Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-26 / 148. szám

18 SZIESZTA 2004. június 26., szombat Sétálj Londonban, akár egy angol úr! Utcán pisilő férfiak és nők, hétvégére bezáró metróvonalak, bombakereső detektorok a látványosságok kapujában, téli hidegben napozó emberek, és tízezrek, akik naponta szeretnék megnézni az őrségváltást a Buckingham-palota előtt. London tiszta, rendezett, átgondoltan átgondolatian és felfedezésre csábító. Ráadásul, ha valaki komolyan gondolja, kis spórolás után már el is juthat Anglia fővárosába egy-két napra. Persze az első órákban partra vetett kelet-európai halnak érzi magát. De rá se fütty! Megszokható a jó! A lényeg, hogy próbáljon úgy sétálni, mint egy londoni. Higgyen benne, világpolgár. London az a város, ahol nincs lehetetlen... Végre láttam egy rendes homoszexuális párt. Két fiú egymásba karolva sétált a Green Park Buckingham-palota felé vezető ösvényén. Másik ezer emberrel együtt. De senki még csak meg sem fordult utánuk. Mint ahogyan az is természetes „in London", hogy rózsaszín tüllszoknyához vasbetétes bakancsot hordanak a lányok, hogy az öltönyös úriemberek zacskóból ebédelnek, hogy a Westminster apátság és a parlament melletti téren halomba rakva várják a tüntetők plakátjai („Bush a világ legnagyobb terroristája" - hirdeti a szöveg), hogy felemeljék őket az ebédszünet után. Ez Anglia, a demokrácia hazája. És még akkor is az, ha valaki mellettem a sétáló tömegben megjegyzi, ilyen nagy rendőrautókat, ilyen nagy vasráccsal a szélvédőjükön még sehol nem látott. Apropó, rendőrök. Egyik ugye tányérsapkában, míg a másik süvegben látható. S hogy miért van ez így? Ki merné mondjuk megkérdezni? Londonban bárki. Meg is teszik, és a rend őrei hosszan magyarázzák az utcai felügyelők és a beavatkozó, no meg a közlekedési rendőr közötti különbséget. Érthetetíen az egész. Ilyenkor a legjobb egy sör. Barátságosak, de nem hülyék Vagyis mindig legjobb egy sör. London hétezer kocsmája a déli szünettől eltekintve egészen éjjel tizenegyig várja a kuncsaftokat, akiknek a pultnál kell fizetni mindig, és borravalót adni egyáltalán nem üdomos. (A vendéglőkben viszont szinte kötelező a 15 százalékos jatt.) Ajánlom minHárom közkedvelt dolog: egy parlamenti óratorony, a Big Ben és két bobby, vagyis rendőr, akik ma már nem így néznek ki, mert a golyóálló mellény nem fért el a zakójuk alatt denkinek az Ádám és Éva nevű pubot, karnyújtásnyira a Westminster apátságtól, negyedúton a Buckingham-palota felé. Johanna Pál ugyanis magyar tulajként szolgálja fel a fish and chipset (hal és krumpli). Aki turistaként belép, attól mindig megkérdezi, honnan jött. („Where are you from?") Ha azt hallja, „Hungary", fülig szalad a szája, és boldogan hajtogatja (persze csak angolul): „Én is az vagyok!" Nagyapja a múlt század elején vándorolt ki Kanadába. Johanna onnan vissza Angliába, de már régen nem beMIBE KERÜL? széli családjában senki a régi haza nyelvét. Sebaj, az öröm nagy, meg is hív bennünket egy igazi angol pudingra. Valóban csoda jó, egészen más, mint az itthoni porból gyártott semmi. A meghívás egyetlen hibája, hogy jó angol szokás szerint ezt is nekünk kell kifizetni. Az angolok nagyon barátságosak, segítőkészek, de nem hülyék. Mindent a turistáért Ez abból is látszik, ahogyan a turisták számára lakhatóvá, bejárhatóvá, jó pénzért élvezhetővé tették fővárosukat. A legjobb példája ennek a városnéző buszok hálózata. Minden jelentős helyet be lehet velük járni. Bárhol leszállhat a kedves utas, nézelődhet, fotózhat, kocsmázhat, majd a következő járattal utazhat tovább. Ha szerencséje van, esőmentes napon a dupla fedelű busz tetejéről csodálhatja meg a Temze-parti várost. Onnan nézve pedig egészen más áthaladni a Tower bridge nagy kapui alatt. De a turistáknak szánt kedvességként említhetnénk az európai, amerikai utazóknak szóló, aszfaltra festett szöveget: minden utcakereszteződésben ott virít a járda tövében az úttesten a felirat: Fordulj jobbra! (Turn right!) Onnan jön a veszedelem, mert ez egy balkezes ország. Igaz, a metrón, mind a tizenkilenc!!) vonalon a mozgólépcsőn lefelé és felfelé is jobbra tartás van. A bal oldalon rohannak azok, akiknek halaszthatatlan dolguk van. És ha úgy sétálsz, mint egy londoni, Turisták, vigyázat! A Westminster apátságot hétköznap az istentiszteletek miatt délután öttől bezárják akkor a metrólépcsőn bizony beállsz a sorba, és a pénztáraknál is beállsz a sorba, és a viaszbábuknál és a királyi koronázási ékszereknél is beállsz a sorba. Mert ha nem, olyan pillantással mérnek végig, hogy úgy érzed, inkább Albánia fővárosába kellett volna látogatnod. Az angolok már csak ilyen furcsa jó hatással vannak az emberre. Gyorsan meg lehet tanulni együtt élni, még ha nekünk, barbár keletieknek ez néha kicsit furcsa is. Legalább annyira furcsa, mint az alig 16 fokos kánikulában a Green Parkba vagy a Hyde Parkba rohanók százai, akik kombinéra, nadrágra és pólóra vetkőzve eszeveszett napozásba kezdenek, vagy a fűre telepedve, vagy az alig egy fontért órákra bérelhető nyugágyakba kuporodva. A szigetországban fűre lépni kifejezetten szabad. Sőt kötelező. Főleg a banknegyedben, ahol a világ egyik legfurcsább tojása, a közel ötvenemeletnyi Erotikus Uborka névvel illetett irodaház is áll. A délidejű löncsöt sok üzletember költi el parkokban, padra, fűre telepedve, de gondolom, leginkább az esti sörözésre és a főétkezésnek számító vacsorára várva. A királyi ágyék éke London lüktet és nincs szabadidő. Kivéve talán a hétvégéken az üzleti negyedeket. Magyar szót szinte mindenütt hallani, a négy-öt fontos jegyért igénybe vehető városnéző hajókon éppen ügy, mint a Tower királyi ékszereket bemutató termeiben, vagy ott, ahol a nagy uralkodók páncéljait lehet megnézni. Apropó, páncél! Sok páncélt ugyan még nem láttam életemben, de olyan megdöbbentőt, mint amilyet VIII. Henrik viselt, s melyet ki is állítanak egy nagy vitrinben, még soha. Az egyébként nagy, de arányos védöltözet egyetlen helyen tér el az összes többitől. A királyi ágyékból ügyes mesterek egy fél kályhacsőnyi kidudorodást emeltek ki. Talán így is hangsúlyozva az eszköz viselőjének képességeit. A turisták ezen páncél előtt fotóztatják magukat leginkább. Nem tudom, önök szerint miért? Az is rejtély, hogy hány fotó készül egyáltalán Londonban egy turistáról. Ha hinni lehet a szóbeszédnek, akkor egy háromnapos út során a biztonsági kamerák jóvoltából, amelyek ott vannak mindenütt, legalább ezer. Mert a biztonság mindenekelőtt. Elhagyott csomagot sehol nem találni, mert külön táblák figyelmeztetnek mindenkit arra, hogy figyeljen ezekre, hívja fel rájuk a hatóság figyelmét. Szeméttel sem lehet találkozni, köszönhetően annak a sok ezer embernek, aki kis fogópálcikával rója az utakat, hogy azonnal összeszedje az eldobott apróságokat. Színház a világ Londont nem csupán látni kell, de élni is. Kocsmázni, ebédelni, múzeumait megnézni, és ki nem hagyni a híres színházak egyikét. A város színházai szinte megszámlálhatatlan musicalt játszanak. A Sohótól kezdve a Covent Garden környékéig teátrum teátrum hátán. Az előadás előtt általában még a legfelkapottabb darabra, a musicalre is lehet jegyet kapni. Ára 15-25 font lehet, bár a legdrágábbak akár 60 fontot is érhetnek. A színházak előcsarnoka kicsike, a nézőtér annál nagyobb. Régi jó angol szokás szerint a nézőtéren a székek alatt tartják a kabátokat és a jegyszedők a szünetben kis tálcát kötnek maguk elé, onnan árulják a helyükről el sem mozduló közönségnek a chipset, fagylaltot, mogyorót. Áz eszegetés természetesen az előadás alatt is folytatódik. A londoniak nemcsak tisztelik a kultúrát, de élnek is benne. Tudják, mint minden a világon, az is értük van, s nem fordítva. Aki a színházat szereti, ki ne hagyja a Globe pontos mását és a hozzá tartozó múzeumot. Ebben a színházban forgatták a Szerelmes Shakespeare című film egyes jeleneteit. Életre szóló élmény, főleg, ha egy eredeti William-darabot is játszanak a nyitott nézőtéren. A belépő a nézegetéshez napközben nincs tíz font, a színházjegyek pedig egy igazi nagyelőadásra 20-30 font körül mozognak. Sőt mivel a színház egy taxisofőr ötletéből született, és csak adományokból épült fel, bárki lehet okleveles adományozó egy-két fontért. Shakespeare-t támogatni azért nem csekély dolog! FÁBIÁN GYÖRGY Nézzük a tényeket: egy fapados társaság repülőjével oda-vissza, repülőtéri illetékkel együtt 30 ezer forint az út. A Londontól negyven-ötven kilométerre lévő repülőterekről (nem kell aggódni, ezek is tele vannak Duty Free shopokkal) 12 fontért bevisz a központba a gyorsvasút. Busszal olcsóbb, de kétszer annyi Időt vesz Igénybe. Anglia fővárosában egy kétfős szállodai szobát, a cityben, mondjuk a Nemzeti Múzeum mellett, már 65-70 fontért lehet találni egy éjszakára. A közlekedésben a metró és a buszok is szívesen állnak a turista rendelkezésére. A központi körzetben, amit a metrótérképeken l-essel jelölnek, 2 font egy utazás, napijeggyel még olcsóbb, a buszok is kedvezőbb áron futnak. Turistának érdemes befizetni a City Sightseeing buszokra 15 fontért. Ezek a járatok minden fontos helyre elviszik, ott le lehet szállni, meg lehet nézni a nevezetességet, majd egy következő járattal továbbmenni. Egy olasz vendéglőben elköltött vacsora is kijön 12 fontból fejenként, ha nem Isznak bort hozzá. A szendvicsbárok tömegében pedig 2-4 fontért már lehet harapnivalót kapni. A népszerű pubokban a sör fél pintje egy font körül van, a fish and chips (hal és krumpli) már hat fontért ehető. És ne hagyja ki senki a fenséges, a hazaihoz nem Is hasonlító csokipudingot háromért! Kényelmes divatcipő 15 fontért vásárolható a belvárosban is sok helyen fellelhető szakboltokban. A férfiak egy jó öltönyért akcióban elég, ha 30-40 fontot szurkolnak le. A múzeumok közül a Tate Galery, a Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Galéria Ingyenesen megtekinthető. Madame Tussaud-hoz a jegyirodákban vagy a szállodákban megváltott jeggyel 13 fontért lehet bejutni a felnőtteknek, a helyszínen már ugyanezért 20 fontot kell fizetni. A Tower és a London Eye, a gigászi óriáskerék 12 fontba kerül. Egy font mostanában 380 forint körül kapható. Na most lehet számolni. Gyűjtögetni egy kicsit és elutazni, mert Anglia fővárosát legalább egyszer látni kell - vagy még inkább érdemes!