Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-18 / 219. szám
A miniszterelnök ígérete szerint az M5-ÖS autópálya nap múlva ér Szegedre! kälter V <ry yy 4 DELMAGYARORSZAG SZOMBAT, 2004. SZEPTEMBER 18., 94/219. FÜGGETLEN NAPILAP, ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 80 FT (ELŐFIZETVE: 53 FT) TÉMÁINKBÓL VILLANYSZERELŐ POLGÁRMESTER Öttömös első embere, Bata Ferenc egykoron villanyszerelőnek tanult. A megyeszéli kisközség polgármestere a kisebb elektromos hibák kijavítására nem hív szakembert, hanem maga megcsinálja. 4. oldal NYOLCSZÁZ MÉTERNYI PANASZ Nyolcszáz méter miatt kell tizenöt kilométerre szóló helyközi buszbérletet váltaniuk a Sziksós melletti Öreghegy lakóinak. Hiába élnek Szeged közigazgatási határain belül, nem használhatják helyi járatos bérleteiket. 4. oldal ELLENSÉGKÉNT KERÜLTEK HADIFOGSÁGBA Magyarországon a két világháború közötti leventemozgalom a hazafias nevelés, s a katonai szolgálatra való felkészülés része volt. Vásárhelyen hatvan évvel ezelőtt „vonultattak be" leventéket, akiknek többsége szovjet hadifogságba esett. Szieszta „Megnyugodtam, nagyon örülök annak, hogy sikerült kimentenem a családomat Szerbiából" - nyilatkozta tegnap Szegeden lapunknak a szabadkai Sötét László, aki családjával együtt politikai menedékjogot kért hazánkban. Sötéték a folyamatos zaklatások miatt menekültek Magyarországra. A Sötét család akkor került a figyelem középpontjába, amikor 19 éves fiukat, Deniszt megverték Szabadka belvárosában, és az esetet - nevüket és arcukat vállalva nyilvánosságra hozták. Az apa, Sötét László korábban úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy fiát kétszer verték meg magyarsága miatt: egyszer két évvel ezelőtt a középiskolában, másodszor pedig idén augusztus 22-én. Elmondta, hogy azóta folyamatosan zaklatták őket telefonon. Miután szerdán a házukfalára ismeretlenek vörös festékkel a „Halál" szót és a „Mcgdöglötök, magyarok!" fenyegetést festették, a lakás ajtajába pedig egy kést állítottak, úgy határozott a család, hogy pénteken Magyarországra utazik és politikai menedékjogot kér. Ezt csütörtökön elmondták a Szerbiában tárgyaló Mádl Ferenc köztársasági elnöknek is, aki felkereste Sötétéket Szabadkán. Az apa tegnap reggel nyolc órakor telefonon elmondta lapunknak1, hogy miután elköszönnek a rokonságtól és 13 éves kislánya, Klementina osztálytársaitól, elindulnak Magyarországra, Szegedre. Információnk szerint a családi háznál és az iskolánál a búcsúzáskor mindenki törölgette és nyelte könnyeit. Folytatás a 3. oldalon Reggel az a szabály, hogy nincs szabály Becsöngetési káosz Az egyetem Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolája előtt reggel káosz uralkodik. Csemetéiket kocsival hozó szülők többsége figyelembe sem veszi a közlekedési szabályokat. A leállósávban kijelölt parkoló elején hiába van kint a tábla: várakozni tilos reggel 7 és 8 óra között. Ez hamar megtelik autókkal, így az újonnan érkezők a forgalmi sávban állítják le kocsijukat. Olyan szülők is akadnak, akik a síneken állnak meg. Ha jön a villamos, úgyis csenget! Részletek az 5. oldalon Zoltánfy István emlékezete Zoltánfy István festőművész tegnap ünnepelte volna 60. születésnapját. Az évforduló tiszteletére emlékkiállítást szerveznek Szegeden. 1988. augusztus 13-án az éjszakai órákban a burgenlandi Zurndorf és Gattendorf között egy ittas osztrák sofőr személygépkocsijával hátulról belerohant Zoltánfy István autójába, a népszerű szegedi festőművész tűzhalált halt, leánya pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett. A tragédia megdöbbentette a várost, sőt az egész magyar művésztársadalmat. Szeged egyik legeredetibb tehetségű alkotóművészét veszítette el. Jövő pénteken nagyszabású emlékkiállítás nyílik a Dugonics téri Olasz Kulturális Központban Zoltánfy István születésének 60. évfordulója alkalmából. Összeállításunkban az 1996-ban megjelent emlékalbumnak a segítségével igyekeztünk felidézni a jeles festő életét és pályafutását. írásunk a Sziesztában www.delmagyar.hu A Sötét család mindent hátrahagyott szabadkai otthonában Magyarországra menekültek A Sötét család a röszkei határátkelőhelyen. Háttal Denisz, a megvert fiú Fotó: Schmidt Andrea Csongrád megyébe látogatott a miniszter elnök-jelölt Vastaps Szegeden Gyurcsánynak Tfelt házas lakossági fórumon ismertette programját Gyurcsány Ferenc Szegeden. A miniszterelnök-jelölt tegnap megtekintette az M5-ös autópálya építését és szegedi politikusokkal, gazdasági vezetőkkel tárgyalt. Pénteki munkanapja második felét Csongrád megyében töltötte Gyurcsány Ferenc kormányfőjelölt. Az épülő balástyai csomópontnál Csongrád megyei politikusokkal együtt megtekintette az M5-ös autópálya nyomvonalán folyó munkákat. „Az ország példát vehet Szegedről, mert a város költségvetésének minden harmadik forintját beruházásra fordítja" - mondta Gyurcsány Ferenc a szegedi gazdasági élet vezetőivel való tegnap délutáni találkozóján. A miniszterelnök-jelölt külön tárgyalásokat folytatott Botka László szegedi polgármesterrel és Szabó Gáborral, a Szegedi Tudományegyetem rektorával. Este pedig fesztelen hangulatú lakossági fórumon beszélt elképzeléseiről és válaszolt az érdeklődők kérdéseire. A Tisza Szálló bálterméből kiszorult nézők a szomszédos tükörteremben kivetítőn követték az eseményeket. A M5-ös autópálya építéséről tájékozódott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt Gyurcsány Ferenc megyei programjáról és a lakossági (jobbról) és Botka László szegedi polgármester (középen) Fotó: Miskolczi Róbert fórumról lapunk 3. oldalán olvashatnak. A Ford Fiesta modellnek nemcsak az éra fantaszUkus. a megnyerő külsőhöz meggyőző belső tulajdonságok is társulnak. Sokoldalú beltér, átlag feletti csomagtér, stabil úttartás, biztonsági utastér: a FordFieeta egy igazi megbízható családi autó minimális szervizigénnyel. Ne hagyja ki a hatalmas lehetőséget: most a FordFIesta már 2195 OOO forintért az öné letiet Részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! • Használtaufó-beszámítás • 0 Ft kezdőbefizetéssel elvihető! t-ordFiosta Minőség. Megbizhatós; Hovány Szeged Kft. 6721 Szeged, Berlini krt. 4/9. T jrlin Szalon: 62/556-300 www.fordhovany.hu Szerviz: 62/556-200 Vegyes átlagfogyasztás. 4,3-7,11/100 km. CO,-kibocsátás: 114-188 g/km.