Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-31 / 178. szám
4 •AKTUÁLIS" SZOMBAT, 2004. JÚLIUS 31. Generációkon át DÉLJVIAGYARORSZÁG DÉLVILÁG Alapítva: 1910 KÖRKÉP KÜBEKHÁZA. Hatodik alkalommal várja az érdeklődőket az Operettfalu. Ma este nyolc órától kezdődik az előadás a falu főterén felállított szabadtéri színpadon. Eső esetén holnap este ugyancsak nyolc órától rendezik meg az ingyenes gálát. A műsorban fellep Kalocsai Zsuzsa, Oszvald Marika, Frankó Tünde, Fischl Mónika, Kckkovács Mara, Benkőczy Zoltán, Nyári Zoltán, Pellcr Károly, Vadász Dániel és Vadász Zsolt. A darabot Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója rendezi. Közreműködik az operettszínház zenekara és tánckara. Műsorvezető Rózsa György. Az opcrcttgálát a Magyar Televízió felveszi, s egy későbbi időpontban sugározza. A rendezvény napján a Magyar Vöröskereszt sátrában délután négy és este hét óra között vert adhatnak az önkéntesek. A Tisza Volán Rt. a menetrend szerinti buszok mellett rásegítő járatokat is közlekedtet Kübckházára. A Mars téri 12-cs kocsiállásról ma 18 órakor, 18.35-kor, 19 órakor és 19.15-kor is mennek buszok a gálára. Kübckházáről a műsort záró tűzijáték után közvetlenül, valamint 02.30-kor és 04.35-kor is indulnak vissza buszok Szegedre. MÓRAHALOM. A város kulturális csoportjai a nyarat nem csupán pihenéssel töltik. A fúvószenekar tagjai a jövő héten Horvátországba utaznak. Az öt nap alatt többek között fellépnek Splitben és Sinjben is. SZEGED. Lakossági fogadóórát tart hétfőn Zélity László őrnagy. A Szegedi Rendőrkapitányság vezetőhelyettese, a vizsgálati osztály vezetője az érdeklődőket délután egy és három óra között várja irodájában (Párizsi körút 16-22). ÚJSZEGED. A Magyar Ebtenyésztők Országos Szövetségének (MEOE) Szegcdi Szervezete holnap délelőtt tíz órától tájjellegű kutyakiállítást rendez az újszegcdi Eko-parkban (Fürj utca 92/B). A versenyre előre is lehet nevezni a 62/254-156-os vagy a 405-195-ös telefonszámon, valamint a helyszínen délelőtt kilenc órától. A tenyésztők a MEOE általános nevezési díjait fizetik. Délután az érdeklődők show keretében ismét találkozhatnak a díjnyertes kutyákkal. ÚLLES. A Biztonságos Magyarországért Közalapítvány pályázatán a község tűzoltóegyesülete 200 ezer forintot nyert. A pénzből felújították a tűzoltóautót, majd levizsgáztatták. Az önkormányzat ehhez ötvenezer forinttal járult hozzá. így a gépjárművel most már biztonságosan végezhetik munkájukat az üllcsi tűzoltók. ZÁKÁNYSZÉK. A képviselő-testület legutóbbi ülésén a tagok arról döntöttek, hogy a 2004-2005-ös tanévben az általános iskolában a hetedik és a nyolcadik évfolyam kivételével minden más évfolyamon csak egy-egy osztály indítását engedélyezte. Az érettségi tantárgyakat pedig csoportbontásban oktatják majd. Az osztályösszevonásoktól 15 millió forintos megtakarítást várnak a képviselők. Arról is határozott a testület, hogy szeptembertől december 31 -éig az iskolatej mellé a diákok ingyenesen egy-egy kiflit is kapnak. Országos nagybúcsú Alsóvároson Szegeden idén szombaton és vasárnap tartják az alsóvárosi Havasboldogasszony országos nagybúcsút. Szombaton az alsóvárosi ferences templomban 15 órakor Gyulay Endre megyés püspök vezetésével kezdődik a szentmise a gyermekekért és az ifjúságért, a szentmisét Kopasz István tápéi plébános celebrálja. A családokért szól a Bíró László püspök által celebrált, 17 óra 30 perckor kezdődő nagymise, melyet körmenet követ. Este 19.30-kor ünnepélyes esti zsolozsma lesz a ferences szerzetesekkel, a görög katolikus liturgia 20, a szentségimádás 21 órakor veszi kezdetét. A fáklyás keresztút 23 órakor indul