Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-08 / 158. szám

4 "AKTUÁLIS* CSÜTÖRTÖK, 2004. JÚLIUS 8. A Démász szép standja, és a Szeplast hőszigetelő üvegablaka kapta a Szeged Expó két fődíját. A tegnap nyitó vásár tíztől este hétig várja a látogatókat a Ke­reskedő közben. Vasárnapig várja vendégeit a Szeged Expó. A legtöbb kiállító lakberendezéssel, építkezéssel kapcsolatos termékeket hozott el. Az ipari járdarácstól a masz­szírozó fotelig sokféle terméket kipróbálhatnak a látogatók. A fődíjas termeket a Szeplast Kft. standján nézhetik meg az érdeklődők. A különleges hőszi­getelő tulajdonságú, három ré­tegű ablakok jő hővezetését ki is próbálhatják a látogatók egy hagyományos üveglaphoz ké­pest. A legszebb, fődíjas standot a Démász állította. Kecse Nagy Sándor kommunikációs osztály­vezető elmondta: szándékosan törekedtek a látványos megjele­nésre, mint a régió legnagyobb, tőzsdén is jegyzett, az elektro­mos piac nyitására készülő cége. Áramot ugyan nem kaptak aján­dékba a látogatók, de a cég fagy­laltospultjánál az áramból előál­lított hideget élvezhették, és sor­ba is álltak érte. Szentesről jött el a Karsai Ka­putechnika. Mint Karsai Imre el­mondta, Szeged, Kecskemét, Bé­késcsaba körzetében dolgoznak, így természetes, hogy a régió ki­állításain bemutatják az általuk forgalmazott termékeket. A vá­sárhelyi Bodrogi Bau Kft. kiállítá­si területét szintén díjazta a zsű­ri. Ok rendszeres kiállítói a Sze­ged Expónak, és arra törekedtek, hogy látványosan, építőipari pro­filjukhoz méltó standjukkal csa­logassák a látogatókat. Kritikus hang is akad persze. Az egyik cég képviselője névte­lenséget kérve elmondta: a Mars téren jobb helyen volt a vásár, ak­kor több volt a látogató is. A ma­gas jegyár is riaszthatja az embe­reket. Négy óra után, az ingyenes időszakban sokkal több nézelődő akadt a standoknál, így az idei Szeged Expó jobban indult, mint a korábbiak. A látogatókat színpadi progra­mok várják, akik elfáradtak, örömmel pihentek a különböző masszírozó fotelekben. Férfi lá­togatóknak érdemes a fürdővel kapcsolatos kérdésekkel készül­ni, a legszebb hölgyek ugyanis ott várják a látogatókat - bár erre nem kapott különdíjat a Szegedi Fürdők Kft. M. B. t MINŐSÉGI ÁRAM Telefontársaságból már kettő, áramszolgáltatóból még csak egy állított standot a Szeged Expón. Az árampiac is átalakul és többszereplőssé válik, a régió cége, a Démász készül a versenyre. A konkurens vállalatokat meg­előzve szerezte meg a Démász integrált vállalatirányítási rendszerének nemzetközi tanúsítását. Ezeknek ünnepélyes átadására tegnap került sor. A minőségirányítási, a környezet védelmét szolgáló rendszer, valamint a munkahelyi egészségvédelmi és biztonság irányítási rendszert folyamato­san építette ki a cég. Az energiafogyasztók díját pedig ötödik alkalommal kapta meg a Démász. KÖRKÉP ALGYÓ. Pénteken este nyolctól tizenegy óráig tinibuli lesz. A faluház előterében várják az érdeklődő fiatalokat. A zenét DJ At. Kovy biztosítja. DOMASZÉK. Már régóta szükség lett volna a települcsen sportpályára - idén valóra válhat az ott lakók álma. A sportpálya építésére pályázatot nyújtottak be, s nyertek 3 millió forintot a kivitelezésre. Útépítés is folyamatban van, amit részben önkormányzati, részben pályázati pénzekből finanszíroznak. Az átadás várható ideje augusztus, szeptember. MÓRAHALOM. Hét napja tart a mórahalmi homokháti sokadalom, még vasárnapig színes programokkal várják az érdeklődőket. A rendezvénysorozatban ma mezőgazdasági szakmai napot tartanak. Az Aranyszöm rendezvenyházban 10 órától szakmai előadásokat és bemutatókat tekinthetnek meg az érdeklődök. Este hat órától a szegcdi, zákányszéki, sándorfalvi, horgosi, temerini citerazenekarok bemutatója lesz, s ekkor veszi kezdetét a sörfesztivál is. RÖSZKE. Sok szülőnek gondot okoz, hogy munka közben ne hagyja a gyermekét felügyelet nélkül, ennek elkerülésére a családsegítő szolgálatnál játszóház működik a héten: reggel nyolc órától mehetnek a gyerekek és akár hat óráig is maradhatnak. A játszóház kihasználtsága nagy, hiszen 20-30 aprósággal foglalkoznak egy nap. ROZSA. Szerdán kezdődött és szombatig tart az Ausztriában megrendezett nemzetközi ifjúsági tűzoltóvcrseny, ahol a település csapata is részt vesz. Ok képviselték Csongrád megyét a Székesfehérváron tartott ifjúsági tűzoltó versenyen az elmúlt hét végén. SZEGED. Németh András sebészorvos, egyetemi tanár, író és amatőrfilm-operatőr születésének 80. évfordulóján, szombaton délelőtt fél 10 órakor, a szegcdi sebészeti klinika falán elhelyezett emléktáblánál tartanak megemlékezést az elhunyt egykori iskolatársai, barátai és kollégái. Az eseményre szeretettel várják Németh András tisztelőit. TISZASZIGET. Holnaptól kezdődik cs egész hét végén tart a focikupa, ahol a gyerekek, a felnőttek és az öregfiúk is kipróbálhatják magukat. Az öregfiúk szombaton délután, a gyerekek vasárnap délelőtt rúghatják a bőrt, a felnőttek mindhárom napon. Vasárnap este hét órakor lesz az eredményhirdetés. A rendezvény ideje alatt büfé és sörsátor működik. ZSOMBÓ. Holnap délután egy órakor a dél-alföldi őszibarack termesztők térségi hűtőházát avatja Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Az új, 1300 négyzetméteres hűtőház a legkorszerűbb válogató gépsorral osztályozza a termést és naponta akár 50 tonna gyümölcsöt is fel tud dolgozni. SZEGED. Ma lesz a blokád. Részben tévesen jelent meg lapunk szerdai számában a szegedi Jakab Lajos utcában tervezett lakossági demonstráció időpontja. A Gyöngytyúk utca és Pacsirta utca közötti szakaszt, az új forgalmi rend miatt kialakult közlekedési káosz elleni tiltakozásul ma délután 4 és 7 óra között zárják le az ott lakók. A közeljövőben folytatják a fásítást, és fölszerelnek egy ivókutat is Uj játszótér Dorozsmán A helyi kismamaklub tagjainak segítségével ren­dezték be Kiskundorozsma új játszóterét - tájékoz­tatott Fábián József, a terület önkormányzati kép­viselője. A kismamák korábban is kivitték gyerme­keiket a füves Maróthy térre, amelynek parkosítá­sát már tavaly ősszel elkezdték, s fákat ültettek az üres területre. Az anyukák egyetértésével válasz­tották ki a játékokat: a hintákat, fából készült kis­mozdonyt, rugós ülőkéket; a homokozót már ko­rábban kialakították. A játszóteret szerda délelőtt adták át a gyerekeknek. A közeljövőben folytatják a fásítást, és fölsze­relnek egy ivókutat is. A képviselő azt szeretné, ha ismét életre keltenék a terület régi funkció­ját: a Maróthy tér valamikor baráti társaságok találkozóhelye volt, az összejövetelek alkalmá­val tüzet raktak, főztek és focimeccseket rendez­tek itt. Biztonságosabb hinta a puha honiokágy felett Fotó: Karnok Csaba Milo anyja nevében kéreget egy csaló Milo nevében kéreget adomá­nyokat egy szélhámos Szegeden. A csaló azt állítja, a Való Világ 3 győztesének beteg édesanyját támogatja, aki pénzt ad neki. Szegedi lakásokba kopogtat be egy fiatal fiú, azt állítva, hogy Deszkről érkezett és a Való Világ 3 győztese, Milo súlyosan beteg édesanyjának gyűjt pénzt. Állítá­sának a néptáncos villalakóról készített színes kiadvánnyal ad nagyobb nyomatékot. A fiú min­den bizonnyal csaló, hiszen a Gyukin család semmiféle gyűj­tésről nem tud. Milo úgy fogalmazott: soha nem kérte, és nem is fogja kérni, hogy nekik bárki segítsen, hiszen mindig megoldották a problémá­ikat. Ugyanakkor felháborítónak és szemétségnek nevezte, hogy valaki édesanyja betegségéből akar hasznot húzni. Egyúttal kérte: ne adjon senki pénzt en­nek a házalónak, hiszen az bizto­san nem hozzájuk kerül. Milo édesanyja, Gyukinné Faragó Aranka egyébként mc^ mindig kórházban fekszik. Újságokat nem olvas, tőlünk tudta meg azt is, hogy valaki az ő nevében kére­get Szegeden. Ez volt egyébként az első eset, hogy Milo ismertségéből valaki más akar hasznot húzni. A desz­ki fiú reméli, hogy egyúttal az utolsó is. Adománykérő levelek viszont a játék vége óta folyama­tosan érkeznek a családhoz. Eze­ket Milo elolvassa, ám pénzt senkinek nem küld. Mint mond­ta, attól, hogy nyert, még nem ad .magánszemélyeknek belőle, mindenkin úgysem tudna segíte­ni. Jótékony felajánlásra azon­ban jut majd abból a havi egymil­lió forintból. TÍMÁR KRISZTA Masszírozógép, ingyenfagyi, ipari járdarács Szeged Expó vasárnapig Az Invitel standja a vásárvárosban Fotó: Karnok Csaba A többség elvégezte az ingyenes angoltanfolyamot Ősszel már középfok, városi támogatással Befejeződött az ingyenes váro­si angoltanfolyam. Az alapfo­kú kurzus résztvevői továbbta­nulhatnak: a város átvállalja az ősszel induló új képzés költségének felét. A nagy ér­deklődésre való tekintettel is­mét lesz ingyenes alapfokú tanfolyam is. MUNKATÁRSUNKTÓL - It's me! Thank you! - hangzott fel a padsorok közül a Kőrösy Jó­zsef szakközépiskolában, amikor Botka László polgármester név­sorolvasást tartott, és a tegnapi utolsó órán átadta egyik tanuló­csoport tagjainak az oklevelet, amely igazolja a városi ingyenes nyelvtanfolyam elvégzését. En­nél többet egyelőre nem mond­tak angolul a tanulók, akik kö­zött fiatal emberek és nagyma­mák is . ültek, de - ha kissé bi­zonytalanul is - bólogattak, ami­kor alpolgármester angolul kö­szöntötte őket, és gratulált a tan­folyam elvégzéséhez. - Mi még ilyen folyamatosan nem tudunk beszélni, de nagy­szerű a tanárnőnk, és már egé­szen sok mindent megértettünk belőle - mondta az oklevélosztás után Hegedűs Istvánné. Ugyan „éles helyzetben" még nem tesz­telte az eddig megszerzett nyelv­tudását, ám saját bevallása sze­rint az utcán járva mindig elol­vassa, és többnyire meg is érti az angol nyelvű feliratokat, és a té­véijén, rádióban is elcsíp olykor egy-egy szövegrészletet, amelyet magyarra tud fordítani. Zombori Judit sem adott még útbaigazítást angolul, de min­denképpen hasznosnak ítéli a tanfolyamot, olyannyira, hogy ősszel ismét iskolapadba ül. A városi ingyenes nyelvtanfo­lyamra egyébként 1700-an je­lentkeztek, és 1200-an el is vé­gezték az alapfokú kurzust. A si­keren felbuzdulva az önkor­mányzat ősszel ismét elindítja az alapfokú tanfolyamot, sőt maga­sabb szintű képzést is támogat. Az alapfokú tanfolyam résztve­vői ugyanis ősszel folytathatják a nyelvórákat a szegedi egyetem idegen nyelvi tanszékének okta­tóival. A csoportos képzés költ­ségeinek felét az önkormányzat magára vállalja. Szenvedély, humor, zene a Ságváriban Az Anconai szerelmesek az or­szág több színházában is nagy si­kerrel megy, ezért választottuk ezt a kedves és vidám darabot ­mondta a tegnapi sajtótájékozta­tón Perjési Hilda, a darab produ­cere. Az előadást a Nyári esték a Fürdőudvarban című program­sorozatban tűzték műsorra, ám a Fürdőudvar átadásának csúszása miatt a Ságvári udvarán, július 16-tól játsszák. - Hetvenes évekbeli olasz slá­gerek köré épül a történet, ami szövevényes, mégsem bonyolult. Váratlan fordulatok, szerelem, féltékenység, félreértések és helyzetkomikumok: ezek a meg­határozó elemei - mutatta be a darabot az előadás rendezője, Megyeri Zoltán. Hozzátette, nem befolyásolta őket a munká­ban a játszóhely megváltoztatá­sa. A Ságvári udvar valamivel na­gyobb, több nézőt befogad, és könnyebben befér a nyíregyházi színháztól vásárolt díszlet. Ugyanonnan származnak egyéb­ként a darab zenei alapjai is. Az előadást ősztől a kőszínházban ís megtekinthetik az érdeklődők. B.F. Zombori Judit és Hegedűs Istvánné ősszel folytatja Fotó: Miskolczi Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom