Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-07 / 235. szám
10 BIZALMASAN 2004. október 7, csütörtök Boldog gyerekek A magyar gyerekek többségének jó a közérzete, és zömükKÖLTŐNŐK ROSSZ VÁLASZTÁSOKRÓL ÉS SZERELMI TÉVEDÉSEKRŐL Nem a mi hibánk? nek az a véleménye, hogy az életben legtöbbször boldog. Sőt szüleik mostani életével összehasonlítva jobb jövőre számít a 9-17 év közöttiek többsége. Többek között erről számolt be dr. Sugatagi Gábor, a GfK Piackutató Intézet kutatásvezetője a cég sajtótájékoztatóján, a 400 magyar gyerek személyes megkérdezésével feltárt adatokból. A boldog életérzés a válaszadók 81 százalékára jellemző, s ez a mutató nagyobb mind a nyugat-, mind a kelet-európai átlagnál. A szülők mostani életével összehasonlítva jobb jövőre számít a magyarok 57 százaléka. Ennél nagyobb, 64 százalékot képviselnek a kelet-európai optimisták. Kisebb részt alkotnak a nyugat-európaiak, 50 százalékkal. Az adatok forrása egy nemzetközi közvélemény-kutatás, amit az ENSZ gyermeksegélyezési alapja, az Unicef 35 európai és közép-ázsiai országban végeztetett. A felmérés célja, hogy a politikusok, a szülők és a gyermekekkel foglalkozó szakemberek megértsék a fiatalok gondolkodását és érzéseit a 21. század elején. A magyar válaszadók általában szoros családi kötődésekről számoltak be. Édesanyjával 76 százalékuk kapcsolata nagyon jó, további 21 százalékuknak pedig jó. Ugyanezt az édesapákról már kevesebben mondták el, mivel 58 százalék szerint nagyon jó, és 24 százalék szerint jó az apjához fűződő kapcsolata. Ezekben a kedvezően megítélt gyerek-szülő kapcsolatokban leggyakrabban említett tényező a szeretet. Második, hogy az édesanya vagy édesapa meghallgatja gyermekét, harmadik pedig az, hogy gondoskodik róla. Utána a jó bánásmód következik, majd a közös szórakozás, ezt követően pedig a tanítás. Mit szeretnél megváltoztatni a családodban? Semmit, mondta a válaszadók legnagyobb hányada, mégpedig 45 százaléka. Utána jóval kisebb említéssel, 14 százalékkal következik az, hogy „szüleim többet legyenek otthon." Egy százalékkal kevesebben kívánják, hogy szüleik ne veszekedjenek. Fodrászról, pasikról, karrierről beszélgetett három költőnő Szegeden, az őszi kulturális fesztiválon. A megnyugtató végkövetkeztetés: szerelmi melléfogásainkról nem mi, hanem olvasmányélményeink, gyermekkori tapasztalataink és az oxitocin hormon tehet. Három nő, három korsó sör, három téma: fodrász, pasik, karrier. Karafiáth Orsolya, Nagy Gabriella, Tóth Krisztina költőnő beszélgetett a Grand Caféban. Kezdésként Gabi Az én szörfösöm című verse nyomán a férfiakról, arról, hogy hol a határ szerető és haver között, arról, hogy kudarc az, ha az ember nem szeret és a tekintetről, ami a szív közepébe talál. A szeretőről, aki nem hagy el, csak egy kicsit elköltözik, és aki visszamegy a feleséghez, mert az jobban sír. Miért választunk rosszul? Miért mindig ugyanúgy? Az ideálokat talán az olvasmányélmények alakítják. Krisztában olyanná, aki belovagol, lelövi a vetélytársat és csak néz némán. Az ilyen férfi hallgatása mögött titkot, belső tartalmat sejt az ember. Kiderülhet persze, hogy a hallgatás ürességet takar, de a következő szótlan férfi már biztosan az igazi lesz. A párválasztással az ember pótol valamit - mondja Gabi -, aki hangoskodó, agresszív férfit választ, akkor él igazán, ha belső, nyugalmas élete felkavarodik. Van, aki a megnyugtatótól egészül ki. A gyermekkorban megtanult parancsszavak is befolyásolják szerelmeinket. Ha azt halljuk és tapasztaljuk otthon, az intimitás rossz, így élünk. Vagy éppen ellenkezőleg. De szabadság-e az, hogy valami ellen cselekszünk? Látjuk, a választásainkért könyvek, édesanyánk okolható. A lángoló szerelemért pedig egyetlen hormon, az oxitocin. Ez az a vegyület, amitől a szerelmes nő egész nap nem tud másra gondolni, csakis Őrá. Azonban maximum három évig. Ennyi ideig tudja egyetlen személy az oxitocin termelődését kiváltani. Orsi megjegyzi, az ő szülei még mindig szerelmesek egymásba. Akkor Rólunk írták ...aki természettől fogva komisz feleségre lelt, míg él, csak súlyos terhet vett a nyakára, szívét-lelkét kór üli meg, s nincs ellene gyógyír. HÉSZIODOSZ GÖRÖG KÖLTŐ (I. E. 7. SZ.I Feleségnek csak azt a nőt válasszuk, akit ha férfi volna, barátnak választanánk. JOSEPH JOUBERT. FRANCIA ÍRÓ (1754-1824) A gyermekkorban megtanult parancsszavak is befolyásolják szerelmi életünket hormonzavarosak - hangzik a válasz. De miért kell hinni az örök szerelemben? Nem fogadható el a sorozatos monogámia? Háromévente új partner, ahogy a kémia diktálja. Vagy egyszerre több. A lányok véleménye szerint legfeljebb egyszerre kettő, amely akkor ideális, ha az egyik külföldön él. Egy párkapcsolat régen két összetartó ember közössége volt gazdasági vagy szociális céllal. Ma már a hűség fehér holló, a gyerekek miatt mégis sok pár együtt marad. A nők a biztonságérzet miatt a szerelem után is hajlamosak egy nem működő kapcsolatban maradni. Élethazugság - így nevezi Gabi a sok nő életében visszatérő problémát. Amikor a gondolatok és az ösztönök ellentmondanak egymásnak, amikor él egy kép az emberben az életéről, de erről a képről kiderül, hogy hamis. Ha valami folyamatosan rosszul sikerül, akár kapcsolatokban, akár karrier terén, jel lehet, hogy nem jól élsz. Akár a vágyak is lehetnek hamisak, melyeket külső elvárások generálnak. Miért akar minden ember zöldövezetben, kutyával, nagy házban élni? ILLUSZTRÁCIÓ: SCHMIDT ANDREA A saját út lehet más is, ha valójában másra vágysz. A nőkre gyakran mondják, hogy az érzelmeik szerint élnek, mégis kialakul ez a kettősség. A férfiak azok, akik az érzelmeik szerint élhetnek, a nők ezt ma még nem tehetik meg - állapítják meg a lányok. A férfiak után szó esik a karrierről és a fodrászatról is, Orsi álma, hogy irodalmi fodrásszalont nyisson. Faludy György vagy Kukorelly Endre frizurát nyírna a vendégeknek. Hiszen nem lehet folyton írni! GONDA ZSUZSANNA A VÁSÁRHELYI DÖMÖTÖR JÚLIA A NEGYLABUAK MEGMENTESERE TETTE FEL AZ ELETET Több mint 101 kiskutya „S/ára/ éjszakák, derűs nappalok" Alapítvány ismcnttcrjesztó előadása Hogyan segítsen gyermekének, hogy éjszakái szárazak legyenek? Tanácsok az ágybat izélő gyermekek szüleinek Helyszín: 6721 Szeged, Felső-Tisza park 2. Ifjúsági Ház - Kis Tisza terem Időpont:'2004. október 13. 17 óra Előadó: Dr. Martonyi Erzsébet 5 éves kor felett indokolt és javasolt az éjszakai ágybavizelés kivi/szálása és kezelése, mivel gátolhatja gyermeke egészséges önértékelésének fejlődését, beilleszkedési zavarokat okozhat. Segítsen gyermekén, könny tlse meg a család éleiéi, jöjjön el ismeretterjesztő előadásunkra! .Száraz éjszakák, derűs nappalok" Alapítvány Telefon 06-Z(H78-5330 • E-mail: infaGszanwejszakak.hu wwtv.szarazejszakak hu Az életét tette föl a kutyák védelmére a hódmezővásárhelyi Dömötör Júlia. Már kora gyerekkora óta számtalan, gazda nélkül maradt kutya életét mentette meg, többek közt a sintértelepről. Néhány éve a saját alapítású Konrád Lorenz Természet- és Állatvédelmi Egyesület keretében folytatja tevékenységét. A védelemre szoruló kutyákról, s egyéb állatokról való gondoskodás nem időszaki föllángolás Dömötör Júlia számára. Ezt jelzi: gyermekkora óta számtalan kutyát mentett és ment meg. Dömötör Júlia különleges egyéniség, fokozott beleérzőkészség jellemzi, illetőleg segíteni akarás. S jellemezte már egészen kisgyerekként. Hogyan kezdődött? Egy kutya feküdt véresen a házuk előtt. A kislány - akkor még alig pár éves volt Júlia - meglátta, szülei pedig közbenjárására befogadták az ebet, mely aztán még jó tíz-egynéhány évig élt náluk, mint a család kedvence. Azaz egyik kedvence, mert nemsokára lett egy másik kutyája is, sintértelepről menekítve. És innentől nem volt megállás, egyik kutyát a másik után hozta haza - kizárólag gazdátlan, sokszor ápolásra szoruló ebeket, amelyeknek talpra állításuk után a piacon keresett gazdát. De csak azoknak adta őket oda, akikről tudta, jó gazdái lesznek, már akkor is felelősséget érzett az általa fölkarolt élőlények sorsa iránt. Ez az érzés máig jellemző személviDömötör Júlia kora gyermekkora óta rajong a kutyákért FOTÓ: TÉSIK ATTILA ségvonása: az örökbefogadott kutyák sorsát nem tévesztik szem elől. A kezdet kezdete óta több száz kutyát mentett meg, s jövőjükről is gondoskodott, részint családi alapon - még gyerekként -, szülei segítségével, részint intézményesen, miután a kilencvenes évek végén megalakította a a Konrád Lorenz Természet- és Állatvédelmi Egyesületet. - Nincs alávalóbb dolog, mint hogy az ember magára hagyjon olyan élőlényeket, melyeket saját maga fogadott magához - mondja. Ez nagyon mély érzésvilágot föltételez, mellyel azonban nincs egyedül: az általa létrehozott egyesületnél csupa hasonló gondolkozású ember tevéknykedik, akik a legkülönbözőbb területekről kerültek ide. Dömötör Júlia, a jelek szerint, integráló személyiség. S karizmatikus is, már előre látható, hogy a szintén általa létrehozni szándékozott állatvédelmi oktatóközpont hatósugara nagyon széles körű lesz: aki vele kapcsolatba kerül, nem bírja nem megszeretni a kutyákat. - Addig is célunk, hogy minél inkább csökkentsük az állatkínzással kapcsolatos esetek számát. Utánajárunk minden, tudomásunkra jutott esetnek, a rendőrséggel is együttműködünk - hívja föl a figyelmet. Mindezek mellett egyáltalán jut-e ideje a kutyákra? Nem nagyon, bár tizenkét kutyát most is tart otthon. - Kivétel nélkül befogadott, rám maradott, különleges esetek. Egyszer már elvitték őket, de vissza is hozták - jellemzi őket. Van köztük egy terápiás kiskutya is, szintén sintértelepről. Szociális otthonokban, illetve fogyatékkal élő emberekhez szokta elvinni egyesületi szervezésében. A kutyák nem szokták cserbenhagyni az embereket. F.CS.