a megyés püspök vezetésével, majd elhunyt szeretteinkért 24 órától szól az éjféli mise. Vasárnap 5 óra 30 perckor kezdődik az ünnepélyes reggeli zsolozsma, az édesapai és édesanyai hivatás áll a 7 órai szentmise középpontjában. Bálint Sándor emlékére szól a 9 órakor kezdődő püspöki nagymise a Mátyás téren körmenettel. A szentmisék közül a 12-kor kezdődő Lorettói litánia is, a 17 órai a papi hivatásokért szól ugyanakkor Topsi Bálint, Janes Zoltán, Kasuba Róbert újmiséje is. A 18.30-as ünnepélyes esti dicséret után 19 órától a szentmisét Magyar Gergely, az OFM tartományfőnöke celebrálja. Hetekig is eltarthat, míg levonul a zöld áradat Zöldár helyett békalencse a Tiszán Békalencse lepte cl tegnap a Tiszát. A víz tetején úszó növényzet több kilométer hosszú. Ez a fajta zöld színű áradat várhatóan néhány nap alatt vonul le a folyón. MUNKATÁRSUNKTÓL A nyári hónapokban az állóvizek - tavak és holtágak - vizét gyakran lepi el a békalencse. A Tiszán hosszú kilométereken keresztül kígyózik a zöld áradat. Kőfalvi István, az Atikövizig műszaki ügyeletese elmondta, fentről, a Körös-torok holtágából és a halastavakból engedik a Tiszába a vízinövényzetet magával hozó vizet. A békalencse vízfelszínen úszó, tojásdad vagy kerek növény. Egyenként 1,5 milliméternél kisebb átmérőjűek a vízfelszínen úszó szártagok, de a milliónyi növényke most látványos, széles, zöld sávban úszik lefelé a Tiszán. A növény egészségre nem ártalmas, jó időben legfeljebb a strandolok kedvét veszi el az úszástól. A nyaranta, általában július-augusztusban megjelenő, víz tetején lebegő békalencseáradat levonulása hosszadalmas, jó néhány napig is eltarthat. Lezárják a körutat MUNKATÁRSUNKTÓL A Tisza Lajos körút fölújítása miatt a tömegközlekedési útvonalakat ismét módosítani kell. A körúti építkezések olyan szakaszba értek, hogy a keresztirányú forgalmat is el kell terelni augusztus 8-ig. Tegnapi lapunkban megírtuk, hogy a buszok a Kossuth Lajos sugárúton és a Stefánián kerülnek. A trolik a Bartók tér és a Fekete sas utca között nem közlekednek. Az 5-ös a Vértói út-Bartók tér, a 7-es a Bakay Nándor utca-Bartók tér, a 9-es a Makkosház-Bartók tér útvonalon jár. Újszeged és a Fekete sas utca között 5-7 jelzéssel közlekedik járat, a 9-es másik viszonylata pedig a Lugas utca-Vár utca lesz. A szabadtéri előadások után a múzeumtól indul troli Fölsővárosra és a Széchenyi tértől Makkosháza és Vértó felé. A felsővezeték karbantartása miatt megállási tilalom lesz érvényben a Nagy Jenő utca Fekete sas utca és Kis Menyhért utca közötti szakaszán az úttest jobb oldalán ma 15 órától hétfőn 15 óráig. Éppen egy Skoda Fabia vásárlásán gondolkodott a hódmezővásárhelyi Matók István, akire a Délvilág segítségével rámosolygott a szerencse. Napilapjaink nyereményjátékának tegnapi sorsolásán ugyanis az ő nevét húzta ki az urnából Papp Klára kiadóigazgató, így vásárhelyi olvasónk új Fabiájával autózhatott haza. Bäks másfél milliós játszóteret kapott A falunap keretében ma délelőtt avatják fel Baks új játszóterét. A régi helyén felépített, zárható parkban különféle fajátékok várják a legkisebbeket. A csúszdás várat, ökrös libikókát és társait a szekszárdi Törő György fafaragó készítette. A tolnai megyeszékhelyről kamionnal hozták a játékokat és baksiak segítségével állították fel őket. Az 1,5 millió forintos kiadást teljes egészében az önkormányzat állta Fotó: Frank Yvette A reggeli kávé csak a helyi napilappal és cigarettával az igazi A vásárhelyi Matók családé a Skoda Fabia Hódmezővásárhelyi előfizetőnknek, Matók Istvánnak Papp Klára kiadóigazgató adta át a Fabia kulcsait, középen Szetey András főszerkesztő Fotó: Karnok Csaba - Éreztem, hogy mi nyerjük mondta boldogan mosolyogva a Szeged étterem teraszán Matók Istvánné Gyöngyi, miközben az asztalon heverő Skoda Fabia kulcsait nézegette. Péntek délután sorsoltuk ki ugyanis lapunk, a Dclmagyarország és a Délvilág előfizetőinek szóló nyereményjátékunk fődíját, a piros Skodát. A nyertes nevét tartalmaz«) borítékot nyolcvan szerencsés előfizetőnk közül kiadónk igazgatója, Bapp Klára húzta ki, majd adta át a kulcsokat Matók Istvánnak. - Először nem éreztem semmit, csak amikor visszaültem az asztalhoz és gratuláltak a többiek, akkor fogtam föl, mi történtmesélte a nyertes, aki fogalmazása szerint születése óta olvassa a Délvilágot. A családfő reggeli kávéja is csak cigarettával és a helyi napilappal az igazi. Matókék egyébként fél éve gondolkodnak azon, vásárolnak egy Skoda Fabiát. Nyertesünk felesége virágokkal foglalkozik, a szállításhoz pedig elengedhetetlen az autó. Ezentúl az évi több tízezer kilométer megtétele nem lesz gond, az új Skoda mindössze a helyi napilap előfizetésébe került. A tősgyökeres vásárhelyi Matók Istvánt legjobban a helyi hírek érdeklik. Feleségének a tegnap hirtelen Szegedre zúduló felhőszakadás miatt bőven jutott ideje arra, hogy telefonon értesítse a rokonokat szerencséjükről. - Isten bizony, mi nyertük! mondta többször a vonal másik végén lévőnek a boldog nyertes még boldogabb neje. A sorsolásra régi Opel Kadetjükkel érkeztek. - Az Opel alig akart beindulni, de most legalább behúzzuk az új kocsival, ha lerobban mondta nevetve Matók István. A Skoda közös lesz, hiszen a nyereményjátékon is közösen vettek részt: Matók úr megkérte felségét, hogy vágja ki és ragasza be a lapunkban elrejtett Skoda-fotó részleteit. A borítékot Matókné nővére dobta be a postaládába, így neki is jár egy út az új autóval. A család még soha nem nyert semmit. A családfő szerint már csak a lottó ötös hiányzik. Abból futná benzinpénzre is. A. T. J. NEMZETKÖZI NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ SZEGEDEN A Szeged Táncegyüttes 15. alkalommal szervezi meg a nemzetközi néptánctalálkozót: az idei egyhetes fesztivál hétfőn kezdődik. A házigazda Szeged Táncegyüttes különböző csoportjai mellett romániai, izraeli, portugál és bunyevác vendégegyüttesek lépnek fel, Szegeden délelőttönként a Széchenyi és a Dugonics téren, a Ligetfürdőben, a megye más településein pedig esténként. A tánctalálkozó keretében avatják fel a Szeged Táncegyüttes székházának udvarán a közelmúltban felépített szabadtéri színpadot és nézőteret - kedden este fél 8-kor. A fesztivál záró gálaműsora a Szegedi Nemzeti Színházban lesz augusztus 8-án este. A KECSKÉS EGYÜTTES KONCERTJE A Kecskés együttes ma, a Havi Boldogasszony búcsúnapján 20.30-tól a szegedi vár kertjében ad koncertet a hódoltság korának magyar és török muzsikájából, felidézve a karavánszerájok és a régi magyar végvári vigalmak hangulatát. A koncertet L. ICecskés András szellemi dáridóval kívánja összekötni - így feltehetőleg borral is szolgál. —— u A siketek esélyeiért A szó nélküli kommunikációra épít a Démász Rt. új szolgáltatása, amely megkönnyíti a siketek és nagyothallók számára az ügyintézést. A fogyatékos ügyfelek SMS-ben is elküldhetik a szolgáltatónak az villanyóraállást, és arra írásos üzenetben kapnak választ. Erről is szó esett a Démász Rt. és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Csongrád Megyei Szervezete által tegnap délután Szegeden megrendezett, az Esélyegyenlőség a fenntartható fejlődés jegyében című program keretében. Fellépett a nemzetközi hírű Dvorák Gábor, aki évek óta foglalkozik hallássérült gyerekekkel Fotó: Karnok Csaba