Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-21 / 143. szám

4 "AKTUÁLIS* HÉTFŐ, 2004. JÚNIUS 21. KORKÉP ALGYÖ. A faluház és szabadidőközpontban ma reggel nyolc órakor nyílik meg a Süli András művészeti tábor. Az Algyői Művészkör tagjai és neves képzőművészek segítségével ismerkedhetnek meg a táborosok többek között a szövés, a nemezelés, illetve a népi gyermekjátékok készítésével is. Délután öt órától pedig védnöki tanácsülés kezdődik a faluházban. CSENGELE. Nemrégen látott napvilágot a Csengele Krónikája című könyv Molnár Mihály szerkesztésében. A kötet alapjául szolgált, hogy a helyi újságban, a Csengelei Krónikában 1992 óta jelennek meg helytörténeti írások. Ezt egészítették ki a levéltári kutatások során előkerült csengclei anyagokkal. Nemcsak helyiek, hanem más községekben élők is segítettek a kiadvány létrejöttében, illetve az írások összegyűjtésében. A szerző jövőre, a pünkösdi falunapokra szeretné megjelentetni újabb kötetét, a Csengele Lexikont. FORRÁSKÚT. Mozielőadásra várják az érdeklődőket ma este nyolc órától a művelődési házban. A közönség az Apósok akcióban című feliratos amerikai filmvígjátékot nézheti meg. KISTELEK. Egyre több sikert érnek el a város alapfokú művészeti iskolájának növendékei. Ráadásul az érdeklődés is igen nagy a különféle tanszakok hangversenyei, koncertjei iránt. A nemrégiben megrendezett ütőgálakoncerten a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a fellépőket. Az iskola fúvószcnckara is jól szerepelt legutóbbi fellépésén, így jutalmul hamarosan a cseh (óvárosba, Prágába utazhatnak az ifjú zenészek. ÖTTÖMÖS. A hagyományokhoz híven az idén is megrendezi drogprcvenciós táborát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya. Az öttömösi Gyarmati vendégházban mától péntekigaz a huszonnyolc szegcdi középiskolás táborozhat, akik a legjobb eredményt érték el az úgynevezett Cogito Ergo Sum városi vetélkedőn. A csapatversenyben a Krúdy Gyula Szakközépiskola lett az első, második helyen végzett a Fodor József Szakközépiskola, a harmadikon pedig a Deák Ferenc Gimnázium. Az öttömösi tábor célja, hogy ne csak a kábítószer-fogyasztás veszélyeire hívják fel a diákok figyelmét, hanem reális alternatívát mutassanak nekik. Persze a szakmai programokon túl szabadidős, kulturális és sportprogramok is várják a középiskolásokat. Az ünnepélyes tábornyitót ma délelőtt tizenegy órakor tartják. RÚZSA. A Móra Ferenc Művelődési Házban holnap próbákra várják a különféle művészeti csoportok tagjait. Délután két órától az Őszirózsa Asszonykórus, este hat órától pedig a néptánccsoport tagjai gyakorolnak következő fellépésükre. SZEGED. A Szegedi Szabadtéri Játékok programjai miatt szeptember elsejéig megváltozott a Dóm tér körül a forgalmi rend. A tér Tisza felőli oldalán lezárták a járművek elől a Rerrich Béla tér és az Egyetemi Továbbképző Központ közti szakaszát. A Somogyi utca felőli rész pedig zsákutca lett. Az előadások ideje alatt a kerékpárutat sem lehet használni, erre táblák is felhívják a kerekezők figyelmét. Ha nincs előadás, akkor a tér nyugati oldalán kijelölt kerékpárutat használhatják a biciklisek. Szív napja: orgonakoncert és véradás Petőfitelepen A korongozás titkait tanították a gyerekeknek Fotó: Schmidt Andrea Temesi Mária koncertjével kez­dődött, fúvószenével, ünnepi misével folytatódott, foci- és ko­sárlabdameccsekkel zárult a Szív napja programsorozat Pe­tőfitelepcn. MUNKATÁRSUNKTÓL Telt ház előtt adott nagy sikerű jótékonysági koncertet szombat este a petőfitelepi