Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-24 / 146. szám
24 • M 0 Z A I K • CSÜTÖRTÖK, 2004. JÚNIUS 24. Egy kisfiú BAKOSANDRAS Ötéves kisfiú áll a kerek műanyag asztalnál, huncutul mosolyog, ujjait lassan húzza végig a mellette ülő nő csupasz karján, a csuklótól egész a könyökhajlatig. A nő - anyja barátnője - végül hangosan fölkacag, a gyerek balján ülő másik barátnő is, pont ugyanúgy, pedig az ö karjához nem is ért hozzá senki. A kerthelyiségben ülő férfiak ültő helyükben megfordulnák, így néznek, míg el nem zsibbad a nyakuk, a kisfiú pedig azt hiszi, hogy ezek a nénik nyilván valami viccen nevettek, hiszen jó ez a cirógatás, ő is tudja, de azért ekkorát nem nevethet rajta egy felnőtt. A kisfiú anyja azt magyarázza, mindent megtesz azért, hogy a fia intelligens, érző lélek legyen fölnőtt korában. És nagy gondot fordít a tisztálkodásra, mindig vesz testápolót, meg mindent•, ezt még akkor megfogadta, amikor az a rohadék itthagyta őket. A rohadék szóra a kisfiú kíváncsian felkapja a fejét, mosolyog, aztán megfordul, az egyik barátnő széke mögé áll. és megpróbálja külön választani a szőke, a barna és a ciklámen tincseket. Anyja közben azt meséli, hogyan ment oda nemrég ahhoz a lakáshoz, ahol azok laknak, mármint a rohadék és a nője, milyen alávaló módon beszélt vele a nő, és tulajdonképp micsoda mocsokság, hogy az a gyáva féreg ki se dugta a képét, csak odabentről mantyogott valamit, hogy most nincs kedve beszélgetni. De hát ilyenkor nem tágíthat az ember lánya, elvégre egy gyerek jövőjéről van szó. Másrészt, az ő kisfia például nem iszik buborékosat, legalábbis, amikor ővele van, csak rostos üdítőt, mert neki elvei vannak, amelyekhez tűzön-vízen át ragaszkodik. A barátnők, mintha egyszerre szólalt volna meg a fejükben a vekker, felkelnek, és elköszönnek. A szétválogatott hajú azt mondja az anyának: jó volt veletek. Akkor az anya bemegy a pulthoz, kihoz egy korsó sört magának, és egy pohár narancslevet a fiúnak. és te, aki csak olvasni szerettél volna egy pohár sör mellett, bár nerri nézed őket, a könyvet sem tudod olvasni. Ennyire érdekel egy ismeretlen kisfiú jövője. A gyerek fölmászik az egyik székre. Most pedig mondd meg, hogy te hogy látod ezt az egészet, mint kisgyerek, mondja az anya, és megfontoltan törölgeti a párát a poharáról. A kisfiú azonban nem szólal meg. és jól számít, mert anyja némi hallgatás után eldöntendő kérdéseket tesz fel neki, amelyekre elég bólintani, vagy fejet csóválni. Szerinted szeretlek én téged; mit gondolsz, apád szeret még téged, emlékszik még rád. akar egyáltalán emlékezni rád; szereted ezt a várost, szeretnél elmenni innen, örökre, érted mi az, örökre ? A kisfiú álla a mellének nyomódik, amikor színpadiasan bólogat, máskor lassan, széles mozdulattal csóválja a fejét. Most ugye csak azért vagy ilyen jó, mert a kedvemben akarsz járni?A kisfiú elgondolkodik, szemlátomást azon, hogy no, vajon most milyen válasszal járhatna az anyja kedvében. Németh György karikatúrája LAPHIANYOS UTLEVEL A röszkei határátkelőhelynél egy bolgár állampolgárt visszairányítottak Szerbia-Montenegróba, mert közokirat-hamisítást követett el. Ugyanis a férfi útlevéléből hiányzott a hetedik és a nyolcadik oldal. A bolgár maga tépte ki a két lapot, nyilvánvalóan azok tartalma miatt. DRÁGA KÖNNYÍTÉS ^gy holland rendszámú személyautó állt meg az E75-ös főúton a szatmyazi körforgalom közelében. A szerb-montenegrói utasok könnyíteni akartak magukon. Míg a két férfi, illetve egy hölgy egy-egy bokrot keresett magának, addig ismeretlenek a nyitva hagyott kocsiból elemeitek két táskát. Az egyikben csak szennyes ruha volt, de a másikban lévő pénztárcában közel 150 euró is lapult. TÖRÖKÖT FOGOTT Egy török állampolgárt fogott el határőrség járőre az E75-ös fő út közelében. A férfi nem rendelkezett magyarországi jogszerű tartózkodást igazoló