Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-03 / 154. szám

SZOMBAT. 2004. JÚLIUS 3. »KAPCSOLATOK 7 W MEGKERDEZTUKAZOLVASOT Volt-e kitűnő bizonyítványaí 7 BIACSI ORSOLYA végzős hallgató: - Igen. Az általános iskolában többször is kaptam kitűnő bizo­nyítványt, szorgalmas tanuló voltam. Most sem vagyok rossz tanuló, bár színjeles bizonyít­ványt azóta nem sikerült össze­hozni. Egyébként, ha valaki tud, az elismerést érdemel, hiszen komoly munka van mögötte. MITYOK FERENC gépkocsioktató: - Nem volt soha kitűnő a bizo­nyítványom. Akkoriban nem szerettem iskolába járni; most már jó lenne újra. Közepes tanu­ló > voltam. Véleményem szerint az, ha valaki jó tanuló, nem fel­tétlenül jelenti azt, hogy gyakor­latias a gondolkodása, pedig az többet ér, mint a jeles osztályzat. CSOROG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki - héttő­től péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltele­fonszámon. amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsola­tok@delmagyar.hu címre küldhetnek. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve ta­lált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. KENUZOK Gy. E. szegedi olvasónk pana­szolta, hogy a most hétvégén, a Velencei-tónál lévő versenyre a junior kenusokat az egyesület nem szállította el. A gyerekek­nek maguknak kellett gondos­kodni az odautazásról. SEMMELWEIS-NAP f. G. emlékezete szerint évek óta többnyire ugyanazok a dolgozók részesülnek elismerésben, pedig vannak még lelkiismeretes kór­házi alkalmazottak, állítja olva­sónk. BUSZOK ). Istvánné úgy véli, a döntésho­zóknak reggel fél 5 körül kellene megnézni kik és hová utaznak munkába. A fizikai dolgozók ugyanis éppen eleget „sétálnak" munkaidőben, nem hiányzik ne­kik (különösen télen| a többszöri átszállással összekötött gyalog­lás a másik megállóhoz! N. F.-né pedig a menetrendváltozásról szóló részletes és pontos tájékoz­tatást hiányolja. lffl«MMgEBl ••••• Az élvonal. siipMs^ JAROROKET MAKKOSHÁZÁRA! A szegedi Meggyfa utcából azért hívta a Csörögöt T. L.-né, mert éjszakánként egyre többször másznak be a családi házak ud­varára ismeretlenek. Tőlük már elvittek egy lombporszívót, a he­gesztő trafó viszont nehéznek bi­zonyul, ezért csak a bezárt kapu­ig tudta elcipelni a besurranó. Olvasónk arra kéri a rendőrséget, hogy a makkosházi kis utcákba sötétedés után küldjenek járőrö­ket. NAGY A GAZ Dóra Zsuzsa azt tette szóvá, hogy Szegeden, a Bajai úti hajlék­talanszálló udvarán derékig ér a gaz. Mint mondta, az ott lakók a szállás és koszt fejében talán rendbe tehetnék a területet. ELHANYAGOLT LEJÁRÓ Vaskó Józsefné szerint nagyon el­hanyagolt a szegedi Csaba utcai lejáró. Nincs megtisztítva a gaz­tól, ezért beláthatatlan. Ráadásul már többször előfordult, hogy egy meztelen férfi mutogatta ott magát. Mint mondta, ha kigazol­nák, talán ez az ember sem mer­ne odamenni. H0R0SZK0P KOS: A mulatságot és az embertö­A^jmeget iktassa ki napjából. Káros lehet önre nézve a társasági élet. Maradjon inkább otthonában, rakjon rendet háza tá­ján. ^ML BIKA: A családjában élő kisgyer­* mekekkel töltsön minél több időt! így elfelejti gondjait, és ön is gyerek lehet. Pihenteti, felfrissíti rokonai jelenléte. ^ IKREK: Ha családi programokat ¡terveztek rokonai, ne akarja kihúzni magát alóla. Vegyen részt, mert számítanak önre. Tegyen félre minden mást. ^^ RÁK: Ügyeljen étkezésére, melló'z­^^ i/e egészségtelen szokásait. Ne búj­jon ki üres kifogásokkal a kötelezettségek alól. Legyen jellemes, álljon ellent a kísér­tésnek. AJ OROSZLÁN: Nagy döntéseket hoz­! hat meg a nap folyamán. Költözködés mellett rakhatja le a voksát, de az is lehet, hogy hosszú utazást tűz ki célul. Csak bátran! ŰL SZŰZ: Nehezen tud ma bármit is ^ elintézni. Egészségi állapota nem a legjobb, közérzete rosszalkodik. Maradjon otthonában és pihenjen inkább. SÁ MÉRLEG: Távoli ismerőséről vá­iratlanul híreket kaphat. Nem vélet­len a hosszú hallgatás. Nem biztos, hogy jó dolog a reménykedés, az emlékeknek élés. SKORPIÓ: Előre nem várt felada­tú ¡tok szakadhatnak a nyakába. A pi­henésből így nem sok jut önnek. Az első a kötelesség, kedves Skorpió! Jk . NYILAS: Szórakozzon otthonában, t^t! vagy menjen a friss levegőre. Vigye ki családját is a szabadba. Kerülje a töme­get, a tolongó embereket. BAK: Önt is meglepheti, milyen so­UMkat gondol valakire. Az illetővel nemrég ismerkedett meg. Adja tudtára a dolgot és hívja meg őt egy romantikus va­csorára. Áfa VÍZÖNTŐ: Legyen a pihenőnapja a ¡mai nap! Ne csináljon semmit, dől­jön hátra és élvezze a szép időt. Családját látogassa meg egyedül, különben ne moz­duljon ki. «I HALAK: Egészségi állapota miatt Inem biztos, hogy élvezi a közelgő szünidő tudatát. Menjen orvoshoz, talán még kikúrálhatja magát az elutazás napjáig. KIRÁLY JANOSNE ügyvezető: - Az általános iskolában végig ki­tűnő voltam. A középiskolát is jó eredménnyel végeztem. A to­vábbtanulás miatt szerintem na­gyon fontos, hogy valaki jól tanul­jon. Ezt látom a lányaim esetében is. Sokat segít, ha az osztálykö­zösségben a jó eredmény húzóerő és nem beszélnek stréberségről. IUHASZ RÓBERT szerződéses katona: - Nem. fó annak, aki jó tanuló, én nem igazán voltam az. Nem volt rossz dolog iskolába járni, de nem bánom, hogy már van saját keresetem. Igaz, szívesen men­nék külföldre dolgozni, ehhez pe­dig beszélnem kellene valami­lyen idegen nyelvet, amit a jövő­ben szeretnék elsajátítani. • P0STAB0NTAS Nyugdíjasok a szőregi rózsaünnepi szuperbulin Szeged Megyei fogú Város Önkormányzat Humán Szolgáltató Köz­pont V. Sz. Gondozási Központ és Idősek Klubja, valamint a II. Sz. Gondozási Központ és Idősek Klubja klubtagjai nevében ragadtam tollat. Nagy örömmel vettük ugyanis, hogy Újhelyi István országgyű­lési képviselő segítségével részt vehettünk a VI. szőregi rózsaünnep keretében megrendezett szuperbuli rendezvényen. Képviselő úr az időseknek különjáratú buszt (ezzel „háztól házig" szállításukat), valamint 55 személy részére tiszteletjegyet biztosított. A csodálatos rózsák látványa, a fergeteges hangulat, a zene, a tánc, a mulatság felejthetetlen estét szerzett, kizökkentve az időseket a min­dennapok szürkeségéből, feledtetve a magányt, egyedüllétet, betegsé­get és minden egyéb gondot. Az újszegedi és felsővárosi idősek klubjának nevében: BABINSZKINÉ MÁRKUS KRISZTINA KLUBVEZETŐ SZ. M. J. V. Ö. HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT V. SZ. GONDOZÁSI KÖZPONT ÉS IDŐSEK KLUBJA, SZEGED Szegedi igazgatóválasztás - más nézőpontból A béketelepi szülők szerint is helytelen, hogy a tantestület vé­leményét szinte alig veszik figye­lembe az éppen aktuális (hatal­mon lévő) városvezetők, de sze­retnénk elmondani, hogy Doro­giné Bíró Irén, akit a Zrínyi álta­lános iskola igazgatójának ne­veztek ki, 15 évig volt béketele­pen igazgatóhelyettes, majd igaz­gató. (Bár most is itt taníthatna.) Tanítványai jól felkészült tanár­nak, a szülők és kollégái agilis, menedzser típusú vezetőnek is­merték, aki óriási munkabírásá­val minden tőle telhetőt megtett az általa vezetett intézményben folyó minőségi oktató-nevelő munkáért. Véleményünket a minap meg­jelent cikk olvasása után fogal­maztuk meg. Üzenjük a Zrínyi tantestületének, szerencsésnek mondhatják magukat, hogy ilyen jól felkészült, kiváló szak­embert neveztek ki iskolájuk élé­re. Mi, béketelepiek, boldogok lennénk, ha lenne iskolánk és Doroginé Bíró Irén igazgatná. Tudni kell, hogy annak idején, kb. 8 éve már megpróbálták a te­lep iskoláját megszüntetni, ak­kor Doroginé - az akkori képvi­selőnkkel, dr. Mécs Lászlóval ­ezt sikeresen megakadályozta. A BÉKETELEPI SZÜLŐK NEVÉBEN: SZŰCSNÉ HEGEDŰS ZSUZSANNA ÉS SZUROVECZ ERNŐNÉ VOLT IGAZGATÓHELYETTES Tóth Mihály nyerte a klímát! Tóth Mihály szegedi olvasónk (balról) nyerte a Hűsöljön lapjainkkal! címmel meghirdetett játékunk június havi nyereményét. A szerencsés nyertes tegnap vette át Hajdú Szabolcstól, a Főszer Elektroprofil Kft. pénzügyi igazgatójától a 300 000 Ft értékű Tbshiba klímaberendezést. A Délmagyarország és a Délvilág, a Főszer Elektoprofil Kft, valamint a Rádió 88 közös játéka tovább folytatódik, szeptember végéig még há­rom alkalommal sorsolunk ki ajándék klímát Fotó: Frank Yvette Mára kérdeztük: Volt-e kitűnő bizonyítványa? Következő kérdésünk. Vett-e jegyet a szabadtérire? Küldje el válaszát TrPM H MC,M a kérdés napján 17 óráig, -UJUN M NfciH SMS-ben! (IGEN vagy NEM) ! Az SMS szátrjázisa normát tarfasrerinttórlénk. 06*30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: ww.delroagyar.hu MEGJÖTTÜNK MAKÓ OVARIARPAD Július 2.. 8 óra 31 perc, 2750 g és ÓVÁRI ATTILA Július 2., 8 óra 32 perc, 2270 g. Az ikrek szülei: Ács Szilvia és Óvári Árpád (Makó). SZEGED KELE JULIANNA Júliusi., 13 óra 25 perc, 3150 g. Sz.: Al­mási Marianna és Kele Tibor (Kecske­mét). ASHE EVELYN SHANNON Július L, 20 óra 15 perc, 2730 g. Sz.: Tóth Daniella és Michael Ashe (Szeged). BAKAI BENCE ANDRAS Július 2., 2 óra 10 perc. 3660 g. Sz.: Kopp Erika és Bakai Zoltán (Szeged). HOLLÓSI MILÁN Július 1., 9 óra 50 perc, 4150 g Sz.: Varga Mónika és Hollósi Miklós (Domaszék). MOLNÁR LEVENTE ISTVÁN Július 1., 8 óra 37 perc, 3740 g. Sz.: Bala­ton Barbara és Molnár Lajos (Tiszasziget). VÁSÁRHELY TÓTH RÉKA SZrVLLA Július 1., 10 óra 40 perc, 3600 g. Sz.: Mol­nár Szilvia és Tóth Andor (Békéssámson). Gratulálunk! E-MAIL ÜZENET Tisztelt olvasóink! Leveleiket a jövőben a következő e-mail címen is fogadjuk: kapcsolatok@delmagyar.hu. Panelba zárt játszótér Hódmezővásárhelyen a panelházak dzsungelében, középen egy jól felszerelt játszótér működik. Az Oldalkosár u. 7-9. között. Ebben semmi kivetnivaló sincs, legalább szem előtt vannak a gyermekek. De sajnos távolabbról is idetalálnak a nagyfiúk, akik reggel 9-től este 10-ig pattogtatják a futballabdát, a kosárpalánk is egész nap izzik. Itt lakom a földszinti lakásban, de pihenni semmit sem lehet. Már a gyomrom ugrál minden puffogtatás, után, és még az esti szelíd moto­rosok is itt nyomulnak. Itt nincs bemérés, mindent bele a sebességbe. Biztos másokat is zavar, de lapítanak, tűrnek, mint a birkák. Nem elég a hőség, az ablakokat zárva kell tartani, hogy a tv-t halljam, aztán ha kinyitom az ablakot, az ATEV-bűze árasztja el a környéket, bün­tetlenül. Jó lenne, ha a polgárőrség figyelemmel kísérné legalább eze­ket az esti rendzavarókat, és talán pihenni is tudnánk e pokoli „tor­nyok" világában. TÓTH ESZTER ÁPOLÓ, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL SZOMBATON A balesetet szenvedett személyeket Szege­den a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel: a sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügye­letet a sebészeti klinika, Pécsi u. 4., uroló­giai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb se­bészeti gyermekbetegeket a sebészeti klini­kán látják el. VASÁRNAP A balesetet szenvedett személyeket Szege­den az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el; a sebészeti (nem bal­eseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermek­sérültek és gyermeksebészeti betegek ellá­tása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig; szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszáma: 62/474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti na­pokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám-. 62/474-374 vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET a szemészeti klinikán kizárólag sürgős esetben. Pécsi u. 4. s.o.s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám 16-tól 02 óráig díjmentesen hívható: 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám 16-tól 02 óráig díjmentesen hívható: 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., ma este 10-től reggel 7 óráig, holnap este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. Tel.: 62/547-174. Vezessenek óvatosan! Csongrád megyében az idén 166 könnyű, 136 súlyos és 17 halálos bal­eset történt. Kétszázötvennégyen könnyű, száznegyvennyolcan sú­lyos, tizenheten pedig halálos sérülést szenvedtek! Az elmúlt héten a megye útjain négy balesetben kilencen könnyű, hat balesetben hatan súlyos sérülést szenvedtek. Egy balesetben egy ember életét vesztette. Vezessenek óvatosan! CSONGRÁD MEGYEI BALESET-MEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom