Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-21 / 195. szám

SZOMBAT, 2004. AUGUSZTUS 21. • AKTUÁLIS* 5 A díszműbádogos-munkával szeptember 30-áigvégeznek Pénteken átadták az Anna-fürdőt Ünnepélyesen átadták az An­na-fürdőt tegnap Szegeden. A szalagot Botka László polgár­mester és Baksa Attila, a ki­vitelezést végző ZÁEV Rt. ve­zérigazgatója vágta át. MUNKATÁRSUNKTÓL A fürdőt többszöri határidő-mó­dosítás után adták át: 2003 no­vembere és 2004 márciusa után Szeged napján, május 21-én sem nyitotta meg kapuit az Anna, an­nak ellenére, hogy csúcsidőben 350 munkás dolgozott az építke­zésen. Baksa Attila, a kivitelező Zalai Általános Építési Vállalkozó Rt. (ZÁEV Rt.) vezérigazgatója el­mondta: eddig 16 fürdőt építet­tek, az Anna-fürdőnél egy mű­emléképület rekonstrukciós bő­vítése volt a feladatuk, s ilyen esetben mindig adódhat váratlan probléma, akár az üzemeltető, akár a kivitelező oldaláról. Az Anna-fürdőben adódott is, de Baksa Attila úgy véli, sikeres tár­gyalásokat folytattak a várossal. - A tárgyalások során kompro­misszum született. Többletvál­lalásokat tettünk, s ennek értel­mében olyan munkákat is elvé­geztünk a szegedi fürdőben, amelyeket az eredeti vállalásunk nem tartalmazott - hangsúlyoz­ta a vezérigazgató. A többletmunkákat - egyebek mellett a burkolási feladatokat, a videokamera-rendszer kialakítá­sát, a gyengeáramú-rendszer be­szerelését - már elvégezték a für­dőben, csupán egy feladat van még hátra: a díszműbádo­gos-munkákat szeptember 30­áig kell befejeznie a kivitelező­nek. A vezérigazgató arra a kérdés­re, hogy a többletmunkák forint­ban kifejezve mekkora összeget jelentenek, azt válaszolta: ez majd csak a végső elszámolások­nál derül ki, de nem százezer fo­rintról van szó, hanem milliós nagyságrendekről. Dokumentumfilm forgatás a fotográfus-szakíróról Fény-kép Monoly-Nagyról A Tclinen mutatják majd be a Fény-kép - Hommage a Mo­holy-Nagy című különleges do­kumentumfilmet, amelynek forgatása most zajlik az MTV Szegedi Stúdiójában. Kocsor Erika szerkesztő-ripor­ter 1995-ben Moholy-Nagy László születésének 100. évfor­dulóján a világhírű fotográfus szülőhelyén, Bácsborsodon ké­szített híradós tudósítást. Az ott elhangzottak felkeltették ér­deklődését, ezért kutatni kez­dett. Olvasmányai alapján 1996-ban írt egy dokumentum­filmes forgatókönyvet - nem hagyományos, életrajzi jelle­gűt, hanem a szellemi életutat bemutatót, amelyből kiderül: hogyan jutott el Moholy-Nagy eredeti szakmájától, a festé­szettől a fényképezésig, a fény kutatásáig. A film elkészítésére évekig nem jutott pénz, Kocsor Erika azonban szinopszisával 2001-ben elnyerte a Kamera Hungária nagydíját - és vele 2 millió forintot a forgatásra. Ez sem lett volna elegendő, ha nem támogatja a kezdeménye­zést 1,2 millió forinttal a Dé­mász Rt. is. Bubryák István producerként, a Telin TV a film sugárzását garantáló csatorna­ként állt az alkotók mellé. A nagy tapasztalattal rendelkező Radó Gyulát kérték fel rende­zőnek, aki önmagában garanci­át jelent a minőségre. Moholy-Nagy László életmű­ve Szegedhez is kötődik: itt vé­gezte a gimnáziumot, első kiál­lítását is itt rendezték meg, amiről juhász Gyula írt recen­ziót. A Tanácsköztársaság bukása után előbb Bécsben, majd Ber­linben élt, ahol haladó szelle­mű művészeti csoportokkal működött együtt. 1923-28 kö­zött előbb a weimari, majd a dessaui Bauhaus tanára, Walter Gropius munkatársa volt. A hitleri uralom elől Angliába 11935-37), utóbb az USA-ba költözött, Chicagóban megala­pította a New Bauhaust. 1946 novemberében hunyt el, tanít­ványai - akiket mindig a sza­bad kísérletezésre biztatott ­folytatták mindazt, amit elkez­dett. A dokumentumfilm létreho­zásában neves személyiségek is közreműködnek. Mácsai Pál a hangját adja, Zoób Kati valósá­gos ruhakölteményt tervezett a narrátorként is szereplő Kocsor Erikának. A zenét Binder Ká­roly szolgáltatja, Kincses Ká­roly fotótörténész, a kecskemé­ti Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója pedig szakértőként nyújtott segítséget. Mo­holy-Nagy Chicago mellett élő leánya azzal járult hozzá a film elkészítéséhez, hogy lemondott az őt megillető jelentős jogdíj­ról. H.ZS. PHOENIX A PHOENIX - Konszern alakos gumitömlők gyártását végzi a legmodernebb technológiával a világ számos gyárában. A makói leányvállalata, a Gumiművek PHOENIX Hungária Kft. részére - amely hűtő- és fűtőcsövek beszállítója az európai autóipar számára - keresünk logisztikai (értékesítés) diszponenst logisztikai területünkre az alábbi feltételekkel: Németnyelv-ismeret (felsőfokú) Középfokú kereskedelmi végzettség (minimum) Csapatmunka, szakmai gyakorlat Számítástechnikai ismeretek (Excel, Word) Előny: SAP-ismeret Olyan határozott fellépésű, nagy munkabírású szakember jelentkezését várjuk, aki jó szervezőkészséggel rendelkezik. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését és szeretne egy sikeres vállalat tagja lenni, akkor küldje el a részletes, német és magyar nyelvű pályázatát fényképpel és bizonyítványmásolatokkal együtt az alábbi címre 2004. augusztus 31-ig. Gumiművek PHOENIX Hungária Kft. 6900 Makó, Pf.: 82. E-mail: janosne. vancsik@phoenix-ag.com Szegedi ünnep a Széchenyi téren Szent Istvánra emlékeztek Az új kenyeret Gyulay Endre megyés püspök áldotta meg Fotó: Gyenes Kálmán Az augusztus 20-i szegedi ünnepségen Botka László polgármester a Szent Ist­ván-i országépítő eszme mai megvalósu­lásáról, Gyulay Endre megyés püspök pe­dig az erkölcsi törvények betartásáról be­szélt. MUNKATÁRSUNKTÓL A miniszterelnök egy nappal korábbi lemon­dása miatt keletkezett belpolitikai válság nem éreztette hatását az augusztus 20-i sze­gedi ünnepen. A Széchenyi téren a Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar indulói hívogat­ták az érdeklődőket Szent István és Gizella szobrához, ahol Botka László polgármester a Szent István-i eszme mai megvalósításáról beszélt. Kifejtette, hogy az államalapító tette­inek fényében kell tükröt tartanunk a jelen elé. - István király fölismerte a jövőt, amikor ezer évvel ezelőtt Európához kapcsolódó, idegene­ket befogadó ország építésébe fogott - mondta a polgármester, aki az akkori célokat összeve­tette a közelmúlt eredményeivel, az utak építé­sét, a tudásalapú társadalom megteremtését sorolta. Idézte István király fiához, Imre her­ceghez írt intelmeiből az összefogásra és egy­más megbecsülésére fölszólító mondatokat. Folytatta a gondolatot Gyulay Endre me­gyés püspök, aki a nagy ívű fejlesztési tervek megvalósításának föltételeként az erkölcsi törvények betartását emelte ki első helyen. Az ország kormányzásában és a család irá­nyításában, a gyermekek nevelésében egy­aránt alapkövetelmény a türelem, a nehéz helyzetbe jutottak fölemelése, az együttér­zés és az önmérséklet. „Csak így lehet jövőt építeni" - hangsúlyozta a püspök, aki e zá­rógondolat jegyében kért áldást Szeged vá­rosára. Az ünnepség végén Gyulay Endre megáldot­ta a nemzetiszínű szalaggal átkötött új kenye­ret, amelyet népviseletbe öltözött tápéi hagyo­mányőrzők vittek a püspök elé. A sétányon a Pavane Táncegyüttes mutatott be régi magyar tanaikat, a Sasíjászok Nomád Hagyományőr­ző Csoport pedig dob- és énekszóval, valamint kardvívással tarkított műsorát a térről indulva, Kárász utcán végigvonulva adta elő. Az ünnepi program további részében, este a Dóm téri Klebelsberg Kunó-emléktáblánál beszélt T. Molnár Gizella. Az ünnepet a ha­gyományos Tisza-parti tűzijáték zárta. Hotel, étterem és kávézó nyílik a szegedi parkolóházban Élet költözik a kísértetkastélyba A parkolóház tetejéről csodálatos kilátás nyílik a városra Fotó: Miskolczi Róbert Szeptember elsején étterem, kávézó és hotel nyílik az első szegedi parkolóházban. Az SZKT szerint a vendéglátóhelyeknek köszön­hetően növekedhet a parkolóház forgalma. Egy izraeli-magyar cég, az M. F. M. Service Bt. vette: bérbe a par­kolóházat működtető Szegedi Közlekedési Társaságtól a hotelt, a földszinti éttermet és a létesít­mény tetején található kávézót. Menachem Elazar, a vegyes tulaj­donú cég ügyvezető igazgatója la­punknak elmondta, hogy eddig mintegy négymillió forintot köl­tött a hotel és a vendéglátó-ipari egységek kialakítására. Az izraeli férfinak nem ez az első vállalko­zása Magyarországon. Azért esett a választása Szegedre, mert biz­tos abban, hogy uniós tagságunk­kal megnő az átutazó forgalom a városban. Az igazgató szerint a dél-alföldi régió kiemelt fontos­ságú az Európai Unió számára. A földszinten Chaplin néven nemzetközi grillétterem nyitja meg kapuit, ahol faszén tüzelésű berendezésben készülnek majd a különböző nációk ételei. A grill­bárba éjjel-nappal várják majd a vendégeket. A parkolóház tetején - ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra, főként a dóm tornyaira - működik majd a Blue Sky kávézó és presszó. A négy­csillagos Románcé Hotel tíz kli­matizált szobájában pedig hu­szonnégy főt tudnak majd ven­dégül látni. Menachem Elazar el­mondta, hogy a hotelt a felújított Anna-fürdő kapcsolt intézmé­nyeként is szeretnék működtet­ni. - Örülünk annak, hogy bérbe tudtuk adni a parkolóház ven­déglátóhelyeit. Az izraeli-ma­gyar céggel határozott idejű, öt évre szóló szerződést kötöt­tünk - mondta lapunknak Dó­zsa Gábor. Az SZKT ügyvezető igazgatója üzleti titokra hivat­kozva nem árulta el, mennyi­ért adták bérbe a vállalkozónak a hotelt, az éttermet és a kávé­zót. Erről Menachem Elazar sem nyilatkozott lapunknak. Más forrásból úgy értesültünk, hogy az izraeli-magyar cég félmillió forintot fizet havonta a város­nak. Dózsa szerint növekedni fog a parkolóház forgalma azzal, hogy különböző vendéglátóhe­lyeket működtetnek a létesít­ményben. Megtudtuk: a bérlő több parkolóhelyre is igényt tart a házban. sz. c. sz. Halálos baleset Makónál Halálos baleset történt pénte­ken déltájban a Makó és Föl­deák közötti út vasúti keresz­teződésében. A Hódmezővásár­hely felől érkező vonat egy, a sínen álló autóval ütközött. Az áldozat a gépkocsi vezetője volt. A tragikus balesetre azt követően került sor, hogy az autó letért a földeáki útról a vele párhuzamo­san futó földútra, hogy ott átkel­jen a vasúti sínen. A gépkocsi azonban megállt a vágányon, nem ért át az út túloldalára. A Hódmezővásárhely felől érkező menetrend szerinti személyvo­nat vezetője vészfékezett és sike­rült jelentősen lelassítania a sze­relvényt, az ütközést azonban nem tudta elkerülni. A bal felől érkező mozdony szinte pontosan a vezetőülésnél csapódott az au­tóba és azt a karambol után né­hány méteren át maga előtt tol­ta. Bár az ütközés tulajdonkép­pen nem volt nagy erejű, a jármű vezetője, egy ötvennyolc eszten­dős makói férfi a helyszínen éle­tét vesztette a baleset következ­tében. Vele utazott a hátsó ülé­sen két unokája, akik közül a ti­zennégy esztendős fiú kisebb karcolásokkal úszta meg a tör­ténteket, hatéves öccse pedig még sérüléseket sem szerzett. Arra a kérdésre, hogy miért nem jutott át a Wartburg a sínen, Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nem tudott válaszolni. Egyelőre az autó műszaki hiba miatti leállását éppúgy nem le­het kizárni az okok közül, mint a vezető rosszullétét, esetleg pá­nikját. A körülményeket tisztázó vizsgálat - szakértők bevonásá­val - jelenleg is folyik. A keresz­teződést egy órára le kellett zárni a baleset miatt. SZ. I. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom