Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-23 / 171. szám
Salgó László külföldi szolgálatra jelentkezik i&vvnSM fe&IDyogftrzr.O avlöiöj lódStf.témoilé B ELFÖLD - KÜLFÖLD« Vita az M5-ös autósztráda egykori és mai koncessziós szerződéséről Kedvezőtlen gazdasági helyzetek sorozata A jelen: épül az M5-ös Szatymaz határában Lamperth Mónika belügyminiszter elfogadja Salgó László vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány kérését, és külszolgálat! feladatra ajánlva javasolni fogja felmentését Mcdgycssy Péter miniszterelnöknek. BUDAPEST (MTI) A közlemény szerint Salgó László vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány korábban azzal a kezdeményezéssel fordult Lamperth Mónikához, hogy „rendőr-diplomáeiai előéletének tapasztalatait hasznosítva pályáját külügyi területen szeretné folytatni". A belügyminiszter közölte a főkapitánnyal, hogy - eddigi munkáját elismerve, külön is kiemelve PITESTI (MTI) A pitesti autógyár 35 év után beszüntette az 1300-as Dacia személygépkocsi gyártását - írta a csütörtöki román sajtó. Pitestiben legördült a szerelőszalagról az 1 millió 959 ezer 730-as számú „klasszikus", 1300 köbcentis Dacia kocsi. Az 1969 óta különböző változatokban gyártott Daciából mintegy másfél millió darab talált gazdára Romániában, körülbelül félmillió került belőle exportra. Az eredetileg a a rendőrség átalakításában végzett tevékenységét - kérését elfogadja, és külszolgálati feladatra ajánlva javasolni fogja felmentését Medgyessy Péter miniszterelnöknek - áll a közleményben. A tájékoztatás szerint Salgó László felmentésére és utódjának személyére a hivatalos javaslatot a belügyminiszter később fogja megtenni. A BM közleménye szerint Lamperth Mónika leszögezte, hogy az elmúlt két évben „kedvező irányú változások kezdődtek a Magyar Köztársaság rendőrségénél", és ő miniszterké'nt elégedett a rendőrök munkájával. Mint olvasható, javult a rendőrség közmegítélése, és érzékelhető változásokat hozott a látható rendőrség programja. Renault francia cég R12-es típusának romániai változata - gyártásának leállítása és „pályafutása" révén - bevonult a történelembe - írta egybehangzóan a Ziarul Financiar, a Ziua, az Evenimentul Zilei. Az autógyárban nosztalgiával búcsúztak a román országutakon oly otthonos, de műszakilag már rég kiöregedett gépkocsitól, amelyet 1969-ben kezdtek el gyártani. „De semmi sem tarthat a végtelenségig. A Daciával nem lephettünk be Európába" - írta az Adevarul. Nem fogadták el az ellenzéki képviselők az M5-össel foglalkozó országgyűlési bizottság ülésén azt az érvelést, hogy az 1994-ben aláírt koncessziós szerződést 1995 decemberében a következő kormánynak célszerű volt fenntartania. BUDAPEST (MTI) A szegedi Balogh László (MDF) és Dancsó József (Fidesz) közölte: sokkal kedvezőbb lett volna, ha a kormány akkor eláll ettől az állam számára igen kedvezőtlen szerződéstől. Mint mondták, a magas használati díj miatt az M5-ös mintha meg sem épült volna. A bizottság Lotz Károlyt, a Horn-kormány volt közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterét hallgatta meg, aki hangsúlyozta: Magyarország akkori gazdasági helyzetében nem volt más eszköz arra, hogy a déli országrész beruházásait segítse a kormány. A bizottság az ülésre meghívta Schamschula Györgyöt, valamint Lotz Károlyt a szerződést aláíró egymást követő kormányok közlekedési minisztereit. Schamschula György kimentette magát. Lotz Károly az elődje, Schamschula György által aláírt szerződéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az akkori gazdasági helyzetben elődjének sem volt más lehetősége arra, hogy autópálya épüljön a déli országrész felé. Nekik elsősorban a finanszíZsebre szóló sztrádabírság BUDAPEST (MTI) A Betonút Rt.-nek és négy sztrádaépítő cégnek összesen 7 milliárd 43 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a kartellgyanú miatt indított versenyfelügyeleti eljárás tárgyalásán. Tóth Tihamér, a versenytanács elnöke a nyilvános ítélethirdetéskor elmondta: a társaságok versenykorlátozó módon osztották fel egymás között a Nemzeti Autópálya Rt. által kiírt és 2002 végén zárul nyílt közbeszerzési eljárás során 4 autópályaszakasz 128 milliárd forint értékű megbízását. „A Strabag Rt.-nek 2,468 milliárd, a Betonúinak 2,212 milliárd, a Hídépítő Rt.-nek 1,371 milliárd forint, az Egút és a Dcbmút Rt.-nek 496-496 millió forint bírságot kell fizetnie" közölte Tóth Tihamér. rozási feltételeket kellett tisztázni. Ebben, mint mondta, fontos szerepet játszott Bokros Lajos akkori pénzügyminiszter is. Balogh László (MDF) a felvetéssel kapcsolatban kérte, hogy a bizottság hívja meg Bokros Lajost egy következő ülésre, az alaposabb tájékozódás érdekében. Fónagy János (Fidesz), a bizottság elnöke többek között azt firtatta, hogy miként kerülhetett a szerződésbe a 17,7 százalékos tőkearányos hozamkövetelmény. Ha a következő kormány 1995 decemberében azt mondja, hogy az ügylet nem finanszírozható, a Az országos hírszerzési igazgató tisztségének és egy országos terrorizmusellenes központnak a létrehozását javasolta csütörtökön kiadott végső jelentésében a 2001. szeptember 11-i merényletek hátteret vizsgáló amerikai bizottság. WASHINGTON (MTI) A jelentés rámutat az amerikai kormányzatnak a terrorizmus elleni küzdelemben elszenvedett politikai és irányításbcli kudarcaira. A legnagyobb hiba a képzelet hiánya volt. „Nem hisszük, hogy vezetőink megértették a fenyegetés súlyát" - hangzik az erre vonatkozó megállapítás. Megfogalmazásuk szerint Bili Clinton egykori és George W Bush jelenlegi elnököt nem terheli személyes felelősség. A több mint ötszáz oldalas jcFotó: Gyen es Kálmán szerződés semmissé válik. Lotz Károly ezzel vitatkozott. Az ülésen vita bontakozott ki, amikor kiderült, hogy Szalay Gábor (SZDSZ), a bizottság alelnöke több dokumentummal rendelkezik mint képviselőtársai. Fónagy János bizottsági hangsúlyozta: a kényszerűségre való hivatkozás korábban sem volt elfogadható a magyar állam és az állampolgárok számára kedvezőtlen szerződések aláírásának indokaként, s ezt az indokot nem tudják elfogadni az M5-ös autópályával kapcsolatos legújabb szerződésmódosítás esetében sem. lentés szerint „az 1998-2001. között hozott kormányzati intézkedések egyike sem akadályozta meg, még csak nem is lassította le az al-Kaida terrorszervezetet a támadás végrehajtásának folyamatában". A vizsgálat egyik fő következtetése, hogy meg kell teremteni a bel- és külföldön tevékenykedő tucatnyi hírszerző ügynökség egységét, egy újonnan létrehozandó országos hírszerző központ és egy országos hírszerző igazgató révén. Az új igazgatót a törvényhozás erősítené meg hivatalában, és közvetlenül az elnöknek jelentene. Közben a nagy tévéállomások nyilvánosságra hoztak olyan felvételeket, amelyek azt tanúsítják, hogy a beszállásra készülő terroristákat a repülőtereken ellenőrizték és a gépek több alkalommal tiltott tárgyat jeleztek a bűnözőknél. José Manuel Durao Barroso a megválasztás pillanatában PÉNTEK, 2004. JÚLIUSff. Kiss Péter Izraelben JERUZSÁLEM (MTI) Magyarországnak és az EU-nak a közel-keleti rendezésben vállalt szerepe fontosságát hangsúlyozta Jeruzsálemben Ariel Sáron izraeli kormányfő, aki udvariassági látogatáson fogadta Kiss Pétert, a MeH vezető miniszterét. A magyar politikus előzőleg Szilvan Salom izraeli külügyminiszterrel és Tomi Lapid miniszterelnök-helyettessel, igazságügy-miniszterrel munkaebéden vett részt. A kancelláriaminiszter elmondta, hogy a magyar-izraeli gazdasági kapcsolatok megerősítéséről, a kétoldalú, jelenleg mintegy 130 millió dolláros árucsere-forgalom további bővítéséről volt szó. Ez nagy távlatokat kínál, különösen a csúcstechnológiai és a magas szakmai képesítést igénylő szellemi háttérrel rendelkező befektetésekhez. Az izraeli kormányfő méltatta a holokauszt 60. évfordulójával kapcsolatos magyarországi megemlékezéseket, valamint a magyar kormánynak a kárpótlására irányuló erőfeszítéseit. Ez nagyon jó alapot teremt arra - jelentette ki -, hogy erősödjön az összekötő szerepe a mintegy százezres magyarországi zsidó közösségnek és az Izraelben élő, 200 ezret is meghaladó magyar származású közösségnek. RÖVIDEN HETVEN HALOTT Legkevesebb hetven ember vesztette életét csütörtökön Törökországban az Ankarából Isztambulba tartó gyorsvonat kisiklásakor - jelentette a CNN Türk török hírtelevízió. A GYANÚSÍTOTT Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt szerdán gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Ragáts Imrét, a Magyar Televízió előző elnökét. TŰZGYÚJTÁSI TILALOM A földművelésügyi minisztérium július 24-től átmeneti tűzgyújtási tilalmat rendel el. A rendelkezés értelmében tilos mindennemű tűzgyújtás beleértve a parlag- és gazégetést is - az ország teljes területén lévő erdőkben és az erdőterületek határától számított 200 méteren belüli területen. Négypárti egyeztetés BUDAPEST (MTI) Egyelőre nincs egyetértés a kormánypártok és az ellenzék között a hadkötelezettség esetleges visszaállításnak körülményeiről - derült ki a csütörtöki négypárti egyeztetésen a Honvédelmi Minisztériumban. A sorkatonai szolgálat megszüntetésével kapcsolatos törvénymódosításokról tartott, a tervezettnél mintegy másfél órával hosszabb egyeztetésen a honvédelmi miniszter is részt vett, azonban az újságíróknak nem nyilatkozott. Vári Gyula szocialista képviselő elmondta: azt szeretnék, ha a kormány csak a parlament kétharmados jóváhagyásával a rendkívüli helyzet bevezetése után állíthatná vissza a hadkötelezettséget. Simicskó István fideszes képviselő közölte: pártja álláspontja szerint, ha az ország biztonsági helyzete megkívánja, akkor az országgyűlésnek lehetőséget kell adni arra, hogy feles döntéssel állítsa vissza a hadkötelezettséget. Nándorfehérvári jelek Budapesten jelmezesek vonultak fel a Vigadó rakparton, az Országos ómagyar kultúra baráti társaság szervezésben. A Duna ünnepének résztvevői megemlékeztek az 1456. július 12-22. közötti, sorsfordító jeleket hordozó nándorfehérvári csata évfordulóján a magyar hajózásról is MTI Telefotó: Kovács Tamás Néppárti portugál politikus lett „Európa kormányfője' Manuel Barroso furcsa közjátéka Az Európai Parlament csütörtökön megválasztotta az Európai Bizottság elnökévé Jósé Manucl Durao Barroso volt portugál miniszterelnököt. STRASBOURG (MTI) fosé Manuel Durao Barroso 413 szavazatot kapott, 251-en szavaztak ellene. Egyébkéntfurcsa közjátékként - a portugál politikus megvárakoztatta a képviselőket a döntés kihirdetése előtt: széke üresen állt, senki sem tudta, hol tartózkodik, s az európai parlamenti képviselőknek több percet kellett várniuk, míg Barroso megérkezett, s így megtörténhetett az eredmény nyilvánosságra hozatala. Az Európai Bizottságot sokan az Európai Unió „kormányának" mondják, s bár ez erős túlzás, az kétségtelen, hogy a testület óriási kezdeményező szerepet játszik, s az elfogadott döntések végrehajtását is neki kell figyelemmel kísérnie. Ennek megfelelően a bizottsági elnöknek különös fontossága van. Szájer József, a Fidesz-MDF európai parlamenti képviselőcsoportjának tagja, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese szerint Barroso megválasztása a magyar érdekeket szolgálta: részben, mert kiállt amellett, hogy az új EU-tagállamok ne csak formálisan számítsanak tagnak, de a fejlődésükhöz szükséges pénzeket is megkapják az EU-tól, másrészt mert egy Magyarországhoz hasonló nagyságú ország képviselője, a magyar helyzetet várhatóan jobban megértő politikus. Most megtört az a tendencia, hogy ezt a fontos posztot csak az alapító tagok kaphatják meg: Portugália csak a nyolcvanas években, s viszonylag szegényen csatlakozott az Európai Unióhoz. Tabajdi Csaba, a magyar szocialista delegáció vezetője maga is úgy vélte, hogy Barroso egy közepes méretű, s később csatlakozott ország politikusaként - sokkal nagyobb érzékenységet mutat majd a most belépett országok problémái iránt, s segíthet felzárkózásukban, hogy az EU szolidáris legyen velük, úgy, ahogy szolidáris volt a korábbi csatlakozások idején. Emellett fontosnak mondta, hogy a portugál politikusnak jó személyes kapcsolatai vannak a magyar vezetőkkel. Mivel az EP szocialista frakciójában nem írtak elő kötelező szavazást, a magyarok döntő többsége Barroso mellett szavazott. Búcsú a dákszekértől A 2001. szeptember 11-i merényletek háttere Hírszerzők egysége Főszerkesztő SZETEY ANIIRÁS • Fószerkesztö-llelyettes: ÖRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN* Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS Imellékktckl, MISKOLCZI RÓBERT (fotói, Ú|SZÁSZI ILONA (hír és információi, SÜLI JÓZSEF (sport) • MhnUjt szcrkcsztóségvczetó BAKOS ANDRÁS ICsongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Steíáma 10., Sajtóház, levélcím: 6740 Szeged, M.: 153. Ttlelon: 62/567-888 Titkárság: 62/567-800 Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www dehnagyar hu • E-mail szerkesztőségin dclmagyar hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel : 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel /fax: 62/213 198 6600 Szentes Kossuth u 8 ltl. 63/401 024 Tel /fax: 63/314-838 6640 Csongrád, Kossuth tér 911 Tel /fax: 63/481-010. • K1AD1A ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadoigazgató: PAP KLÁRA Kiadói titkársági iax: 62/442-958. • Hirdetési igazgató: SZABÓ PÉTER Hirdetésfelvétel 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67 ttlelon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN. Ttrjesztés: 62/567-864. Tirjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1355 Ft (Délmagyarország), 1255 Ft (Délvilágl • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarorszigl, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja Ügyvezető Igazgató: SZAMMER ISTVÁN.