Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-27 / 226. szám
HÉTFŐ, 2004. SZEPTEMBER 27. • A DÉL SPORTJA« III. Gólok és botrányok LABDARUGÓ NB A labdarúgó Arany Ászok Liga hetedik fordulója nem csak az eredményekről, a pályán történtekről marad majd emlékezetes. Pécsett és Miskolcon is botrányai zárult a találkozó. Idekívánkozik még, hogy egyik új tréner sem debütált sikerrel a bajnokságban csapatával, a Nyíregyházával, illetve a Vasassal. Gól- és botránygazdag fordulót bonyolítottak le a hét végén a labdarúgó NB I-ben, vagyis az Arany Ászok Ligában. Kezdjük először a pozitív eseményekkel. A Fehérvár magabiztos produkcióval verte a Honvédot, a négy hazai gólra csak egy válasz érkezett a fővárosi együttestől, azt fehérvári, Kuttor jegyezte. A lilaharcból a Viharsarok fővárosában a vendégek, az újpestiek kerültek ki győztesen. A meterhármast iggyző Rajczi tette a legtöbbet a sikerért. Mielőtt rátérnénk a balhékrónikára, meg kell jegyezni, hogy egyik új tréner sem debütált sikerrel csapatával. Egervári Sándor a Vasassal otthon kapott ki (0-1) a Ferencvárostól, a Détári Lajos, Szabó András kettős - szintén hazai környezetben - a DVSC-től szenvedett 2-O-ás vereséget. A Sopron minimális különbséggel verte a Pápát. És akkor a forduló fekete fejezetei. A Kaposvár-Pécs meccsen a hazaiak örülhettek - és a rendőrök, mert akadt munkájuk. Meg kellett fegyelmezniük - kisebbfajta tömegverekedés árán a szurkolókat. Egy hatósági eb a pécsi polgármetsert, Toller Lászlót is megsebesítette. Diósgyőrben, pontosabban Miskolcon még nagyobb bál állt. Vincze Ottó a győriek játékosa a találkozó előtt azt ígérte, kettőt „ver be" a vendéglátóknak. Elszámolta magát - három lett belőle: kettőt a kapuba, egyet pedig a meccset követően, szép bal egyenessel, egy „drukker" arcába. A Rába-partiak mestere Reszeli-Soós István már az első félidő vége előtt távozott (megdobálták tojással) a stadionból és a városból is, tanítványai, távirányítással küzdöttek és nyertek 3-2-re. De a lefújást követően a magukról megfeledkezett nézők - átugrálva a korlátokon - behatoltak a játéktérre és megkergették, inzultálták a győri labdarúgókat. Persze, mint Vincze Ottó esete is bizonyította, nem mindig maradtak adósak. FEHÉRVÁR-HONVÉD 4-1 (2-0) Székesfehérvár, 1000 néző. Vezette: Szarka. Gólszerzők: Hercegfalvi (18.), Tóth B. (30.), Szabó T. (72.), Kriston (91.), ¡11. Kuttor (69., öngól). BÉKÉSCSABA—ÚJPEST 0-5 (0-2) Békéscsaba, 4000 néző. Vezette: Makai. Gólszerzők: Rajczi (19., 76., 90.), Tóth N. (45.), Simek (73.). KAPOSVÁR-PÉCS 2-1 (0-0) Kaposvár, 4000 néző. Vezette: Sóthy. Gólszerzők: Jovánczai (54.), Máté (77.), ¡11. Montvai (80.). NYÍREGYHÁZA-DVSC 0-2 (0-0) Nyíregyháza, 7000 néző. Vezette: Hanacsek. Gólszerzők: Dombi (55.), Kerekes (66.). SOPRON-PÁPA 1-0 (1-0) Sopron, 3800 néző. Vezette: Erdős. Gólszerző: Sira (42.). DIÓSGYŐR-GYŐRI ETO 2-3 (0-1) Diósgyőr, 5000 néző. Vezette: Sápi. Gólszerzők: Tisza (90.), Egressy (91.), ¡11. Vincze 0. (22., 80., utóbbit 1 l-esből), Varga Z. (62.). VASAS-FERENCVÁROS 0-1 (0-0) Budapest, lllovszky-stadion, 4000 néző. Vezette: Bede. Gólszerző: Rósa D. (75., 1 l-esből). Kiállítva: Kapic (80., Ferencváros) MTK-ZTE 2-0 (2-0) Budapest, Hidegkúti-stadion, 2500 néző. Vezette: Arany. Gólszerzők: Bori (5.), Kanta (33.). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Ferencváros 2. Debrecen 3. Győri ETO 4. Pápa 5. MIK Budapest 6. Újpest 7. Zalaegerszeg 8. Kaposvár 9. Matáv Sopron 10. Pécs 11. Fehérvár 12. Bp. Honvéd 13. Békéscsaba 14. Vasas 15. Nyíregyháza 16. Diósgyőr 7 6 4 7 3 7 6 1 16-618 2 12-7 15 2 13-9 15 1 2 13613 2 9-312 2 1 13-911 2 1 9-611 2 2 91011 4 1 11-1010 4 7-8 9 2 3 8-9 8 1 4 10-14 7 2 4 8-16 5 1 5 6-11 4 3 4 6-17 3 6 614 0 A következő forduló párosítása. Október 2. (szombat): Diósgyőr-Békéscsaba, 18; Győri ETO FC-Fehérvár, 18; Honvéd-MTK Budapest, 18; ZTE-Kaposvár, 18; Pécs-Nyíregyháza, 18; Debrecen-Vasas, 18. Október 3. (vasárnap): Ferencváros-Sopron, 11.30 (RTL Klub); Pápa-Újpest, 15. IMRE PÉTER Az éllovas REAC szerencsével szerzett pontot Makón Fellélegezhetett a Szeged LABDARUGÓ NB l/B A labdarúgó NB I/B-ben az FC Szeged hazai pályán legyőzte a Szolnokot, míg a Makó értékes döntetlent ért el az éllovas REAC ellen. FC SZEGED-SZOLNOK 3-0 (1-0) NB l/B-s labdarúgó-mérkőzés. Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 200 néző. Vezette: Strehó (Szentpéteri, Szeles). FC Szeged: Halász 6 - Babos 7, Ljuna 7, Mórocz 6 - Bali 5, Freitas 6, Medics 6, Bartyik 6, Völgyi 5 - Vukovics 4, Kurucsai 6. Edző: Marko Milosevics. Szolnok: Rézsó - Páles, Antal, Balogh, Romanek - Patakfalvi, Lipták, Szalai, Remili - Disztl, Kotula. Edző: Simon Antal. Gólszerzők: Páles (öngól) a 17., Medics (1 l-esből) az 58., Turján a 73. percben. Csere: Vukovics h. Turján a 63., Freitas h. Szélpál a 84., ill. Patakfalvi h. Lázár a szünetben, Romanek h. Kővári a 76., Remili h. B. Tóth a 79. percben. Sárga lap: Bali a 30., Babos a 43., Völgyi az 52., Lipták a 87. percben. Nem tudni, az elnöki ultimátum vagy a hirtelen beköszöntött ősz okozta-e, de a Szeged frissen kezdett. Igaz, helyzetig az első negyedórában nem jutott, ám az látszódott, a hazai játékosok elszántak, és mindent megtettek a sikerért. A 17. percben pedig a szerencse is a vendéglátó mellé szegődött, hiszen Völgyi jobb összekötőből élesen a kapu elé beívelt szabadrúgását Páles a saját kapujába csúsztatta, 1-0. Az előnye birtokában sem nyugodott a Szeged, ám a szünetig már csak egyetlen helyzetet lehetett feljegyezni. Kurucsai kapott labdát Freitastól, ám a rossz labdakezelés miatt odalett a gól, a támadó passz helyett éles szögből az oldalhálóba tüzelt. A második játékrészben is a hazai gárda volt aktívabb, a Szolnok nem jelentett veszélyt Halász kapujára. Az 57. percben Kurucsait buktatta Páles a 16-oson belül, 1 l-es! A büntetőt Medics kíméletlenül a jobb felső sarokba vágta, 2-0. Aztán két hét szünet után beállt Turján, és igazán emlékezetessé tette a visszatérését. Először a bal oldalon ugratta ki Freitas, ám Rézsó kifutva a kapujából felszabadított. A labda a kezdőkörben lévő Turjánhoz pattant, aki egy kezelés után negyvenöt méterről az árva hálóba ívelt, 3-0. Marko Milosevics: - Sokat dolgoztunk, és végre meg is mutattuk, mit tudunk. Eddig hiányzott a gól mellett az önbizalom és a szerencse is. Most ezek mind megvoltak. Pontrúgások döntöttek LABDARUGÓ NB II Ha nem is jó játékkal, de otthonában nyert a Szentes. SZENTES-SALGÓTARJÁN 3-0 (1-0) Szentes, 400 néző. Vezette: Bodnár. Szentes: Bíró-Tóth Cs., Márics, Gyagya - Somogyi (Mihály), Koncz, Kádár, Abel Kislőrincz (Tóth-Kovács) - Barna, Takács (Kerepeczky). Edző: Török László. Gólszerzők: Koncz, Kislőrincz (11-esből), Márics. Kiállítva: Földi (65. percben). A 9. percben teljesen váratlanul megszerezte a vezetést a Szentes. Koncz harmincméteres szabadrúgása felgyorsult a vizes talajon, és a kapus lába mellett besurrant a hálóba, l-O. A masszív nógrádi és a hazai gárda hatalmas, kemény és férfias csatát vívott a középpályán. A szünet utáni első negyedóra is inkább mezőnymunkával telt. A 65. percben Takács első villanása eldöntötte a három pont sorsát. A csatár a vendégek 16-osán belül cselezett, majd Földi gólhelyzetben elütötte, 11 -es, és piros lap a hálóőrnek. A büntetőt Kislőrincz a bal sarokba vágta, 2-0. A 80. percben Márics a bal összekötő helyéről, 25 méterről csavart szabadrúgásból a jobb felsőbe, 3-0. Török László: - A mai mecscsen csak a három pontnak tudok örülni. Jók: Ábel, Gyagya, ill. Jeney, Lakatos, Csépé. További eredmények: Jászapáti-Bőcs 2-0, ESMTK-Vecsés 0-2, Mátészalka-Putnok 6-0, 1. Vecsés 2. Baktalórántháza 3. Jászapáti 4. Gyula 5. Karcag 6. Bocs 7. Szentes 8. Dabas 9. Mátészalka 10. Kazincbarcika 11. Kistarcsa 12. ESMTK 13. Putnok 14. Kiskunhalas 15. Salgótarján 16. Hajdúböszörmény 7 5 2 0 14517 4 3 0 16-7 15 4 3 0 14-8 15 4 2 1 107 14 3 3 1 22-812 4 0 3 26-1312 3 3 1 21-10 12 3 3 1 12912 2 1 4 1512 7 1 4 2 17-19 7 2 1 4 11-13 7 2 1 4 823 7 1 2 4 10-23 5 1 1 5 7-15 4 1 1 5 3-12 4 1 0 6 9-31 3 MÁDÍ JÓZSEF Bány (jobbról) sokat dolgozott a makói középpályás sorban Fotó: Schmidt Andrea Simon Antal: - Az öngól és a 11-es megpecsételte a sorsunkat. Kétgólos előnye birtokában a Szeged nyugodtan focizhatott. MAKÓ FC—REAC 0-0 NB l/B-s labdarúgó-mérkőzés, 600 néző. Vezette: Makai (Holczimmer, Száraz). Makó: Kovács K. 6 - Kazán 6, Dálnaki 7, Magyar 7, Kis K. 6 - Podonyi 7, Varga R. 7, Szabó S. 6, Szűcs 6, Bány 6 - Hadár 6. Edző: Kolozsvári János. REAC: Farkas - Dinka, Vati. Virág - Kovács, Kapcsos, Cseri, Mihályi - Csopaki - Nyerges, Kocsis. Edző: Urbán Flórián. Csere: Kovács helyett Boér az 57., Kocsis helyett Nagy G. a 77., Mihályi helyett Horváth T. a 80., Szabó S. helyett Gyenes a 88. percben. Sárga lap: Magyar a 43., Cseri a 67., Boér a 70., Bány a 75., Horváth T. a 81. percben. - Jó lenne megállítani a REAC nagy menetelését, csak félek attól, hogy az elmúlt fordulóban, Tatabányán kapott ötös nagyon megfogta a csapatot jelentette ki az egyik makói drukker. Utólag kiderült, fölöttébb pesszimista megállapítás volt részéről, ugyanis a tiszta piros szerelésben futballozó hazaiak egyáltalán nem kezdtek megilletődötten a százszázalékos listavezető ellen. Sőt: a 16. percben ők kerültek először helyzetbe, de a védőkről lecsurgó labdát Varga R. 7 m-ről az előtte álló Hadárba lőtte. Egy perc múlva is talpra ugrott a makói publikum. Ekkor Podonyi szöktette a jobb oldalon Szabót, a középpályás remek beadását Hadár 8 m-ről, tiszta helyzetből a bal sarok mellé bólintott. Életveszélyesek voltak a makói kontrák. A 25. percben a nagy kedvvel futballozó Podonyi pompás csellel becsapta a jobb oldalon Mihályit, majd ballal 20 m-ről nagy lövést eresztett meg, a labda pár centivel kerülte el a jobb sarkot. Hiába volt többet a vendégeknél a labda, kapura semmi veszélyt nem jelentettek. A fordulást követően az első negyedórában a két tizenhatos között folyt a játék, ekkor még véletlenül sem kerültek veszélybe a kapuk. Nem úgy a 60. percben, amikor is Bány észrevette, hogy elhagyta a kapuját Farkas, jó 40 m-ről ívelt, de három métert tévedett. Három perc múlva Podonyi bolondította védőjét a jobb oldalon, okosan visszagurított Szabóhoz, aki azonban 18 m-ről az égbe lőtt. Kicsit nekidurálta magát a REAC, több ízben pattogott a labda a hazaiak 16-osán belül, de a védők remekül állták a sarat. Nyolc perccel a vége előtt meccslabdát hibáztak a házigazdák. Hadár estében szenzációsan tálalt a védők közül remek ütemben kiugró Szabóhoz, egyedül húzhatott kapura, de a háló helyett a kapust találta telibe. A 90. percre is maradt egy makói helyzet: jobbról szállt a kapu elé a labda, Hadár ugrott a legmagasabbra, fejjel a jobb alsó sarkot vette célba, Farkas azonban résen volt. Megszakadt ugyan a makóiak hazai százszázalékos sorozata, mégis vastaps kísérte az öltözőbe Magyarékat. Megérdemelték, jól játszottak, a csalódást okozó listavezető ellen feltétlen győzelmet érdemeltek volna. Kolozsvári János: - Örülök, hogy a bajnokaspiráns ellen sem vallottunk szégyent, a helyzetek alapján nyernünk kellett volna. Urbán Flórián: - Részünkről a találkozó egyetlen pozitívuma, hogy veretlenek maradtunk. Tbvábbi eredmények: Tatabánya-Vác 3-0, Hévíz-Mosonmagyaróvár 2-1, Orosháza-BKV Előre 3-3, Szombathely-Kecskemét 2-1, Bodajk-Dunaújváros 3-2. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. REAC 6 5 1 0 15- 3 16 2. Tatabánya 6 5 0 1 17- 4 15 3. Mosonmagyaróvár 6 4 0 2 11- 6 12 4. Makó G 3 1 2 12- 1210 5. Vác 6 3 12 10- 1010 6. Hévíz 6 3 0 3 12- 13 9 7. Szolnok 6 2 2 2 5- 7 8 8. Dunaújváros 6 2 1 3 9- 11 7 9. Bodajk 6 2 1 3 6- 8 7 10. Szeged 6 2 0 4 9- 10 6 11. Kecskemét 6 1 3 2 5- 7 6 12. Szombathely 6 2 0 4 5- 14 6 13. BKV Elére 6 1 2 3 6- 10 5 14. Orosháza 6 0 2 4 4- 13 2 A következő forduló párosítása, október 2. (szombat), 15 óra: Szolnok-Szombathely, Dunaújváros-Szeged, 17: Vác-Orosháza. Október 3. (vasárnap) 15: Hévíz-Kecskemét, Mosonmagyaróvár-Makó FC, REAC-Tatabánya, BKV Előre-Bodajk. M. J.-SZ.L. Kazincbarcika-Baktalórántháza 2-2, Hajdúböszörmény-Kiskunhalas 2-1, Gyula-Dabas 2-2, Kistarcsa-Karcag 1-0. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA Totóeredmények BUDAPEST (MTI) A totó harminckilencedik heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. MTK-ZTE 2-0 1 2. Vasas-FTC 0-1 2 3. Bayern-Freiburg 3-1 1 4. Bochum-Bremen 1-4 2 5. Hannover-Schalke 1-0 1 6. Stuttgart-Leverkusen 3-0 1 7. Wolfsburg-K'lautern 2-1 1 8. Hamburg-Hertha 2-1 1 9. Mainz-Dortmund 1-1 X 10. Bologna-Roma 3-1 1 11. Fiorentina-Sampdoria 0-2 2 12. Inter-Parma 2-2 X 13. Juventus-Palermo l-l X Pluszmérközés: 14. Lazio-Milan lapzártánk után NÁLUNK ON A SZTARÜ! ÚJ MŰSORRAL SZERETETTEL VÁRJA ONT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT A VILÁGHÍRŰ EÖTVÖS CIRKUSZ MINDSZENTEN! HELY: SPORTPÁLYA MAGYARORSZÁG KEDVENC CIRKUSZA. VILÁGSZÍNVONALON. FŰTÖTT SÁTOR!!! FŰTÖTT NÉZŐTÉR!!! Előadások kezdete: szeptember 28-án, kedden 18.00 órakor szeptember 29-én, szerdán 18.00 órakor Jegyek elővételben is kaphatók a cirkusz pénztáraiban, vagy telefonon megrendelhetők: 06-70/586-96-77 telefonszámon. Pénztárnyitás: de. 10.00 órakor KELLEMES SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK ÖNNEK ÉS CSALÁDJÁNAK