Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-22 / 248. szám

32 SZIESZTA 2004. október 22 , péntek MÉSZÁROS MÁRTA FILMJE A FORRADALOM MINISZTERELNÖKÉRŐL Nagy Imre, az emberi ember mentben, a Balaton-felvidéken, míg a Romániában játszódókat Szlovákiában rögzítették. . - A nagyjátékfilm-készítés költséges műfaj... - Bizony nagyon sokat kellett kérni, kunyerálni. A televízió nem állt velünk szóba, a Magyar Mozgókép Alapítvány támogatta a filmet, amelynek a költségvetése hozzávetőleg 320 millió forint. Négy éve dolgozunk a témán, a forgatást tavaly kezdtük. Koprodukcióban készült az alkotás, a szlovákok és a lengyel állami televízió az együtműködő partnerünk. A lengyelek fizették a lengyel színészeket és az utómunkák egy részét - lesz lengyel változat is a szlovákok pedig azzal járultak hozzá, hogy náluk forgattuk a film egy részét. - Az ötvenhatos forradalom sajátos helyet foglal el a magyar köztudatban. Mindenki ki akarja magának sajátítani, mert mindenkinek saját igazsága van. Kinek ajánlja ezt a filmet? - Legszívesebben azt mondanám: mindenkinek. Nemrég iskolásoknak mutattuk be egy próbavetítésen. Egyik kérdés a mozi utáni tesztlapon az önéhez hasonló volt. A gyerekek többsége azt válaszolta: „az összes magyarnak". Én is így gondolom. Arccal lefelé - A temetetlen halott. Mészáros Mártának sikerült méltó módon eltemetni Nagy Imrét? - Igen, már régen. Ezzel a filmmel „csak" azt akartam megmutatni, hogy szörnyű és méltatlan dolog volt egy ilyen embert, Magyarország miniszterelnökét arccal lefelé fordítva, lábait halálában szögesdróttal összekötve elásni a börtön udvarán. Aztán még tovább gyalázni a rádobált szeméttel. Remélem, hogy már békében nyugszik, de azért ez a háromszázegyes parcella még mindig nagyon messze van mindannyiunktól. Nagyszerű és fontos élmény volt, hogy ezt a filmet megcsinálhattam. Annak is örülök, hogy mindenki, aki részt vett az elkészítésében, megérezte ennek a súlyát, és nagyon szívesen dolgozott benne. Valójában az érdekelt a történetben, hogy Nagy Imre mint ember, mint volt kommunista nyugodtan mondhatom, hogy a romániai deportálás után ő már nem volt ugyanaz a kommunista - miként jutott el odáig a börtönben, hogy nemhogy megtagadja, hanem teljes mértékben vállalja a forradalmat. A börtönről, ahol iszonyatos körülmények között tartották, nagyon keveset tudunk, egyrészt mert megsemmisítették az anyagokat, másrészt mert azt, ami megmaradt, zárolták. Filmemmel az utolsó szavait akartam megfejteni, amikor azt mondja: „nincs más kiutam, nekem szabad emberként kell meghalnom". GÜLCH CSABA A temetetlen halott Mészáros Márta új filmje. A megrázó alkotás a mártír miniszterelnök, Nagy Imre életének utolsó időszakát mutatja be: a forradalomtól a száműzetésen, a börtönön, a tárgyaláson át a kivégzésig. A rendező sok más mellett - személyes indíttatásból is régóta készült erre a filmre. - Apám szobrász volt. Baloldali érzelmű, de nem pártember. A harmincas években elment a Szovjetunióba, Ázsiába dolgozni és kivégezték. Anyám is ott halt meg. Az a kegyetlen megrázkódtatás, ami akkor ért, abban a rendszerben, abban a milliókat megtévesztő történelmi folyamatban, végérvényesen kiélesítette bennem a hazugság, az igazságtalanság iránti érzékenységemet. Akkor az ösztöneimmel, érzelmeimmel „fogtam fel", ma már az eszemmel is tudom, hogy mi történt. Hogy miért most és miért Nagy Imre? Régóta foglalkozom vele. Már az első, nyolcvanegyben készült Naplóba is beépítettem egy dokumentumfilm-jelenetet, amikor ötvenháromban a parlamentben beszél. A cenzúra ezt akkor kivágatta, sőt a film jó ideig dobozban „pihent", aztán mikor mutathattuk, a Nagy Imre-részlet ismét viszszakertilt - mesélt az előzményekről lapunknak Mészáros Márta rendező. - A vele kapcsolatos személyes emlékek is nagyon fontosak számomra. Melegszívű, kedves, sármos, nyitott emberként él bennem, aki akkoriban, az ötvenes évek kommunistái között nagyon ritka volt. Mondhatom úgy is, hogy egyedüli. Hatalmas életszeretet és kíváncsiság lakozott benne. Ezt sugározta is. Nem volt visszahúzódó és nem volt hatalommániás, mint Kádár vagy Gerő. Nagy Imre emberi ember volt. Megdöbbentett - bár mondhatjuk, benne volt a hatalmi harcban, játékban -, hogy Kádár kivégeztette. Aztán utána harminc évig nem lehetett kiejteni a nevét, és a forradalomról sem szabadott beszélni. Számomra megbocsáthatatlan, ahogy ezt a magyar társadalom tudomásul vette. Léteztek ugyan olyanok, akik a szívük mélyén lázadoztak az áruló hallgatás ellen, mégis a többség meghajtotta a fejét. Az elmúlt tizenöt évben is csak körbe járták, de őszintén nem beszéltek arról, hogy mi is történt ötvenhatban és a forradalmat követő években. Ezért gondoltam ki ezt a filmet. Az utolsó két év - A temetetlen halott nagyjátékfilm. Mégis milyen az arány a tökéletes, pontos dokumentáris réteg és az alkotói képzelet, a fikció között? - Hiteles képet akartam rajzolni Nagy Imréről. Örömömre többen visszaigazolták, hogy szándékom sikerült. A film a mártír miniszterelnök életének utolsó két esztendejéről szól. Erről tudunk a legkevesebbet. Az, hogy földet osztott, hogy a kormányban, a pártban volt, aztán kisakkozták, kizárták, meg hogy Moszkvában mit csinált, erről többé-kevésbé írtak már, tudunk tényeket. De arról, hogy életének utolsó, rövid szakaszában mi történt, miként jutott el addig, hogy vállalja a forradalmat, arról, hogy ötvenhat bukása után milyen embertelen körülmények között tartották, arról senki nem mondott vagy nem tudott semmit. Pedig ebben az embertelenségben érett meg az a Nagy Imre, aki azt mondta: inkább meghal, minthogy sztítoa álljon az áruló hatalommal. - A filmben többször is szerepel az a kis vászonzacskó, amelyben Nagy Imre szülőföldjét, az édesanyjától kapott somogyi földet őrizte, ami aztán kivégzésekor, az akasztófa alatt szemüvegével „A film könnyen befogadható. Mindenki számára közérthetően meséli el Nagy Imre élettörténetét, száműzetését és börtönben töltött másfél évét. A kort megélt, azt Ismerő generációnak is tud új információval szolgálni arról, amiről csak sejtése lehetett az embereknek. Hibátlan az operatőri munka, a vágás és a zenehasználat egyaránt. Jan Nowicki remek választásnak bizonyult, hisz nem csak külsőségeiben hasonlít Nagy Imrére, hanem egészen kiváló módon jeleníti meg a politikus sokszínű személyiségét is. Az első pillanattól az utolsóig hiteles. A film objektív és a történelemhez hű akar maradni, nem ítélkezik emberek vagy ideológiák fölött, csak megmutatja a börtön nyomasztó bezártságát, a megtöretés eszközeit, a testi bántalmazás nélküli brutalitást, a korszak ellentmondásosságát és hazugságát. Nagyon fontos mű, mely méltó Nagy Imre emlékéhez, és ahhoz, a ötvenhatról most gondolunk." (VOX, 2004. október) l§ AzOrsza áHomá együtt kiesett a kezéből. Ez a két jelkép kódja a filmnek? - Erre inkább a kritikusok vagy az esztéták tudnának válaszolni. Nagy Imre valóban hordott szemüveget, ami nagyon jellegzetessé tette az arcát, fontos volt számára. Mi a filmben az őt megszemélyesítő Jan Nowickivel elhatároztuk, hogy kihasználjuk a jelképes értelmezést, az üzenetet. Közösen találtuk ki például azt a jelenetet, amikor Nagy Imrét beviszik a cellába és elveszik tőle a szemüveget. Vakon tapogat és mikor később visszakapja megjegyzi: Az akkori lengyel ellenzéki vezetők példaképe Nagy Imre volt. Érdekes, Lengyelországban sokkal erőteljesebben élt a magyar ötvenhat szellemisége, mint nálunk. Mondhatnám: ők folyamatosan életben tartották az emlékét. Nowicki számára természetes volt, hogy el tudja játszani Nagy Imrét, csak attól félt, hogy rajtam kérik számon: miért nem találtam erre a szerepre magyar színészt. Tényleg nem találtam, meg aztán szerintem kell ez a kis távolságtartás... Nowicki nagyon gyorsan tudott a „Filmemmel Nagy Imre utolsó szavait akartam megfejteni, amikor azt mondja: nincs más kiutam, nekem szabad emberként kell meghalnom" ma üt&si ábóH „ne féljenek, nem leszek öngyilkos, nem vágom fel az üveggel az ereimet". Egy másik jelenetben, az akasztás előtt amit meg kell, hogy mondjam, forgatni is megrázó élmény, nagyon megviseli az embert -, mielőtt a csuklyát ráteszik a halálra ítéltre, Nowicki szinte ösztönös mozdulattal levette a szemüveget, és tiszta tekintettel nézett előre, miközben a szemüveg eltörött... A lengyel főszereplő - Említette Jan Nowicki nevét. Lengyel, de a magyar történelmet, társadalmi viszonyokat tökéletesen ismerő színészként hogyan készült erre a nem mindennapi szerepre? Az ötvenhatos forradalő igazából a nyolcvanas elején, a Szolidaritás jjlése alatt értette meg. MÉSZÁROS MARTA szereppel azonosulni, nagy feladatnak érezte. Egyébként ő Lengyelországban is számos történelmi alakot játszott már. Alkatilag az okos színészek közé tartozik, akik nemcsak eljátszani, hanem összefoglalni is tudják a rájuk bízott figurát. Izgatta a feladat. Például, hogy egy órán keresztül egy kétméteres sötét cellában mit lehet kezdeni, hogyan tudja átélni a világot, és belül merrefelé indul el. Az, hogy lefogyott majd felvett húsz kilót, vagy hogy a szerep kedvéért bajuszt növesztett, a haját másként hordta, az egy hozzá hasonló nagy színésznél természetes eszköz a hiteles alakításhoz. - Hol forgatták a filmet? .- A jelenetek többségét a váci börtönben, a Fővárosi Katonai Ügyészség és Bíróság épületében, a ParlaJati Nowicki Nagy Imre szerepében