellett két sportágban csatázhattak a résztvevők. A nyolccsapatos teremfocitornán izgalmas mérkőzések voltak, végül a Lombard gárdája nyert, megelőzve a Printker, a Szegedi Paprika, a Délmagyar hirdetők, a Rádió 88, a Szilánk, a Délmagyar kiadó és Medikémia gárdáját. A férfiak fallabdaversenye is színvonalas meccseket hozott. A fináléban Molnár Adorján nyert Rappai Attila ellen. A bronzmeccsen Ifkovics István könyvelhette el a győzelmet Süli Róberttel szemben. Fotó: Miskolczi Róbert Kővári Árpád nem tör politikusi babérokra Tárgyalási pozícióba került Kővári Árpád nem vesz részt a sárdobálásban Fotó: Gyenes Kálmán Sok szegedit meglepett a hír, hogy Kővári Árpád, a Pick Szeged kézilabdacsapatának elnöke belépett a Fidesz-MPSZ-be. A klubvezető azonban kijelentette, döntését az vezérelte, hogy kívülállóként nem tud beleszólni a város sportkoncepciójába. Ennél többre nem is vágyik. - Kővári Árpád a kilencvenes évek elején egyszerre volt tagja, majd elnöke a Polgárosuló Szegedért Egyesületnek és a Pick Szegednek. Ezzel bebizonyította, hogy a sportvezetői tisztséget össze tudja egyeztetni a várospolitikában való részvétellel. Egy időre azonban felhagyott a politikával. Miért ? - A múltat nem érdemes feszegetni. Annyit azért megjegyeznék, nem volt akkora súlyunk, hogy nyomást tudtunk volna gyakorolni a várost érintő döntésekben. Tulajdonképpen mind Lippai Pál polgármester, majd pedig utódja, Szalai István sem tudott olyan sportkoncepciót megvalósítani, ami Szeged város értékeinek megóvását szolgálta volna. - Mindig az a vélemény alakult ki a városban, hogy a szíve a Fidesz felé húzott. Jogos ez ? - Nem tagadom, hogy jobbközép beállítottságú vagyok. De nem tartom magamat szemellenzősnek, mert párttagságtól és szimpátiától függetlenül elfogadom azoknak a véleményét is, akik a magyar és a szegedi sport fellendítésére jó ötlettel állnak elő, vagy hasonló elveket vallanak velem. Természetesen az utóbbi években többször is megkerestek, hogy lépjek be pártba, de én most láttam elérkezettnek az időt. Azt tartom, hogy a sportot függetleniteni kellene a pártpolitikától. Ezért is tartom helyesnek, hogy ma a magyar sport első embere, Ábrahám Attila címzetes államtitkár is a sport politkamentességét hirdeti. Mert a sport a pártpolitikai csatározásokból mindig vesztesen került ki. Egyébként az előző városvezetésnél tapasztaltam először, hogy az értékek megőrzésére törekszik a sportban is. A mostani szintén hasonlóan elveket vall. - Nem érzi úgy, hogy az előbbi állítása, miszerint a sportot a pártoktól függetleníteni kell, ellentmondásban van a lépésével, hogy tagja lett a Fidesznek 7 - A válaszom egyértelműen nem! A rendszerváltás óta tapasztalom, hogy a város életében szerepet játszó pártokkal harmadik személyként nem lehet egyenlő partnerként tárgyalni a város sportjáról. A pártok - akár a hatalom birtokosa, akár ellenzékben lévő - nem fogadják el egy kívülálló véleményét. Vagy ha igen, akkor pedig a belső hierarchiában eldeformálódik. Úgy gondolom, azzal, hogy beléptem a Fideszbe, tárgyalási pozícióba kerülök. S egy olyan sportkoncepció kidolgozását tervezem, természetesen nem egyedül, amely a választásokon áthidaló értékeket képvisel. -De a hírek szerint a neve felmerült komolyabb pozícióra is. - Az ilyen, minden alapot nélkülöző híreket nem szeretem. Ezt azzal is közöltem, aki ezt kürtöli. Ilyen dologról még nem is eshetett szó, hiszen nagyon rövid ideje vagyok tagja a pártnak. Egyébként azt szeretném, ha a személyemet nem politikai céltáblának használnák fel. - De ha a jövőben komolyabb feladatok ellátására kapna felkérést a pártban, akkor hogyan döntene1 Feláldozná a kluhelnöki posztját a politikai karrierjéért - Ilyen bizonytalan dologba ne menjünk bele, hiszen erről egyelőre nincs szó. Tőlem egyébként se féltse senki a politikai egzisztenciáját, mert a sárdobálásban nem szeretnék részt venni, de magamat minden szituációban meg kívánom védeni az alattomos támadásokkal szemben. SÜLI JÓZSEF Készül a NSSZ sporttervezete BUDAPEST (MTI) A magyar sport és társadalom jövőjének féltése miatt Nemzeti Sportfejlesztési Tervet készített szakértők bevonásával a Nemzeti Sportszövetség (NSSZj. Amint Berényi János NSSZ-elnök a kiadvány elkészültét bejelentő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, 65 sportági szövetség adott felhatalmazást a terv kidolgozására, amelynek célja, hogy megmutassa a sportvezetésnek, a civil sporttársadalom miként képzeli el jövőjét. „Alternatívát kínálunk és nem konkurencia anyagot. Kérjük az illetékeseket, amennyiben lehetőség van rá, a sportfejlesztési tervet építsék be a Nemzeti Sportstratégiába, amelynek társadalmi vitája hamarosan megkezdődik" - mondta Berényi. Kiemelte, azért készült el a könyv, mert a sport anyagi támogatása soha nem látott mélységbe süllyedt, miközben az élsport - amint az athéni olimpia is példázza - szállítja a világra szóló sikereket. Az első domaszéki bajnoki cím Az új domaszéki cselgáncsklub első bajnoki címét Füzesi Alexandra érte el Solton. MUNKATÁRSUNKTÓL Megszületett a két éve alakult domaszéki dzsúdóegylet első országos bajnoki címe. Solton rendezték a diák B korcsoport, az 1993-as születésű gyerekek ob-ját. Ezen a Domaszéki Budo ISE fiataljai közül Füzesi Alexandra (Szeged, Rókusi I. ált. isk.) magabiztosan versenyezve utasította maga mögé ellenfeleit, és meg sem állt az első helyig. A tehetséget Szabó Miklós készítette tel. A domaszéki dzsúdóegyesület huszonhat egyesület 179 versenyzőjével nemzetközi utánpótlásversenyt rendezett az 1995-ös, 96-os és 97-es születésű gyerekek részére. A domaszéki Certop-kupa megyei eredményei. Lányok, 18 kg: 1. Kalydy Vivien (Szentesi Pollák), 2. Nagy Szabina, 3. Törőcsik Roland (Pollák). 20 kg: 2. Czöndör Márta, 3. Sebők Szimonetta (mindkettő Dorozsma). 22 kg: 2. Katona Szabina. 26 kg: 2. Balogh Brigitta, 3. Balázs Nikoletta és Hajdú Petra (Ásotthalom). 28 kg: 2. Horesnyi Szilvia. 33 kg: 3. Bús Borbála. 36 kg: 2. Kürti Varina (Pollák). 40 kg: 1. Nagy Kitti, 3. Szabó Luca (Szegedi VSE). Fiúk, 20 kg: 2. Guba Levente (Szatymaz), 3. Szilágyi Ádám. 22 kg: 3. Szaniszló Kristóf (Ásotthalom), 5. Vajda Zsolt (Pollák). 24 kg: 2. Négyökrű Martin, 3. Komlódi Soma. 26 kg: 5. Móri András (Ásotthalom). 28 kg: 3. Ohát Ottó, 5. Dobó Márkó (mindkettő SZVSE). 30 kg: 1. Mihalovits Botond. 33 kg: 2. Sumit Patrik (Szatymaz). 36 kg: 3. Bóka Tibor (Ásotthalom). 40 kg: 1. Ohát Zalán (SZVSE). +40 kg: 3. Kiss Márkó (SZVSE), 5. Kónya László (Szatymaz). Felkészítők: Kalydy Zoltán (Pollák Szentes), Kovács Szabolcs (Szatymaz), Kiss József (Dorozsma), Körmöczi Lajos (SZVSE), Szabó Miklós (Domaszék, Ásotthalom). REFLEKTOR HÉTKÖZI FORDULO Alabdarúgó NB I-ben ma hétközi fordulót rendeznek. A 13. forduló programja, 13.30 óra: Nyíregyháza-Fehérvár, Pápa-ZTE, 18: Kaposvár-MTK, Újpest-Honvéd, Sopron-Győr, Vasas-Diósgyőr, BékéscsabaDebrecen, Ferencváros-Pécs. ROBSON GERÁÉKNÁL Bryan Rosbont nevezték ki az angol Premier League-ben szereplő West Bromwich Albion új vezetőedzőjévé. A 47 éves szakember a két héttel ezelőtt menesztett Gary Megsont váltja a kispadon Gera Zoltán együttesénél. SPORTTOBORZÓK A Szegedi Phoenix Emergé SE általános, középiskolás és egyetemista fiúk, illetve lányok részére vívótoborzót hirdet. A sportághoz kedvet érzők minden hétfőn, szerdán és pénteken 18 és 19 óra között jelentkezhetnek Varró Oszkárnál a szegedi Béke utcai általános iskolában. A szegedi Full-contact SE várja a kick-box iránt érdeklődőket a Ságvári gyakorló általános iskolában. A gyerekek hétfőn és szerdán 16 és 17, a felnőttek ugyanezen napokon 17 és 18.30 között érdeklődhetnek, illetve jelentkezhetnek. Az Algyő SK várja az 1990-9l-ben született fiatalok jelentkezését az U16-os csapatába. Érdeklődni Beszprémy Tibornál a 06-20-588-17-58-as számon lehet. A tornatermi edzések november 15-én kezdődnek. DARTS ÉS BILIÁRD Ma 18 órától dartsverseny, pénteken 17 órától pedig biliárdviadal lesz Tiszaszigeten az IQ-szigetben (Fűzfa u. 2.). Jelentkezés és bővebb információ Ferenezi Ferencnél a következő telefonszámon: 06-30/275-5107. AMATŐRÖK VERSENYE Az ATSK Szeged Trióda-kupa néven amatőr szabadidős asztalitenisz-versenyt rendezett. A győztesek, női egyes: Siposné Borsos Ilona, férfi egyes: Péli László, férfi vigaszág: Fenyősi Rudolf, páros: Siposné, Péli, juniorok: Pálinkás Norbert. ÉLEN AZ ALGYŐ Kiválóan szerepel az U19-es NB II-NB III-as labdarúgó-bajnokságban az Algyő. Gábor Antal tanítványai Fodor - Szabó Zs., Gábor, Fekete - Földeák (Szekeres), Pataki G., Juhász (Bogdán), Koza (Vastag B.)( Magyar - László, Makra (Szalma) összeállításban rangadót nyertek Magyar két góljával Gyulán, és így vezetik a bajnokságot. A gárda az elmúlt 43 meccsén mindössze két vereséget szenvedett. További eredmények, U19: Algyő-Csongrádi Tisza-part SE 4-0, gólszerzők: Huszárik 2, Magyar, László. U16: Gyula-Algyő 6-0, Algyő-Csongrádi Tisza-part SE l-l, gólszerzők: Kálmán, ill. Farkas. SZENTESI GYŐZELEM A teke NB II-ben: Szentesi VTE-Egri Nyomda 5:3 (3009-2969). A szentesi pontszerzők: Staberecz 507, Vígh 504, Szabics K. 498 fával. ERDÉLYBEN DZSUDÓZTAK A Domaszék Budo ISE fiataljai Erdélyben, Kczdivásárhelyen versenyeztek. Eredményeik, 1995-96-osok, 21 kg: 5. Katona Szabina, 24 kg: 1. Komlódi Soma, 5. Négyökrű Martin, 26 kg: 5. Balázs Nikolett, 30 kg: 5. Mihalovits Botond, 40 kg: 3. Nagy Kitti, +45 kg: 3. Abonyi Dániel. 1993-94-esek, 33 kg: 5. Kószó Flóra, 38 kg: 3. Nagy Dániel, 42 kg: 2. Füzesi Alexandra, 50 kg: 2. Fenesi Roland.