Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-03 / 154. szám

SZOMBAT, 2004. JULIUS 3. «AKTUALIS Üresen ásít a létesítmény kapuja. Kevés dolguk akad az alkalmazottaknak Fotó: Miskolczi Róbert Négy és fél hónap kényszerszünet után július elsejétől ismét tárt kapukkal várja az autósokat az Arany János utcai parkolóház. Az üzemeltető szerint a kihasználtság 15-20 százalékos. Ennek oka, hogy az au­tósok idegenkednek ettől a lehetőségtől. MUNKATÁRSUNKTÓL Idén március 12-én leállt a szegedi parkoló­ház robotjait működtető szoftver. A szegedi önkormányzat 800 millió forintot fordított a létesítmény felépítésére. A vidéken egyedül­álló automata parkolóház fölhúzása 2001 -ben kezdődött, és 2002 nyarán át kel­lett volna adni. A parkolóház próbaüzemben működött március közepéig. A hét második felétől, július elsejétől, csü­törtöktől ismét üzemel a március 12-étől üresen álló szegedi parkolóház. Az önkor­mányzat egy új szoftverrel indította a parko­lóautomatát. A város úgy határozott, nem várja meg a március 12-étől üresen álló parkolóház építé­se miatt indult perek lezárultát, és július el­sején, egy új szoftver segítségével újraindítja a létesítményt. Lapunkban már többször be­számoltunk arról, hogy a késve átadott par­kolóház hosszú ideig próbaüzemben műkö­dött, majd a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT), a fővállalkozó és az alvállalkozók kö­zött elszámolási vita alakult ki, és több per is indult az ügyben. Dózsa Gábor, az SZKT ügyvezető igazgatója elmondta, egy budapes­ti karbantartó céggel közösen elhárították a hibát és új számítógépes programot helyez­tek üzembe. Az Arany János utcai parkolóház július else­je, reggel hét óra óta ismét várja a parkolni vá­gyókat, akik tegnap nem tolongtak az auto­mata kapunál. Tegnap délelőtt tizenegy és fél tizenkettő között egy Seat Leon tulajdonosa is csak „véletlenül" hagyta ott kocsiját a házban. Az illető ugyanis üzleti tárgyalásra érkezett, de tűzbiztonsági okok miatt nem hagyhatta ott járművét a parkolóház.udvarán. - És itt mit kell csinálni, úristen? - kérdez­te rémült tekintettel az önműködő kapu előtt a technikustól. A sofőrnek semmi dolga nem volt, csak behajtani a bejáraton. A többit az automata elvégezte helyette. A Seat tulajdo­nosa még az iránt érdeklődött, hogy hol fog kilyukadni, de a fiatalember felvilágosította: sehol, hiszen ki kell szállnia az autóból, a parkolás „automatikus"... Kerepes Ferenc, a Szepark Kft. parkolási ágazatvezetője elmondta, a 151 férőhelyes ház kihasználtsága elérte a 15-20 százalékot, OLCSÓBB, MINTÁZ UTCÁN A szegedi Arany János utcában lévő par­kolóházban reggel hét és este hét óra kö­zött 160 forintot kell fizetni egy óra vára­kozásért, azaz húsz forinttal kevesebbet, mint az utcán. Este hét és reggel hét óra között, valamint hét végén és ünnepna­pokon ez az összeg 40 forint. Az éves kombinált, illetve zöld zónás bérlettel rendelkezők pedig reggel nyolc és délután öt óra között ingyen használhatják a par­kolóházat. Ehhez ezer forintért egy vonal­kódos kártyát kell kiváltaniuk a Szepark Kft. ügyfélszolgálati irodáján. ami a nyitás után igen jó eredménynek szá­mít. - Szegeden, de az országban sem megszo­kott parkolási forma a parkolóház - magya­rázta az ágazatvezető. - Még nem honoso­dott meg nálunk, nem épült be a gépkocsive­zetők tudatába, pedig akik jártak már belül, azok mind dicsérik. Különösen a nők köré­ben népszerű, mivel mindent az automatika intéz helyettük. Börtönből megalázó körülmények közé került Pálinkás Tibor kilátástalan helyzete Tegnap nem tolongtak az autósok az önműködő kapu előtt Ismét megnyílt a parkolóház Folytatás az 1. oldalról Szerettük volna kideríteni, ho­gyan és miért került ilyen hely­zetbe egy súlyosan beteg, ráadá­sul mozgásában korlátozott em­ber. Csépai Józseffel, a Nagyfai Büntetés-végrehajtási Intézet pa­rancsnokával tegnap, szabadsága utolsó napján tudtunk beszélni mobiltelefonon. Tőle megtud­tuk: a már szabadlábon lévő el­ítéltek ügyeit - így az elhelyezést is - a pártfogó intézi, akit viszont nem sikerült megtalálnunk. A parancsnok hangsúlyozta: nem ismeri a konkrét esetet, azt azon­ban elmondta: nagyon nehéz a szabaduló rabokat elhelyezni, különösen azokat, akik önma­guk ellátására képtelenek. Simon Mariann, az Országos Mentőszolgálat Csongrád Me­gyei Mentőszervezet vezető főor­vosa a konkrét esetről nem adha­tott információt, általánosság­ban azonban elmondta, mi ilyen­kor a szabály. Ha valakinek sür­gős ellátásra van szüksége, min­Szeged közszolgálatáért kitüntetéseket adtak át A köztisztviselők a strandon lazítottak MUNKATÁRSUNKTÓL A tavalyi hagyományteremtés után idén is megrendezték Sze­geden a köztisztviselők napját. Ezúttal is az újszegedi Partfür­dő volt a helyszín, amelynek kempingjében közel 800 ven­dég számára foglaltak asztalt, mivel a meghívott dolgozók családtagjaikat is magukkal hozhatták. Mózes Ervin, a szegedi polgár­mesteri hivatal jegyzője köszön­tője után Botka László polgár­mester arról beszélt, hogy a köz­tisztviselők ünnepét a munka­társak megbecsülésének szándé­kával hozták létre. Megköszönte az egész éves, fáradságos mun­kát, kiemelve, hogy közös felada­tuk Szeged szolgálata. Az elmúlt év változásait említ­ve a polgármester további átala­kulást ígért. Köztük a városháza melletti „szürke épület" (más né­ven: bérház) közelgő fölújítását említette, hozzátéve, hogy a vá­ros 670 millió forintos pályázati támogatással alakítja ki elektro­nikus közigazgatási rendszerét. Botka László ezután a „Szeged közszolgálatáért" elismeréssel tüntette ki a 15-20 éve szolgála­tot teljesítő kollégákat. A strandon rendezett ünnepre a városháza nyugdíjas dolgozóit is meghívták. Hétfőtől új menetrend szerint Újra kell tanulniuk a szegedieknek a tömegközleke­dést: csaknem valamennyi autóbuszjárat menet­rendje megváltozik. Július 5-től, hétfőtől életbe lép a közforgalmú közlekedés régen szükséges reformja. MUNKATÁRSUNKTÓL A közlekedési szakemberek többéves munkával dolgozták ki a szeged-belvárosi közforgalmú közle­kedés korszerűsítésének tervét. A változtatás oka az, hogy az elmúlt húsz évben átalakultak a közle­kedési igények és szokások, miközben a tömegköz­lekedési hálózat gyakorlatilag ugyanaz maradt. Emellett a Belváros több hosszú szakaszán párhu­zamos vonalak futottak, amelyeknek menetrendjét nehezen lehetett összehangolni - gazdaságtalansá­gukról nem is beszélve. Az új menetrend bevezetés időpontját a Tisza La­jos körút rekonstrukciójához igazították. A kiskör­út Mérey utca és Kölcsey utca közti lezárása egyéb­ként is szükségessé tette a változtatást, s a közleke­dési szakemberek - a polgármesteri hivatal és a közgyűlés jóváhagyásával - úgy döntöttek, hogy a kényszerű módosítást összekapcsolják a régóta ter­vezett átalakítással. Minthogy a villamos üzemű kocsik kötött pályán futnak, a nagyobb változások a Tisza Volán Rt. autó­buszvonalait érintették. Mező István személyszállítá­si igazgató az egyes városrészeket érintő újdonságok közül a legfontosabbakat sorolta. így a 90-es a Lugas utcából egészen a nagyállomásig jár (megszűnik vi­szont a 90Y-os|; a 16-os Tarjánból a Cserepes sorig új útvonalon közlekedik, összehangolva a 1 l-essel; a 22-es szünetel (helyette a 16-ost vagy a villamost ajánlják); a 35 és 35Y-os vonala rövidebb lesz, Dorozs­mától a Honvéd térig jár; a 84-es és az új 84A-as együtt, csúcsidőben sűrítik a járatszámot; a 10-es a 20-as és az új 20Y járattal együtt pótolja a 35-öst és 35Y-ost; sűrítik a 60-60Y-ost; az újonnan indított 64-es a Mars tértől, a Kereskedő köz érintésével a re­pülőtérig jár. A 30 ezer példányban kinyomtatott új buszmenetrendet díjtalanul vehetik át az utasok a Vo­lán-decentrumokban (Víztorony tér, Petőbtelep, Mars tér, Makkosház). A balástyai bank korábbi épületét egy kamion rombolta le Takarékszövetkezet születik Korszerű, új pénzintézet szolgálja majd hamarosan a balástyaiakat. A községben évtizedek óta működő Szőreg és Vidéke Takarék­szövetkezet fiókját 2002 őszén egy török kamion teljesen le­rombolta. A Rákóczi és a Hunyadi utca kereszteződésében már állnak az új banképület falai. MUNKATÁRSUNKTÓL Évtizedeken keresztül fogadta az ügyfeleket a balástyai Széchenyi utcában, közvetlenül az E75-ös főút melletti épületben a Szőreg és Vidéke Takarékszövetkezet he­lyi fiókja. Egy közlekedési baleset miatt azonban 2002 őszén bezárt a bank: egy török kamion belehaj­tott az épületbe és annyira meg­rongálta, hogy nem lett volna ér­demes felújítani, így lebontották. A balástyaiak azonban nem maradtak banki szolgáltatások nélkül. A takarékszövetkezet egy magántulajdonban lévő terüle­ten kapott ideiglenes helyet és működik mind a mai napig. - Az önkormányzat és a pénz­intézet vezetői leültek tárgyalni, hogy megbeszéljék a takarékszö­vetkezet további sorsát — mondta Újvári László polgármester. A község a Rákóczi és a Hunyadi utca sarkán építési telket biztosí­tott az új épületnek. Néhány hete pedig elkezdték a munkát. Az épület alapjai elké­szültek és már a falak is állnak. A tervek szerint várhatóan október végére adják át a fiókot. A beruházás több tízmillió fo­rintba kerül. A költségek teljes egészét a szövetkezet állja. A kor­szerű, bankautomatával is fel­szerelt intézmény ügyfélterében három ablaknál szolgálják ki a balástyaiakat. Már állnak az új pénzintézet falai Fotó: Karnok Csaba den esetben a területileg illetékes egészségügyi intézménybe vi­szik. Ha nincs életveszélyben, betegszállításról beszélhetünk, amelyet orvosi utalvány ellené­ben végeznek. Ha ez az illetékes­ségi területen kívül esik, az oda-vissza út árát a betegnek kell megtérítenie. A főorvos egyetlen „kiskaput" lát Pálinkás Tibor ügyében. Eszerint beszállítanák a szegedi kórház sebészetére, amelyhez van is beutalója, ott el­végeznék ujján az elsődleges ke­zeléseket, majd ha kéri, orvosi beutalóval, vagyis immár térítés­mentesen elvinnék Zalaeger­szegre. Ezzel a megoldással azon­ban a mozgáskorlátozott férfi nem ért egyet, mert szerinte van orvosi papírja arról, hogy szállít­sák más városba. Ilyen doku­mentum létezéséről azonban a mentősök nem tudnak. Úgy tűnik tehát, patthelyzet alakult ki. Pálinkás Tibor meg­alázó helyzetéből nem szabadul­hat? TÍMÁR KRISZTA A marhapörkölt után jólesett egy kis testmozgás: a vendégek cso­csózással, focival frissítették föl magukat. Fotó: Miskolczi Róbert Fehér szalag mozgalmat indított a sorkatonaság végleges eltörlé­séért a Fiatal Baloldal Ifjú Szoci­alisták (Fibisz). H. Nagy László, a Fibisz megyei elnöke arra kéri a négy parlamenti pártot, hogy álljon a mozgalom mellé. Hon­védelmi miniszteri rendelet megszüntette a sorkötelezettsé­get. A szervezet viszont azt sze­retné elérni, hogy ez az alkot­mányba is bekerüljön. Aki ezzel egyetért, és ma a szegedi Dugo­nics téren jár, a Fibisztől fehér szalagot kaphat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom