Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-21 / 195. szám

10 SZIESZTA 2004. augusztus 21., szombat BENYOVSZKY MÓRIC GRÓF REGÉNYES ÉLETE Madagaszkár magyar királya Benyovszky Móric, a világutazó & SZEMKÖZT Nem engedik el a kivitelező kezét Minden héten szerdán este látható a szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös tévéműsora, a Szemközt, amelyben a meghívott stúdióvendéget egy tévériporter és egy újságíró kérdezi aktuális témákról. Az e heti adásban Bánáti Antalt, a Szegedi Fürdők Kft. ügyvezető igazgatóját faggatta Marok Tamás és Szabó C. Szilárd a fürdőberuházásról és a létesítmény megnyitásáról. Mai szemmel páratlan és hihetetlen életpályát futott be Benyovszky Móric magyar és lengyel gróf. Benyovszky sosem lett volna Madagaszkár királya, ha édesapja halála után rokonai ki nem semmizik atyai örökségéből. Volt felkelő Lengyelországban és Kamcsatkán, gyarmatosította Madagaszkárt a franciáknak, hogy ott halljon meg, egy francia ágyúgolyó által. Földrajzi megfigyelései, felfedezései megelőzték James Cookét vagy La Pénisét Benyovszky Móric igazi nemesi családban született a Nyitni megyei Vérbő ősi családi birtokán. Édesapja, Benyovszky Sámuel gróf lovassági tábornokként szolgált a császári seregnél, édesanyja, Révay Róza is bárói címet mondhatott magáénak. Móric már fiatal korában vonzódott a tanulás és a testgyakorlatok iránt, így aztán 14 éves korában hadi pályát választott, s hadnagyként lépett be a Siebenschein-ezredbe, mely derekasan kivette részét az Ausztria-Poroszország közötti hétéves háborúban. Négy csata után 1758-ban viszont Litvániába utazott, hogy átvegye egyik elhunyt nagybátyja birtokait. Édesapja váratlan halála után azonban visszatért Magyarországra, ugyanis sógorai elfoglalták atyai örökségét. Felkelés az oroszok ellen Itthon azonban kudarc érte, nem engedték be saját kastélyába. Benyovszky felfegyverzett jobbágyaival kergette el sógorait. Azok lázítóként panaszolták be az udvarnál, így Benyovszky Lengyelországba menekült, miután Mária Terézia száműzte. A nyughatatlan vérű, rettenhetetien bátorságú és nagy emberismerettel rendelkező, s azt kamatoztatni is tudó fiatalember azonban nem nézte jó szemmel az ország egy részét birtokló orosz elnyomókat, s felkelést szervezett ellenük. Sikertelenül, s büntetésül Kamcsatkára száműzték. Méreg a teában Ott sem maradt tétlen, az oda száműzött cári tisztekkel kezdett tárgyalni, s vezetőjükkel, Hrusztyewel megegyezett abban, társaságot alapítanak, hogy elnyerhessék szabadságukat. Kamcsatka kormányzójának is feltűnt az előkelő, több nyelven beszélő, művelt magyar nemes, s felfogadta nyelvmesternek három lánya mellé, s egyúttal felmentette a kényszermunkavégzés alól. Benyovszky sikerét mi sem mutatja jobban, minthogy iskolát alapíthatott, térképeket rajzolhatott, s elkészítette Kamcsatka népeinek és földjének első leírását. A többi száműzött azonban ügy vélte Benyovszky árulóvá vált, különösen azután, hogy megtudták a Benyovszkyt már-már vejének tekintő kormányzó kezdeményezte a gróf mentesítését a száműzetés alól. A lengyel és magyar gróf élete ettől kezdve veszélybe került. Egy ízben meg akarták mérgezni. Benyovszky azért menekült meg, mert angolosan itta a teát, s a méregtől összement a beleöntött tej. A fellázadt száműzött cári tisztek élén hajókat foglalt el, s 1771. május 10-én a bolsai kikötőből útnak indultak. Hosszú út Madagaszkárig A száműzöttek északra, Amerikába akartak menni, míg Benyovszky délre. Végül, a nagy hideg miatt délre fordultak, s sok viszontagság után Japánban, Uzilpatchar kikötőjében vetettek horgonyt. Itt találkozott a tartomány urával, a japán császár vejével. A száműzöttek útja hamarosan folytatódott. Ligon szigetén Benyovszky szerződést kötött a helybeliekkel egy telep létesítéséről, míg Formoza úgy megtetszett neki, hogy kidolgozta egy ottani gyarmat létesítésének tervét. Végül azonban nem ott, hanem Franciaországban telepedett le egy időre. Párizsban aztán meggyőzte az uralkodót és a kormányt Madagaszkár gyarmatosításának szükségességéről. Francia csapatokkal hamarosan partra szállt a kelet-afrikai szigeten. Kormányzóként azonban hamarosan ellentétbe került a franciákkal, s visszatért Európába, majd átutazott Amerikába, hogy 1784. október 25-én kihajózzon a Maryland állambeli Baltimore-ból. Rettenhetetlen nevű hajóját azonban a szél a brazil partokra sodorta, ahol zátonyra futtottak. Végül megkerülték a Jóreménység-fokát, s visszatértek Madagaszkárra. Ott a Benyovszkyt nagyon kedvelő őslakosok királyukká választották. Madagaszkár kormányzója megtudva ezt hatvanfős csapatot küldött az elfogására. Benyovszky két európai és harminc bennszülöttje élén sáncot rakatott, így várva a franciákat. A malgasok azonban a franciák első lövéseinél elfutottak, míg Madagaszkár királyának mellkasát ágyúgolyó találta el. Benyovszky a mellvéden halt meg. Emlékiratai, melyben kalandos élete mellett felfedezéseiről is beszámolt, csak jóval halálát követően láttak napvilágot. KOROM ANDRÁS MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi Anna-fürdő felújítása négy igazgatót fogyasztott el, de a lényeg, hogy szombaton megnyitja kapuit a létesítmény - hangzott el a műsor elején. Kérdésre válaszolva Bánáti Antal elmondta, hogy szombatra elkészül a fürdő előtti díszburkolat is. Az Anna-fürdó felújítása 1 milliárd 700 millió forintba került. Az augusztus 31-éig tartó nyilvános próbaüzem ideje alatt a kivitelező még apróbb javításokat végez, pótolja a hiányosságokat - közölte Bánáti, aki hozzátette: utána sem engedik el a ZÁÉV Rt. kezét. Az igazgató elmondta, hogy a kivitelező a kötbér fejében, mintegy 100 millió forint értékben végzett el pluszmunkát a fürdőben. A száz százalékban városi tulajdonú Szegedi Fürdők Kft. összbevétele tavaly közel 300 millió forint volt. Idén ennek az összegnek a dupláját várja a cégtől az önkormányzat. Arra a kérdésre, hogy teljesíthető-e ez az elvárás, Bánáti azt válaszolta: idén 135 millió forint támogatást nyújtott a vállalatnak a város. A cél az, hogy folyamatosan csökkentsék ezt az összeget. Reményei szerint a Szegedi Fürdők Kft. a jövőben képes lesz arra, hogy eltartsa önmagát, azaz nullszaldós vagy nyereséges vállalat legyen. Az igazgató hangsúlyozta: bár idén nyáron változékony volt az időjárás, ami nem igazán kedvezett a strandszezonnak, a Partfürdőn és a Szikin megvalósított fejlesztések meghozták az eredményt - idén nagyobb volt a forgalom a szegedi strandokon, mint tavaly. A marketingstratégiáról szólva elmondta: nagy hangsúlyt fektetnek a gyógyturizmus fejlesztésére, reklámozására. Az Anna-fürdő gyógyászati részlegébe nem csupán magyar, hanem külföldi vendégeket is várnak. Elhangzott: augusztus 31-éig rendkívüli nyitva tartással és kedvezményekkel várják a vendégeket az Anna-fürdőbe. Mivel egyszerre csak 240 fürdőző fér el kényelmesen az Annában, így a nagy érdeklődésre tekintettel turnusokban engedik be a vendégeket a próbaüzem ideje alatt. A teljes árű kombinált belépőjegy 500, míg a gyermekjegy 300 forintba kerül majd. Szeptember elsejétől azonban a teljes árú kombinált belépőjegyért már 1800, míg a gyermekjegyért 1500 forintot kell fizetni. A további fejlesztésekről szólva Bánáti Antal elmondta, hogy nemrégiben járt Cegléden a város vezetőivel, ahol megtekintettek egy épülő aquaparkot. Sziksósfürdőn hasonló létesítményt szeretnének építeni 1-1,5 milliárd forintból. Az ezzel kapcsolatos előterjesztést már az ősszel megtárgyalhatja a közgyűlés. Az igazgató reményei szerint egy komoly pénzügyi befektető bevonásával már a jövő nyárra megépülhet a vízipark a Szikin. P0DMANICZKY SZILÁRD Huszonnégy évszak (nyári napló) Az utóbbi években mindig csak tavasszal és ősszel jártam a Balatonon, már nem tudtam milyen az, amikor a tömeg ellepi a parti zöldet, krém hátán krém, nagyüzemben jön ki a part menti pavilonokból a lángos, a hamburger, a fagyi, no, meg a hekk. Igazi balatoni halat, teszem azt, keszeget, már szinte sehol nem kapni. Mindig is elképedéssel vegyes csodálattal néztem, ahogy nyáron rávetik magukat a népek a tóra, aztán augusztus huszadikán úgy eltűnnek, mintha csak odavetítették volna őket valami égi gépházból. Szezonoztam én is jó párszor, de nem igazán tetszett. Emlékszem, egyszer a csopaki strandon annyi hely nem volt, hogy a hatvanszor negyvenes törülközőmet letegyem, összehajtva. El nem tudom képzelni, miféle fölüdüléssel szolgálhat az efféle társas napozás. Úgyhogy inkább ősz és tavasz, ha már a határozottan kézben tartott sors kegyelméből erre is futja. Most sem kellett három napnál tovább „nyaralnom", elég volt a szemnek és a fülnek, hogy megteljen a tömeggel. A bójákig elsötétült a víz, mint mikor kacsák lepik el nagy tömegben a vizet. Na, persze ott voltam aztán én is kacsának, először próbálkozva, milyen is lehet ebben a nagy víztömegben folyamatosan úszni, nem úgy mint a medencében, forduló után forduló a kéklő csempelapok fölött. Ha fölteszed az úszószemüveget, a kinyújtott kezednél nem látsz messzebb a Balatonban, s az efféle tejfeles homály egyszersmind beláthatatlanná teszi a körülötted lévő világot. Nem tudni, mi van tőled két méterre, ötre, de még azt se, mi van másfélre. Aztán beúsztam a mélybe, ahol a hideg áramlatok erősebbek, már kevésbé érezni a meglangyult partvizet. Odabent mindig jóval hidegebb a víz. És csend van. A láb már nem éri a talajt, s bár sejtem és tudom, hogy alig egy méterre, másfélre itt az alja, nem látom. Furcsa félelem lesz úrrá, pontosabban a védtelenségnek tulajdonítom ezt az érzést. De hát mi ellen kéne védekezni? Eszembe jut az a hatalmas csuka, amit tavasszal fogtam, nem szeretnék a testvérével találkozni. A horgász, amint kikapja a hal a vízből; lenne mit tanulni az esélyegyenlőségről - már ha erre kíváncsi valaki. Aztán lassan visszahúzom magam a part menti sáv felé, az első meleg hullámok érkeztével sejthető, ismét talaj van a lábam alatt. A védtelenség érzése megszűnik, azt mondhatnám, talán a talpamban van a védelem. Leállók egy meleg áramlatnál, és próbálom összeszedni a tapasztaltakat: A látható mélység látványa biztonságosabb, mint a láthatatlan sekélységé. Ezen persze még többet is lehetne gondolkozni, de akkor lemenne a nap. És megy is, már a partról nézem, csöndes korongja évszázadok óta bukik alá, bár csak a szemnek bukik, mégis, mintha látványa valami univerzális élményhez hasonlítana, amit itt és csak itt láthatunk, közben az egész csak az én fejemben ilyen, amilyen, a valóságban nincsenek kitüntetett pontok - gondolom ezért van az én, hogy már a valóságon innen kitüntesse magát. És akkor nem csodálkozhat, hogy egészen mást lát, mint amit kéne. A megfigyelő posztja azonban felfüggeszthetetlen, nincs olyan megfigyelési pont, amelyhez ne lenne szükség megfigyelési pontra, ergo, csak a megfigyelési pontok teljes összessége adhatná ki a valóságot, de ebbe most ne menjünk bele. Vagy mégis. A legjobb, amit erről olvastam, az a hologramvilág-hipotézis, amely, hajói értettem, arról szól, hogy a világ egy nagy hologram, amiben minden lehetséges variáns megtalálható, mi pedig olyannak látjuk ezt a hologramvilágot, amilyennek akarjuk, pontosabban, amilyennek tudjuk. Ha például két elektron közötti információcserében nem számít a távolság, akkor könnyen lehet, hogy azt a két elektront csak mi látjuk kettőnek, holott az valójában egy. A hologramnak megvan még az a sajátos tulajdonsága, hogy bármilyen kis darabra, pl. ripityára törjük, minden egyes darab tartalmazni fogja az eredeti képet. De ha nem a kicsinyítés, hanem a nagyítás irányába megyünk, akkor ez egyben azt is jelentheti, hogy ez a nem ripityára tört hologram tartalmazza a nagy hologramban rögzült képet, amely nagy hologram nem más, mint az ismert és ismeretlen univerzum együttvéve. Ami egyben azt is jelenti tehát, hogy nagy és kis hologram (univerzum) között nincs különbség, vagyis minden egy, csak mi látjuk elkülönülni mindazt, ami önmagával és mindennel azonos, mi látunk számosan. Fogalmilag ez így rendben is lenne, de hogy a fantáziának megálljt parancsol, az biztos. Ki a fene tudná elképzelni az önmagával azonos részeket, és akkor több képzelnivalót ne is feszegessünk. Megvallom, a hagyományos logikai rendek szerint én sem értem ezt az egészet, ugyanakkor van a logikáin túli értés, amely inkább csak érzés, hogy mindez nagyon szép, elképzelhetetlenül szép, és sérthetetlen, mert az ember számára nem megközelíthető. Ha tehát a világmindenség elképesztő volumenét olvassuk ki egy naplementéből, nem csupán romantikára hajlamos érzésvilágunk kap ott gyúanyagot, hanem egy egészen ősi, már-már misztikus, az emberben mintha minden időktől fogva létező, esztétizáló világérzés. És a naplemente csak az egyik ilyen „természeti képződmény", ugyanez az atavisztikus esztétikum-érzés születik a holdfénytől, a különösen barázdált hegyvonulatoktól, de bármely művészeti alkotástól, ha ahhoz szerencsés kezekkel nyúlt az alkotója. Itt speciel már azt sem tudjuk, van-e különbség épület és épület között. Az egyik díszesebb, mint a másik, „az egyiken van sapka, a másikon nincs". A helyzet az, hogy az építészet formai konstrukcióiban ugyanez az atavisztikus esztétikum kaphat lábra, s hát nem mindegy innen már, hogy milyen a környezetünk. Nem mindegy, hogy milyenek a körülöttünk magasodó épületek, mert talán konkrétan nem is tudjuk, de mindennel szellemi párbeszédet folytatunk, mindennel kapcsolatban állunk, s hogy a legszembetűnőbb példát hozzam erre: egészen más érzésekkel takaijuk el a szemünket, ha a naplemente sugarai, vagy egy vallatólámpa fénye elöl akarunk meglógni. De, azt hiszem, ez így egy kicsit sántít, de hát hadd sántítson, azért hasonlat. £ Egy balatoni söröző pultjánál kapatos asszonyság faggatott arról, hogy „duju szpík inglis?". Csak néztem értetlenül. Aztán megint belelendült: „sprehhenzi dájcs?". Ugyanazzal az ábrázat nélküli tekintettel figyeltem. Aztán rákérdezett: „mivanbazmeg magyar vagy?" Még mindig nem feleltem. Közben ezerrel járt a fejemben, vajon milyen nemzetiségűnek kéne lennem ahhoz, hogy többet ne kérdezzen. Végül ennyit mondtam magyarul: görög, ógörög. Sajnálom, válaszolta, én csak segíteni akartam sört rendelni.