Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-01 / 230. szám

8 •KAPCSOLATOK« PÉNTEK, 2004. OKTÓBER 1. Cirkuszt, kenyeret Múltba veszett történelmi tudásom már nem elég ahhoz, hogy tudjam, kinek a szájából hangzott el ez a máig fennmaradt mondás, de hogy most is aktuális, azt bizonyítja a politikában lejátszott cirkuszi előadás! Mert hát csak a bolond nem tudja, hogy ez a kormányváltás fő attrak­ciója egy népbolondító, jól megrendezett előadásnak! Tapsolni támad kedvem, amikor látom „választott" miniszterelnökünk bánatos képét, mintha valaki a fejére borította volna a festékes vödröt, mint egykor Pe­ti bohócnak. Aztán jön a zenebohóc, „van másik" és egy újabb zene­szerszámot húz elő a belső zsebéből, és rögtön tovább muzsikál! A kö­zönség pedig megelégedetten kacag, mert ha van másik, az ugye, jó? Én csak attól félek, hogy hamarosan a „bunkócska, te drága" dallamát halljuk muzsikálni! Nem hiába járt bús képű lovagunk a nagytestvér cirkuszába tapasztalatot gyűjteni! Ennyit a cirkuszról! De mi van a ke­nyérrel? Lesz még jövőre is? Vagy azt is az uniótól kapjuk kegyelemke­nyér gyanánt, mert a mi jó, búzatermő, gazdag földünk sem lesz már magyar? Majd áthozzuk mint csempészárut a keleti határon? Öreg va­gyok már ahhoz, hogy jóslatokba bocsátkozzam, csak annyit szeretnék még mondani, lépjünk már ki végre a cirkuszi sátorból, szívjunk egy kis friss levegőt, ne a rivaldafényt lássuk, hanem az éltető napot! NÉMETINÉ K. ERZSÉBET, CSANÁDPALOTA Van még remény A közelmúltban volt Horgoson, a határtól 3 percnyire a szüreti fesz­tivál. A szerb pópa és a magyar ka­tolikus plébános váll váll mellett áldotta meg a színpadon a kalá­csot, a bort, a szőlőt és az almát. A pravoszláv áldás szokás szerint egy kicsit hosszabbra sikeredett, de a közepe táján a magyar pap a pópa háta mögül diszkréten intett a hűségesen álldogáló közönség­nek. Az áldás véget ért, most már le lehet csücsülni, „csupán" a szerbek és magyarok békés együttéléséről, közös gyarapodá­sáról szóló prédikáció volt hátra. A szabadkai bunycvác zenekar és tánckar szépen eltáncolta a bu­nyevác néptáncot, a szerb incsel­gő kólót, és a magyar csujjogatót. Egyébként szép sikert arattak a mórahalmi gyerekek is. A kulturális műsort színezte, tucatnyi csillogó szemű szakadt ruhás romagyerek, akik a tanító nénijük vezényletével képviselték a vaidasag harmadik nemzetét. A vacsoránál vajdasági módra, egy percnyi szünet nélkül játszott a szerbes magyar zenekar, (ól el­beszélgettünk az egymással vias­kodó magyarokkal, hiszen akkor épp egy hét volt még hátra az ön­kormányzati választások máso­dik fordulójáig. A Bata Ferenc öt­tömösi, és Magyari László röszkei polgármester gyűrűjében talál­koztam Körmöczi Károllyal, aki valószínűleg meg fogja nyerni Ka­nizsán a választást, és akit a ma­gyar sajtó szerbnek titulált. Pedig csupán nem VMSZ-es, hasonló­képpen az Adán majd győztes ma­gyar polgármesterhez. Ebből is következik, hogy sem Magyaror­szágról, sem onnan helyből nem lehet eldönteni, hogy ki a magyar. Horgoson egyébként jelentős szerb kisebbség él, de a helyi tes­tület tiszta magyar lett. Nincse­nek a falakon nacionalista graffi­tik, most is a főtéren az albán pék árulja a magyar és szerb búzából készült kenyeret. A határnál könnyen átkeveredtünk, a szerb határőrök vígan voltak, a magyar oldalon már érződött a schengeni morcosság. Szeged felé haladva, száguldva kerülgettük a magyar rendőröktől rettegve, lassan hala­dó, szerb rendszámú autókat. Este kilenc óra felé sírósan hí­vott fel édesanyám; mi van már veletek ott Szerbiában? Kérdezte. Nem csoda, hiszen az ó 1944-es emlékei és a mostani sajtóhírek alapján joggal vélhette, hogy „kis­fia" nem kerül épp bőrrel haza. Zárjuk a végét egy nagypoliti­kai mondattal: '90 óta a Jugoszlá­via széttsését követő többszörös polgárháborúban a környéken egyedül a magyarok és a szerbek nem ugrottak egymásnak. Nagy kár lenne, ha itt a nehéz időknek majdnem a végén rontanák el szerb szomszédaink a dolgot. Legfontosabb lenne, hogy felvilá­gosítsák Horvátországból, Szlo­véniából és Boszniából menekült szerb testvéreiket; itt, a Vajdaság­ban, Szegedtől délre néhány kilo­méterre, és le egészen Belgrádig mások a szokások. DR. GÉCZI (ÓZSEF ALAJOS ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Tegyük szebbé Szegedeti i Csodálatos, hogy az emberek többsége szere­ti a rendet és tisztaságot. Sajnos ez a város egyes részein csak óhaj. Megítélésem szerint a realitás, hogy a város sok helyen szemetes és rendetlen. Miért? - mert a polgárok egy része szeme­tel, csak szemetel..., padokat, szeméttartókat tör, és a házak előtt nem takarítanak (tiszte­let a kivételnek). Nem elég csak nagyképűen kijelenteni, hogy a nyugati országokban a vá­rosok milyen tiszták. Az elfogult polgár haj­lamos szóvá tenni, hogy a polgármester nem takaríttat. Többször látjuk a közhasznú munkásokat takarítani, azt viszont nem tud­juk, hogy ellenőrzik-e őket. A polgármesteri beszámolóban is hallottuk, hogy duplájára emelték a takarítási összeget. A napokban megszólítottam egy fiatal ven­déglőst az üzlete előtt, hogy miért csak a bi­cikliút felezővonaláig söpri a járdán a szeme­tet. Azt válaszolta: az már közterület. Tehát a vonalon túl lehet bármilyen bűzt árasztó sze­mét, azt nem söpri fel? A hentesüzlet előtt is a vásárlók, kiszállva a gépkocsiból többször szemetelnek... a tulaj soha fel nem takarítja, hisz az közterület. Nem tudom, hogy az isko­lák és egyes közintézmény vezetői cllenőr­zik-e az épületek környékét, vagy a közleke­dési társaságok illetékesei hányszor ellenőr­zik a megállók környékét. Beszéljünk magunkról, az átlagpolgárok­ról: óvodásokról, iskolásokról, a középkorú­akról és az idősekről. Nap mint nap - mi nem szemetelünk?... Kérdem én, vajon hol a hiba, és mi a baj? Szerintem nem érezzük, hogy miénk ez a város, az a körzet (lakóterület, Felsőváros, Al­sóváros stb.), ahol lakunk. Mitől miénk egyet­len szelete is? Hát attól, hogy közünk van hoz­zá, saját tulajdonunk. Ez a mi városunk! Ha ez így van, akkor felelőséggel tartozunk iránta mindenestől. Ez egyértelmű! Csak azzal tu­dom befejezni, hogy tegyük szebbé, tisztábbá városunkat közösen, és ne szemeteljünk! SIKULA SZABOLCS NYUGDÍJAS, SZEGED Csipetnyi francia életszemlélet A sors úgy hozta, hogy éveket él­hettem külföldön, Párizs... Ró­ma... csodálatos helyek! Már ak­koriban gondoltam, hogy élmé­nyeimet megoszthatnám má­sokkal is, mégsem tettem. Most, hogy a munkám révén újból egy fantasztikus városban élhetek - Aix-En-Provence -, közlöm hát, ami úgy érzem, ér­dekes lehet... Az útikönyvek úgy említik a helyet mint Franciaország leg­arisztokratikusabb megyéje. On­nan megismerhetik a nevezetes­ségeket, én az átélt, megtapasz­talt, látott dolgokat írom le. (Paul Cézanne ecsettel alkotott maradandót e tájról.) Egyik vasárnap este sétálgat­tam az óváros sikátoraiban, ami­kor fülbemászó dallamokra let­tem figyelmes. Mentem a hang irányába. Egy kis térre értem, ahol szökőkút, öreg platánok, kisvendéglők látványa fogadott. A tér közepén táncoló párok. Si­került helyet találnom, leültem. Először mosolyogva figyeltem az eseményeket. Éjjel 11 óra. Divat­jamúlt cipők, őszülő halántékok, idősebb dámák. De fiatal srácok és csinos, modern lányok is rop­ták együtt a táncot. Láttam a pá­rok arcán a határtalan boldogsá­got. Egy idősebb férfit figyelek, párja feszengve köszöni meg a táncot, s botorkál leülni. A férfi pásztáz a szemével, meglát egy nála 30 évvel fiatalabb leányzót, kéri is, a lány ugrik, megy vele. Táncuk ezután fantasztikus volt! A két fej néha összesimult, szemük ragyogott, a férfi szemlá­tomást megfiatalodott. Kíváncsi lettem a lány partne­rére, figyelni kezdtem őt. Nézte egy darabig a lányék táncát, majd felállt, felkért egy nála jócskán éltesebb korú nőt, hasonló össze­szokottságot tapasztaltam az ő táncukban is. Mivel láttam, együtt éltem az élménnyel, elmondhatom, hogy ilyenkor az élet mégis szép. HORVÁTH VIKTOR, A SZEGEDI FÉRFI VÍZILABDACSAPAT VOLT EDZŐJE, EIX-EN-PROVENCE L OL Cégünk Európa egyik legdinamikusabban fejlődő diszkont élelmiszer-üzletlánca. Sikerünk titka magasan képzett munkatársainkban rejlik. Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Szegeden megnyíló üzleteinkbe keresünk munkatársakat az alábbi munkakörökbe: Eladó/pénztáros Hivatkozási szám: LAP-FMA Feladatai: • vásárlók udvarias, pontos és segítőkész kiszolgálása • gyors, precíz pénztármunka • árukészlet feltöltés, áru rendezés, üzlet takarftás Elvárások: • rendkívüli munkabírás • nagyfokú fizikai és szellemi terhelhetőség • stressztűrő képesség • munkaidá-beosztásbeli rugalmasság • precizitás, pontosság • középfokú szakirányú végzettség és élelmiszer­kereskedelmi gyakorlat előny Amit kínálunk: • versenyképes jövedelem • stabil háttér Boltvezető, Boltvezető-helyettes Hivatkozási szám: LAP-FL Feladatai: • egy áruház zavartalan működésének biztosítása a vásárlók legnagyobb megelégedésének érdekében • az áruház dolgozói csapatának vevőorientált vezetése, motiválása, betanítása • napi ügymenet felelősségteljes biztosftása (munkaterv, elszámolások, árurendelés stb.) Elvárások: • rendkívüli munkabírás • nagyfokú szellemi és fizikai terhelhetőség • közép vagy felsőfokú (lehetőleg szakirányú) végzettség • stressztűrő képesség • jó kapcsolattartó képesség • vevőközpontú gondolkodásmód • precizitás, pontosság • kereskedelemi érzék Amit kínálunk: • versenyképes jövedelem • stabil háttér • karrierlehetőség Felkeltettük érdeklődését? Ha igen, küldje el postai úton fényképes pályázatát a hivatkozási szám/munka­kör és a munkavégzés helyének megjelölésével magyar nyelvű önéletrajzával együtt október 8-ig a következő címre: LIDL Magyarország, 8002 Székesfehérvár, Pf.: 190 Vélemények és hallgatások Nemrégiben a Professzorok Bat­thyány Köre aggodalmát fejezte ki lapban Gyurcsány Ferenc minisz­terelnöki jelölése miatt. Konkrétu­mon ugyan „elfelejtettek" közölni, de azt sejteni engedték némi ho­mályos utalással, hogy Gyurcsány Ferenc meggazdagodásával valami nincs rendjén: minimum erkölcs­telen, ha már bizonyíthatóan nem is törvénytelen. A professzor urak állásfoglalásai mindig annyira pár­tatlanok és objektívek, hogy szinte lehetetlen megkülönböztetni őket a Fidesz álláspontjától... Nos, akkor arra kérném a pro­fesszor urakat, hogy nagy-nagy tudásukkal próbálják már elma­gyarázni nekünk, egyszerű, tudat­lan halandóknak, hogy hogyan le­hetséges az, hogy Gyurcsány Fe­renc, még miniszterelnök sem volt, tehát még nem is volt a vég­rehajtó hatalom feje, máris erköl­csileg méltatlan erre a posztra, pe­dig törvényesen gazdagodott meg. Orbán Viktor viszont - akinek a miniszterelnöksége alatt több tíz­milliós támogatást ítéltek meg a miniszterelnök felesége által is tulajdonolt cégnek, tehát magá­nak a miniszterelnök családjának - erkölcsileg makulátlan ? A professzor urak is úgy gondol­ják, hogy Orbán Viktorra vagy a Fidesz politikusaira más erkölcsi szabályok vonatkoznak, mint Wekler Ferencre? A két Magyaror­szág netán kétféle erkölcsi mércét jelent? A liberálisok elítélték Wek­ler - egyébként - törvényes, de jó erkölcsbe ütköző tettét. A profesz­szor urak szerint Orbán Viktornak vagy a Fidesz politikusainak min­dent szabad, amit a törvények nem tiltanak, az erkölcsi megfon­tolások csak a más pártokoz tarto­zó politikusokat kössék? Nem gondolják-e a professzo­rok, hogy saját erkölcsi tekinté­lyüket, hitelességüket ássák alá azzal, hogy csak az általuk nem kedvel politikusokról nyilváníta­nak - olykor nem is teljesen meg­alapozottan - véleményt, míg az általuk favorizált politikai oldal vezetőjének erkölcsileg nyilván­valóan tarthatatlan helyzetével kapcsolatban mélyen hallgatnak? Ha Gyurcsány Ferenc kormánya több tízmilliót ítélne oda Gyur­csány Ferencné cégének, akkor is hallgatna a jobboldal, a Magyar Nemzet, Szíjjártó, Rogán, Ré­pássy, Áder, vagy a Professzorok Batthyány Köre? Aligha... Mostani hallgatásuk Orbán Viktor és felesége ügyében azonban nagyon is beszédes... KOVÁGS ATTILA, SZEGED A Tisza várost csúnyító hordaléka apadás után Fotó: Miskolczi Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom