Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-09 / 237. szám
6 "MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2004. OKTÓBER 9. SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐINEK JÖVŐ HETI FOGADÓÓRÁI, FÓRUMAI DIGITÁLIS FOTO KIOSZK 59 Ft /l0x15 cm kép *(100 db feletti előhívásnál 54 Ft/kép) f Papírkép AZONNAL!!! Andiamo Kft. a Szeged Nagyáruház földszintjén EREDETISÉGVIZSGÁLAT A szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban folyó képzésről tartottak telt házas bemutatót az iskola színháztermében a továbbtanulás előtt álló diákoknak és szüleiknek. A jövő tanévben nyolc kilencedik osztályt indíthat az iskola. A karzat is zsúfolásig megtelt a Deák Ferenc Gimnázium színháztermében az iskola nyílt napján, amelyre a továbbtanulás előtt álló gyerekeket és szüleiket hívták meg. Sokan a nyitott ajtókon kívül szorulva hallgatták a tájékoztatót; a gyerekek közül néhányan törökülésben a széksorok elé kuporodtak. Kis Gábor igazgató meg is jegyezte, hogy legmerészebb álmait váltja valóra a vártnál nagyobb érdeklődés. Elmondta, hogy a tizenhat éve működő gimnázium korszerűen fölszerelt szaktantermekkel, 18 ezer kötetes iskolai könyvtárral és tornateremmel várja a jelentkezőket. A Deákban jelenleg 938 diák tanul, 30 osztályban. Az iskolában nyolcvan szaktanár tanít, vagyis egy pedagógus átlagosan tizenkét tanulóval foglalkozik, ami igen jó arány. Az előző tanévben végzettek 70 százaléka sikeresen fölvételizett valamely felsőoktatási intézménybe, az érettségizők háromegyede nyelvvizsgát tett, sokan közülük két nyelvből; a két (angol-magyar) tannyelvű tagozatosok év végére, szinte kivétel nélkül felsőfokú nyelvvizsgával is rendelkeznek. Az igazgató nem titkolt büszkeséggel emelte ki, hogy a következő tanévben - a városban egyedülálló módon - nyolc osztályt indíthatnak, így a létszámtól függően 240-280 diákot vehetnek föl. Ezután levetítették a Deák gimnázium életéről forgatott filmet, amelynek jeleneteihez Baráthné Sóti Ildikó oktatási-nevelési igazgatóhelyettes fűzött magyarázatot. A nyelvi és más tanulmányi versenyeken, faültetés közben, hagyományőrző megemlékezésen, angol nyelvű színházi előadásokon, Deák-olimpián, zenés-táncos mulatságokon készült fölvételek színesen mutatták be az iskolai élet eseményeit. A székekre készített tájékoztató lapról minden lényeges tudnivaló kiderült. A Deákban négy évfolyamos magyar-angol tanítási nyelvű, speciális nyelvi, humán, informatika, mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint általános tagozatú képzés folyik. Az egyes tagozatokról a szaktanárokon kívül a gimnazisták is beszéltek utóbbiak mondókájukba szőtt humorral oldották a továbbtanulás nehéz döntése előtt álló nyolcadikosok szorongásait. A tizenkettedikes, két tannyelvű tagozatra járó Makra Péter például megjegyezte: hozzájuk sem „géniuszagyak" járnak. Azt viszont megerősítette: a jó eredményért azért tanulni kell... NY. P. RÓKUSIBÓL A DEAKBA? A Deák gimnázium nyílt napjára édesanyjával érkező Simon István a Rókus I. Sz. Általános Iskola német tagozatos nyolcadikosa. Szereti a nyelvet, versenyeken sikerrel szerepel, s tájékozódni jött a gimnáziumba, amelyről az interneten is olvasott már. A Deák mellett még a Ságvári és a Vasvári szerepel a továbbtanulásra kijelölt iskolák sorában. 6724 Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. Tel ./fax: 62/469-847, tel.: 62/542-245 Nyitva: h.-p. 6-17, szo.: 6-13, vas.: 6-10-ig Átírás-ügyintézés, biztosításkötés Alföld-Trans Kft. Szeged, Fonógyári út 11. a volt Domus-raktár Tel.: 62/458-692 HETI AJÁNLATUNK: Monté tejdesszert karamellás, 4x62,5 g (908 Ft/Kg) 22 ' Ft/db Meggle UHTtej 1,5%, 1/1149 Ft. Milla kocka margarin 250 g (316 Ft/kg) r9 Ft/db Poharas zsír 500 g (398 Ft/kg) 199 R/db Margaréta tömlős sajt 100 g, 3 íz (1030 Ft/kg) 103 Ft/db Orsi roll sonka 1139 Ft/kg Békebeli füstös párizsi 77Í Ft/kg Szegedi csemegesonka 1094 Ft/kg Sertéspárizsi 626 Ft/kg Zott kávétejszín 10x10 g (650 Ft/kg) 65 Ft/db Az akciós árak a készlet erejéig értendők. Ticket Restaurant étkezési utalványokat és bankkártyát is elfogadunk. Családi események Október 13-án, szerdán: - Beck Zoltán, a 4-es választókerület (Tarján) képviselője fogadóórát tart 16.00 órától az Ágota Alapítvány Játszóházában, Víztorony téri barakk. - Kormos Tibor, a 6-os választókerület (Újszeged) képviselője fogadóórát tart 17.00-18.00 óráig a Tisza Sport Hotel társalgójában. Kállay Albert u. 6-10. Nagy érdeklődéssel kísért nyílt nap a Deák Ferenc Gimnáziumban Szülők és gyerekek töltötték meg a karzatot A továbbtanulással kapcsolatban érdeklődők megtöltöttek a színháztermet Fotó: Miskolczi Róbert Turcsik Józsefnek és Veisz Piroskának Bence, Moczó Vilmos Zoltánnak és Dobos Helga Klárának Hunor, Pádár Gábor Antalnak és Kocsis Mónika Évának Boglárka, Szatmári József Zsoltnak és Fajnár Katalinnak Júlia Eszter, dr. Nógrádi Antalnak és dr. Borda Stefániának Bátor Antal, Slezák Sándornak és Fekete Andreának Milán, Szabó Istvánnak és Orosz Editnek Ágnes Anna, Németh Gábor Ferencnek és Fozsár Zsuzsannának Szkarlett Elizabet, Koi Ferencnek és Kéri Bernadettnek Bálint Olivér, Zelenák Gyulának és Piti Gabriella Borbálának Indira, Zámbori Gyulának és Simonyi Mariettának Sára Hanna nevű gyermeke. MEGHALT Borbás Józsefné Sütő Borbála, Berta Győző, Rozsnyai Ferencné Kasza Mária, dr. Pogonyi Flóriánná Kis Eszter, Retek Lajos, Márton Ambrus, Pap Jánosné Mulati Veronika, Hódi József, Zombori Béláné Vidács Mária, Plangár Imre, Gaodi Károly, Kocsis Zoltán, Spitzer Ferencné Hegedűs Erzsébet, Kocsis Ferenc, Borcsök Lajos, Móra Józsefné Gárgyán Mária, Szabó János, Tölgyes Jánosné Kisfalusi Julianna, Tanács József, Stefán Mihály László, Gere Béláné Sutóczki Aranka, Urbán Sándorné Németh Erzsébet, Sopsits Lajos, Török Mihály, Medve Károlyné Nagy Erzsébet, Kovács Józsefné Vass Emília, Sánta István, Káposztás Imréné Molnár Julianna, Gyertyás Imre János, Bónus András Ferenc, Csontos Kálmán, Schlesinger László, Juhász Mihályné Czirok Margit, dr. Selmeczi Béla György, Tóth-Deme Lajos, Veszelovszki Sándorné Biczók Mária, Rutai Imréné Cifra Róza, dr. Ragetti János Emilné Dubois Anna Ida, Buttyán Andrásné Makra Anna, Szabó Sándorné Hegyes Julianna, Tóth János, Papp Katalin, Vida János, Katona József, Kotogány Józsefné Horváth Erzsébet, Lovas Péterné Szabó Ilona, Rutai Béla, Kotogány Imre Vince, Szabó János, Sárközi Dezső, Jenei László, Ambruzs Sándorné Gál Julianna, Kiss János Istvánná Mezei Margit, Riba Csabáné Török Éva, Balla Istvánná Ördög Erzsébet, Tari István, Nagy András, Gyirán Péter, Papp Gyula, Szűcs Lászlóné Berta Irén, Kátai Margit, Lázár Lajos György, Rigó Péter Pálné Márta Jolán Katalin, Bárdos Csaba, Ambrus Béla, Szentesi Antal, Vaiga-Sinka Zoltánná Emődi Virág, Tűrú IUésné Bozóki Zsófia, Rúzsa Mihályné Lukács Éva, Bán Árpád István, Győry Zoltán, Eperjesi Istvánná Matuszka Erzsébet, Pataki István András, Barna Tibor János, Ferenczi Dezső, Szalontai László, Szentandrási Lajos Ferenc, Kovács Péterné Németh Gabriella, Szecskár Mihályné Kovács Ágnes G izella, Kiss Pál AntaJné Lehocki Julianna, Erdődi István, Kampler István József, Kocsispéter Antal, Tancsik Györgyné Kocsis Irén. Október 11-én, hétfőn: - Katona Gyula, a 13-as választókerület (Móraváros) képviselője fogadóórát tart 17.00-18.00 óráig a Móra Ferenc Általános Iskolában. Kolozsvári tér 1. - Dr. Szőke Péter, a 18-as választókerület (Belváros) képviselője fogadóórát tart 17.00 órától a Radnóti Miklós gimnáziumban. Október 12-én kedden: - Dr. Szondi Ildikó, a 10-es választókerület (Belváros) képviselője fogadóórát tart 17.00 órától a Zrínyi Miklós Általános Iskolában. Mérey u. 3. - Lauer István, a 12-es választókerület (Móraváros, Béketelep) képviselője fogadóórát tart 16.00 órától a Napos Úti Általános Iskolában. Téma: Béketelep csatornázása. Vendége: Csepregi András, a Hídépitö Rt. munkatársa. Nóvák Gyula, a Viziközmú Működtető Rt. vezérigazgatója. - Lauer István, a 12-es választókerület (Móraváros, Béketelep) képviselője fogadóórát tart 17.00 órától az élelmiszeripari főiskolán. Mars tér 7. - Fábián József, a 17-es választókerület (Kiskundorozsma) képviselője fogadóórát tart 16.00 órától a Jerney Általános Iskolában. - Gila Ferenc, a 24-es választókerület (Petöfitelep, Baktó) képviselője fogadóórát tart 16.30 órától a Hunyadi János Általános Iskolában, Udícei tér. - Mészáros Attila, a 25-ös választókerület (Tápé) képviselője fogadó órát tart 14.00-16.00 óráig a tápéi ügyfélszolgálaton. Honfoglalás u. 73. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Fekete László Vencel és Heidt Tünde Eszter, Godó Tamás Sándor és Iványi Anikó, Soós Ferenc és Béres Zsuzsanna Mária, Ambrus Attila és dr. Ürge Regina Helga, Koncsek József, Reményi Polett Csilla, Farkas Gábor és Piri Ánkica, dr. Horváth Zoltán és Farkas Melinda Nóra, Szendrei Zoltán és Porkoláb Sarolta, Borossá Péter és Tóth Sára, Gömöri Csaba István és Papp Anikó, Szanyi Ferenc és Oláh Edit, Dóczi László Péter és Szűcs Bernadett Éva, Takács Péter József és Magony Mónika, Muhari Miklós és Szilvási Ilona, Ormándiaky Péter Attila és dr. Dobó Katalin, Kolompár Zsolt és Farkas Izabella, Molnár Andor és Hronyecz Katalin Júlia, Bárányi István és Csányi Edit, Nagy Miklós Róbert és Bérezi Noémi, Szilágyi Péter Pál és Gál Henrietta Éva, Töpfer Stefan és Béleczki Ildikó, Karácsonyi Zsolt István és Böröcz Anikó Rozália, Losoncz Péter Mihály és Szeles Ibolya, Tóth Béla és Szabó Szilvia Csilla. SZÜLETETT Mogyorós Attilának és Molnár Mónikának Hanna Gina, Szőcs Attila Árpádnak és Rozsogán Juditnak Petra, Csányi Norbert Lászlónak és Csontos Rózsa Erzsébetnek Lilla, Csorba Róbertnek és Lődi Etelkának Róbert, Pióker János Károlynak és Trefon Melindának Norbert László, Szempék Zoltánnak és Szalai Elvirának Milán, Huszár Péternek és Dávid Katalinnak Anna, Fuska Csaba Gábornak és Görbe Andreának Bence, Lukács Jánosnak és Busics Robertinák Dóra, Patik Zsoltnak és Dudás Szilvia Juditnak Zsófia, Feke Zoltánnak és Nagy Évának Bence, Szálkái Attilának és Tóth Erikának Erika, Bodor Tibornak és Gracza Boglárkának Botond Péter, Török Zsolt Ferencnek és Koszó Gabriellának Kristóf, Huszta Zoltánnak és Tokai Zsuzsannának Orsolya Fanni, Baksa Lászlónak és Fehér Mónikának Dávid, Mártha Krisztiánnak és Megyesi Mónikának Mária, Ocskó Ferencnek és Bali Gabriella Máriának Roland, Vass Lászlónak és Havas Ágnes Juditnak Eszter, Víg Lászlónak és Pintér Andrea Zsuzsannának Zsófia, Blezsák Zsoltnak és Farkas Erikának Zsolt, Sajtos Krisztiánnak és Pelyva Ildikó Szilviának Martin Péter, Kovács Gyulának és Hájas Juliannának Ádám, Huszár Zoltánnak és Domonics Anikónak Izabella Rita, Kovács Imrének és Czékmány Tündének Patrik Sándor, Horváth Tibornak és Török Ildikónak Ildikó, dr. Kele Zoltánnak és Király Anikó Lujzának Ármin, Gábor Sándornak és Turcsik Diánának Zoltán Sándor, Lázár Mihálynak és Papp Ilonának Petra, Dávid Imrének és Kovács Beátának Fanni Beáta, Kiss Béla Csabának és Lutor Angélának Boglárka Szonja, Szűcs Lászlónak és Csóti-Gyapjas Editnek Réka, SZEZON ELŐTTI VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINK AT < Centert Rnhnrnti Center. Szegeti. Terét u. .1 Ölt enyhét. Stéged. Kossuth l. sgt. 72. • nagy mennyiség és választék • kitűnő minőség, garancia • divat 2004 I Ezt nem szabad kihagyni!