Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-04 / 207. szám

•AKTUÁLIS" SZOMBAT, 2004. SZEPTEMBER 4. Hétfőn demonstrálnak a Kállay liget fáinak védői Csatornázás - rendőri erővel Csatornázás az egyenruhások árnyékában. A szervizút pedig megépül Fotó: Schmidt Andrea KÖRKÉP ALGYŐ. Az Algyői Faluház és Szabadidőközpontban, szombaton 19 órától Falu-házi bulit rendeznek. A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak. A településtisztasági kht. értesíti az algyőieket, hogy 2004-tól minden hónap második szerdáján 13 és 15 óra között a faluházban Csókási Ágnes számlázási előadó ügyfélfogadást tart. A következő időpont szeptember 8., szerda 13 és 15 óra között. DESZK. A képviselő-testület az iskolaigazgatói pályázatot követően Balogh Imrét bízta meg öt évre a Zoltánfy István Általános Iskola igazgatói feladatainak ellátásával. Az újonnan megválasztott igazgató vezetésével szeptember 7-én 17 órától szülői értekezletet tartanak a második, harmadik és negyedik osztálynak. DOMASZÉK. Rádió 88 parti lesz szombaton a domaszéki Szabadság téren. KISTELEK. lanes Zoltán, Kistelek új káplánja augusztus elseje óta látja cl feladatát a településen. A káplán 1979-ben született, Kunszentmártonban nevelkedett. Az általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A középiskolai tanulmányokat Gyulán, a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban folytatta, majd az érettségi után Szegeden, Gyulay Endre megyés püspöknél kérte felvételét a papnövendékek sorába. KÜBEKHÁZA. A fennállásának tizenhetedik évfordulóját ünneplő Kübekházi Asszonykórus szombaton, 15 órakor baráti találkozót rendez a Hársfa sörözőben. A rendezvényen Molnár Róbert polgármester köszönti a megye több pontjáról érkező vendégeket és a jubiláló kórus tagjait. Az 1987-ben alakult kórus minden év őszén a megyében működő társcsoportjaikkal emlékeznek a múló évekre. A településen igen sokan jelezték, hogy az újonnan aszfaltozott utcákban megnőtt a forgalom és a közlekedők nem tartják be a KRESZ-t, száguldoznak az utcákban. Molnár Róbert polgármester elmondta, hogy a problémát már jelezték a rendőrségnek. Az egyenruhások ezek után rendszeresen ellenőrzik a közlekedés rendjét, a polgármesteri hivatal pedig az utak mentén sebességkorlátozó táblákat helyez ki. NAGYFA. A Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben Adorján-napokat rendeznek szombaton a személyi állomány és családtagjai, illetve az intézet nyugdíjasai és hozzátartozói részére. SZEGED. Lakossági fogadóórát tart Kovács Mihály rendőr alezredes, a Szegedi Rendőrkapitányság vezetője hétfőn 13 és 15 óra között a kapitányság Párizsi körűt 16-22. alatti épületében. A Student Start fesztivál keretein belül a Széchenyi téren ma 17.30-tól a Suncity koncertezik, este hétkor pedig a Nyers együttes lép színpadra. A hét végén sulibulit rendeznek a Szeged Plazában. Ma 14 órától rajversennyel és más programokkal várják a gyerekeket. 16.30-tól Andy Danee Schix>l kicsiknek, 17 órától pedig Fábián.Eva énekel. ÜLLÉS.A Művelődési házban vasárnap 18 órakor a Horrorra akadva című vígjáték harmadik részét vetítik. tegnap rendőrök vigyáztak a csatornaépítés rendjére Újsze­geden, a Sarolta és Melinda utca kereszteződésében. Hétfőn pe­dig hatósági engedély birtoká­ban demonstrálhatnak azok az újszegedick, akik a Kállay liget fáit féltik a csatornaépítőktől. Két rendőr posztolt tegnap reggel az újszegedi Sarolta és Melinda utca kereszteződésében, a Kállay liget közelében. Szemlátomást a csatornaépítőkre vigyáztak. A la­kók ugyanis, akik a kivágástól szeretnék megóvni a Kállay liget fáit, ismét megmozdulásra ké­szültek. Péntek reggel azonban csak ketten jelentek meg az épít­kezés környékén. Egy idős asz­szony azt mondta: ha kell, ő be­lefekszik a markolókanálba. Ez végül nem történt meg, a tünte­tők elvonultak, a munka pedig békésen folytatódott. - A lakossági tiltakozásra is re­agálva kértünk rendőri biztosí­tást - fogalmazott Nóvák Gyula, a Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Rt. vezérigazgatója. ­Egyébként is: annak, aki nem ott dolgozik, veszélyes lehet belépni a munka terültre. Mi csak azt sze­retnénk megakadályozni, hogy a lakók közül valaki megsérüljön. A szervizút, ami miatt fákat kell kivágni, meg fog épülni - je­lentette ki határozottan Nóvák. A csatorna karbantartása miatt a cégnek muszáj megfelelő teherbí­rású és szélességű utat építenie. - Ez szerepel a rendezési terv­ben, amit a szegedi közgyűlés 2003. decemberében fogadott el - tette hozzá Nóvák Gyula. Tegnap délelőtt nem csak egy rendőrjárőr tartózkodott a hely­színen, további öt egyenruhás a közeli Erdélyi téren várakozott. - A Kállay liget környékén la­kók bejelentették, hogy de­monstrálni akarnak, amihez hétfőre kaptak engedélyt - tájé­koztatott Szilassi-Horváth fenő rendőr főhadnagy. A Szegedi Rendőrkapitányság közrendvé­delmi osztályának vezetője hoz­zátette, a demonstrálóknak a munkaterületre tilos bemenniük és a munkát semmilyen módon nem akadályozhatják meg. A. T. I. HÍREK SZEPTEMBER 8-TÓL NEM KELLSTANDOLNI A Kisosztól kapott tájékoztatás szerint szeptember 8-án estétől szűnik meg az alkoholos termékek napi nyilvántartásának kötelezettsége, az úgynevezett standolás. A parlament ugyan augusztus 27-i, rendkívüli ülésén azonnali hatállyal törölte a standolást, ám az eljárásnak van „átfutási" ideje. A Magyar Közlönyben a törvény módosítása augusztus 31 -én jelent meg, s az csak 8 nap múlva léphet hatályba. ADÓÜGYI KEDD Kedden, szeptember 7-én 14 órai kezdettel az adóügyi kedd elnevezésű rendezvény keretében az APEH Csongrád Megyei Igazgatósága tart tájékoztatót a személyi jövedelemadó l-l százalékának kedvezményezettjei részére. Az előadók: Ábrahámné Sövényházi Erzsébet és Szamosközi István. A tájékoztató helye a megyei igazgatóság aulája (Szeged, Bocskai u. 14.). NYELVI VERSENY Litterátum országos nyelvi levelező verseny indul általános iskolások számára a 2004-2005-ős tanévben. A tanulók angol és német nyelvből mérhetik össze tudásukat, három korcsoportban, harmadiktól nyolcadik osztályos korig. A verseny félévenként három fordulóból áll, játékos feladatokat oldanak meg a versenyzők. Jelentkezési határidő szeptember 30. A versenyről bővebb felvilágosítást a 42/506-495-ös telefonszámon, valamint a www.litteratum.hu internetes oldalon kaphatnak az érdeklődők. LIGETTAKARITAS, EGYÜTT Az újszegedi ligetben szétszórt szemét összegyűjtésére várja a városlakó­kat Újhelyi István országgyűlési képviselő és a Magyar Szocialista Párt új­szegedi alapszervezete. A „Szépítsük együtt ligetünket!" című program szeptember 5-én, vasárnap délután 4 órakor kezdődik. Az önkéntes takarí­tókat a liget híd felöli bejáratánál várják: a gyerekeknek felügyeletet és ug­rálóvárat, a felnőtteknek szerszámokat biztosítanak. Brazil zene is fűszerezte a hangulatot a téren Paprikaünnep Szegeden Olimpikonjaink után újabb világhíres­ség kapott helyet tegnaptól a Klauzál téren, ahol ezen a hétvégén a szegcdi paprika mutatkozik be. MUNKATÁRSUNKTÓL Toborzó menet a szegedi belváros szívé­ben, hogy a brazil ritmusokat játszó, tu­catnyi ütősből álló csapat felpaprikázza a hangulatot. így indult a Klauzál téren a szegedi paprikaünnep - egyórás késés­sel. A nyitányra várakozó közönség a papri­kaszínekben pompázó zöld-piros sátrak körül múlatta az időt: kézműves remek­művek, fűszerolajak, paprika többfajta ki­szerelésben. A színpad jobb oldalánál áll­dogálók egy paprikafűző asszonyt figyel­tek: Börcsök Imrérté, Piroska piros pólót viselt, és egymás után fűzögette fel egy pi­ros zsinegre a szegedi fűszernövényt. A kétéves forma fiúcskának fűzött paprika­lánc készítése közben Piroska néni elme­sélte: több mint húsz éve foglalkoznak a paprikával, ez náluk családi hagyomány, ő maga a Szegedi Paprika Rt. fűszernemesí­tője. A paprikapiacot Kozma fózsef alpolgár­mester nyitotta meg: azt kívánta a jelenlé­vőknek, hosszú életük során egészségben fogyasszák Szeged büszkeségét, a piros­paprikát. Közben a fővárosi Ritmo 2003 Samba Batucada Band több tucat ifjú ütős zenésze - egy út közbeni baleset miatt több mint egyórás késéssel - megérkezett Szegedre, s megperdültek a dobverők, csattogtak a fényképezőgépek - a menetet egy szambaruhába öltözött nő vezette, tánclépésekben. A tüzes dobosokat a tö­meg elkísérte a Klauzál térig, ahol vasár­napiga főszereplő: a szegedi paprika. Uniós oltalom alá kerülhet a piros arany MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi fűszerpaprika napok keretében tegnap délelőtt Márka és régió címmel tu­dományos konferencia kezdődött a SZAB-székházhan, amelynek előadói a csatlako­zással előállt helyzettel, a minőséggel, az ISO-szabványtervezetekkel, s a piaci lehe­tőségekkel éppúgy foglalkoztak, mint a fűszerpaprika lehetséges kémiai szennyező anyagaival. Ez utóbbi témának aktualitást adott a nemrégiben Bács-Kiskun megyében kirobbant botrány, amikor is az import paprikában találtak mérgező anyagokat. A Szeged környé­kén termett paprikával kapcsolatban még egyszer sem emeltek kifogást az élelmi­szer-ellenőrzések során. A konferenciát Katona Antal, az Országos Fűszerpaprika Ter­méktanács titkára nyitotta meg. Partos András, a Szegedi Paprika Rt. vezérigazgatója azt is elmondta, európai uni­ós eredetvédettséget, azaz uniós oltalmat szeretnének kapni a szegedi fűszerpapri­ka-őrleményre, mivel a nemzeti oltalom a csatlakozás miatt október végével érvé­nyét veszíti. Az elismertetési folyamat tart, eredmény őszre várható. A terméknek megvan a földrajzi árujelző védjegye, amiben, leírták, mi minősülhet szegedi paprikának. Meghatározták a tájkörzet határait, előírták a technológiát is, amely a híres hagyo­mányokon alapul: kézi szedés, kíméletes szárítás és köves őrlés. A termék nyomon követését a táblától az asztalig a jövő évben teljes körűvé kívánják tenni a Szegedi Paprika Rt.-ben. Az uniós oltalom azt jelenti majd, hogy szlovák termelő is ter­meszthet szegedi paprikát, de csak a megnevezett tájkörzetben, és a már leírt mód­szerekkel. Ötven polgármester rázza a bográcsot Deszki falunapok - játszótéravatóval Az új játszótér átadásával nyíltak meg tegnap délután a deszki falunapok. A mulatság szombaton a polgármesterek főzőversenyével folytatódik. MUNKATÁRSUNKTÓL - A falunapoknak a szívünkben helye, a környékben pedig rangja van - fogalma­zott ünnepi beszédében tegnap délután Király László deszki alpolgármester. A te­lepülésen péntek délután az új játszótér átadásával nyíltak meg a falunapok. Az al­polgármester hozzátette: ennek a játszó­térnek nincs bal és jobboldala, itt csak ját­szani lehet. Újhelyi István országgyűlési képviselő örömmel jegyezte meg, hogy végre nem csak a nagyvárosban, hanem Deszken is átadtak egy új, az Európai Unió szabványainak megfelelő játszóte­ret. Simicz József, Deszk polgármestere elmondta, a játszótér 8 millió forintba ke­rült, amiből 5 millió állami támogatás, a beruházás többi költségét pedig az önerő és a társadalmi munka fedezte. Szombat reggel horgászversennyel indul a nap, 8 órától Szalma Zoltán-kézilabda­emléktorna lesz a sportcsarnokban. Dél­ben hirdetik ki a horgászverseny, majd 16.30-kor a kézilabdatorna eredményeit. A szabadidőparkban délután egykor kezdődik a polgármesterek V. nemzetközi főzőverse­nye, ötven bográcsban készül majd az étel. Este 20.30-tól a Drink Panthers muzsikál, majd 21 órakor tűzijáték szórakoztatja a deszkieket és vendégeiket. A deszki gyerekek boldogan vették birtokba az új játszóteret Fotó. Karnok Csatra

Next

/
Oldalképek
Tartalom