Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-26 / 199. szám

20 •KAPCSOLATOK* CSÜTÖRTÖK, 2004. AUGUSZTUS 26. Macskahal BAKOS ANDRAS El kellett menni horgászni, nem volt más válasz­tás, amit reggel megígért a fiának, azt a fia délután keményen behajtotta. A fiún látszott, tényleg meg­érti. hogy az apja napközben légkalapáccsal törte a betont, és mivel ilyesmit nem szokott csinálni, úgy reszket a keze, hogy kilötyögteti a levest a kanál­ból. De épp azért lenne jó. ha pihenésképpen hor­gásznának egyet, hiszen megígérte, és az ígéretet illik betartani, főleg, ha hét közben mindig estik es­te ér haza. Az ebédlőasztalnál mindenki hallgatott, aztán a fiú nagyanyja megkérdezte, hát van neked szíved, kisfiam, miért nem hagyod pihenni apádat? A fiú pedig komolyan azt válaszolta, hogy igen, van szive, és nagyon szeret vele, például horgászni. A választ szörnyülködés követte, ám ö, az apa ekkor már belenyugixlott, hogy horgászni men­nek. Egy óra múlva a tóparton ültek, az apa ha­marosan halk, de keserves nyervogásra lett figyel­mes. ahogy hátrafordult, látta, négy kismacska mászik feléjük a fűben. A fiúnak közben kapása volt. bevágott, de a zsinór beakadhatott valahogy a bottámaszba, mert elszakadt, az úszó pedig fé­lig elmerülve ment a tó közepe felé. Ö kikapta a gyerek kezéből a botot, az elszakadt zsinórra föl­kötötte a legnagyobb horgú villantót, és a tó köze­pe felé hajókázó úszóra dobott. El is találta, ki­húzta, a horgon szerencsére csak egy apró törpe­harcsa rugdalódzott, angol nevén catfish, azaz macskahal. Épp azt a különös helyzetet akarta el­magyarázni a gyereknek, hogy ez a találkozás a törpeharcsa szempontjából különös, mert hát ilyen hal dögivei terem ebben a tóban, macskák viszont nincsenek errefelé; hátrafordult, és látta, a gyerek simogatja a kismacskákat, föl se néz, nem érdekli, mi van az úszóval. Aztán azt kezdi magyarázni, milyen szép lesz az, ha ők most jóvá teszik annak az embernek a gonoszságát, aki eze­ket a kismacskákat kidobta az autóból. És nem is volt más választás, csak ez a jótett, beszórták az egész vödör etetőanyagot a tóba, belerakták a vö­dörbe a macskákat, és hazamentek, otthon a zsákmányt kiengedték a garázsba. Tejet öntöttek egy kis edénybe, kenyeret aprítottak bele, a macs­kák azonban nem nagyon tudták, mit kell csinál­ni, oda kellett őket rakni a tálhoz, bele is kellett nyomni a fejüket a tejbe, nem annyira mélyen, mint amennyire a fiú kisöccse csinálta, mert tisz­ta tej volt a kismacskák feje búbja is. Mégse ettek. Ezek nyilván még szoptak, amikor elvették őket az anyjuktól; most mi lesz velük, kérdezte odabenn, a vacsoránál a nagy fiú, az apa pedig, tényleg fáradtan, azt mondta, legföljebb megdög­lenek. A fiú azonban azt válaszolta, az nagy igaz­ságtalanság lenne, fölállt, és kiment az udvarra. Később, hogy sokáig nem jött be. utánamentek, és rádöbbenhettek, hogy a szív egyszerre tényleg csak egyvalamire használható. A fiú a kisszéket is bevitte a garázsba, azon ült, a tejes edény a lába mellett, az ölében a négy kismacska. Etette őket: lehajolt, ujjait belemártotta a tejbe, aztán odaad­ta nekik, majd megint mártott, és megint, sűrűn kellett mártogatni. Végül aztán jóllaktak. Akkor fölegyenesedett, ás ami az ujjain maradt, azt úgy rázta le, mintha szentelt vizet hintene. Falfirka a köbön. Ettől persze még olvasható a felirat, amit sajnos még nagyon sok gyalogos figyel­men kívül hagy, amikor átmegy a szegcdi Belvárosi hídon, nem kis aggodalmat okozva a szabályosan, azaz a járdán közlekedő kerékpárosoknak Fotó: Frank Yvette UTOLSÓ LEHETŐSED SIMPLY Cltvw - ICYSitKŰEN NACVS/ERÜ (Nyiíthétvége a j TÁRKANY yiiis FÉL MILLIÓ Ft-ért beszámítjuk régi, használt, akár forgalomképtelen autójájíj új SkodaFabia Classic' modell f vásárlása eseten/ Az akció reszleteiröl érdeklődjön márkakereskedésünkben! Az ön Skoda Márkakereskedője: TÁRKÁN Y Autó 6726 Szeged, Szöregi út 46-50. Tel.: 62/SS5-666 6800 Hódmezővásárhely. Szántó Kovács János u. X78. Tel.: 62/5)3-31} Uilnjnloln Lottószámok SKANP1NAVL0TT0 A: 1,3,6,9,17,22,31. B: 5,7,8,16,22,31,32. Tragikus fűrészelés LONDON (MTI/REUTER) Véletlenül halálra fűrészelte fele­ségét egy brit férj. Az 56 éves férfi egy létra tetején állva családi há­zuk kertjében fűrészelgette le a beteg faágakat, a nő pedig a létra aljánál szorgoskodott, mígnem a férj elveszítette egyensúlyát és hanyatt esett, a kezéből kirepülő és még működő láncfűrész pedig véletlenül a feleség nyakát találta és vágta el. Bár nem fejezte le, az asszony azonnal meghalt. A fér­fit sokkos állapota miatt kórház­ba szállították. Az esetet tragikus balesetnek minősítette a rendőr­ség. A NAP VICCE - Miért akar válni? - kérdi a bí­ró az asszonyt. - Mert a férjem mindig csak szeretkezni akar. - A legtöbb nő örülne ennek ­válaszolja a bírónő. - Hát a barátnői is ezt szerei benne! 0 j^AÁ'JQX ¡S! ELKÖTÖTTEK A MOTORT Szegeden egy helyi férfi tett felje­lentést a rendőrségen, mert Vaj­da utcai lakásuk garázsából is­meretlen tettes ellopta a család Simson segédmotor-kerékpárját. TÁSKÁS A CITROENBŐL Szeged külterületén a kettősha­tári csatornáknál egy Citroent törtek föl, amiből övtáskát és szerszámokat tartalmazó táskát vittek el. A kár 60 ezer forint. A BOLT ELŐTT Egy szegedi férfi a Kossuth Lajos sugárúton egy bolt elé támasztot­ta a kerékpárját, amit, mivel csak egy rövid időre ugrott be az üzlet­be, nem zárt le. Mire végzett a vásárlással, már csak a kerékpár hűlt helyét találta. A kár 60 ezer forint. Országúti kalapács­vetés BÁZEL (MTI/AP) lókora kalapácsot hajított be a párhuzamos sávon haladó, ép­pen leelőzött autó ablakán egy agresszívan gyorsító gépkocsi utasa a svájci A2-es sztrádán hétfőn - kevésen múlott, hogy nem történt végzetes sérülés. Az országúti kalapácsvető „jo­gos" indulatait nyilván az korbá­csolta fel, hogy a Bázel és Luzern közti alagút bejárata előtt szeret­te volna megelőzni a másik sá­von haladót - s ez a vártnál las­sabban sikerült csak. Az elvakult reakciónak csak a vétlen autós ablaka esett áldoza­tul, ezer darabra robbant szét, de a sofőrön egy karcolás sem esett. A sztrádacápa elhúzott, a rend­őrség egyelőre még nem ért a nyomába. ISTEN ELTESSE! IZSÓ Izsó vagy az Ézsau alakváltozata, vagy a József régi Izsóf változatá­nak rövidülése, esetleg az Izsák becézése. Ézsau arról ismert, hogy eladta elsőszülöttségi jogát egy tál lencséért testvérének, Já­kobnak az Ószövetség szerint. Egyéb névnap: Adolár, Margit, Natália, Natasa, Rita, Táliaa. Adolár germán név, jelentése: nemes nemzetségből való férfiú. Natália latin eredetű, jelentése: karácsonykor született, változata a Natasa és a Tália. Az utóbbi azonban lehet a görög múzsák egyikének, Tháliának a nevéből Kiadós csapadék Kószitatlei Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet. Sokfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani. Jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. Szeged Hódmező­vásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek 27° Mórahalom 26° Mindszent 25° Békés­csaba 26° Szolnok 25° Kecskemét 25° Orosháza További kilátások Eleinte még gyakran lesz erősen felhős az ég, többfelé kell újabb jelentős esőre, záporra számítani. A hét végén ismét naposabbra, szárazabbra fordul időjárásunk, csapadék már nem vártiató. Erősödik a nappali felmelegedés. Péntek Szombat Vasárnap Hétfő íS O V'illO Max:20 Mln:14° Esős \x V v V * x Max: 23 Mln:12° Zápor Max:26° Mbt:13° Változó Max:26 Mln:12° Napos Vízállás: A Tisza Szegednél 152 cm (hőfoka 21,1 C°), Csongrádnál -3 cm, Mindszentnél 81 cm. A Maros Makónál -22 cm. A Nap kel: 5.55, nyugszik: 19.36, Hold kel: 17.57, nyugszik:­KLÍMABERENDEZÉSEK 46 000 Ft + áfától, 2 NAPOS BESZERELÉSI HATÁRIDŐVEL | Vásároljon klímaberendezést részletfizetéssel, akár kamatmentesen, DKMÁSZ kamattámogatással. r® lg| ALFA-KLÍMA Krt. Szeged. Brüsszeli krl. 29. Tcl./fax: 62/472-242. mobil: 70/258-33-58. 70/256-25-70 Nyitva: h.-p.: 8.00-16.30, szo.: 8-12-ig w Angolok, ha ébrednek LONDON (MTI/AFP) Amikor az angol reggel felébred, első gondolata nem lángoló sze­relem, hanem egy csésze forró tea. Az UKTV Food Channel adó vasárnap ismertette a fel­mérést, amelyből kiderül, hogy a megkérdezett nők 52 százalé­ka ébredés után ellenállhatat­lan vágyat érez egy csésze tea iránt, s csupán egy százalék áhítja ilyenkor partnerét. A fér­fiak közül 42 százalék kívánja a teát és öt százalék fordul nyom­ban szívesen partnere felé. A felmérés további eredményei: a férfiak 17 és a nők kilenc száza­lékának első gondolata a mun­ka, s a férfiak 11, a nők 14 szá­zalékának a fejében pedig elő­ször az a gondolat fordul meg, hogy jó lenne még egy kicsit aludni. Definiált semmi Rejtvényünk vízszintes 1. és 32. számú so­raiban egy aforizma olvasható VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. Zárt betűk: T, N, T. 8. Nem használták. 10. Díszes virág. 11. El­képzelés. 12. Bizalmas megszólítás. 13. Amely irányba. 15. Színlel. 17. Áru kötegel­ve. 18. Lopakodni kezd! 19. Kérdőszócska. 20. Össze-vissza mén! 23. Tiltószó. 24. Hárman-négyen. 26. Végett. 28. Fejébe száll az alkohol. 29. Stir keverve! 30. Abé­cé-kezdet. 31. Nagy testű állatok. 32. A megfejtés második sora. Zárt betű: T. 35. Közterület. 37. Ellik az állat. 38. Névelő. 39. Házvég! 40. Semmikor. 42. Verne regényhő­se. 45. Az asztácium kémiai jele. 46. Előz­ménye. 47. Csacsibeszéd. 48. Zola kereszt­neve. 50. Súlyos károkat okozó csapások. FÜGGŐLEGES: 1. Tekintélyes szakmai szerveződés tagjai. 2. Állami bevétel. 3. Létezik vajon? 4. Vég­telen garbó! 5. Férfinév. 6. Pincébe. 7. Ke­ll 8. Futballklub rövid neve. 9. Re­(hívásra. 14. Húst süt. 16. Nép­(Alberto). 21. Város Szerbié­1 2 3 4 • 5 6 7 m 8 8 S «0 • 11 8 12 13 • • 15 16 i • 17 1 r 20 21 22 23 • 24 25 26 27 ] • ­29 • 33 30 P 31 1 32 • 33 P ; ! 36 36 • 37 38 r 40 41 • 42 43 44 45 46 • 47 O 48 • 49 I 90 • 1 1 1 I ban. 22. Szellemi sport befejező lépése. 24. a fejen. 41. Fél tucat. 43. Súlyt állapít meg. Pali fonetikusan. 25. Mohamedán nép. 27. 44. Ismert mosópornév. 45. Nála mélyebb­Nevettető mozzanat. 28. Hosszmérték rövi- re. 47. Ugyancsak. 49. Börtönsziget, den. 30. Ritka férfinév (eredetileg Athanasi- Előző rejtvényünk megfejtése: A természet us). 33. Sír. 34. Has alatti testrésze. 36. Háj törvényei valószínűleg igazak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom