Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-06 / 234. szám

14 •SPORT« SZERDA, 2004. OKTOBER 6. FTC: van remény Nyilasi szerint felháborító állapotok uralkodnak a magyarfociban Szívügye a hazai utánpótlás LABDARUGAS Nyilasitól még mindig van mit tanulni Nem kímélte a hazai labdarú­gó-szövetség vezetését a Bécsi Kávéházban tartott szegedi saj­tórcggelijcn Nyilasi Tibor. Az egykori kiváló csatár szerint más országok számára hihetet­len tehetsegek vannak Magyar­országon. Nyilasi Tibor sűrűn megfordul Szegeden. Ezúttal az MLSZ utánpótlás-igazgatójaként a 15 évesek alkotta magyar válogatot­tat kísérte el, amely Algyön ját­szotta első hivatalos nemzetközi mérkőzését a szerb és monteneg­rói csapat ellen. Nem melléke­sen a gárda egyik támadója volt a kisebbik fia, Bálint, sőt a „Kis Nyíl" szerezte a mieink egyetlen gólját a végül l-l-re végződött meccsen. Amiről pedig kevesen tudnak: elindult Szegeden a Rendőr TE, valamint Sahin De­zső kezdeményezésében a Déli Aprók Ligája utánpótlástorna, amelynek szintén támogatója a Fradi és az Austria Wien egykori támadója Nyilasi. Vannak tehetségek - Két éve a Hunyadi téren talál­koztam Dezsővel, akivel azóta tart a kapcsolat. Az ö kezdemé­nyezése is bizonyítja: sok gyerek van, akik tehetségesek, és igenis szeretik a labdarúgást. Szív­ügyem az utánpótlás, bármikor fordulnak hozzám ilyen kérdés­ben, nagyon szívcsen segítek. Hatalmas aranybánya van a ke­zünkben, mindössze iól ki kelle­ne aknázni - nyilatkozta Nyilasi. Kiváló véleménnyel volt tehát a Déli Aprók Ligájáról, ám ami­kor arról kérdeztük, mi a vélemé­nye a magyar fociról, rögtön han­got váltott. - Felháborító, ami ma az or­szágban és a sportágban történik. Vezetői válság van, és cz sajnos érezhető a fiataloknál is. Amíg a felelősöknek százmilliókkal nem kell elszámolniuk, addig nincs miről beszélnünk. Itt van például a legutóbbi eset. Zalaegerszegen lapáttal szórták a pénzt az elké­nyeztetett sztároknak, és most tessék: anyagi problémák jelent­keztek a klubnál. Paródia, ami ma hazánkban történik. Egyre kevés­bé érzek késztetést, hogy szerepet vállaljak a felnőtt labdarúgásban. Nem tudok olyan emberek sze­mébe nézni, akikkel nem bírok Fotó: Miskolczi Róbert együtt dolgozni. Lothar Matthaus ajánlásán kívül, egy-két kivételtől eltekintve sem edzőként, sem já­tékosként nem vagyunk piacké­pesek Európában. Pedig olyan te­hetségeink vannak, akikről Euró­pa más területein csak álmodnak. Sokat füstölgők, de a gyerekeknél mindig megnyugvást találok ­hallhattuk Nyilasi koránt sem hí­zelgő véleményét. Országos viták Ennyire nem ragadtatta el ma­gát az egykori hetvenszeres válo­gatott, amikor az edzőképzés ke­rült szóba, de azt elismerte, or­szágos vita övezi ezt a területet is. - Két-három év, amíg igazán kialakul, milyen lesz a szakedzői és az UEFA-képzés kapcsolata. Mindkettőnek van előnye ugyan­úgy, mint hátránya. Saját ötletek alapján nem lehet előrehaladni, egységes szakmai elvek szüksé­gesek. Hat- és tízesztendős gye­rekeknél fel lehet gyorsítani így a fejlődést, ám rossz módszerekkel akár az ellenkezője is elérhető. Kis területen folyik a ritmusos játék, minden a passzon múlik, erre kell felkészíteni a gyereke­ket. Nem hiszek a statisztikák­ban, így abban sem, hogy har­mincezer fiatal szükséges egy klasszis kitermeléséhez. Zánkán 6-700 tehetség kergette a labdát a nyári kiválasztón, mindezek el­lenére nálunk a legkevesebb az igazolt labdarúgó Európában. Aki akar, annak sincs lehetősége játszani, eltűntek a grundok ­vázolta a hazai helyzetet az MLSZ utánpótlás-igazgatója. Megbecsülni a fiatalokat Emlékezhetünk még rá, ami­kor a Ferencváros támadójaként riogatta a védőket a honi bajnok­ságban. Nyilasi is szívesen gon­dol vissza azokra a városokra, ahol gyakran megizzadt az FTC. - Ilyen volt a szegedi Felső Ti­sza-parti stadion, ahol gyakran 15-20 ezer ember előtt léptünk pá­lyára. Ahogy hallom, a helyi foci talán újra elindulhat felfelé, még­pedig a saját nevelésű fiatalok ré­vén is. Higgyék el, meg kell becsül­ni a srácokat, ha egy kicsit kapnak, már nagyon boldogok. A jövőkép pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy egyszer végre tényleg felzárkózhas­sunk - tette hozzá végül Nyilasi. MÁDI JÓZSEF Sorsoltak a labdarúgó UEFA-ku­pában. A csoportkörben a Fradi holland, német, svájci és skót riválist kapott. A Ferencváros 1995-ös, őszi Bajnokok Ligája menetelése óta vártunk arra, hogy végre újra szurkolhassunk, amikor az UE­FA nyoni központjában valame­lyik európai kupasorozat cso­portköreit sorsolják. Nos, teg­nap ez megtörtént, igaz, nem a BL kvartettjeit húzták ki, ha­nem az UEFA-kupa nyolc ötös csoportját. Idén először rende­zik a selejtezők után ebben a formában az UEFA-kupa újabb szakaszát. Ezúttal is az FTC volt érdekelt a svájci városban tartott eseményen, miután az angol Millwallt búcsúztatta a sorozat első fordulójában 4-2-es összesítéssel. A csoportok beosztásai, A cso­port: Feyenoord (hollandi, Schal­ke (német), Basel (svájci), Hearts (skót), Ferencváros,- B csoport: Parma (olasz), Besiktas (török), A. Bilbao (spanyol), Steaua |ro­KICK-BOX MUNKATÁRSUNKTÓL Az olaszországi Carrarában har­mincnyolc ország 661 verseny­zője vett részt a WAKO kadett és junior kick-box világbajnoksá­gon. Az eseményen két szegedi klub, a Combat „D" SC és a Ti­gers SE versenyzői összesen öt bronzérmet szereztek. A Combatot öt sportoló képvi­selte, közülük Kovács Richárd mán), Standard (belga); C cso­port: Bruges (belga), Zaragoza (spanyol), Utrecht (holland), Dnipro (ukrán), Austria (oszt­rák); D csoport: Newcastle (an­gol), Sporting (portugál), So­chaux (francia), Panioniosz (gö­rög), Tbiliszi (grúz); E csoport: Lazio (olasz), Villareal (spanyol), Middlesbrough (angol), Partizan (szerb-montenegrói), Egaleo (gö­rög); F csoport: Rangers (skót), Auxerre (francia), GAK (osztrák), A. Wronki (lengyel), Alkmaar (holland); G csoport: Stuttgart (német), Benfica (portugál), D. Zagreb (horvát), Heerenveen (holland), Beveren (belga); H cso­port: AEK Athén (görög), Lille (francia), Sevilla (spanyol), Aachen (német), Zenit (orosz). A Fradi a Feyenoordot (október 21.) és a Baselt (november 25.) hazai pályán fogadja, míg a Schalkéhoz (november 6.) és a Heartshoz (december 2.) elláto­gat. Csoportonként az első há­rom jut tovább (ez 24 gárda), eh­hez csatlakozik a BL csoportkö­réből negyedikként kieső nyolc együttes. így alakul a 32-es me­zőny, amely egyenes kieséses rendszerben küzd tovább. M. J. (semi-contact, +69 kg), Kónya Katalin (semi-contact, -60 kg) és Makra Balázs (full-contact, -54 kg) végzett a harmadik helyen, míg Tóth Tímea és Gyuris Gábor a selejtezők során kiesett. A Ti­gers SE-ből a két sándorfalvi, Bu­sa Andrea és Kovács Ádám állha­tott a dobogó harmadik fokára. Mindketten a semi-contact kate­gória -32 kg-os súlycsoportjában indultak, és végeztek az előbb említett helyen. Edzők: Papp Ró­bert, Zsögön Miklós (Combat), Perneki Mihály, Kecskés Tibor, Kovács Sándor (Tigers). Már 1 749 000 Ft-tól Tesztvezetéssel egy Dacia Logant nyerhet! Nyílt hétvége: október 16-17 Az új Dacia Logan megbízható autó eíórhetö áron, Dinamikus, modem vonalvezetése tágas belső térrel párosul: hátsó ülésein akár 3 felnőtt is kényelmesen utazhat. 510 literes csomag­terében pedig könnyedón elfér a poggyász. A biztonságról a vezető- és utasoidali lég­zsákok' ós az ABS* gondoskodik 1.4 75 LE-s és 1.6 90 LE-s motorral, már 1749000 Ft-tól az Öné lehet! Ha részt vesz tesztvezeté­sünkön. egy Dacia Logant nyerhet - várjuk már­kakereskedésünkben az október 16-17-1 nyílt hétvégén! Válassza a Renault Cródit finanszírozását: Kczdöát 1/49 000 fi Önerő Havi díj 20000 ft futamidő 8« té 4« hó Miifadvtimt!,rték.' Ott 043 868(1 www.d^cia.co.hu "változattól függően Az ajánlat a készlet erejéig érvényes. A finanszírozási ajánlat a CHF alapkamat változásától függen módosulhat Fogyasztás liter/100 km: vegyes: 6.8-7.2: városi: 9.2-10.0; országúti: 5.5-5,7: C02-klbocsátás g/km: 164-173 (változattól függően). DACIA Renault Csoport Molnár Autóház Kft. Szeged, Dorozsmai út 8. Tel./fax: 62/420-237 Öt szegedi bronzérem Új ügyfélszolgálati rendszer a Dégáz Rt.-nél A Délalföldi Gázszolgáltató Rt. 2004 őszétől új ügyfélszolgálati rendszerre tért át. Az új rendszer bevezetésire már régóta készült a társaság, mivel egy hatékony, piaci viszonyokhoz alkalmazkodó ügyfélszolgálat üzemeltetéséhez szükség volt egy új. korszerűbb Informatikai rendszerre. A változás elsődleges célja, hogy az ügyfelek számlázással kapcsolatos adatalt a vállalat hatékonyabban tudja kezelni, valamint az, hogy az ügyfelek szükségleteihez jobban alkalmazkodó elszámolási konstrukciókat tudjon kidolgozni. Az ügyfelek számára az új ügyfélszolgálati rendszer bevezetésének egyik legszembetűnőbb eleme a megváltozott számlaformátum. Az új számlakép kialakításánál a társaság a törvényi előírások betartása mellett Igyekezett a korábbi számlaképet egyszerűbbé és könnyen áttekinthetővé tenni. A változások az eddig megszokott számlaküldési gyakorlatot Is érintik. Lakossági ügyfelek. Illetve a 20 m'/h alatti teljesítménykategóriába tartozó nem lakossági ügyfelek esetében a gázszámlákat ezentúl nem havonta, hanem negyedévente kapják kézhez ügyfeleink, mellyel előrelát hatóbbá válnak a következő Időszak költségei. A háromhavonta érkező számlaboriték három számlát tartalmaz: • előző fogyasztási időszakra, azaz előző negyedévre vonatkozó elszámoló számlát • két darab, a következő két hónapra szóló részszámlát. A társaság rendelkezésére áll az ügyfelek előző évi fogyasztási adatainak havi százalékos megoszlása, mely alapján kerül sor a várható negyedéves fogyasztás meghatározására, melyből 1/3-1/3 részt képviselnek a Részszámlák. A részszámlák tehát a negyedéven belül azonos értéket mutatnak, és nem a gázmérfj becsült fogyasztását. Ebből adódóan a részszámlán m ' fogyasztást nem tüntet fel társaságunk, csak megajoule (MJ). azaz hőmennyiséget, mely a hatósági árszabályozás alapját Is képezi. E hőmennyiség az előző Időszak fogyasztásának. Illetve átlag fűtőértékének segítségével terül megállapításra. A részszámlában elszámolt fogyasztás és a tényleges fogyasztás különbségét a következő negyedévben érkező elszámoló számla alapján kell befizetni. Amennyiben a részszámlákon feltüntetett érlék magasabb, mint a leolvasás alapján megadott (elszámoló számlán feltüntetett) érték, akkor ezt az összeget a következő elszámoló számlában a társaság jóváírja. A három számlát nem egyszerre kell befizetni, hanem - mint azt az ügyfelek az eddigiekben megszokták - havonta. A részszámlák fizetési határideje ahhoz a hónaphoz igazodik, melyre vonatkozóan kt lett állítva. A befizetési határidő minden számlán megjelenik. Egy új rendszer bevezetése sosem zökkenőmentes. így a Dégáz Rt. esetében Is a rendszer működtetése során technikai problémák léphetnek fel, melynek következtében a társaság egyes ügyfelel késedelmesen - a számla befizetési határideje után - kaphatják meg a havi gázszámlát. Ezen fogyasztók természetesen pótdíj befizetése nélkül, az Üzletszabályzatnak megfelelően, a kézhezvételtől számított 8 napos határidővel fizethetik be a számlájukat. Az esetlegesen okozott kellemetlenségekért a DÉGÁZ Rt. megértésüket és türelmüket kéri! A DÉGÁZ Rt. a továbbiakban ls folyamatosan tájékoztatja ügyfeleit az újdonságokról. A nem lakossági ügyfelek a számukra készült Hírmondóban kaptak tájékoztatást. A lakossági ügyfelek az ügyfélszolgálati irodákban. Illetve külön levél formájában kapnak részletes felvilágosítást a változásokról. Az új ügyfélszolgálati rendszerrel kapcsolatos fogyasztói kérdések kezelésére a társaság létrehozott egy (ingyenesen hivbató) zöldszámot: 06-80-820-055, melyen az ügyfélszolgálat munkatársai nyújtanak tájékoztatást az érdeklődőknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom