Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-25 / 225. szám

18 SZIESZTA 2004. szeptember 25., szombat VOLT ÜGYELETVEZETŐK MESÉLTEK MEGDÖBBENTŐ BŰNCSELEKMÉNYEKRŐL ÉS ÁRTALMATLAN TELEFONÁLÓKRÓL Rendőristenek voltak a megyében Több mint tíz évig voltak a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetői. Hozzájuk futott be minden riasztás, velük közölték először, ha valahol gyilkosság történt, vagy elraboltak, kiraboltak, megloptak valakit. A ma már nyugdíjas rendőrtisztek munkáját a megyei főkapitány mellett az országos főkapitány is elismerte. Mielőtt bármit is leírnánk abból, amit a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság egykori ügyeletvezetői felidéztek az elmúlt 10-15 év általuk legmegrázóbbnak, vagy éppen legmulatságosabbnak tartott történeteiből, talán némi magyarázatra szorul, miért is nevezik őket isteneknek, pontosabban rendőristeneknek. Egész egyszerűen azért, mert amikor a megyei főkapitányságok ügyeletvezetői megkezdik 24 órás szolgálatukat, onnantól ők az istenek, azaz a megyében bármilyen rendőrségi intézkedést megkövetelő esemény történik, ők döntenek, hogy az adott helyzetben mit kell tenni. Bevethetik a kommandót, sőt ha a helyzet megkívánja, a „titkos kommandót" is elindítják. Utasításaikat senki nem kérdőjelezheti meg, nekik mindenki vakon engedelmeskedik. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy felelősségük is óriási. Sem Ludány Lajos, sem Savanya László, sem Tenk László nem tagadja, az elmúlt évek alaposan megviselték őket. Hárman együtt öszszesen mintegy negyven évig voltak a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetői. Rendőristenek. A Z. Nagy-gyilkosság Csongrád megyében a rendszerváltás után a legkegyetlenebb, legmegdöbbentőbb, legmegrázóbb, Európa-szerte legnagyobb visszhangot kiváltó bűncselekménye vitathatatlanul az ismert cukrászdinasztia egyik tagjának, Z. Nagy Bálintnak és családjának, feleségének és két kisgyermekének, kivégzésszerű kiirtása volt. A 90-es évek elején, a jugoszláviai polgárháború kirobbanása után nemcsak azok kerestek menedéket hazánkban, akik a háborús események elől menekülve érkeztek Magyarországra, hanem velük együtt jöttek gyilkolni, rabolni a Savanya László, Ludány Lajos és Tenk László szerb szabadcsapatok kegyetlenségükről hírhedt tagjai is. Ludány Lajos nyugdíjas rendőr, jelenleg biztonsági őr: - Én voltam szolgálatban, amikor a híres cukrász sógora bejelentette, hogy Z. Nagy Bálintról és családjáról már két napja nincs semmi hír, szokatlan, hogy nem mentek be a cukrászdába, nem is telefonáltak, csengetésre sem nyitottak ajtót. Kérlelt, azonnal tegyek valamit, mert rossz érzései vannak. A férfit megkértem, hogy két rendőr kíséretében próbáljon benézni valamelyik ablakon, hátha észrevesz valamit. így is történt, Z. Nagy Bálint sógora létrán felkapaszkodva bekukucskált az egyik ablakon, és amit látott, az már nem szorult magyarázatra: a család minden tagját agyonlőtték. Riasztottam a forrónyomosokat, jelentettem a főkapitány úrnak, a bűnügyi helyettesének, a városi kapitánynak és az Országos Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetőjének, valamint a helyszínre irányítottam a technikusokat, egyúttal a szolgálatban lévők mellett berendeltem mindenkit, aki akkor élt és mozgott. Ilyen súlyos bűncselekmény hál' istennek nem gyakori, talán az évekkel korábbi csengelei gyilkossághoz hasonlítható. TermészeFOTÓ: GYENES KÁLMÁN tesen nem improvizáltam, azt tettem, ami elő van írva. A gyilkost kollégáim elfogták, de a bíróság nem tartotta elégségesnek a bizonyítékokat, Magda Marinkát ezért nem ítélték el. Akcióban a „titkos kommandó" A kívülállók azt hihetik, hogy az ügyeletre csak súlyos bűncselekményeket, véres történeteket, jobb esetben kisebb-nagyobb közlekedési baleseteket, vagy szomszédok civódásait jelentik, pedig nem így van. Savanya László nyugdíjas rendőr, jelenleg biztonsági őr: - Vannak visszatérő telefonálók. Az egyik a kistévéjét és kispárnáját kereste, azt mondta, ellopták tőle. Évekig szinte minden nap tárcsázta a 07-et, és hiába próbáltuk megnyugtatni, hogy előbb vagy utóbb megtaláljuk a „tettest", csak akkor tette vissza a helyére a kagylót, ha elszavalhatott egy verset. A másik visszatérő egy idős asszony volt, aki éjszakánként lesétált egy közeli telefonfülkéhez, bejelentette, hogy padlásán mászkálnak, az életére törnek, lézerezik. Mindig hosszan beszélt, nehéz volt meggyőzni bármiről is, alig lehetett rávenni, hogy feküdjön vissza, higgye el, vigyázunk rá. Közben persze csörögtek a telefonok, különböző bűncselekményeket jelentettek be, intézkednem kellett volna, de a néni ott lógott a vonal végén. Volt olyan, amikor bárhogy is próbálkoztam, nem tudtam megnyugtatni, mire azt találtam mondani neki, hogy kiküldőm a „titkos kommandót". Alig egy óra múlva ismét telefonált, felelősségre vont, mivel a háza előtt várta a kommandósokat, akik még mindig nem értek oda. Csak annyit mondtam neki, a kollégákat nem láthatta, mivel a „titkos kommandó" ment hozzá, ők meg ugye láthatatlanok. Megnyugtattam, már elvégezték a feladatukat, visszatértek. Ez hatott, hetekig nem telefonált. Nem gyakran, de olykor kénytelenek voltunk ilyesmit is bevetni... „Elraboltak, szabadítsanak ki!" Az ügyeletvezetőknek, mint már fentebb is utaltunk rá, gyakran pillanatok alatt kell döntenie. Sokszor alig pár másodperc alatt kell kiszűrnie, hogy a telefonáló mit is akar, miért telefonál, a mondandójának mennyi a valóságalapja. Tenk László nyugdíjas rendőr, egy állami vállalat biztonsági vezetője: - Egyszer hajnalban, soha nem felejtem el, három óra körül, telefonált egy, hogy is mondjam, zaklatott hangú nő, és bejelentette, menjünk, mert feltörték az autóját. Előírás szerint kértem, hogy mondja el, hol, mikor és mi is történt. Megismételte, hogy feltörték az autóját, de közben az is kiderült, napokkal ezelőtt. Kértem, fáradjon be az ügyeletre, ahol... De nem hagyta, hogy végigmondjam, üvöltözve mondta, hogy nem jelenti be, mert úgysem találjuk meg a tettest, és különben is csak azért telefonált, mert már régóta meg akarta mondani a rendőrségről a rendőrségnek a véleményét. Nem csaptam le a kagylót, végighallgattam hosszú monológját, amiből inkább nem idézek. Gyakran hívtak fel bennünket olyan nők és férfiak, akik suttogó, alig hallható hangon közölték velünk: elrabolták és rács mögé dugták, azonnal menjünk és szabadítsuk ki őket a fogságból. Ma már pillanatok alatt le tudjuk ellenőrizni, hogy a hívó honnan telefonált. Az „elraboltak" vagy a klinika, vagy a kórház pszichiátriai osztályának közelében lévő nyilvános telefonról kértek segítséget... OLÁH ZOLTÁN VAJDA JÚLIA CS0-CS0-SZÁN SZEREPÉBEN ÜNNEPLI TÁRSULATI TAGSÁGÁNAK 25 ÉVES JUBILEUMÁT Vidéki színházban mindent tudni kell" fl f-— k? m HL J» 1 k tös^ I \\ V' 6 ^ —JPH Vajda Júlia karrierje nem szokványosán indult: a Szegedi Nemzeti Színház énekkarában kezdte, operettek és musicalek főszerepeiben aratott sikerei után bízták rá az első nagyobb operai feladatokat. Hallatlanul sokoldalú művész: a West Side Story Mariáját vagy a Koldusopera Peacocknéját éppúgy eljátszotta, mint Micaelát, Gildát, Aidát, vagy épp Violettát. Gregor József egyik kedvenc partnere - a jeles basszus nyilatkozta róla: Kalmár Magda óta nem volt Magyarországon hozzá hasonló Adina és Norina. Társulati tagságának 25 éves jubileumát egyik legkedvesebb szerepével ünnepli: október elsején, a zene világnapján Cso-cso-szánt alakítja a Pillangókisasszony nagyszínházi premierjén. Hétfőn este az operabarátok köszöntik a Bartókban. Vajda Júlia Margit szerepében a Faustban FOTÓ: DM/DV A nagyállomáson randevúzunk - a Pillangókisasszony próbái közben Vajda Júlia az Operaházba rohan, ahol a Vérnászban a Cselédasszonyt játssza. Kovalik Balázs ragaszkodott hozzá: más nem tudja úgy megcsinálni. - Cso-cso-szánt énekeltem már a nyolcvanas években is Angyal Mária rendezésében, de Kerényi Miklós Gábor tíz évvel ezelőtt bemutatott rendezésében nem szerepeltem. Imádom ezt a szerepet, mert egy nő életének minden fontos eseménye összesűrűsödik benne. Lelkileg nagyon megvisel. Az ember ennyi év alatt sok élettapasztalatot, élményt összegyűjtött, mindezt most megpróbálom beleépíteni. Jó dolog azokkal a szerepekkel újra találkozni, amiket csak fiatalon énekeltem, mert megmutathatom, ma mit gondolok róluk - mondja Vajda Júlia, majd hozzáteszi: - Egy vidéki színházban a művészeknek mindent tudniuk kell. A múlt szombaton a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban játszottuk az Anconai szerelmeseket. Különleges élmény volt! Egészen közel szerepeltünk a közönséghez. Ők is élvezték. A szegediek is várják már az előadást. Elterjedt a híre. Amikor kezdtem a pályám, egészen más volt körülöttünk a világ, a színház. Ha ma lennék fiatal énekes, másféle művészvilágba csöppennék. Akkor jól döntöttem, hogy Szegeden maradtam, mert rengeteget tanultam, sok lehetőséget kaptam, nagyszerű karmesterekkel, kollégákkal dolgozhattam. Jó művészi színvonalú operatársulat működött. A mostani pályakezdőknek azt tanácsolnám: nagyon tanuljanak meg énekelni és tudjanak nemet mondani. Ma kihasználják az énekeseket. Amint nem bírja, beteg lesz valaki, máris hozzák a másikat. Régen ilyenkor pihentették egy kicsit az énekest. Ritkán volt rá szükség, mert akkoriban kis szerepekkel kezdtük, és fokozatosan szoktunk hozzá a terheléshez. Manapság rögtön bedobják a kezdőket a mély vízbe. Huszonévesen tapasztalatok, rutin, fizikai erő nélkül főszerepeket kell énekelniük. Nem biztos, hogy bírja az idegrendszerük, a hangszáluk. Annak idején hatalmas tisztelettel néztünk fel Berdál Valériára, Karikó Terire, Gregor Jóskára, Gyimesi Kálmánra. Ha megláttuk őket az utcán, elakadt a lélegzetünk. Az a lila köd, ami akkoriban a művészvilágot körülvette, mára eltűnt. Hétköznapibb szakmává vált a színházcsinálás. A közönség is változott, egyre kevesebb az olyan megszállott operabarát, aki szinte minden előadásunkra eljön. A gyerekek diákkorukban még járnak operába, de egyetemistaként már kiesnek, mert a tanulás, a pályakezdés, a családalapítás és az egzisztenciateremtés nehézségei miatt eltávolodnak, csak középkorúként találkoznak újra a színházzal. Az idősebbek arra panaszkodnak: sötétedés után már nem mernek kimozdulni otthonról. Régen ezért volt jó a csütörtök délelőtti nyugdíjas operabérlet. A napokban beszéltem a jegyirodásokkal, tőlük tudom: idén sokkal nagyobb az érdeklődés, mint tavaly, jobban fogynak a bérletek. Enynyit tesz a népszerű program. Molnár László bővíti az operatársulatot, és sokat várok a kisszínház megnyitásától, talán több lehetőségünk lesz. Saját terveim is vannak: szeretnék egy önálló estet csinálni Callas, Marlene Dietrich, vagy Edith Piaf életéből. A kiváló dzsesszzongoristával, Blahó Attilával népszerű áriákat szeretnék kicsit másképpen énekelni. Egy-egy szép dallamot így azzal a közönséggel is meg lehetne szerettetni, amelyik nem jár operába. Minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy megismertessük, közelebb hozzuk az emberekhez ezt a csodálatos műfajt. H. ZS.