Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-20 / 246. szám
24 SZERDA, 2004. OKTÓBER 20. A kisnyúl édes álma PODMAN1CZKY SZILÁRD A kisnyúl eltelve a reggelitől, vagyis a reggelinek megfelelő ebédtől, ami akár vacsoráig is kitarthat, szóval, teljesen bekajálva behatolt a sűrű erdőbe, nagyot ásított, a napon megszáradt avart egy kupacba hordta, és alig számolt kettőig, már aludt is. Ráadásul délelőtt. Úgy látszott, a kisnyúl új szokásokat vesz föl, és ezután nemcsak éjszaka, hanem nappal is szunyókál majd, ha a jó sorsa így hozza. De éppen csak elaludt, már álmodott. Ott sétált a nyúlfalu utcáján, mindent káposztalevelek Ás répalevelek borítottak el, nagy volt a bőség, s minden felől szép kis dallamok érkeztek a levegőben. A kisnyúl dolga nélkül ténfergett az utcán, de nem hogy ténfergett, különös forgószelek jártak arra. Fölemelték a kisnyulat, aztán lerakták. Fölemelték, lerakták. A kisnyúlnak nagyon tetszett az ilyetén közlekedés, csiklandozta az emelkedés, és csiklandozta a süllyedés is. Volt, hogy több méter magasba vitte a forgószél, szétnézett, majd nevetve potytyant a földre. Hát, ilyen csak az álomban van, gondolta álmában a kisnyúl. És ahogy le-föl, le-föl ballagott, az egyik háznál egy kis piros pántlikás nyúlleányt pillantott meg. Soha nem látta még, s úgy gondolta, éppen ideje bemutatkozni. Ahogy az első lépést megtette volna felé, a nyúlleány nem mozdult, mi több, hosszú szempillái alól úgy nézett a kisnyúlra. hogy a kisnyúl lába megállt a levegőben, és nem tudott többé mozdulni. De nem hogy mozdulni nem bírt, forró áram járta át a testét, és érezte, a bundája alatt a farkától a füléig elpirul. Mi történik velem, csodálkozott a kisnyúl, merthogy efféle tapasztalata még nem volt. De hogy tovább fokozódjék zavartsága, a lánynyúl nem csak hosszú pillantásokat küldött felé, hanem ó maga is elindult. A kis piros pántlikát pont olyannak látta a kisnyúl, amilyen veres 6 a bundája alatt lehet. A nyúllány azonban nem tétovázott, odalépett hozzá, és a kezét nyújtotta: - Szia. én Nyúl Emerencia vagyok. És te ? A kisnyúl úgy érezte, lenyelte a nyelvét. -Én , én, én a kis, a kisnyúl vagyok. - Ó, te vagy az? - örült a találkozásnak Nyúl Emerencia. - Már sokat hallottam rólad. Az okosságodról, a fantasztikus tudásodról és bölcsességedről, aminek a világon nincsen párja. De ha már itt tartunk, elmondom neked, hogy én meg a világon a legszebb nyúllány vagyok, és ha mi öszszefognánk, a te okosságod és az én szépségem páratlan dolgokra lenne képes... - Hogy? Ezt hogy értetted? Hogy te meg én? csodálkozott a kisnyúl. - Látom, fáradt vagy, az agytekervényeid már visszafelé csavarodnak, úgyhogy holnapig haladékot kapsz, s ugyanitt várlak a válasszal. A kisnyúl mozdulni sem tudott az ámulattól, de nem csak attól, hanem mert fölébredt, s az álom foszlányaival a fejéhen nézett maga elé. Úgy tűnt, minden odaát maradt az álomban, csak egyvalami jött át vele, ez a különös, még soha nem tapasztalt, felkavaró érzés. - Ó, ó, talán bizony szerelmes lettem ? - érdeklődött magától a kisnyúl, de a választ hiába várta, nekik kellett volna megadni. Németh György karikatúrája Csempészek bokros teendői ZÁHONY (MTI) „Bokros teendőkkel" elfoglalt csempészekre csaptak le a határőrök a záhonyi vasúti hídnál: a társaik által az Ukrajnából érkező vonatból kidobott, dohányáruval telerakott táskákat keresA NAP VICCE A falu állatorvosa a seriff egyszemélyben. Telefonon hívják. - Milyen minőségben keresik? -érdeklődik a neje. - Mindkettőben. A kutyánk nem tudja kinyitni a száját, mivel betörő van benne... A legendás bandita BANGALORE (MTI/ REUTER) Tűzharcban agyonlőtték indiai rendőrök Munisvami Vírappant, az ország legendás hírű, nagystílű banditáját. A haramiával hétfőn végeztek India déli részén egy tűzpárbajban, amelyben a bandita három segítője is életét vesztette. Vírappant száznál is több gyilkossággal, emberrablással, orvvadászattal, szantálfa- és elefántcsont-csempészettel gyanúsították. A szegények és a dél-indiai tamil kisebbség szószólójaként ismert - a helyi lakosság körében egy ideig korunk Robin Hoodjaként is emlegetett - haramia már több, mint egy évtizede rendszeresen kisiklott üldözői szorításából, jóllehet Karnataka és Tamilnádú állam hatóságai minden lehetséges erővel, végül már egyenesen a szövetségi félkatonai csoportok segítségével próbálták meg elfogni. Vírappan 2000-ben világszerte az újságírok címoldalára került azzal, hogy elrabolta a neves indiai filmszínészt, Rádzskumárt. A sztárt meggyengült egészsége miatt 108 napos rabság után azonban szabadon engedte. ISTEN ELTESSE! ték a bokrosban. Két táska után kutattak, amelyekben 640 doboz ukrajnai zárjegyes cigaretta volt, 237 ezer forint értékben. VENDEL Vendel német eredetű, jelentése: a vandálok népéhez tartozó. Budapesten Andor Ilona vezényletével a Vendel utcai tanítóképző kórusa vált egy időben nagyon népszerűvé, felléptek gyakran a rádióműsorokban is. Egyéb névnap: Artúr, Bendegúz, Fülöp, Irén, [ános, Ödön, Vitális. Artúr kelta név, amely angol közvetítéssel érkezett hozzánk, jelentése: ismeretlen. Somlay Artúr kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész, a Vígszínház örökös tagja volt. Modern szerzők darabjaiban, valamint sok filmben is játszott ¿5 wm—m—m GYERMEKKORÚ JÁTÉKTOLVAIOK Egy szegedi hipermarketben a biztonsági szolgálat munkatársai tetten értek és elfogtak három fiatalt, akik közül ketten még a tizennegyedik életévüket sem töltötték be. A gyerekek különböző játékszoftvereket akartak az üzletből „kicsempészni". A szoftverek értéke meghaladja a 70 ezer forintot. BIRKÁKAT LOPTAK Szeged külterületén egy tanya melletti juhkarámból ismeretlen tettes tíz birkát lopott el. Az állatok értéke 300 ezer forint. KISZÚRT VELE Nagyon kiszúrt a tulajdonossal az az ismeretlen rongáló, aki késsel kiszúrta egy Piroska téren parkoló Opel mind a négy kerekét. A kár 40 ezer forint. Felhő, napsütés Készítette Több-kevesebb napsütésre otszágs/erte számítani lehet, csak néhol lehet zápor. A csúcshőmérséklet általában 13,18 fok kőzött, délen 20 tok körül alakul. Szegedi te 19° Mórahal om te 18° Hédmezovásárfisly te 18° Minitszent te 18° Szentes te 17° Békéscsaba te 17° Makó te 18° Szolnok te 16° Csongrád te 18° Kecskemét te 17° Kistelek te 1»° Orosháza te 18° További kilátások Átmenetileg erősen, maid váttozőan felhős lesz az ég. Kezdetben többfelé, majd kevesebb helyen válható eső, zápot. Hajnalonta ködtoltok képződnek. A szél csak néha élénkül meg Nappalviszonylagenyhe idő lesz Csütörtök Cb i'U » 1 4 Max:16 Wn:10° Esős Péntdk »*»» » » * Max:ir Mbi:10° Esős Va sarnap te £2, m i.u V ' íiVÍN iSii" «tarul r Zápor Max:15 Min ¡8° Változó Vízállás A Tisza Szegednél 113 cm (hőfoka 11,5 C°), Csongrádnál -52 cm, Mindszentnél 30 cm. A Maros Makónál -34 cm. A Nap kel: 7.10, nyugszik: 17.47, Hold kel: 13.42, nyugszik: 21.37. Holdváltozás: Első negyed: 22.59 Ripityára vert autó GRONAU (MTI/REUTER) A mankójával vert ripityára egy rendőrautót Németországban egy nyugdíjas mérgében, hogy egy vasútállomáson rekedt, a rendőrök pedig nem akarták se hazafuvarozni, se szállodai ellátásban részesíteni. A 62 éves férfi Gronau városában tért be a helyi őrsre, ahol közölték vele, hogy csak két nap múlva indul vonat Münsterbe. Már ettől sem lett jó kedve, az meg végképp kihozta a sodrából, hogy a rendőrség nem volt hajlandó se hazaszállítani, se hotelszobát adni. Miután távozott, nekiesett mankójával az őrs előtt álló járőrkocsinak, és háromnegyed millió forintnyi kárt tett benne - csak azért enynyit, mert már az első ütésnél eltörött a mankója. A rendőrség a kocsi mellett ülve talált rá. A kárt meg kell térítenie. „Ennyi pénzért már egy használt kocsit is vehetett volna, amellyel nyugodtan hazaautózhatott volna Münsterbe" - mondta a rendőrség. // Kutat a Nagy O után SPLIT, ZAGRAB (MTI/AFP) A tökéletesnek vélt nőt keresi egy dél-afrikai üzletember két, ajándéknak szánt gyémánttal a zsebében. A férfi a horvátországi Splithen vakációzva még a nyáron látta meg a nőt egy hajón, és azonnal beleszeretett. A hölgy azonban a barátjával volt, így a dél-afrikai ingatlanügynök nem közeledett hozzá. Pár nappal később viszont ismét megpillantotta a számára „legnagyobb O-t" egy éjszakai bárban. Akkor sem sikerült megismerkednie vele. Szomorúan hazautazott, csak azért, hogy pár hét múlva ismét' Horvátországba repüljön két gyémánttal a zsebében. A drágaköveket a nőnek akarja ajándékozni, és semmit sem kér cserében. „Csupán szépsége előtti hódolatként szeretném odaadni neki" mondja, miközben tűvé teszi a hölgyért egész Splitet, a horvát tengerpartot, napokon át nézdegél kompkikötőkben, rója az utcákat, és hirdetést ad fel a helyi lapokban - eddig hiába. FordFocus már 2 699 OOO forinttól vagy akár 650 OOO Ft kedvezménnyel A FordFocua. miután az óv autója latt Európában, még további 65 rangos dijat hódított el a világban Válassza a díjnyertes modellt, most díjnyertes áron a FordFocua mér 2 699 OOO tortnttól az öné lehet! A benzines FordFocua modellekhez most 350 OOO Ft értékben választható extra felszereltség A dizel FordFocua modellekhez most 300 OOO forintnyi árkedvezmény ás 350 OOO Ft értékű extra felszereltség |ár. Az akció részleteiről érdeklődjön márkakereskedésünkben! FordFocua Minőség. Megbízhatóság. Hovány Szeged Kft. 6721 Szeged, Berlini krt. 4/9. Szalon: 62/556-300 • www.fordhovany.hu • Szerviz: 62/556-200 Vrgyví. iViayfogyaar'As 5.7-íö.fti/iÖO km, CO kitKJCSétáo 15? v50y/k"v Követendő út REJTVÉNYÜNK vízszintes 1., 22. és függőleges 17. számú soraiban egy graffiti (falfirka) olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. Zárt betűk: S, G, B, L. 11. Gálád. gonosz. 12. Család idegen szóval. 13. Ruhától szabaduló. 14. Előbbre jut. 15. Elmerengő. 16. Beszédhiba 17. A nátrium kémiai jele. 18. Szükséges. 19. Háziállat. 20. Vég Berlinben. 22. A megfejtés második sora. Zárt betű: L. 24. Híres nyomdászcsalád. 26. Jelenség a téli Balatonon. 27. A lantán vegyjele. 28. Idegen Anna, fonetikusan. 29. Nagyobb hányad. 31. Hűtőgép márkaneve. 34. Pénzérme volt az ókori Rómában. 35. Életet kioltó. 36. Kicsinyítő képző. 37. Árcédula. 39. Liba egynemű betűi. 40. Nép az Ibériai-félszigeten. FÜGGŐLEGES: 1. Vízi állat. 2. Népvándorlás kori germán törzs. 3. Élénkítő ital. 4. Kecsesen hajló. 5. A vizek városa. 6. Eleven. 7. Karcol. 8. Jacqueline magyar megfelelője. 9. Afrikai köztársaság. 10. Egykori török tiszti rang. 14. Alig hallhatóéu+-t&rígynyugat-afrikai államból való. 17. A megfejtés harma^>edrái%rti,tüiűk: Ö, 0, Z. 18. Bevételekről szőlő igazolás jelzőj/Á9. Titokban figgdfi. 21. Dá ma régies szóval. 22. Szekundum túli helység). 25. Német politikus 32. ...Regia. 33. Kártyajáték. 34. Ókori lovas nép. 37. Zabiában van! 38. Tyúkhang. 40. Q fonetikusan. 41. Az argon kémiai jele. K£PQI rejtvényünk helyes megfejtése: Álarca verejtékével keresi keHygterét. Komlós tejet ajánlók CANBERA (MTI) A tej élet, erő, egészség, de mi a helyzet az alkoholtartalmú tejitallal, amelynek a gyártási technológiáját Ausztráliában dolgozták ki? A komlós tej 5,3 százalékos alkoholtartalmú, s erősségét tekintve három korsó sörnek felel meg. Az új italféleség az iskolás gyerekek szülei rémálma lesz, ezért a hatóságok nem engedélyezték gyártását. Az ausztrál cég azonban nem hagyja annyiban és bírósághoz fordul, hogy engedélyezzék az alkoholos tejital gyártását és reklámozását.