Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-15 / 138. szám

V 10 •KAPCSOLATOK* KEDD, 2004. JÚNIUS 15. MEGKERDEZTUK AZ OLVASOT Elment-e szavazni ? BÁLINT SZILVIA gyesen lévő anyuka: - Sajnos nem tudtam elmenni szavazni. Mindenképpen szeret­tem volna a voksomat leadni va­sárnap, de váratlan családi prob­lémánk adódott közben, amivel aztán eltelt az idő. Este hét óra után a televízió előtt ülve jutott eszünkbe, hogy már bezártak a szavazóhelyiségek. RULLASNE TANDARI IBOLYA nyugdíjas: - Nem. Úgy gondolom, egyik párt sem jobb a másiknál, csak ígérge­tésekkel hitegetnek minket. Fe­leslegesnek éreztem, hogy bárme­lyikre is szavazzak. Azt hittem, hogy a most hatalmon lévő kor­mánnyal jobb lesz a nyugdíjasok helyzete, de nem így történt. Ezért nem mentem el szavazni. POSTABONTAS Szentesi közlekedési gondolatok A fociról és a közlekedésről min­denkinek van véleménye, és ez így van jól. Nem is vitatkozni kí­vánok a Szentesi közlekedési gondok szerzőjével, inkább saját véleményemet, ismereteimet szeretném megosztani az olvasó­val. A körforgalom nyugaton már évtizedek óta használt, jól be­vált technika. Szerencsére a 90-es években nálunk is egyre elfogadottabb lett, mert előnye­it a lámpás csomóponttal szem­ben felismerte az aktuális köz­lekedéspolitika is. Elromlani nem tud, megépítése drága ugyan, de üzemeltetési költsége nincs. Felesleges várakozás sincs, a körforgalomba behajtó jármű csak annyit vár, ameny­nyit az aktuális forgalom meg­kíván. Nagy forgalmú főutak veszélyes kereszteződéseiben is szívesen alkalmazzák sebes­ség-, és így balesetveszély-csök­kentő hatása miatt. Természe­tesen mindenféle keresztező­désben azért nem célszerű al­kalmazni, de ennek eldöntésére jól bevált módszerek állnak a szakemberek rendelkezésére. A Volánnal kapcsolatos észre­vételekre, mint illetékes (is) sze­retnék reagálni. A távolsági jára­tot 2 okból nem lehet megállíta­ni minden megállóhelyen. Az egyik a járat jellegéből adódik, mivel nagy távolságra szeretne eljutni vele az utasok többsége. A sok megálló a menetidőt nagyon megnövelné, az utazás komfort­ját pedig lecsökkentené. A másik jogszabályi előírás, mely a válla­latokat arra kényszerítette, hogy a távolsági járatok megállóinak számát (és ezzel a menetidejét) csökkentse. Az EU-s előírások szigorúan korlátozzák a sofőrök napi vezetési idejét, és ezt csak a járatok „gyorsításával" lehet a megengedett értéken tartani. Ahol még így sem megy, ott két sofőr viszi a buszt. A laktanyánál található két megállóhely pár is a távolsági já­ratokkal van összefüggésben. Ezek ugyanis a legrövidebb úton haladnak Szentes és Csongrád között. A helyközi járatok vi­szont a kórházat is kiszolgálják, ezért ezek a Kiss Zs. utcán közle­kednek és állnak meg a laktanyá­nál. A helyi tömegközlekedés min­denütt a fejlett világban csak te­lepülési (esetleg állami) támoga­tással tud működni. Az önkor­mányzat (állam) mindenkori pénzügyi helyzete döntően befo­lyásolja a helyi tömegközlekedés színvonalát, a hálózat és a jára­tok sűrűségét. Szélsőséges eset­ben - ha az adott településnek nincs rá kerete - meg is szűnhet a helyi közlekedés. A Tisza Volán ez év áprilisában leadott egy fejlesztési tervet Szentes helyi közlekedésének át­alakítására. Ezt a tervet épp a vasúti közlekedés jobb kiszolgá­lásának szándéka hívta életre, mert a jelenlegi hálózat- és járat­struktúra nem alkalmas erre. A fejlesztés megvalósítása többlet­terhet jelentene az önkormány­zat számára is, így elfogadása egyelőre várat magára. Reményeink szerint a közeljö­vőben tárgyalunk a fejlesztési terv megvalósítási lehetőségei­ről. Amennyiben valamilyen szintű fejlesztés megvalósul, úgy a vasút kiszolgálása is jobbá vál­hat a jövőben. KELEMEN LÁSZLÓ TISZA VOLÁN RT.­ÜZLETÁGIGAZGATÓ Újabb kőrössys sikerek Az országos néprajzi pályázaton 2. helyezést ért el Kókai Ágnes 11 • D, felkészítő tanára: dr. Révészné dr. Papp Klára. A Bod Péter könyvtár­használati megyei versenyen 1. helyezést ért el Lakatos Kornélia 12. A, f. t.: dr. Nagy Lászlóné. Országos értékpapír-piaci tanulmányi ver­senyen iskolánk csapata 4. helyezést ért el. A csapat tagjai: Csikós Réka 12. B, Tóth Réka 11. C, Szűcs Katalin 11. C, Filipovszki Ljiljana 10. D, Puskás Csilla 10. D, f. t.: Hődör László. Teöreök Aladár orszá­gos gépírásversenyen heti 2 órában egy éve tanuló kategóriában: 4. helyezést ért el Győry Balázs 9. A, f. t.: Kissné Álmosdi Márta, 5 és több éve tanuló kategóriában: 5. hely Kolláti Zsuzsa 13.1, f. t.: Krizbai Imréné. A gépírás pontszerző versenyen az összes versenyző eredmé­nye alapján iskolánk a 3. helyet szerezte meg. DR. KIRICSI IMRÉNÉ IGAZGATÓ, SZEGED Előfizetőink és olvasóink számára ingyenesen hívható zöldszámot biztosítunk (06/80/821-821), melyen elmondhatják a Délmagyar­ország, a Délvilág és a Vasárnap Reggel című lapok terjesztésével, kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket. Ezen a telefonszámon jelezhetik azt is, ha az aznapi lapszámot bármely ok miatt nem kapták kézhez. Szombati napokon délelőtt 10 óráig a 62/466-847-es telefonszámon fogadjuk reklamációikat. BIRGAN ANDRAS állatgondozó: - Nem, mert Békés megyei va­gyok, és a hét végét itt, Makón töltöttük a családunknál. A ro­konaink természetesen elmen­tek szavazni, de mi ezért nem utaztuk haza. Persze ha otthon lettem volna, biztosan leadom a voksomat az egyik általam leg­jobbnak ítélt pártra. FURÁK MIKLÓS nyugdíjas: - Természetesen éltem állampol­gári kötelezettségeimmel, és el­mentem szavazni. Fontosnak tartottam, hogy a legjobb meg­győződésem szerint adjam le a voksomat, ezért vasárnap meg­kerestem a választókerületi sza­vazóhelyiségünket. Sajnálatos, hogy sokan távol maradtak. KommunikáaósíJdrtnefürikő: m j » m iiiívmn Mára kérdeztük: Elment-e szavazni? Mobile! Következő kértlésünk: Erre a választási eredményre számított? Küldje el válaszát a kérdés napján 17 óráig, SMS-ben! (IGEN vagy NEM) ! Az SMS számlázása normál tarifa szerint történik. 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu IGEN NEM E-MAIL ÜZENET Gyevi temető - megoldódott a garázsok ügye Korábban, május 26-án megjelent olvasói levelünkben - reagálva több megjelent írásra - tényekre alapozottan tájékoztattuk a tisztelt olvasókat garázsainkkal kapcsolatos problémáinkról. A korrektség megköveteli, hogy a téma iránt érdeklődőket arról is tájékoztassuk, hogy városunk polgármesterének, városfejlesztési alpolgármeste­rének segítségével és támogató közreműködésével a hivatal munka­társai megtalálták a mi alapvető érdekeinket is figyelembe vevő meg­oldást a területrendezésnél, azaz garázsaink jogsérelmek nélkül a he­lyükön maradnak. Kézhez kaptuk az erről szóló, 2004. június 10-én keltezett és 7666-53/2004 számon iktatott hivatalos levelet. Mindezek bizonyítják, hogy városunk vezetői nemcsak szavakban, hanem ténylegesen is szolgálatnak tekintik megbízatásukat, ennek megfelelően választóikat vagyoni helyzetüktől függetlenül partner­nek tekintik és segítik gondjaik megoldásában. Az érintett garázsok tulajdonosai (Nevek és címek a szerkesztőségben.) ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) ve­szi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika, Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kór­ház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti kli­nikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig; szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszáma: 62/474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti na­pokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 62/474-374 vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET A szemészeti klinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. s. o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.: 62/547-174. CSÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki hétfő­től péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltele­fonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsola­tok@delmagyar.hu címre küldhetnek. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve ta­lált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. VALASZTAS P Sándor úgy véli, hogy mind a jobb-, mind a baloldalnak el kelle­ne gondolkodni azon, hogy a vá­lasztók többségét mi tartotta visz­sza a voksolástól. Szegedi olvasónk szerint a rágalmazást, a sárdobá­lást ezek után abba kellene hagyni! VI RÁG TOLVAJ Vassné Zsigmond Lídia, a Vám téri Idősek Klubjának vezetője panaszolta el, hogy az intézmény előtti 3 virágládából valaki kilop­ta az adományként kapott virá­gokat. Szégyen, hogy még az idő­sekre sem volt tekintettel a lel­ketlen tolvaj. CIRKUSZJEGY Richter József, a Magyar Nemze­ti Cirkusz igazgatója egy korábbi panaszra reagálva jelezte: az is­koláknak adott bónok nem tisz­PANNON A.Z. él vonal . GSM teletjegyek voltak, azokon szere­pelt a „féláron" akció. MEGEMLÉKEZÉS Ábrahám Bertalan, az '56-os el­ítéltek megyei elnöke szerint jú­nius 16-án Nagy Imre szobránál - kivégzésének évfordulóján - il­lene a városnak is elhelyezni a tisztelet virágait. SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS V. ( né fontosnak tartaná, hogy Szeged belvárosában helyezzenek ki legalább szelektív műanyag­gyűjtőket. A nyári melegben sok ásványvizes és üdítősflakon sza­porodik fel a családoknál. FOKHAGYMA T. S. kiszombori termelő felhábo­rítónak tartja, hogy az 5 cm, illet­ve az annál nagyobb átmérőjű zöldvágott hagymák kilójáért csu­pán 210-230 Ft-ot ad a felvásárló! Ez nem a termelök megcsúfolása? MEGJÖTTÜNK SZEGED SÍPOS ZSÓFIA CSENGE Június 11., 17 óra 55 perc, 3210 g. Sz.: Sztán Erzsébet és Sipos Sándor (Szeged). CSÁSZÁR RÓBERT Június 11., 20 óra 40 perc, 3890 g. Sz.: Do­bó Katalin és Császár István (Mórahalom). LAKATOS GERGŐ Június 12., 2 óra 58 perc, 3850 g Sz.: Emő­di Gabriella és Lakatos Károly (Szeged). HALÁSZ HENRIK KRISTÓF Június 12., 9 óra 40 perc, 3930 g Sz.: dr. Herczeg Tímea és Halász Zoltán (Szeged). FÜLEKI BALÁZS Június 12., 17 óra 50 perc, 3390 g Sz..­Szabó Anita és Füleki László (Makó). MIKUSKA MILÁN MÁTÉ Június 13., 13 óra 20 perc, 3450 g. Sz.: Ba­zán Ilona és Mikuska Gábor (Domaszék). VASÁRHELY BARTA TAMARA Június 12., 10 óra 20 perc, 3530 g. Sz.: Joó Tamara és Barta Tamás (Tiszaalpár). MAKÓ BANU TIBOR Június 11., 12 óra 30 perc, 3350 g. Sz.: Ku­rusa Tünde és Banu Tibor László (Magyar­csanád). MILÁK KEVIN Június 12., 11 óra 15 perc, 2300 g. Sz.: Papp Gyöngyi és Milák László (Makó). TAMÁS GÁLOS Június 12., 21 óra 15 perc, 2850 g Sz.: Csúri Mónika és Tamás Gyula (Makó). SUHAJDA LILLA Június 13., 6 óra 10 perc, 2300 g. Sz.: Su­hajda Aliz (Apátfalva). KIS MOLNÁR DORKA Június 14., 10 óra 20 perc, 2850 g. Sz.: Ledniczky Gabriella és Kiss Molnár Gábor (Soltvadkert). SZENTES KOVÁCS MÁRTON ATTILA Június 11., 9 óra 7 perc, 3380 g Sz.: Esz­tergálos Rita Éva és Kovács Attila (Csong­rád). SZÉCSI LOLA Június 11., 9 óra 8 perc, 3450 g Sz.: Fekete Noémi és Szécsi Tibor (Szarvas). KOCSIS BENCE ZOLTÁN Június 11., 10 óra 10 perc, 3680 g Sz.: Vö­rös Marianna és Kocsis Zoltán (Tiszaföld­vár). URBÁN ANETT Június 12., 0 óra 5 perc, 3180 g Sz.: Lakos Tímea Mónika és Urbán Csaba (Mindszent). KOMÁR BARBARA EDIT Június 12., 15 óra 13 perc, 3420 g. Sz.: Szekeres Edit Zsuzsanna és Komár Pál (Szentes). SÁGI LILIÁNA Június 13., 22 óra 6 perc, 3670 g. Sz.: Füri Mónika Irén és Sági Attila (Csongrád). LÉVAI BOGLÁRKA Június 14., 2 óra 46 perc, 3270 g. Sz.: Ká­bái Rózsa és Lévai Zoltán (Szentes). Gratulálunk! H0R0SZK0P Qr KOS: Bármit is mond, szavait /BU később felhasználhatják ön ellen! Igyekezzen minél diplomatikusabb kijelen­téseket tenni! Csak akkor szóljon közbe, ha az feltétlenül szükséges! Jfcpí BIKA: Ismerősének, vagy barát­• íjának a Bika támogatására lehet szüksége. Vidítsa fel az embereket, mutas­sa meg nekik a dolgok pozitív oldalát! Este látogassa meg barátait! IKREK: Ha lehetősége van rá, te­ígye azt, amiben kedvét leli! Ké­nyeztesse magát, adja meg magának, ami­re szüksége van! Korán térjen nyugovóra, pihenjen sokat! RÁK: Családjába új jövevény hí­^^ i re örvendeztetheti meg. Nem is tud igazán munkájára koncentrálni. Gondolat­ban az apró ruhácskák megvásárlásánál jár. OROSZLÁN: Véleményét tartsa * ™' meg magának! Ne folyjék bele filo­zofikus, vagy politikai töltetű vitákba! Ne hagyja magát provokálni, figyelje a háttér­ből a történéseket! SZŰZ: A pénz dominál a mai ^^¡nap. Előfordulhat, hogy váratlan halálozás miatt szép summát örököl. Az is lehet, hogy az utca kövein vár önre jelentős összeg! MERLEG: Többfelé kell koncent­rálnia, és rengeteg a tennivalója. Ne veszítse el türelmét! A nagy felfordulás csupán átmeneti, hamarosan rendeződnek a viszonyok. SKORPIÓ: Az utazásnak, a sze­^ I relemnek, az eljegyzésnek, az év­fordulóknak kedvez a nap. Élvezze a szép, időt! Este lepje meg kedvesét egy ínycsik­landozó vacsorával! ¿s . NYILAS: Ne bosszankodjon fiatal A* rokona miatt! Függetlenségre, sza­badságra vágyik, amit kénytelen megérteni, elfogadni! Mást úgyse tud tenni, ezt ön is láthatja! BAK: Ha gyermeket vár, ne az 'JA \ ön hangja legyen meghatározó a családban! Ne húzzon hasznot áldott ál­lapotából! Úgyis mindenki a kívánságait lesi! ffa VÍZÖNTŐ: A nagyobb volumenű befektetéseknek kedvez a nap. Ha autót kíván vásárolni, tegye meg most! Pol­gárpukkasztó életstílusával bosszanthatja szomszédjait! ^ÉJ HALAK: Számos ellenséget sze­I rezhet nyíltsága és őszintesége mi­att! Ami a Halak szívén, az a száján. Gyak­ran ennek kell meginnia a levét, így fékezze magát néha!

Next

/
Oldalképek
Tartalom