templom orgo­nájának felújításáért Temesi Má­ria. A hangversenyen kísérője Dombiné Kemény Erzsébet volt. Másnap vidám fúvószene ébresz­tette a környékbelieket, térzene fogadta a misére érkezőket. Be­nyik György teológus a templom búcsúján a szeretet erejéről szólt prédikációjában. A szentmise után kézművesek portékáit kínálták a templom melletti néhány sátorban, a gye­rekek pedig a szakmai alapfogá­sokat tanulhatták meg. A helyi díszmadártenyésztő egyesület fura frizurájú baromfijai is nagy sikert arattak, csakúgy, mint az ugrálóvár. Az idősebbek a mise után hazaindultak, de a gyereke­ket a nyalánkságok, a nagyobba­kat lacikonyha is csábította. A Karitász sátránál gyűltek a ruha­neműk, az óvodában a véradókat fogadták. A művelődési házban eközben amatőr művészek kiállítása vár­ta az érdeklődőket. Délután szín­padi műsor és sportmeccsek zár­ták az egész napos telepi progra­mot. Külterületen is vezetékes gáz A Csongrád megyei települések nagy része ki­terjedt tanyavilággal rendelkezik. Míg belterü­leten szinte minden ingatlant bekötöttek a ve­zetékes hálózatba, addig nagyon kevés az a kül­területi porta, ahová eljutott a gáz. A nyolcvanas évek végétől a kilencvenes évek köze­péig már a legkisebb falvakba is eljutott a vezetékes gáz. Legalábbis a községek belterületén szinte min­den olyan ingatlanban lehet már gázzal fűteni, főz­ni, ahol a tulajdonosa is szeretné. Ezzel szemben a külterületeken még igen ritka ez a szolgáltatás. Röszke belterületén 1990 szeptem­berében gyújtották meg először a gázlángot. Akkori áron 84 millió forintba került a beruházás, amit az önkormányzat, illetve a lakosság, valamint a helyi termelőszövetkezet és vállalkozások álltak. A köz­ség külterületén lévő porták többségében azonban mind a mai napig nincs vezetékes gáz. Öttömösön négy alkalommal is szerveztek külte­rületi gázvezetést. Mindössze negyvenöt tanya tu­lajdonosa használta ki a lehetőséget. Nagy részük vegyes tüzelésű kazánt használ, vagyis a gázon kí­vül fával, szénnel is tud fűteni. Csengele külterülete igen kiterjedt. Több mint nyolcszáz tanya tartozik a Bács-Kiskun megye szé­lén lévő községhez. A tanyák töredékébe vezet gáz­vezeték. Főleg azokba, melyek egykori téeszmajo­rok, közút vagy a főgázvezeték közelében vannak. Mórahalmon folyamatosan fejlesztik a gázellá­tást. A Munkácsy, a Bartók Béla és a Béke utcában, valamint a Kissori úton huszonöt ingatlant kötöt­tek be a hálózatba. Ezzel a kétmillió forintos beru­házással biztonságosabb lett az egész város gázellá­tása. Külterületről is egyre többen jelezték az ön­kormányzatnak, hogy vezetékes gázt igényelnének. Ennek megvalósítására Sapard-pályázaton kíván­nak forrást szerezni a mórahalmiak. Jelenleg a kül­területi tanyák tíz százalékában van vezetékes gáz. KORMOS TAMÁS Kistérséget váltott Bordány, Forráskút és Üllés Több támogatást várnak a községek Elsősorban a hasonló adottsá­gok, illetve a várható több ál­lami és uniós pályázat remé­nyében váltott kistérséget há­rom Csongrád megyei község: Bordány, Forráskút és Üllés. Miután hazánk is tagja lett az Európai Uniónak, bebizonyoso­dott, hogy a kisközségek, falvak egyedül sikeresen nem pályáz­hatnak. Ezért kistérségekbe tö­mörültek és közösen adják be pá­lyázatukat különféle támogatá­sok elnyerésére. A Szeged központú kistérség­hez eddig tizenöt település tarto­zott. Azonban közülük három'­Bordány, Forráskút és Üllés - ve­zetősége úgy döntött, hogy kis­térséget vált és a homokhátiba „igazol". - A mórahalmi kistérségi sajá­tosságok jobban megfelelnek ne­künk, mint amilyen a szegedi­ben volt - mondta Balogh Ferenc bordányi polgármester. Különfé­le hatósági ügyek intézésére ed­dig is Mórahalomra jártak a bor­dányiak, és nem a megyeszék­helyre. A váltástól több támoga­tást vár a község. Forráskút első embere, Fodor Imre is a hasonló településszerkezettel, hasonló gazdálkodási módokkal indokol­ta, miért mentek át a mórahal­miba. - A homokháti kistérséget a hátrányos kistérségek közé so­rolták, így több uniós pályázaton vehetünk részt eredményesen ­tette hozzá. Üllés korábban tagja volt mind a két kistérségnek. - Új jogsza­bályok jöttek létre, és csak egy kistérséghez lehet tartozni. Mi a mórahalmit választottuk - nyi­latkozta Nyáriné Tajti Anna pol­gármester. Azért döntött így a képviselő-testület, mert a falusi­as, tanyai életforma, illetve a me­zőgazdasági termelés fejlesztése jobban megvalósítható a homok­háti társulás tagjaként. A váltással 16 ezerről 26 ezerre nőtt a homokháti kistérség lélek­száma. - A társulás elérte az opti­mális lélekszámot, immár uniós szinten is sikeresebben pályázha­tunk - tájékoztatott Nógrádi Zol­tán, a homokháti kistérség elnö­ke, Mórahalom polgármestere. K.T. A daganatos gyerekekért A Danone Kft. júniusban indí­totta el országos támogató kezde­ményezését, a „Tegyünk együtt a gyermekekért" programot: a vál­lalat legalább 28 millió forinttal mintegy kétezer daganatos gyer­mek rehabilitációját támogatja. A pénz egy részét a Szegedi Tudo­mányegyetem Gyermekklinikája kapja osztályainak felújítására. Júniusban minden eladott tejter­mék után a Danone egy forintot ajánl fel a program céljaira. Ha­sonló akciókon a program első két évében 51 millió forint gyűlt össze, amelyet budapesti, mis­kolci, debreceni, szegedi, pécsi, szombathelyi és bakonyszűcsi intézmények kaptak. Telekgerendás mellett találták a vásárhelyi „szemetet" Vámhivatali flopik MUNKATÁRSUNKTÓL Több száz flopit, köztük a vásár­helyi vámhivatal pecsétjével ellá­tott lemezeket találtak a hét vé­gén Telekgerendás határában. A TV2 információi szerint a Békés megyei település egyik lakosa vette észre otthona közelében a hatalmas zsákokba rejtett nem mindennapi szemetet, a rendőr­séget pedig az egyik helyi önkor­mányzati képviselő értesítette. Bunyevácz Miloje, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regio­nális Parancsnokságának szóvi­vője az üggyel kapcsolatban el­mondta: vizsgálatot indítanak annak kiderítésére, a 8-9 éves le­mezek hogyan kerülhettek Te­lekgerendásra, s ki felelős a tör­téntekért. Egyelőre azzal kapcso­latban nem tudott felvilágosítást adni, milyen adatokat tároltak a flopikon. A vámosok összegyűjtötték a lemezeket, a rendőrség pedig nyombozást indított annak ki­derítáésére, ki rakta oda a zsá­kokat. A nyugdíjasok együtt énekeltek az előadókkal „Ördög bújt a vonóba" A- magyar nóta fénykora ugyan már régen tovatűnt, az idősebb korosztályok körében ma is ta­lán ez a legnépszerűbb zenés műfaj. Ezt bizonyította a sze­gedi nótás találkozó gálaműsora is: a zömmel nyugdíjasokból ál­ló több száz fős közönségből sokan együtt énekeltek az elő­adókkal. MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyar Nótaszerzők és Éneke­sek Dél-magyarországi Egyesüle­te nemzetközi nótás találkozót rendezett szombaton a Szegedi Ifjúsági Házban. Délelőtt mint­egy százfőnyi közönség előtt a műfaj szakértői tartottak szak­mai előadásokat a magyar nóta helyzetéről, anyagi hátteréről, jö­vőjéről. Zömmel lelkes nyugdí­jas közönséggel délutánra szinte teljesen megtelt a nagyterem az Álmodó Tisza-part című gála­műsorra. - Az a legnagyobb gondunk, hogy a magyar nóta népszerű ugyan az emberek között, a város vezetői, illetékesei körében vi­szont nem - panaszolja az ismert szegedi nótaénekes, Ürmös Ilo­na, a koncert egyik szólistája. ­Sok olyan városi rendezvény van, ahol mi is felléphetnénk, de vala­miért mégsem kerülhetünk a műsorba. Pedig Szegeden tizen­két, működési engedéllyel ren­delkező, színpadképes nótaéne­kes él, akiket ismer és szeret a közönség. Nagyon fájó, hogy az ország más városaiban élő kollé­gáinkkal szemben mi soha, sem­milyen felkérést nem kapunk. Ez nem csupán most van így, a sze­gedi városvezetés a hagyomá­nyok ellenére korábban sem be­csülte sokra a nótát, és ez a men­talitás ciklusról ciklusra átörökí­tődik. Minden évben megrendezik valamelyik városban a nemzet­közi magyarnóta-találkozót ­idén Szeged lehetett a házigazda. Nemrégiben zajlott a Csendül a nóta című verseny, amelynek győztesei a gálaműsorban is fel­léptek: a szegediek közül Bátki Fazekas Zoltán operaénekes hozta el a harmadik díjat, és eredményesen szerepelt Szabó Zsuzsi is. A házigazda szerepét betöltő Majzik István jelentette be: Kozma fózsef várospolitikai alpolgármester egyéb elfoglaltsá­gai miatt nem tud személyesen jelen lenni a gálán, ezért levelet írt a nótakedvelőknek. Köszön­tőjében azt hangsúlyozta: büsz­keséggel tölti el Szeged vezetését, hogy Dankó Pista szülőváros­ában működik az ország egyik legeredményesebb nótás egyesü­lete. Kikli Tivadar a könyvhétre jelentette meg egyedülálló köte­tét, A magyarnóta-szerzők, éne­kesek és népdalosok lexikonját, nótás füzetsorozat és újság is megjelenik a Bába Kiadónak kö­szönhetően. A koncert nagy sikert aratott, a hazaiak mellett vajdasági, szlovákiai és erdélyi nótaéneke­sek is felléptek a Czutor Zsolt vezette Szeged Cigányzenekar kíséretével. Sokan úgy fellelke­sültek a nézőtéren, hogy együtt énekeltek az előadókkal. Vitéz Joó Károly szentesi komponistá­nak a szegedi nagy árvíz évében írt nótáját választotta a vastaps­sal jutalmazott Bátki Fazekas Zoltán, aki szerint méltatlanul háttérbe szorítva küzd a létéért ez a műfaj, pedig igazi hungari­cumról van szó. Egressy Bénitől Dankó Pistán át Reményi Edéig számos rangos szerző igényes, szép nótákat is írt. Az operaéne­kes sajnálja, hogy ma a médiá­ban a magyar nótánál sokkal igénytelenebb műfajok hódíta­nak. A Czutor Zsolt vezette Szeged Cigányzenekar kísérte a fellépő előadóka t Fotó: Miskolczi Róbert Szegedi Várjátékok - másodszor A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is megrendezi a Pinceszínház csapata a Szegedi Várjátékokat. A júli­us 1 -jétől 4-éig tartó sorozatban húsz előadást kínál­nak. Idén a Pinceszínház nem kapott pályázati pénzt saját produkció létrehozására, ezért Kancsár Józse­fék igyekeztek olyan vendégelőadásokat meghívni, amik újdonságnak számítanak Szegeden. A Móra Ferenc Múzeummal együttműködve megszervezett program három helyszínen zajlik: a várkertszínpa­don, a vársétányon és a várszínpadon. A délelőtti rendezvények - például Farkasházi Réka, Helyey László mesevára, bábos programok - ingyenesek, a 15 és 18 órakor kezdődő színvonalas meseelőadások 5-600 forintos kedvezményes belépőkkel tekinthe­tők meg. A felnőtteknek szóló programok - Ho­bo-Faludy-est, Kulka-Csákányi-est, Balázs Elemér Group dzsesszkoncertjc, a Gyulai Várszínház Má­rai-vendégjátéka-21 órakor kezdődnek. További in­formációk és belépők a Pinceszínházban kaphatók. Telefon: 62/423-036.

Next

/
Oldalképek
Tartalom