Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-19 / 194. szám

22 • H I R D E T E S CSÜTÖRTÖK, 2004. AUGUSZTUS 19. Dél-amerikai játékos igazol Athénből a Tisza partjára Brazil szamba Szegeden? LABDARUGAS Először igazolt szegedi focicsa­patba brazil labdarúgó. Freitas a város csapatát tekinti újabb ug­ródeszkának egy esetleges eu­rópai szerződés felé. Az már az első pillanatokban lát­szódott, hogy a brazil labdarúgók tulajdonságát örökölte az FC Szeged dél-amerikai igazolása, teljes nevén ]oao Bosco Gual De Freitas. A játékszerrel ugyanis ki­válóan bánik, ehhez pedig az in­duló gyorsasága átlag feletti. A békéscsabai védők és középpá­lyások sokszor bizony csak mez­húzás árán tudták megállítani. A gólérzékenységét nem igazán ta­pasztalhattuk meg, hiszen a Ma­gyar Kupa bagi selejtezőmeccsén nem szerepelt, a Tisza-parti csa­pat színeiben pedig még nem volt eredményes. Előző együtte­sében, a görög másodosztályú Atromitos Athénban is csak mindössze háromszor talált be az ellenfelek kapujába a 2003-2004-es szezonban. Az At­romitos a 16 B ligás együttes kö­zött a 13. helyen végzett har­minc meccsen szerzett 37 pont­tal. Ez még éppen az a pozíció volt, amely nem jelentett osztá­lyozót, illetve kiesést. Freitas csapattársa, a szintén brazil Machado viszont 12 találatával sokat tett az Atromitos bennma­radásáért. Az athéni kiscsapat mindössze egyszer szerepelt ed­dig a görög első osztályban. A fel­jutást rögtön kiesés követte a második ligába. Ezzel a produk­cióval az Atromitos a görög örök­ranglistán a negyvenedik helyen áll. Még egy érdekesség: a gárda 12 ezres stadionnal rendelkezik Athénban. Freitas 1974. június 23-án lát­Freitas (jobbról) kiszámíthatatlan cseleivel hasznára lehet a Sze­gednek Fotó: Miskolczi Róbert ta meg a napvilágot a brazíliai San Benedettóban. Korábbi klub­jairól hosszas, internetes böngé­szés után sem sikerült informá­ciót szerezni. Az biztos, hogy az elmúlt két évben az Atromitos légiósa volt. A következő egy esz­tendőben pedig a Szegedé lesz, ennyi időre kötött szerződést a klubbal. A támadó középpályás ugyan nem igazán beszél a spa­nyolon kívül jól más nyelvet, de annyit azért sikerült a Tisza-par­ti gárda ügyvezetője, Stetakovics Marinké révén megtudni, hogy érdeklődtek iránta Ázsiából is. Freitas még nem adta fel abbéli reményét, hogy nívósabb európai csapatban focizzon, ehhez pedig Szegedet jó ugródeszkának te­kinti. Reméljük, azért először még kék-fehér-fekete színekben igazolja, érdemes volt őt leigazol­ni. Freitas bemutatkozása nem esik majd egybe a csapatéval. A vasárnapi, makói NB I/B-s rajton ugyanis még nem szerepelhet a brazil labdarúgó, mert a munka­vállalási engedélye addigra nem készül el. A szerb és bosnyák fo­cisták viszont Marko Milosevics rendelkezésére állhatnak. M. J. Második a Szentesi VK VÍZILABDA A lengyelországi Lódzban ren­dezett nemzetközi férfi vízilab­datornán Japán mögött a má­sodik helyen végzett a Leg­rand-Szentesi VK. Közel egy hónapos fizikális felké­szülést követően a Legrand­Szentesi VK férfi vízilabdacsapa­ta nemzetközi viadalon igyeke­zett játékba lendülni. Vidu­manszky László edző gárdája a lengyelországi Lódz városában négycsapatos tornán vett részt. A nyitányon a Kurca-partiak a Ja­pán válogatottat 9-8-ra (a szen­tesi gólszerzők: Szebeni 5, Szabó N. 2, Döbrössy, Berki) győzték le. A második meccsen is nagy csa­tában 7-6-ra (g..Torday, Vígh R. 2-2, Berki, Szebeni, józsa T.) nyertek a B csoportos Euró­pa-bajnokságra készülő Lengyel­ország ellen a Csongrád megyei­ek. A győzelmi sorozat a francia juniorválogatott ellen egy 8-7-es (g.: Szabó N. 4, Szebeni 2, Né­meth D.) vereséggel megszakadt ugyan, de ettől függetlenül Hor­váth Tamásék bejutottak a len­gyel posta által finanszírozott torna döntőjébe. Ami a csoportkörben sikerült, az a fináléban már nem. Japán visszavágott a Szentesnek, ezút­tal az ázsiaiak 14-9-es (g.: Szebe­ni 4, Gábor B., Vígh R„ Szabó N., Berki, Torday) sikerével ért véget a találkozó. A harmadik helyen a lengyelek, a negyediken a franciák végeztek. A Legrand-Szentesi VK a ligeti uszodában folytatja a felkészü­lést. Szebeniék legközelebb a ha­gyományos egri viadalon (szep­tember 10-12.) vesznek részt. SZ. L. Páros meccs MUNKATÁRSUNKTÓL Három hete kezdte meg a felké­szülést az újabb idényre a Ferro­ép-Szeged férfi tekecsapata. A szuperliga négyszeres bajnoka, jelenlegi címvédője szeretné fe­lülmúlni az elmúlt év sikereit, ezért már most erős ellenfelekkel szemben tesztelik magukat Ka­szás Zoltán tanítványai. A leg­utóbbi riválisuk az a Konikom Eszék volt, amely 2003-ban meg­nyerte a Bajnokok Ligája elődjét, a Euroligát. A párharc első össze­csapását a szerbia-montenegrói Magyarkanizsán rendezték. Itt a horvátok 3544 fájával szemben a Ferroép csak 3492-t ért el. A hat, a végeredménybe beleszámító szegedi eredménye: Fekete 604, Kiss 588, Kakuk 586, Bódi 582, Karsai L. 564, Bóta 563 fával. A visszavágón a szegedi Pos­tás-pályán találkoztak a csapatok. A hazai gárda már a vereség más­napján visszavágott a kudarcért. Amíg a Ferroép 3426, addig az Eszék 3353 fát teljesített. A szege­diek közül Fekete 584, Karsai L. 583, Kakuk 575, Földesi 567, Kiss 560, míg Zapletán 557 fát ért el. Egykori Edda- és Piramis-slágerek is elhangzanak Táncos bemutatók MUNKATÁRSUNKTÓL Ma és holnap is igen színvona­las és érdekes programokkal várja a szegedi Klauzál téren a drukkereket a Démász szurko­lói fesztivál. Ma 18 órától a sza­badtéri játékokon az Euritász cí­mű darabban is fellépő Talen­tum Táncegyüttes tart bemuta­tót. Aztán fél héttől a Délma­gyarország játéka, majd a sorso­lás jön. Este fél nyolckor a Dé­mász Rt. útnak indítja a para­limpiai játékokra elkerékpározó Bozsó Istvánt. Mindezek után pedig jöhet az újabb sorsolás és az esti izgulás. Pénteken ismét 18 órakor star­tol a program. Ekkor a Magyar Divat- és Sporttáncszövetség nö­vendékei bemutatóznak a Klau­zál téri színpadon. Utána pedig az Indigó együttes szórakoztatja a szurkolókat, mégpedig többek között az Edda és a Piramis egy­kori slágereivel. Hat és nyolc óra előtt öt perccel egyaránt lehet iz­gulni a Délmagyarország játé­kán. DÉLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG PORSCHE SZEGED OTTHON VAN! wz a rannlAc minflanblú Icj/Ufra IIIHlucliHW « <¿>Rádió88 DÉMÁSZ Ovi az afkoholsemlegeaítö WINNLR 3-a« BMW Finan »»rozósj »jani«! A vezetés éimén Elég egyetlen számot megjegyeznie. 3-as BMW modellek • akár 3,33% THM • 33% kezdő részlet • 3 év futamidő 3 ajándék extra: automata klíma, metálfény és könyöktámasz. Í'JJ Sokan beszélnek róla Nem csoda, hogy sokan beszélnek róla: egy Ilyen kedvező ajánlat híre gyorsan terjed. A Nokia 3410 Domino csomagban csak tl 900 Ft. A telefonra JAVA játékokat is letölthetsz, ráadásul az árából 1500 Ft lebeszélhető. Erről tényleg érdemes beszélni: hívd lel a barátokat, és dicsekedj el az Uj készülékeddel! AJ «ko. «muulu, Si-V « kiaít« AH! TJVMA* faHtJVA «J útljttkWft. IfamAokk IX*),'« TAAVak, * MttMAhV MJNMM. A Műim uak a ) Mou* Mauiar awm la aVMaV, MaAM kawMAap. Ja cwk a Ijaöa ivÁafcbao kaoAaak C-Mobil Kft. 6728 Szeged, Napos út 6. Tel.: (62) t 3-177 BMV*aalBNMaMa31M- 33ftCO,.-kil»csAai'. 140 ?4!g/km*AlUgtOBViAai 5,5- 10.3MOOkm Wesl-Szeg 2001 Kft. 6724 SsM-getl. Rókusi krt, 42-64. Telefon: 62/426-594, 86/9527-165 E-mail: uiw<tsmail@t~eniai!.hu -Mobile- • -I

Next

/
Oldalképek
Tartalom