Délmagyarország, 2004. november (94. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-10 / 262. szám
A HÉT FILMJE CSAK MOZI BRIDGET JONES: MINDJÁRT MEGŐRÜLÖK! EGY NÖ KÉT FÉRFI KÖZÖ1 Amikor utoljára találkoztunk Bridget Jonesszal (Renée Zellweger), éppen megtalálta a boldogságot. A mostani történet kezdetén immár hat isteni hete (ez 71 mennyei menetet jelent!) a tökéletes álompasi, Mark Darcy (Colin Firth) barátnője, és még álmodni sem tudna szebb időszakot az életében. Vagy mégsem így van?! Bridget ugyanis még mindig a régi, tehát kételkedik önmagában, elemzi minden kósza gondolatát, karriert épft, és persze veszettül számolja a kalóriákat. Darcy feltétlen rajongása ellenére Bridgetet továbbra is az élet nagy kérdései foglalkoztatják, boncolgatja a szerelem természetét, és újabb elméleteket gyárt a fehérnemű tökéletes hajtogatásának módszertanáról. És ami a legnagyobb trauma számára: miután megtalálta a tökéletes férfit, most már az a baja, hogy valahogyan meg is kellene tartania. F.gyfolytában azon töri a fejét, mi következik azután, hogy két szerető szív végre egymásra talált. Pont amikor már kezdenének derengeni a válaszok a feltett kérdésekre, új versenyző bukkan fel a küzdőtéren: Darcy ellenállhatatlanul romlott, lehengerlően kifinomult, mindig tökéletesen manikűrözött új kollégája. Nem másról van szó, mint Dániel Cleaverről (Hugh Grant), Bridget korábbi főnökéről, a női szívek gálád facsarftójáról. Hirtelen minden a feje tetejére áll, és Bridget megint teljesen elvész az aljas szerelmi intrikák és mókás melléfogások útvesztőjében. Az újabb nagy utazás Londonban kezdődik, a végállomás pedig Thaiföld tengerpartja, s mindeközben Bridget ejtőernyőzik (vagyis inkább sikítva potyog lefelé az égből), síel (bár a fenekével többet hasítja a havat, mint a léccel, de most ezt hagyjuk), sőt még börtönbe is kerül (ártatlanul, mondanunk sem kell). Amikor Helen Fielding megalkotta Bridget lones figuráját, hatalmas szenzációt keltett azzal, hogy a világ elé tárta egy szingli nő titkos naplóját. Vagyis pontosabban Bridget fedte fel lehengerlően bölcs humorral és a legkisebb gátlás nélkül, miről álmodnak a szinglik. A folyton csetlő-botló, egyik válságból a másikba zuhanó Bridget hamarosan sokkal több lett, mint egy népszerű regény hősnője megkerülhetetlen kulturális jelenséggé vált, aki a világot zavart csodálkozással szemlélő, de menthetetlenül optimista szinglik tökéletes megtestesítője. A könyvsikert gyorsan követte a filmváltozat (Bridget Jones naplója), amely az egész világon rajongással töltötte el a nézőket. Az időközben megszületett újabb történet ismét bestseller lett, a film alkotói pedig azon dolgoztak, hogy a második regény is minél hamarabb filmvászonra kerülhessen. -Tudtuk, hogy óriási elvárásoknak kell megfelelnünk, mert világszerte rengetegen érzik úgy, hogy személyes kapcsolatban állnak Bridgettel - mondta Jonathan Cavendish producer. - De tudtuk azt is, hogy a folytatás már másféle film lesz, mint az első - továbbra is bohókásan „bridgetes" maradt, de már olyan komoly dolgokról szól, mint a szerelem és a boldogság megőrzése. Beeban Kidron rendező így nyilatkozott: „Bridget legújabb problémája jellemző mindanynyiunkra, hiszen a nőket és a férfiakat egyaránt foglalkoztatja, mit kell tennünk azért, hogy sikeres legyen a párkapcsolatunk. Bridget egy fantáziaképpel indít, ahol tökéletes szerelemben él a tökéletes férfival, konfliktus nélkül - függöny. Azt hiszi, ő magának is tökéletesnek kell lennie, de minél jobban erőlteti a dolgot, annál rosszabbra fordul a helyzet. Fejlődni kezd, mert lassan rájön, hogy a szerelemnek nem a tökéletesség a lényege. Hanem a gyengédség, a törődés, egymás megértése - csupa ilyen felnőttes dolog. Bridget tehát felnőtté érik ebben a filmben, de természetesen a maga szédületesen kelekótya módján!" Szeged, Belvárosi mozi, Cinema City MOZGÓKÉPEK KOMÉDIA NÉZZ BALRA, OTT EGY SVÉD! Katrine házasodni készül. A barátja jó pasi, a lakásuk nagy és a hozzátartozói is teljesen rendben vannak. Katrine-nak csak egy baja van: az, hogy néha nagyon nehezére esik igazat mondani. Elmegy ugyan meglátogatni nővérét, Mettét, akit a pszichiátrián kezelnek, dé nem szól neki az esküvőről. S egyszer csak, két óv külföldön töltött idő után hirtelen feltűnik egy régi barát, Thomsen Mette szomorúságának fő oka. Katrine rájön, hogy valami nem stimmel vele, ennek ellenére valami mást kommunikál, és ettől Thomsen boldog és elégedett lesz. Bele is fog közös missziójukba és egy nappal az esküvő előtt keresni kezd valami használt cuccot, valamit, ami kék, valami újat és kölcsön is kér valamit. Semmilyen megszokott dolog nem lesz elég jó, valami brutális kell. Az egész egy kivénhedt kutyával, fura frizurával és apró, „szuperkék" pirulákkal kezdődik, majd az őrült nővérrel folytatódik a pszichiátrián, akit Thomsen egyszerűen kölcsön szeretne kérni. Persze holnap is van nap. Nem is akármilyen: az esküvő napja... Szeged, Kamara mozi KAFAND A MOTOROS NAPLÓJA Argentína, 1952: két álmodozó fiatal, Ernesto Guevara és Alberto Granado elhatározza, hogy két szemeszter között, a nyári szünetben felfedezi az igazi Latin-Amerikát. A hoszszú hónapokig tartó, emberpróbáló kalandban mindkettejük világszemlélete megváltozik. Az emberek révén, akikkel útközben találkoznak, más szemmel kezdik látni Latin-Amerikát, a változatos tájak is átformálják véleményüket a kontinensről. Eljutnak Machu Picchuba, ahol a hatalmas romok és az inka örökség rendkívüli jelentősége mély benyomást gyakorol rájuk. Amikor Peruba érkeznek, egy Amazonas-menti lepratelepre, mindketten megkérdőjelezik annak a fejlődő gazdasági rendszernek az értékét, amely olyan sokak számára sem jelent semmi haladást. A telepen szerzett tapasztalataik következtében etikai és politikai nézeteik is gyökerestől megváltoznak, ami erőteljesen meghatározza majd további életútjukat. Ernesto „Che" néven a dél-amerikai társadalmi forradalom élére áll. Szeged, Cinema City A BALNALOVAS A bálnalovas egy fiatal lány végzete beteljesítéséért folytatott küzdelmét mutatja be. A hagyomány szerint minden generációban a fiú örökös veszi át a családfő szerepét. Egy ikerpár születésekor azonban a fiútestvér meghal, így a lány, Pai rendeltetett a jövőbeli családfő szerepének betöltésére. Koro, a családfő nem hajlandó beleegyezni, hogy lányunokája lépjen a nyomába. Pár évvel később, Koro meg van győződve arról, hogy törzse folyamatos szerencsétlensége Pai születésével kezdődött, ezért összehívta az embereit a fiaikkal, hátha köztük van a leendő vezér. Pai a világon mindenkinél jobban szereti Korót, de szembe kell szállnia vele és a több ezer éves hagyománnyal, hogy megmutathassa az igaz utat. Szeged, Kamara mozi megminatjuk mindenkinek! variBET™^ 06-30/30-30-443 f ra«Sit<telraauyar ltu ¿T"JL T! Xér|ük. írja mng mrvet és lakhelyét! I lfg/»liUtik*tt Httgjtlcitlrljiik' Várjuk kedvenc fotóikat rövid szöveggel! KÜLDJÉK BE és Ml KÖZZÉTESSZÜK! litwOlnit! k ••lidrrtikn • blaUI imMrMm Urál • bou tanto uurtk (klrknwkúU énfnti kiprsil® ín,Hinta u«W|t). VtVUCXNKMSlMú . a DÉL MAGYARORSZÁG és a DB.VII. ÁG DtLVVÁC kommunikációs partnere a T-Mobile Rt SZEGED, BELVÁROSI MOZI 11.11.-11.17., 15.30, 17.45, 20.00: Bridget Jones: Mindjárt megörülök - színes, magyarul beszélő angol film (rendezte: Beeban Kidron, fsz.: Renée Zellweger, Jacinda Barrett, James Callis) KAMARA MOZI 11.11.-11.17., 16.00,17.30: Nézz balra, ottegy svéd!-színes, feliratos dán film (rendezte: Natasha Arthy, fsz.: Sidse Babett Knudsen, Björn Kjellman, Lőtte Andersen): 18.15: A bálnalovas - színes, feliratos új-zélandi-német film (rendezte: Niki Caro, fsz.: Keisha Castle-Hughes, Rawiri Paratene) FILMTÉKA MOZI 11.11.-11.17., 16.15, 20.45: Monsieur Ibrahim és a Korán virágai színes, feliratos francia-török film (rendezte: Francois Dupeyron, fsz.: Omar Sharif, Pierre Boulanger, Gilbert Melki); 18.30: Schultze Gets The Blues - színes, feliratos német film (rendezte: Michael Schorr, fsz.: Horst Krause, Harald \tyarmbrunn, Karl-Fred Müller) GRAND CAFÉ 11.11., 17.00: Szabó István: Várostérkép (1976), Monory Mész András-Peter Hutton: Emlékek egy városról (1985); 19.00: Építész portrék 11.12., 17.00: Budapest retró I. - Életképek a 60-as, 70-es évekből - magyar dokumentumfilm (rendezte: Papp Gábor Zsigmond); 19.00: Budapesti tavasz magyar film (rendezte: Máriássy Félix); 21.00: Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten - magyar film (rendezte: Jancsó Miklós) 11.13., 17.00: Budapesti retró II. - Életképek a 60-as, 70-es évekből - magyar dokumentumfilm (rendezte: Papp Gábor Zsigmond); 19.00: Budapesti mesék - magyar film (rendezte: Szabó István); 21.00: Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten - magyar film (rendezte: Jancsó Miklós) 11.14., 17.00: Szülőfalum, Budapest - A partik népe. Szülőfalum, Budapest - A plazák népe - magyar dokumentumfilm (rendezte: Papp Gábor Zsigmond); 19.00: Roncsfilm - magyar film (rendezte: Szomjas György); 21.00: Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten - magyar film (rendezte: Jancsó Miklós) 11.15., 17.00: Szamuráj; 19.00: Kjú Dzsü története; 21.00: Szamuráj 11.16., 17.00: Szamuráj; 21.00: Kjú Dzsü története SZEGED, CINEMA CITY (PLAZA) 11. 11.-11. 17. Bridget Jones: Mindjárt megőrülök: 13.30,15.45,18.00, 20.15, p-szo. 22.30 is, szo-vas. 11.15 is A motoros naplója: 14.45,17.15,19.45 A mandzsúriai jelölt: 17.15,19.45, p-szo. 22.15 is Kidobós - Sok flúg disznót győz: 16.15,18.15, 20.15, p-szo. 22.15 is, szo-vas. 12.15 is Cápamese: 14.00,16.00,18.00,20.00, p-szo. 22.00 is, szo-vas. 10.00, 12.00 is Neveletlen hercegnő 2. - Eljegyzés a palotában: 16.00,18.15, szo-vas. 11.15 is Alién vs Predator-A halál a ragadozó ellen: 13.15,15.30,17.45, 20.00, p-szo. 22.15 is, szo-vas. 11.00 is Collateral - A halál záloga: 13.00,17.45,20.00, p-szo. 22.15 is Már megint bérgyilkos a szomszédom: 14.30,16.30,18.30,20.30, p-szo. 22.30 is, szo-vas.10.30,12.30 is Az apokalipszis angyalai-Bíbor folyók 2.: 15.30 A tűzben edzett férfi: 14.15 Afalu: 20.30, p-szo. 22.30 is Terminál: 13.30 Argo: 14.15, p-szo. 22.15 is Garfield: szo-vas. 11.00,12.45 Pókember 2: szo-vas 11.45 A legelő hősei: szo-vas 10.15 Shrek 2: szo-vas 11.15 BALÁSTYA, PETŐFI MOZI 11.12., 19.00: Megtorló - színes, feliratos amerikai film (rendezte: Jonathan Flensleigh, fsz.: Thomas Jane, John Travolta) DESZK, FALUHÁZ 11.12., 19.00: Betörő az albérlőm- színes, feliratos amerikai film (rendezte: Ethan Cgen, Joel Coen, fsz.: Tom Hanks4Marlon Wayans) FORRÁSKÚT, SZABADSÁG MOZI 11.15., 18.00: A macskanő-színes, feliratos amerikai film (rendezte: Pitof, Halle Bgrry, Sharon ^tone, Benjámin Bratt) FÖLDEÁK, PETŐFI MOZI 11.13., 19.00: Betörő az albérlőm - színes, feliratos amerikai film (rendezte: Ethan Coen, Joel Coen, fsz.: Tom Hanks, Marion Wayans) HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, MOZAIK MOZI 11.11.-11.14., 17.45: Bolondok éneke - színes magyar film (rendezte: Bereczki Csaba, fsz.: Stephane Höhn, Maia Morgenstern); 20.00: A Bourne-csapda - színes, feliratos amerikai film (rendezte: Paul Greengrass, fsz.: Matt Dámon, Franka Potente) 11.15.-11.17., 17.45: Pokolfajzat - színes, feliratos amerikai film (rendezte: Guillermo Del Toro, fsz.: Ron Perlman, John Hurt); 20.00: Buddy -színes, feliratos norvég film (rendezte: Morten Tyldum, fsz.: Nicolai Cleve Broch, Aksel Hennie) KISZOMBOR, MŰVELŐDÉSI HÁZ 11.12., 18.00: A tüz óceánja - színes, feliratos amerikai film (rendezte: Joe Johnston, fsj.: Omar Sharif, Zuleika Robinson) MAKÓ, PÁGER MOZI 11.12.-11.14., 19.00: Argo - színes magyar film (rendezte: Árpa Attila, fsz.: Oszter Sándor, Görög László) MINDSZENT, TISZA MOZI 11.13.18.00: A sötétség krónikája -színes, feliratos amerikai film (rendezte: Dávid Twohy, fsz.: Vinpiesel.^udi Dench) PITVAROS, FILMSZÍNHÁZ MOZI 11.12., 19.00: Én és a hercegem - színes, feliratos amerikai film (rendezte: Martha Coolidge, fsz.: Júlia Stiles, Ben Miller) RÚZSA, MÓRA FERENC MOZI 11.14., 18.00: Shrek 2. - színes, magyarul beszélő amerikai film (rendezje: Andrew Adamson, Kelly Asbury) SANDORFALVA 11.13.-11.14., 18.00: Arthur király - színes, feliratos amerikai film (rendezte: Antoine Fuqua, fsz.: Clive Owen, loan Gruffudd) SZEGVÁR, ADY ENDRE MOZI 11.14., 19.00: A sötétség krónikája - színes, feliratos amerikai film (rendezte: Dávid Jwohy, fsj,: Vin Diesel, Jydi Dench) ÜLLÉS, MŰVELŐDÉSI HAZ 11.14., 18.00: Trója - színes, feliratos amerikai film (rendezte: Wolfgang Petersen, fsz.: Brad Pitt, Eric Bana, Orlando Bloom)