okmánnyal, ezért előállították. Meghallgatása során elmondta, hogy lakhelyéről busszal utazott Isztambulig. Majd egy gyakorlott embercsempész segítségével, teherautóval Bulgárián keresztül Szerbia-Montenegróig jött, ahol kiszállította őt a sofőr. Hét-nyolc órányi gyaloglás után ért magyar területre. A törököt kiutasították hazánkból. A11. és 12. feleséggel is elmarad a csúcstól MBABANE (MTI/AFP) Tizenegyre emelkedett a 36 éves Mswati III szváziföldi király feleségeinek száma a múlt héten, amikor a menyasszony édesanyjának szokatlan tiltakozását lecsendesítve végre elvette a húszéves Zenát. Az AFP értesülése szerint a lagzira múlt szerdán került sor Ludzidziniben, a több mint 17 ezer négyzetkilométer területű ország fővárosa, Mbabane közelében lévő uralkodói székhelyen. III. Mswati azonban hamarosan tucatnyira egészítheti ki feleségeinek számát, mert a király környezetéből származó értesülés szerint máris eljegyezte a sorban következőt. Az esküvőre végül azért kerülhetett sor, mert Zena anyja visszavonta bírósági keresetét, lánya ugyanis, mint közölték, meggyőzte arról, hogy szabad akaratából cselekedett. III. Mswati azonban 11., sőt jövendő 12. feleségével sem dönt rekordot az országban, mivel apját, II. Sobhuzát mintegy hetven asszonya (a pontos számot senki sem tudja) gyászolta, amikor 1982-ben elhunyt. Mentő biztonsági öv WELLINGTON (MTI/AP) A bekapcsolt biztonsági övnek köszönhetően karcolás nélkül úszott meg egy frontális ütközést Martin Johnson, a világbajnok angol rögbiválogatott csapatkapitánya Új-Zélandon. A kiválóság családjával utazott, amikor az esős időben egy másik autóval karambolozott. A két jármű alaposan összetört, de a csodával határos módon senki sem szenvedett súlyos sérülést. - A biztonsági öv mentett meg. Szerencsére mindig bekapcsolom, így elmaradt a tragédia - jegyezte meg Johnson. Harmincéves késés CARDIFF (MTI/AFP) Walesben kis híján harmincesztendős késéssel kézbesített a posta egy levelezőlapot. A címzett, Garran Griffiths először nem hitt a szemének, amikor a hét végén levélszekrényében megtalálta a hét pennys bélyeggel ellátott lapot. Miután azonban a 69 éves férfi feltette olvasó szemüvegét, világosan kivehette a feladáskor rányomott postai bélyegző dátumát: 1975. augusztus 29. A levelezőlaphoz mellékelték a posta portófizetési meghagyását is, amelyet Griffiths azóta elhunyt anyósának címeztek. Egy postai szóvivő szerint utólagos fizetés „nem jöhet szóba" nyugtatta meg a címzettet. ISTEN ELTESSE! IVAN Iván lehet a Jovanosból keletkezett Ivanos rövidülése, vagy az orosz Iván átvétele. Mindkét esetben a név a Jánosból ered, amelynek jelentése: Isten kegyelme, vagy Isten kegyelmes. A névnap adta a hónap nevét, mert júniust Szent Iván havának hívták, vagy nyárelőnek. A nap éjszakájához sok népi hiedelem kötődik szerte a világon, az északi országokban is a tűzgyújtással, az azon átugrással kapcsolatos ünnep, amelyhez varázserő fűződik. Az ugrás véd a betegségektől, termékenységet segít elő, ahogy Shakespeare Szentivánéji álom című színművében megírta, tündérek varázsolnak, hol jót, hol rosszat. Egyéb névnap: János, Levente. A NAP VICCE - Ki volt az, aki az anyósomnak fogkrém helyett egy tubus pillanatragasztót nyomott a markába? - kérdezi finoman egy úriember a boltban. - Én voltam, nagyon sajnálom, tévedés történt - vallja be az egyik segéd. - Köszönöm, fiam, itt egy ezres! Járj a végére! VÍZSZINTES: 1. Darvas József (+1973) író, újságíró gondolatának első része. 10. Hideg évszak. 11. Kilátástalan küzdelmet nem folytat. 12. A pincébe. 13. Svéd város. 15. Könnyűfém rövid neve. 16. Páratlanul ráható! 17. Különbséget tesz. 20. Forrasztófém. 21. Francia író (Jean-Paul). 22. Boleslaw Prus regénye. 25. A magyarságba olvadt nép tagja. 26. A ... koldusdiák; Mikszáth ifjúsági regénye. 27. Reagan, amerikai elnök keresztneve. 30. Belső, angolul (=INSIDE). 34. Akadály szélei! 35. Egészséges Innivaló. 39. Atlétikai. röv. 40. Parti vége! 41. Sínylődik. 42. Dél-afrikai járművek jelzése. 43. Védőszérumot bead. 45. Mesterséges nyelv. 46. Fejveszett rémület. FÜGGŐLEGES: 2. Ilyen nyelv az arab Is. 3. A héber „a" betű. 4. Plafon közepe! 5. Teddy...; szőrmeszerű kelme. 6. Szakmai fogásokat figyel, megjegyez. 7. Valamely terület állatvilága. 8. Becézett angol férfinév. 9. Veszély, akadály megszűnik. 10. Az idézet másik része. 14. Előny, névelővel. 16. Gyér. 18. Spanyol exkirályné. 19. Króm jele. 23. Optika. 24. Pecsenyehús kellő mértékben hevül. 28. Egykori francia terrorszervezet. 29. Kezd az üzlet. 31. Lima centruma! 32. Ágyúhang. 33.... John; angol zenész, énekes. 36. Becézett Cecília. 37. A tea alkaloidja. 38. Andrea, becézve. 43. Bánya eleje! 44. Némán tép! 'c 2 3 K 4 5 6 7 5 J 9 to • • ff 13 r • • 17 15 19 N| 20 • 21 22 23 24 ««JJ * 26 27 25 29 30 31 32 33 34 1 35 36 37 35 39 • ff 40 • 1 42 • • 4 F 46 Napsütés, zápor, zivatar Wszftette Északnyugat felől gyenge hidegfront érte el országunkat. Hatására a napsütés mellett záporokra, zivatarokra is számíthatunk szélerősödéssel. Szeged cCi> 2»° Mórahalom 28° Hódmezővásárhely 28° Mindszent 28° Szentes 28° Békéscsaba 29° Makó 28° Szolnok 27° Csongrád 27° Kecskemét 27° Kistelek 27° Orosháza S 27° További kilátások A következő napok időjárását eleinte hidegfront határozza meg, ezért gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé válható eső, zápor, zivatar. Vasárnap elhagyja térségünket a hidegfront, egyre több lesz a napsütés, és erősödik a felmelegedés. Max:29° Min:ir Zivatar Szombat i'm1' Max:21 Mn:lS° Esős Vasárnap Hétfő O Max:25 Mtn:13 Változó Max:28° Mtn:12* Napos Vízállás A Tisza Szegednél 146 cin (hőfoka 22,6 C°), Csongrádnál -3 cm, Mindszentnél 72 cm. A Maros Makónál .3 cm. A Nap kel: 4.48, nyugszik: 20.45, Hold kel: 10.08, nyugszik: 23.38 A kerek pocakosok NÁPOLY, WASHINGTON (MTI/AFP) Az erekeióproblémákkal küzdő túlsúlyos férfiak szexuális élete javul, ha tornáznak és fogynak. „A diétával és különösen a testedzéssel járó életmódváltozás javítja a merevedési képességet, sőt kísérletünkben az ilyen gondokkal küzdő férfiak harmadánál a kezelés után visszaállt a normális működés" - közli tanulmányában a nápolyi egyetem orvoscsoportja. A Journal of the American Medical Association című lap által ismertetett vizsgálatban 110 túlsúlyos és erekciós nehézségekkel küzdő férfi vett részt, 35 és 55 év közöttiek, egyi-' kük sem cukorbeteg, magas vérnyomású vagy magas vérzsíros. A megfigyelés 2000 októberétől 2003 októberéig tartott. A résztvevők közül 55-nek legalább 10 százalékot kellett leadnia a súlyából. Két év múlva mindannyian érzékelték szexuális életük javulását. Villámcsapás a padlón RADZYN P0DLASKI (MTI/AFP) Egyetlen villámcsapás következtében 21 tehenéből legalább tizenkilencet veszített el egy parasztasszony a lengyelországi Radzyn Podlaskiban. Teresa Pioro elmondta, hogy kora reggel fedezte fel a vihar okozta súlyos kárt. Mivel a vihar idején megszűnt az áramszolgáltatás, az asszony az istállóba sietett, hogy utána nézzen a két vemhes tehenének. Ekkor tapasztalta megdöbbenéssel, hogy 19 tehene elpusztult, további kettő pedig súlyos áramütést szenvedett a villámcsapástól. Az egyiket talán még meg lehet menteni. A tehenek egymás mellett aludtak az istálló betonpadlóján amely feltehetően vezetőként szolgált a villámnak. Az asszony 21 ezer euróra becsülte a kárát. SZERDAI rejtvényünk helyes megfejtései AéMMüK/tóf c'!!em' v'lág Klímaberendezések a hazai márkaképviselettől: • garantáltan alacsony zajszint • kimagasló légtisztítás • 1 év ingyenes karbantartás • gyors beüzemelés - akár 72 óra alatt • kamatmentes részletfizetési lehetőség FŐSZER-ELEKTROPROFIL KFT. 6723 Szeged, Római krt. 23. Tel.: (62) 421 533 Fax: (62) 421 637