Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-30 / 229. szám

6 •MEGYEI TÜKÖR« CSÜTÖRTÖK, 2004. SZEPTEMBER 30. Nem is tudta, milyen játékra jelentkezik, amikor válaszolt a felhívásra Adrienn nem kapott rózsát a Nagy Ő-től Tbvább folytatja a párkeresést Adrienn, aki nem kellett a Nagy Ó-nck Fotó: Schmidt Andrea Családi események Szegcdi szereplője is akadt a Nagy Ő című tévéműsor leg­újabb sorozatának, ám Adrien­nek már az első rózsaceremó­nián búcsút kellett intenie a játéknak. Bár ez kissé piszkálta női büszkeségét, 36 évesen nem tört össze, tovább folytatja a párkeresést. Egy szegedi nő is versengett a nagy Ó kegyeiért, ám már az első adásban búcsúzni kényszerült a TV 2-n futó romantikus játéktól. Gyursdnszky Gábor már a meg­ismerkedés napján tízzel keve­sebb rózsát osztott ki, mint ahá­nyan szívéért versenybe szálltak. Hortobágyi Adriennek nem ju­tott virág. A 36 éves szegedi nő úgy je­lentkezett a romantikus show­ra, hogy azt sem tudta, milyen műsorhoz keresnek szereplő­ket. A felhívásban az szerepelt, szingliket várnak. Mivel épp akkor ért véget egy hétéves kap­csolata, úgy gondolta, nincs vesztenivalója, megpróbálja. Adrienn két válogatáson vett részt, majd egyszer csak jött a telefon: részt vehet a Nagy Ó című produkcióban. A lányoknak előzetesen mind­össze annyit árultak el a műsor készítői, hogy kicsit más lesz, mint az előző két széria. Ez azon­ban Adriennek nem sok segítsé­get adott, hiszen évekig külföl­dön élt, nem követte nyomon a korábbi részeket. Ám a többi lánynak sem volt sokkal több in­formációja a megújult műsorról. - Akkora volt a titkolózás, hogy például csak a villában, az első találkozáskor tudtuk meg, ki a Nagy Ó - mesélte Adrienn. Gábor egyébként már az el­ső pillanatban szimpatikusnak tűnt, külsőre ugyanis épp ilyen Adrienn férfiideálja. A Nagy Ó természetét, belső értékeit azon­ban nem volt ideje megismerni, így nem is szeretne véleményt mondani róla. - Mindössze néhány percet tudtam vele beszélgetni, akkor is a többi lány jelenlétében - idézte fel „nagyős randevúja" történe­tét. - Tfcljesen hétköznapi dol­gokról váltottunk szót: elmond­tam, hogy honnan jöttem, és be­szélgettünk egy pár szót a ku­tyákról, mert kiderült, hogy mindkettőnket vár otthon egy kedvenc. Adriennek fogalma sincs, mi alapján szórta ki a tíz lányt az el­ső találkozás után a Nagy Ó. Úgy vette azonban észre, hogy inkább a szőkéket részesítette előnyben. - Sajnálom, hogy kiestem, ki­csit piszkálta is a női büszkesége­met, de nincs rossz érzés ben­nem, nem bántam meg, hogy je­lentkeztem - mondta. Életébe hamar visszatértek a megszokott hétköznapok, csupán néhány is­merőse ugratja azóta, hogy tévé­sztár lett. A csinos nő a párkere­sésről sem mondott le, bár hoz­zátette: Szegeden az ő korosztá­lyának nagyon nehéz dolga van, ha ismerkedni szeretne. - Azért bízom a szerencsében - tette hozzá mosolyogva. TÍMÁR KRISZTA Péntektől vásárhelyi őszi hetek Az utóbbi néhány évben rangos eseménnyé nőtte ki magát a vásárhelyi őszi hetek sorozata, amelynek egyik meghatározó rendezvénye a reneszánszát élő őszi tárlat, amelynek ötve­nedik, jubileumi kiállítását ta­valy Mádl Ferenc köztársasági elnök nyitotta meg. Az idén a nyitó programok péntektől va­sárnapig tartanak, benne töb­bek között a zene világnapjá­nak ünnepével szombaton és az 51. őszi tárlat megnyitójá­val vasárnap. A vásárhelyi őszi hetek rendez­vénysorozata pénteken kezdő­dik ünnepélyes zászlófölvonás­sal, délután 2-kor a Kossuth té­ren. Természeti pillanatok cím­mel Baranyai Antal fotókiállítá­sát nyitja meg negyed 3-kor Kotymán László, a Magyar Ma­dártani és Természetvédelmi Egyesület titkárhelyettese. Ma­ga a nyitóünnepség 3-kor kezdő­dik a Németh László Általános Iskolában és Gimnáziumban, köszöntőt Árva László igazgató, ünnepi beszédet Csorba Mihály alpolgármester mond. Eifert Já­nos fotóművész ezután nyitja meg A mi világunk című kiállí­tást - a vásárhelyi diákok II. őszi tárlatát -, a díjakat Csorba Mihály, illetve Fodor József fes­tőművész adja át. Délután 5-től zenés felvonulás, térzene a Kos­suth téren, föllép a Vallau­ris-Golfé Jüanból érkező Lyre d'Argile Fúvószenekar, a Saint Sauveur Társulat és a Városi Fúvószenekar. Este 7-től a Feke­te Sasban a Lyre d' Argile együt­tes, és Maurice Camos sanzon­énekes ad koncertet. Szombaton délután háromne­gyed 6-kor koszorúzás tartanak a Liszt Ferenc Ének-zenei Álta­lános Iskola és a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási In­tézmény szervezésében, a Pé­czely-domborműnél. A 6-kor kezdődő hangversenyen Mohos Nagy Éva operaénekes, Major György zongora- és Kedves Ta­más gordonkaművész lép föl. Vasárnap a népi iparművészet remekeit bemutató kiállításon és vásáron vehetnek részt az ér­deklődők reggel 9-től a Szántó Kovács János utcában. Reggel 9-kor gyermek-aszfaltrajzver­seny kezdődik, 10-től Kovács Tamás Vilmos festőművész, az 50. őszi tárlat Tornyai-piakette­sének kiállítása nyílik az Alföldi Galériában, fél 11 -kor Dömötör János nyugalmazott múzeum­igazgató megnyitja a Németh József-emlékszobát a városhá­zán. Az 51. őszi tárlatot 12-kor a Tornyai Jários Múzeumban Lá­zár fános polgármester és Gyulai József professzor, az Akadémia tagja, Vásárhely díszpolgára nyitja meg. F.CS. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Molnár Zoltán és Bartók Gabriella, Mosolygó Gábor és Hódi Szilvia, Igaz Róbert és Bakó Fatime, Fábián Zoltán és Szalma Ildikó, Frá­nyó Ferenc és dr. Ádász Anna, Jakusch Ta­más Gottfried és dr. Varga Mónika, Szabó János és Bigors Szilvia. Szekely Francisc és Zsikai Klára Margit, Ötvös Márton Gyula és Dékány Anita, Király Róbert és Szabó Szil­via, Dávid Mirkó István és Ádám Mónika Katalin, Zombori Attila és Gál Ildikó, Tóth Antal és Tóth Gyöngyi, Komora Gábor és Czirják Anita Barbara, Sörfőző Béla és Wolf Éva, Tóth-Szeles Attila és dr. Lévai Kriszti­na, Czékus Péter és Sinkó Andrea, Készé Róbert és Terhes Katalin, Hortobágyi István Árpád és Ivanics Nóra Enikő, Petróczi István Mihály és Mészáros Erzsébet, Dudás Árpád Mihály és Vörös Éva Zsuzsanna, Szakái At­tila Zsolt és Tarkó Ildikó, Soós Tibor és Szekres Enikő, Bálint Imre és Sarnyai Edit Andrea, dr. Kocsis Zsolt Tamás és Kis Éva, Debreczeny Dénes Károly és Vágfalvi Edit, Adamik Csaba János és Vlaseva Katja Ve­zselinova, Lakatos Pál és Sándor Gabriella, Jónás Csaba László és Sand Anita, Goda Attila és Szecska Erzsébet, Babirák Márton és dr. Nagy Zsuzsanna, Papp László és Nemcsók Melinda, Balla Tibor és Adorján Judit, Radek Csaba Zoltán és Albert Gabriel­la, Szőke Károly és Palotás Zsófia, Gazdik Tamás és Monostori Katalin Erzsébet, Feny­vesi Tamás és Borbás Tímea, Vidiczki György és Horváth Alexandra, Lévai Norbert Ernő és dr. Kovács Dominika, Sándor László és Dancsó Ildikó, Petrányi László Róbert és Fazekas Nóra, Pálfi Ferenc és Fekete Réka, Tóth Levente és Poczik Andrea. SZÜLETETT Póllya Balázs Lajosnak és Forró Rékának Virág, Török Józsefnek és Dévényi Ágnesnek Petra Melissza, Kusztovszki Péternek és Kálmán Katalinnak Kristóf Bence, Wéber Jánosnak és Csorba Szilviának Patrik és Dominika, Czakó Jánosnak és Martus Bri­gittának Máté, Maksa József Zsoltnak és Pálinkó Tündének Zsolt Bendegúz. Mátyás Levente Lászlónak és Kocsis Andreának Lé­nárd Levente, Egedi István Tamásnak és Balogh Emesének Tamás Márton, Doktor Zsoltnak és Pintér Máriának Kadosa, Jakab Gyulának és Fehér Editnek Marcell, Szél Andrásnak és Eszes Csilla Mónikának Ale­xandra Petra, Cseszkó Mihálynak és Karsay Krisztinának Mihály, Perényi János Zsoltnak és Lengyel Andreának Lídia Dalma, Horváth Csabának és Zsolnai Elizának Eliza, dr. Ja­kab Károly Róbertnak és Fogarassy Anett­nak Míra, Keresztúri Istvánnak és Fekete Irén Dórának István, Csendes Zoltánnak és Kovács Csillának Zsombor, Révész András­nak és Lantos Éva Editnek Rebeka Mária, Kapeller Gábornak és Csiszár Szilviának Szilárd, Kis Lászlónak és Rozmán Lillának Dorotta, Tóth Lászlónak és Hóza Ágnes Be­atrixnek Ádám László, Imre Gábornak és Kelemen Andreának Balázs, László Zoltán­nak és Krekuska Ildikó Teréziának Anett Il­dikó, Zsótér Gergelynek és Szabó Ildikó Ka­talinnak Georgina, Duránszki János Zoltán­nak és Dékány Editnek Zsófia, Tóth Lajos­nak és Bálint Brigittának Evelin, Halmai Marcell Zsoltnak és Kiss Ilonának Kíra Re­náta, Göndör Ottó Frigyesnek és Margittai Tímeának Olivér és Dávid, Sági Ferencnek és Domonics Szilviának Fanni, Makári Zol­tánnak és Koza Gabriellának Réka. Kíra, Szabó Zoltán Lászlónak és Szűcs Tünde Ilo­nának Krisztina Kinga, Csala Pálnak és Böngyik Editnek Eszter Laura, Vágfalvi Zol­tán Csabának és Kazy Eszternek Csaba Bence, Veszelka Csabának és Czékus Erika Ibolyának Szebasztián, Pál József Lászlónak és Szél Hajnalkának Hanna Alina, Czakó Ti­bor Lukácsnak és Kállai Ildikónak Tibor, Ku­runczi Róbert Lászlónak és Szemerédi Ildi­kónak Tamás, Csorba Istvánnak és Lajkó Henriettnek Csenge Zea, Gregus Györgynek és Ferencz Ildikónak Fanni, Pagács Zoltán­nak és Szikora Zsuzsannának Vivien, Poczik László Pálnak és Csomor Zsuzsanna Iloná­nak Péter Zalán, Makra Istvánnak és Vass Ibolya Évának Krisztián, Gerzanits Miklós Leventének és Tóth Mónika Margitnak Mik­lós Milán, Vörös Tamásnak és Pető Móniká­nak Dániel, Tonomár Zoltánnak és Dancsó Erikának Zoltán és Nina Bonita. Bagi Róbert Ottónak és Vass Zitának Olivér, Ipacs István Győzőnek és Balogh Gabriellának Izabella, Papp Zoltánnak és Horváth Katalin Zsu­zsannának Csenge, Ocskó Kálmánnak és Németh Jolánnak Friderika Diána, Kasza At­tila Zoltánnak és Róvó Mónikának Máté At­tila, Szécsi Zoltánnak és Nyerges Szilviának Gergő, Biczók Róbertnak és Borka Zsuzsan­nának Márk Koppány, Pozsár Róbert Lajos­nak és Gera Ilona Zsuzsannának Levente Róbert, Szabó Mihály Szabolcsnak és Tokai Anett Tündének Barnabás Mihály, Szalai Ferenc Jánosnak és Keresztes Andreának Zsombor, Károly Lászlónak és Lakatos And­reának Barnabás, Katona Norbert Miklós­nak és Paplógó Magdolnának Miron, Molnár Gábornak és Martonosi Évának Marcell, Ko­vács József Gábornak és Kakucsi Móniká­nak Dorottya, Bencsik Zoltánnak és Márkus Zsuzsannának Vivien Nimfa, Izrael Norbert­nak és Bánfi Ildikónak Soma, Aradszki Já­nosnak és Szabó Beatrixnek János és Dá­vid, Szabó Gheorghe Tiberinnek és Imre Mónikának Alen, Márton Károlynak és Si­mon Krisztinának Kincső, Papp Ernőnek és Kis Ágnes Eszternek Erik Bálint, Bender Ist­vánnak és Varga Krisztinának Aliz, Zellei Roland Istvánnak és Székesi Erikának Ri­chárd, Polgár Attilának és Papp Katalinnak Szimonetta, Domonkos Krisztiánnak és Imre Orsolyának Balázs, Kovács Gábornak és Fenyvessy Erikának Boglárka, Balogh And­rásnak és Tóth Szilviának Márton, Szélpál Gusztáv Imrének és Orbán Anitának Petra, Kolompár Sándornak és Fehér Ágnes Irmá­nak Sándor és Fruzsina Mária, Horváth Pé­ternek és dr. Varga Edit Zsuzsannának Ré­ka, dr Apjok Andrásnak és Mécs Erzsébet­nek Balázs Ábel, Hollender Dominiknak és Harsányi Krisztina Máriának Emma, Szabó Zsoltnak és Kertész Bernadett Tímeának Zsombor Imre, Eperjesi Gábor Lászlónak és Tokodi Edinának Gréta Edina, Bihari Tibor­nak és Gyuris Ágnesnek Edvin, Tóth Gábor­nak és Palázsy Észter Évának Regina, Már­ta Szilveszternek és Varjas Brigittának Hu­nor, Lajtos Jánosnak és Gyovai Erikának Já­nos Levente, Merkovics Károlynak és Hartai Gabriellának Karina, Kolompár Istvánnak és Szili Ágnesnek Ramóna Szimonetta, Gila Csabának Danka Ildikónak Zsuzsa Ilona, Balogh Attilának és Kurai Szilviának Zsüli­ett, Tajti András Csabának és Vass Zsu­zsanna Piroskának Norbert Brúnó, Domokos Ferencnek és Jegerics Erikának Ádám, De­mir Erdalnak és Bocsik Éva Zsuzsannának Elit Nikolett, Kis Zoltán Lászlónak és Teplán Erzsébetnek Liza nevű gyermeke. MEGHALT Somodi Ferencné Varga Etelka, Sándor Ár­pád, Mihók Ferenc, Pótári János, Kiss Fe­rencné Pap Ilona, Hajnal Mihályné Csende Mária, Molnár Antal, Csúcs Ferenc, Kmety­kó Lajos Ferenc, Simon János, Sovány Já­nos, Tuskó Tibor László, Kéri Andrásné Fo­dor Viktória, Biró Mihályné Szóké Ella, Fásy László Árpádné Gál Klára, Huszta Ferenc, Árgyelán János, Siroki Sándor, Barnáné Ba­tancs Mária, Tóth Gyuláné Rácz Franciska, Dékány Mihály, Magyar Gyula, Szabados Istvánná Tóth Mária, Bernáth Ferenc János, Rácz János, Aponyi Béla, Gyenes Vilmos, Czirka Vitályosné Roska Julianna, Pósa Lászlóné Faragó Gabriella Terézia, Luszting Márton, Gulyás Jánosné Márta Julianna, Ambrus Sándorné Macsán Erzsébet, Szabó Imre József, Horváth Jenőné Bencze Mag­dolna, Rea Lászlóné Kardos Aranka Ágnes, Papp Mihályné Krisztin-Németh Rozália, Dudás József, Nyerges Józsefné Majoros Magdolna, Szőke Sándor, Torday Ilona Gizel­la, Krizsnik Lajosné Török Rozália, dr. Makó Imréné Ányos Georgina, Jenei József, Mis­kolczi Istvánná Lajkó Valéria, Kovács Ferenc Imre, Forgó Béláné Barna Rozália, Ludányi András, Vidács Istvánná Széli Anna Erzsé­bet, Lőrincz Józsefné Szaszkó Julianna, Fo­dor Edit, Kovács Sándor, Kálmán-Hajó Já­nos, Tábit Imre, Sziveri Sándor, Berta Fe­renc József, Angyal Ferenc, Kurunczi Fe­renc, Loj Ferenc, Csomor Sándorné Gémes Emília, Bánki lllésné Dörmő Veronika, Nagy Tibor Zoltán, Újhelyi István, Bálint Jánosné Szemerédi Ilona, Ságodi Tamásné Molnár Anna Mária, Kézdi Sándor, Dékány Sándor­né Lévai Matild, dr. Kiss András Józsefné Nagy Anna, Kiss Lajosné Mészáros Erzsé­bet, Szántó László, Szabó Lajosné Varga Ilo­na, Szabó Mátyás, Kandó Ferencné Lakó Rozália, Dorogi János, Tóth Béla, Óberkes Mihály, Németh Miklós, Kovács György, Pig­niczki Pálné Sebők Borbála, Fehér József, Pap András Lajosné Cserenyecz Mária Magdolna, Gyuris István Lajos, Juhászné Készé Anna, Rádai János, Bagi Mátyásné Veres Gizella, Hargittai Pálné Kolozsvári Ág­nes Irén, Godó József, Mosonyi Gyuláné Szabó Borbála, Tanács József, Mészáros Mihály, Poszt György, Szőke József, Kovács József, Horváth Imre, Horváth István, Szalai Bálint Jánosné Miskolczi Rozália Julianna, Juhász-Varga László, Németh Nándor Mi­hály, Kalmár Antalné Farkas Ilona, Balassa Józsefné tóth Erzsébet, Teodos László, To­polyai Józsefné Papp Margit, Szekeres Te­rézia, Balog János, Ruskó József, Fazekas István, Bakos Kálmánná Jenei Julianna, Szélpál József, Jászfalvi Józsefné Bojtos Erzsébet Rozália, Sári Andrásné Dörmő Irén, Szabó István, Szakái Péter, Szabó Mi­hály Antal, Pámer Miklós, Pálfi-Simon Fe­renc, Csóti István Lajos, Beck Józsefné Scherer Julianna, Molnár Pál, Tóth István­ná Verba Irén, Zsiday-Galgóczy László, Ko­vács Gyula, Lázár Antal, Komáromi Károly Kálmánná Masir Ilona, Molnár Pálné Mol­nár Zsuzsanna, Buda Attila, Dömötör Já­nosné Patyik Erzsébet, Erdélyi Katalin, Harkai