Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-25 / 225. szám
SZOMBAT, 2004. SZEPTEMBER 25. •AKTUÁLIS" 5 Erősödő kapocs a kiadó és partnerei között Partnertalálkozót szervezett tegnap cégek, és vállalkozók részére a Lapcom Kft. Délmagyarország Kiadó. „A társaság többféle kiadvánnyal igyekszik szolgálni a régióban az üzleti vállalkozások sikerét, s ez az alkalom kötetlen beszélgetésre ad lehetőséget az üzleti partnerek, a cég vezetése, valamint a média-tanácsadók között" - hangsúlyozta Pap Klára kiadóigazgató. A Roosevelt téri halászcsárdában a hagyományos szegedi ebéd, vagyis a halászlé és a túrós csusza után a meghívottakat a városnéző kisvonat szállította át a Mahart-állomásra, ahol sétahajózáson vehettek részt. Itt szegték meg a Délmagyarország tortáját, és tombolasorsolást is rendeztek. Ez alkalommal a kiadó száz üzleti parterét hívta meg, de a jövőben több találkozót is szervez, így a cég minden ügyfele részt vehet majd a tegnapihoz hasonló programon. A Lapcom Kft. Délmagyarország Kiadó többféle rendezvénnyel is erősíteni kívánja jó kapcsolatát a Csongrád megyei vállalkozókkal, cégekkel. A közlekedés is megbénult a Belvárosban Kettős bombariadó volt Szegeden Folytatás az 1. oldalról A rendőrök azonnal átvonultak az új helyszínre, a főpostára kiürítették az épületet, lezárták a környéket és átkutatták a postahivatalt. Több mint három óráig vizsgálódtak a szakemberek, robbanószerkezetet azonban nem találtak. A hamis bombariadók miatt nem csupán a forgalmas intézmények munkája, de a közlekedés is megbénult a Belvárosban. A Szegedi Rendőrkapitányság közveszéllyel való fenyegetés alapos gyanúja miatt mindkét ügyben büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen. M. Toronykőy Márta elmondta, vizsgálják, hogy van-e összefüggés a két eset között. Lezárták a nagyposta környékét is Fotó: Schmidt Andrea Újra az SZKT vezetőjét támadja a Fidesz Trolik a célkeresztben A cseh ipart támogatja, a helyi munkalehetőségeket csökkenti a szegedi közlekedési cég - állítja a Fidesz. MUNKATÁRSUNKTÓL Az SZKT a cseh ipar nagy reménysége - fogalmazott ironikusan Dobó László frakcióvezető és Kohári Nándor önkormányzati képviselő. A Fidesz politikusai tegnap megismételték az újságíróknak a korábbi ellenzéki állításokat: az SZKT igazgatója előbb leépítette a helyi szerelőkapacitást, majd Csehországba „telepítette át" a szegedi önkormányzati megrendeléseket, a járművek nagyjavítását. - Az SZKT felújított járműveket vásárolt Csehországban, de semmiféle javítást soha nem rendelt meg cseh cégnél, a szegedi szerelők pedig minden eddiginél többet dolgoznak - állította Dózsa Gábor igazgató. Az ellenzéki képviselők a szegedi „troliépítési kísérleteket" is elítélik, nemzetközi szabadalmi perektől tartanak és az önkormányzati felelősséget firtatják - a jegyzőt tervezik megkérdezni. Az ukránok tőkét hoznának a városba A szegedi városházán fogadta tegnap Botka László polgármester Jurij Muskát, Ukrajna magyarországi nagykövetét, valamint Tóth Mihályt, a nagykövetség kereskedelmi és gazdasági missziójának vezetőjét. A diplomaták a csongrádi megyeszékhelyen tett kétnapos munkalátogatásuk során elsősorban gazdasági kérdésekről tájékozódtak, felkeresték a Gabonatermesztési Kutató Kht.-t és a szegedi medencés kikötőt, valamint tárgyaltak a megyei kereskedelmi és iparkamara vezetőivel. A Botkával folytatott megbeszélésen felmerült, hogy egy olyan új, nemzetközi egyezményt kellene létrehozni a tiszai hajózás fejlesztése érdekében, amely több ország (Magyarország, Szerbia, Szlovákia, Románia és Ukrajna) együttműködésén alapszik. Felvetődött továbbá, hogy a szegedi repülőtér fejlesztésében ukrán magántőke is részt vállalna, tekintettel arra, hogy egy esetleges Szeged-Odessza közvetlen repülőjárat rentábilisan is működtethető. Szeged nemrégiben újította meg testvérvárosi kapcsolatát Odesszával. A mórahalmi Mórakert 620 térségi gazdát fog össze Jobb árra várnak a tározóban A burgonya, sárgarépa és káposztafélék téli betárolását kezdték el a mórahalmi Mórakert szövetkezetnél pár hónapja átadott homokháti zöldségtározóban. Az 5700 négyzetméter alapterületű helyiség egyszerre 10 ezer tonna zöldség befogadására alkalmas. A szövetkezetnek összesen 620 tagja van a térség több mint 15 településéről. A termelők mindig a legmagasabb áron szeretnék eladni terményüket. A betakarítás után azonban többen azzal szembesülnek, nem tudják hová tenni a termést. Emiatt kénytelenek áron alul eladni a burgonyájukat, káposztájukat, egyéb zöldségüket. - Jelenleg a burgonya felvásárlási ára kilónként 18-20 forint, ami még az önköltséget sem fedezi - mondta Hódi Pál, a mórahalmi Mórakert Zöldség-gyümölcs Termelői és Értékesítő Szövetkezet elnöke. A júliusban átadott 5700 négyzetméter alapterületű homokháti zöldségtározónak köszönhetően a szövetkezet 620 tagjának terménye így már megfelelő téli helyet kapott. A gazdáknak már nem kell elkótyavetyélniük a zöldséget, akkor adják el, amikor megfelelő árat kapnak érte. A Mórakertet 1995-ben ötvenketten alapították. Családi, egyéni gazdálkodásra épül a szövetkezet. A mezőgazdaságból élő homokháti emberek összefogásának jó példája a mórahalmi székhelyű szervezet. A termelt zöldségnek, gyümölcsnek közösen keresnek piacot. A paprikát szállítás előtt osztályozzák és csomagolják Fotó: Frank Yvette A homokháti kistérség több mint tizenöt településének gazdái hozzák ide terményüket. A beérkezett áru hatvan százaléka osztályozva, csomagolva kerül a fogyasztókhoz. Tavaly összesen 30 ezer tonna termék hagyta el a mórahalmi telephelyet. Főleg belföldi piacon értékesítenek, azon belül is a hazai hipermarketek polcain találkozhatnak a vásárlók mórakertes zöldséggel, gyümölccsel. A szövetkezet maga oldja meg a beruházásokat, valamint a géptechnológiai fejlesztéseket. Ráadásul ezek a tagok oszthatatlan közös tulajdonát képezik. A zöldségtározó idei átadása előtt, 2002 márciusában helyezték üzembe a térségi agrárlogisztikai centrumot. A 3700 négyzetméter alapterületű helyiségben három funkciót végeznek. A beszállítói oldalra érkeznek a szövetkezeti tagok áruval megrakott teherautói. A kirakodás után a termények az osztályozóba és a csomagolóba kerülnek. Újabb EU-pénz a kórháznak MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi önkormányzat tegnap kapott hivatalos értesítést arról, hogy a kórház fűtésrendszerének teljes átalakítására és a tetőszerkezet-felújításra benyújtott pályázatát elfogadták - tájékoztatta lapunkat Botka László. A szegedi polgármester elmondta, hogy az egészségügyi intézmény gőzkazánjait jövőre gázkazánokra cserélik, egyúttal 800 négyzetméternyi felületen napkollektorokat szerelnek fel. A beruházás teljes költsége 367 millió forint, amelyből 147 millió EU-támogatás, 120 miihót címzett támogatásként a Belügyminisztérium ad, a fennmaradó 100 millió forintot pedig az önkormányzat biztosítja. Botka László polgármester hangsúlyozta, hogy a korábban bejelentett 1 milliárd 300 millió forintos kórház-rekonstrukció tervei gyakorlatilag már elkészültek. Az önkormányzat az intézmény felújítására a közeljövőben közbeszerzési eljárás keretében kiírja a pályázatot, s utána azonnal megkezdődhetnek a munkálatok. A polgármester megjegyezte, hogy a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő 367 millió forintba kerülő tetőfelújítás és fűtéskorszerűsítés, az 1 milliárd 300 millió forintos épületrekonstrukció befejezésével és a félmilliárd forint értékű műszerbeszerzéssel az ország egyik legmodernebb kórháza lesz a szegedi. Hétfőtől buszok a kiskörúton Hétfőtől megváltozik a forgalmi rend a Tisza Lajos körút és a Kossuth Lajos sugárút kereszteződésében: visszaáll az eredeti állapot, így ismét a körúton haladóké lesz az elsőbbség. Újdonság, hogy hétfőtől a villamosok után az autóbuszok is áthaladhatnak már a kiskörút fölújítás alatt álló szakaszán. A buszok, az eredeti tervek szerint, a villamossíneken haladhatnak, a kocsikra a villamosmegállókban lehet fölszállni. A körút megnyitásával visszatérnek eredeti útvonalukra az építés miatt terelő utakra kényszerült járatok is, valamint életbe lép a hálózatracionalizálás céljából kialakított buszközlekedési rend - olvasható a Tisza Volán Rt. tájékoztatójában (a részletes menetrendet lapunk szeptember 24-i számában közöltük). A változással természetesen megszűnik a buszok számára kijelölt, Kálvin téri átmeneti buszforduló is. Energia szegedi biogázzal Jelentős szakaszához érkezett a Szegedi Tudományegyetem biogázprojektje - jelentették be tegnap Szegeden. Megkezdte működését ugyanis a Pigmark Kft. telepén a 15 köbméteres fermentációs kísérleti üzem, ahol sertéshígtrágyából állítanak elő biogázt, melyet tisztítás után gázmotorban égetnek el, ezzel villamos energiát és hőt termelnek Fotó: Karnok Csaba Végül pedig a hétkamrás, összesen 1500 tonna zöldség, gyümölcs tárolására alkalmas hűtőházba vándorolnak a teli rekeszek, ládák. A Mórakert szövetkezet a térség foglalkoztatási gondjait is részben megoldja. Ugyanis az osztályozóban, csomagolóban egyszerre 80-90 főt is alkalmaznak. A munkások pedig három műszakban válogatják, pakolják a paprikát, a paradicsomot vagy az uborkát. K.T. HÍREK VISSZATETT MEGÁLLÓ A szegedi Skála Áruház Mikszáth Kálmán utca felőli oldalán hétfőtől ismét a régi megállóhelyen szállhatnak föl az utasok a troli- és autóbuszokra tájékoztatta lapunkat a Szegedi Közlekedési Társaság. A megállót korábban a Tisza Lajos körút átépítése miatt helyezték átmenetileg mintegy 20 méterrel távolabb, a Püspök utca irányába. ORGONAKONCERT ADÓMBAN A szeged-csanádi egyházmegye első püspökére, Szent Gellértre emlékeznek a hét végén a szegedi dómban, ahol az ünnepi rendezvénysorozat zárásaként vasárnap este fél 8-tól Wolfgang Kleber, a darmstadti St. Paulus-templom karnagya ad ingyenes orgonahangversenyt. A műsorban J. S. Bach, Brahms és Reger művei csendülnek fel. 141 VÉGZŐS KAPOTT OKLEVELET A megyei rendőr-főkapitányság tegnap ünnepélyes oklevél-átadási ünnepséget rendezett a BM Bűnmegelőzési Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem által folytatott, közös bűnmegelőzési képzésében részt vett hallgatóknak. A rendezvényt Lukács János dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg. Az egyéves bűnmegelőzési kurzust 141-envégeztékel. LESODRÓDOTT AZ ÚTRÓL Eddig ismeretlen okok miatt lesodródott a Vásárhelytől két kilométerre lévő kanyarban egy Szentes felől érkező Renault Megane tegnap délelőtt. Az autó hosszabb utat tett meg a padkán, majd megpördült és alaposan összetört. A balesetben a kocsi sofőrje könnyebben megsebesült. Az útra kifolyt benzint és a motorolajat a tűzoltók takarították fel. A helyszínelés és a műszaki mentés végéig félpályás útlezárás volt érvényben.