Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-18 / 219. szám
SZOMBAT, 2004. SZEPTEMBER 18. • HIRDETÉS" 5 Önkormányzati lenne a 47-es út? A Fidesz szegedi képviselői csütörtöki tájékoztatójukon azt állították, hogy az előző önkormányzat sokkal több állami és uniós támogatást szerzett, mint a mostani. A város jelenlegi vezetői fölhívják a figyelmet: a 47-es út négysávosítását is beleszámolták az ellenzéki képviselők a végösszegbe. A Fidesz sajátos logikával önkormányzati beruházásnak tüntette föl a 47-es út négysávosításának költségeit - mondta tegnap Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester megkeresve lapunkat. Szerinte ezzel az erővel a jelenlegi városvezetés az M5-ös autópálya 100 milliárdos költségét tekinthetné saját fejlesztésnek. A 20 milliárdos ISPA beruházás, a csatornázás állami forrását, a 10 milliárdot az Orbán kormány 2 esztendő alatt sem volt képes megteremteni, ezt a Medgyessy-kormány biztosította Szeged és térsége részére - tette hozzá. Összesen 18 milliárd forint értékű fejlesztés szerepel az idei költségvetésben Szegeden - pontosított Nagy Sándor -, a beruházások pedig folyamatban vannak. A Fidesz hatszázalékos béremelést javasolt Alacsony a szegedi pótlék összege MUNKATÁRSUNKTÓL A Fidesz-MPSZ szegedi közgyűlési frakciója Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt Csongrád megyei látogatásával egy napon tartott sajtótájékoztatóján tegnap arra hívta fel a figyelmet, hogy a leendő miniszterelnök és az új kormány nem kíván eltérni az önkormányzatokkal kapcsolatos korábbi gyakorlattól. Farkasné Pocsai Blanka fideszes önkormányzati képviselő a sajtótájékoztatón elmondta, tapasztalatai szerint Szegeden „félelemlégkör" alakult ki a közintézményekben, amely a várható elbocsátásokkal kapcsolható össze. Szállási Béla frakcióvezető-helyettes hozzátette, a Fidesz 6 százalékos pótlék kifizetését javasolta, a közgyűlés mégis 3 százalékot szavazott meg, mert ennyit biztosít a központi költségvetés. Az állam nem biztosított forrást a bérfejlesztésekhez, amely évente 3,6 milliárd forint kiesését jelent Szegednek. Megalapozatlan volt az elsőfokú bíróság döntése A döntés megalapozatlan volt, a tényállás pedig nincs kellően felderítve, ezért a táblabíróság új eljárásra kötelezte a bíróságot abban az ügyben, amelyben gyilkossággal vádolnak egy 66 éves szegedi férfit. MUNKATÁRSUNKTÓL Nem találta alkalmasnak az elsőfokú bíróság ítéletét érdemi felülvizsgálatra a Szegedi ítélőtábla, mivel úgy látta, hogy a döntés megalapozatlan, a tényállás pedig nincs kellően felderítve. Ezért a táblabíróság a Csongrád Megyei Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására kötelezte abban az ügyben, amelyben egy 66 éves szegedi férfit gyilkossággal vádoltak. Megírtuk: N. Istvánt emberölés miatt 10 év börtönre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság 2004. március 12-én. A döntés ellen a vádlott és védője - jogos védelemre hivatkozással - felmentésért nyújtott be fellebbezést. Az ügy előzménye, hogy az idős, rendszeresen italozó vádlott tavaly márciusban veszekedés után csontozókéssel szíven szúrta egyik ismerősét, miután az rátörte az ajtót. A Hősök kapujánál figyelmen kívül hagyják az autózás szabályait Káosz becsöngetés előtt Ez az autós a szemben lévő sávból akart az iskola elé kanyarodni, még a villamos sem zavarta Fotó: Karnok Csaba A becsöngetés előtti fél órában káosz uralkodik a szegedi Hősök kapuja környékén. Az autósok minden józanságot nélkülözve úgy közlekednek az egyetem Ságvári gyakorló általános iskolája előtt, hogy akadályoznak mindenkit, aki abban az időben a környékre téved. Szinte csoda, hogy nem történik naponta baleset ezen a szakaszon. Reggel negyed nyolc. Érkeznek az első, korán ébredő diákok a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolába. Az épület előtti parkolóba begurul egy Niva. Gyerek kiszáll, szülő továbbhajt. Ez rendben is lenne. Csakhogy az íratlan, sőt: az írott szabályokat sem tartják be a legtöbben, így alakulhat ki közlekedési káosz, amely mindennapossá vált a belvárosi iskola környékén. Bár a leállósáyban kijelölt parkoló elején ott a tábla: várakozni tilos reggel 7 és 8 óra között, a szülők ezt semmibe veszik. Ott folyamatosan szaporodnak az autók, mert sokan nem csak elhozzák, de be is kísérik a gyerekeket az épületbe. Mások láthatóan a parkolási kultúrával sincsenek tisztában. Például egy fiatalos anyuka a forgalmi csúcs idején úgy parkol Fordjával, hogy se elé, se mögé nem tud beállni más. Fél nyolc: beindul a „nagyüzem". A parkolóban már rég nincs szabad hely, így az álló autók mellett újabb járműoszlop kezd kialakulni - a forgalmi sávban. Hamarosan már a Hősök kapujánál áll a sor vége, így újabb vetélkedő következik: az ide kanyarodó autók vajon időben áthúzzák-e a kormányt a villamossínre, vagy belehajtanak a sor végén állóba. Aki már csak itt tud megállni - akadályozva a forgalmat - talán azzal menti fel magát: „Csak kiugrik a gyerek, és már megyek is tovább!" Csakhogy mindig akad egy anyuka, aki kedvesen elcseverészik egy másik szülővel, mielőtt továbbhajtana. A tegnap megfigyelt egyik autós meg keresztben állt az úton, s miután gyermekét kitette a suli előtt, nyugodtan mobilozott, és csak percekkel később, miután mindent megbeszélt, indult tovább. Az iskola felöli két sáv foglalt, az autósok viszont minden további nélkül ráhajtanak és várakoznak a síneken. Ha jön a villamos, hát csenget, nem is egy picit. A vezető pedig fékez, majd reménykedik, hogy a szerelvény képes időben megállni. Azon már meg sem lepődik, ha keresztbe áll előtte egy autó, amelynek sofőrje nyilvánvalóan azzal az elképzeléssel kezdett manőverezni, hogy megfordul, csak a tömegben elakadt. Negyed 9, becsöngettek: a kis Ságvári előtt, mintegy varázsütésre, eltűnik a káosz. Az utolsó autóból is kikászálódik a késésben lévő kislány, apukája még utána kiabál: „Sok sikert, ügyes legyél!", majd ő is elhajt. A Boldogasszony sugárúton ismét helyre áll a rend. De fülembe cseng a gyerekek kiabálása a kapuból: „Várlak délután!" TÍMÁR KRISZTA Szent István tér: csak az vihet, aki hoz is! Az első hulladékbörze Felesleges vagy megunt használati tárgyak, ruhák, játékok csereberéjét tartják ma a Szent István téren. A Szegeden először megrendezett akción csak az vihet, aki hoz is. MUNKATÁRSUNKTÓL A szokásos őszi lomtalanítási napokhoz egy igen érdekes kezdeményezés, hulladékbörze kapcsolódik. Az ötletgazda, a szelektív hulladékgazdálkodás népszerűsítésével foglalkozó fővárosi cég, a Noguchi Porter Novelli képviseletében Takács Zsuzsa elmondta: különleges lesz az akció, hiszen csak az vihet, aki hoz is. A Szent István térre szervezett börzére érkezők kuponokat kapnak felesleges vagy megunt tárgyaikért, amelyek ellenében „vásárolhatnak" a mások által felkínált dolgokból. A cserebere börzére reggel 9 és délután 4 óra között várják az érdeklődőket. Az akció a régióban októberben folytatódik, 8-án pénteken délután 2-6-ig Asotthalmon rendeznek börzét, másnap, október 9-én, szombaton 8 és 15 óra között pedig a zákányszékiek cserélhetik el megunt dolgaikat. Oszlopokkal zárják le a Zászló utcai tömbbelsőt Véget ér a belvárosi parkolóháború Több száz embert érintő konfliktus oldódik meg a szegedi Zászló utcában, ahol az épületek közti parkba beálló munkagépek és autók sártengerré változtatták a zöldterületet. A tömbbelsőt lezárják, s ott parkosított pihenőhelyet alakítanak ki. A környéken lakók lemondtak a korábban használt parkolóhelyekről. Kisebbfajta grundcsata zajlott évek óta a szegedi Zászló utca 2-4. és a Szentháromság utca közti tömbbelső területének birtoklásáért. A tíz-tizenöt éve még játszóhelyként használt, s hajdan füves területet sáros időben valósággal fölszántották az ingyenparkolót kereső autósok. A házak közé a Zászló utca felől, a garázssoron túl nyílik bejáró. Szabó B. fános lakásszövetkezeti elnök fiatal házasként költözött az 1977-ben átadott házba. Akkor még olyan jó volt a lakóközösségi szellem, hogy a szomszédok rendszeresen összejártak focimeccsekre és bográcsozásra a ELAD0 SAROKTELEK A szegedi önkormányzat legutóbbi ülésén a Tisza Lajos körút és Honvéd tér sarkán régóta üresen álló telek eladásáról döntött. A pályázaton meghirdetett terület értékét nettó 120 millió forintban határozták meg. Kikötötték, hogy ott a beépítés ellenére legalább 150 parkolóhelyet kell kialakítani. A park helyéről száműzik az autókat Fotó: Frank Yvette maguk parkosította területen. Évente egyszer pedig ásóra-lapátra kaptak, s kiegyengették a füves úszótelek időközben képződő hepehupáit. A lakástulajdonosok idővel cserélődtek, s nem volt már gazdája az épületek között megbúvó közterületnek. Hét-nyolc éve pedig megindultak a környező házakat érintő munkák: fölújítás, bontás, építés követte egymást. A nehéz munkagépek tönkretették a lakásokhoz tartozó garázsok előtt vezető betoncsíkot, s páncélosoknak való gyakorlótérré változtatták az egykori pihenőparkot. A fizetőrendszer bevezetésével egy időben megjelentek a zugparkolók, akik örömmel vetették rá magukat erre a belváros szívében fölfedezett ingyenes várakozóhelyre. A vérmesebbek a garázsok elé is beálltak, többször csaknem verekedésbe torkolló vitákba keveredve a beszorított autótulajdonosokkal. Tetézte a bajt, hogy a mindennapi idegeskedés mellett a lakáscserét fontolgatóknak rá kellett ébredniük: a házuk előtti állapotok nem hatnak kedvezően az ingatlanárakra, sőt: a lakások érezhetően leértékelődtek. A helyzet megoldásába bevonták Tóth Károly önkormányzati képviselőt is, aki szeptember elején fórumot hívott össze, amelyen ismertette a tömbbelső rendezéséről szóló terveket. Eszerint a területet ismét parkosítanák: a fűbe fákat, cserjéket ültetnek, padokat állítanak. A pihenőhelyet lezárják az autók elől: ha a szükség megkívánja, a mentők és tűzoltók kihúzhatják a cölöpöket. A munka 2 millió forintba kerül, amelyet a képviselői alapból teremtenek elő. A parkosítás szeptember 20-án kezdődik. A rendezéshez az ott lakók is hoztak áldozatot: lemondtak az addig használt belső várakozóhelyekről, s kedvezményes áron, kevesebb mint négyezer forintért kaphatnak egész évre szóló parkolóbérletet. NY. P. HÍREK INTERAKTÍV ÉPÍTŐIPARI ROADSHOW Építőipari kivitelezők és hidegburkolók szakmai napját tartották tegnap Szegeden. Az interaktív építőipari bemutatón roadshow keretében a szakmában dolgozók mindennapi munkájának hatékony támogatása, a szakmai fejlődés bemutatása volt a cél. Az eseményen a Sólyom Kft. és a Degussa-Építőkémia Hungária Kft. munkatársai tartottak előadást, beszélgettek a megjelent szakemberekkel. DÍSZDIPLOMAÁTADÁS Rubint-, gyémánt- és aranydiplomákat adott át tegnap a Szegedi Tudományegyetem a 60, illetve 50 éve végzett hallgatóinak Berta Árpád, a bölcsészettudományi kar dékánja. Az egyetem tanácstermében tartott ünnepségen részt vett Szabó Gábor, az egyetem rektora, valamint Török Márk, a BTK Hallgatói Önkormányzatának elnöke is. VÁROSI TURULBAFNOKSÁG Turulbajnokságon vehetnek részt a szegedi Partfürdőben szeptember 18-án 10 órától a 101 éves játék hagyományai iránt érdeklődők. A játékosok egyéni, páros és vegyes páros kategóriákban indulhatnak, gyermek, ifjúsági, felnőtt és szenior korcsoportban. A szervezők a szabályokat ismertetik, a kellékeket biztosítják. A nevezés díjtalan, jelentkezni lehet a helyszínen 9 órától, vagy a 20/258-4870-es mobiltelefonszámon. A versenyzők ezen a napon ingyenesen léphetnek be a fürdőbe.