András Ferenc, Tóth Szilveszter, Pap Lajos, Molnár Sándor, Lantos István György, Bozsák Norbert Attila. Film, fotó, festmény Szépfalvi Ágnes képei Szegeden Időtlen pillanatok, drámák, bensőséges jelenetek ­a szegcdi Móra Ferenc Múzeum ajánlója szerint mindezekkel találkozhatunk Szépfalvi Ágnes buda­pesti festőművész képein. A művésznő látásmódja alakulását döntő módon befolyásolták nyolcvanas évekbeli filmélményei. Az alkotó önvallomásában a fotózás és a festészet kapcsolatára is utal. A fény­képezés kezdetén a korabeli fotósok sokat átvettek a korabeli festészetből: kompozíciót, beállítást, fényjátékokat tanultak. A kapcsolat, fordítva bár, de Szépfalvi Ágnes művészetében is föllelhető: ki­indulópontja gyakran saját készítésű fotó. Festmé­nyeiből október l-jén, délután fél 5 órakor nyílik kiállítás a múzeumban. PROVIDENT FINANCIAL >\ JPHOVIBIMT IPÍNlO'CYO RT„ KIS ÖSSZEGŰ, RÖVID IEIÁRATŰ KÖLCSÖNÖKKEL (S 48 ÓRÁN BELÜLI HITELBÍRÁLATTAL ÁLL ÜGYFELEI RENDELKEZÉSIRE. LENNE MUNKAIDŐ UTÁN LEGALÁBB 2 SZABAD ÓRÁJA? SZEKEl.se KIKC.eSttTT.Sl jOVFnEI.HtiT? V SZEKEI SÉ MlSOEZl tAK<}KÖRyYEZETEBKS TKSSt? KÉPVISELŐT KERESÜNK! Csongrád megye területére. A1 1880-ban alapított brit Provident Financial magyarországi leányvállalata tevékenységét - az ország egész területére kiterjedd - képviselőhálózat segítségével látja el. Folyamatosan bővülő hálózatunkba ezúton keresünk képviselőket. A képviselői feladatok közé tartozik a képviselő otthona közelében élő ügyfelekkel történő kapcsolattartás, készpénzkölcsőnök átadása, törleszlőrészletek begyűjtése és az érdeklődők tájékoztatása. Amit kínálunk: • rugalmas időbeosztás, • teljesítménnyel arányos jutalék, • egy nagy múltra visszatekintő cég támogatása. Jelentkezés: Kérjük, hívja héttőtől szombatig 7.30-től 20.00-ig a Provident Pénzügyi Rt-t a belföldről helyi tarifával hívható lelefonszámon: 06-40-50-50-50 vagy küldje el a KÉPVISELŐ szól és nevét sms-ben, és mi visszahívjuk: 06-20-55-55-050 PENNY MAI MARKET A PENNY MARKÉT KFT. Magyarország egyik vezető, immár 1996 óta folyamatosan bővülő diszkontlánca, SZEGEDI üzletébe az alábbi munkakörbe keres munkatársakat: ELADÓ-PÉNZTÁROS. Ön üzletünk eredményességét elsősorban az alábbi feladatok ellátásával fogja támogatni: pénztárgép kezelése, leltározás, ároátvétel, ánifeltőltés, kapcsolattartás a vevőkkel, göngyölegek kezelése, az üzlet tisztán tartása. Követelmények: élelmiszer-kereskedelmi végzettség vagy tapasztalat, vevőközpontú szemléletmód, precizitás. Ha szívesen vesz részt az értékesítésben, vagv ezután szeretne annak részese lenni, v alamint biztos, hosszú távú munkahelyre vágyik, ahol egy nagy multinacionális cég megbecsült alkalmazottja lehet, akkor küldje el önéletrajzát a megjelenéstől számíttat két héten belül „Szeged" jeligére a következő címre: PENNA' MARKÉT KFT., 2351 Alsónémedi, Pf. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom