Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-14 / 137. szám

10 "MEGYEI TÜKÖR" HÉTFŐ, 2004. JÚNIUS 14. Ma a véradókat ünneplik az egész világon Ez évtől kezdve június 14. a véradók világnapja. Ezen a na­pon született ugyanis az ABO vércsoport felfedezője, a No­bel-díjas Kari Landsteiner. MUNKATÁRSUNKTÓL A június 14-i világnap célja, hogy népszerűsítse a véradást és ünne­pelje az önkéntes véradókat. Ma­gyarországon a Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat ez alkalomból szeretné megkö­szönni mindazok segítségét, akik a véradásokon megjelennek, s vé­rüket adva segítenek másokon. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a vér-és vérkészítmények iránti igény nem csökkent sem az USA-ban, sem Nyugat-Európá­ban. Az önkéntes véradások tehát nagyon fontosak, hiszen vért csak ember adhat embernek. A véradá­si aktivitás egyébként Magyaror­szágon nyugat-európai színvona­lú: a felnőtt lakosság 45 százaléka életében legalább egyszer adott már vért. A 25 évnél fiatalabbak aránya pedig hazánkban több mint 34 százalék. Szegeden és Csongrád megyé­ben ezer emberre 75-80 véradás jut. Ez duplája az országos átlag­nak - tudtuk meg Szekeres Vero­nikától, az Országos Vérellátó Szolgálat Szegedi Regionális Vér­ellátó Központjának régióigazga­tójától. A megyében egyébként évente 35 ezer egység vért vesz­nek, ebből 18 ezer egységet Sze­geden. Ennek a mennyiségnek a 75 százalékát hasznosítják Csongrád megye egészségügyi intézményeiben, a többit más ré­giókba szállítják. Fekete Miklós festőművész húsz olajképét láthatja a francia közönség Szegedi rajztanár kiállítása A szegedi Radnóti Miklós gimnázium rajztanárának, Fekete Miklósnak a francia fővárosban nyílt kiállítása, ahol húsz olaj­képét láthatja a közönség. MUNKATÁRSUNKTÓL Fekete Miklós a kolozsvári kép­zőművészeti főiskola festő sza­kán szerzett diplomát 1988-ban, majd 1993-ban átte­lepült Magyarországra. Ugyan­abban az évben Szegeden, a Horváth Mihály utcai Képtár­ban mutatkozott be önálló kiál­lítással. 1995-tól a Radnóti Miklós gimnáziumban rajzot tanít, mellette a Magyar Alko­tóművészek Országos Egyesüle­tének tagjaként művészpályáját sem adta fel. Felesége, Szakács Réka kutatóorvosként az el­múlt egy évben Párizsban dol­gozott, ahová az egész család el­kísérte. Fekete Miklós ott is al­kotott. A figuratív és a nonfigu­ratív határán egyensúlyozó friss munkáiból és az itthonról ma­gával vitt korábbi müveiből nemrégiben kiállítása nyílt Pá­rizs egyik elővárosában, Saint­Maur-Des-Fossés-ben egy galé­riában, pontosabban egy műtár­gyak kölcsönzésével is foglalko­zó népszerű artothékában. A húsz olaj képet felvonultató, nagy sikerű tárlat június 22­éig látható a francia főváros­ban. Fekete Miklós a tárlat megnyitóján Új arculattal jelentkezik a csongrad.hu A kábelnet csak ősztől indulhat Négy év után újult meg Csong­rád internetes honlapja. A vi­lágháló népszerűsége is egyre nő a kistérségben, egy év alatt meg­duplázódott az előfizetők szá­Közel négyéves működése után új arculatot kapott Csongrád inter­netes honlapja. Az ezredforduló informatikai viszonylatában még korszerűnek számított a webol­dal, mára viszont elavult, ezért volt szükség a képi megjelenítés és az adatbázisok frissítésére. Seré­nyi Péter, a honlap karbantartásá­ért felelős rendszergazda lapunk­nak elmondta: bár még tart az ol­dal feltöltése, minél hamarabb szeretnék lehetővé tenni, hogy a város gazdasági és kulturális infor­mációit angolul és németül is ol­vashassák a neten szörfözők. A megújult honlapon hamarosan minden oktatási intézmény, sőt e-mail címükkel az összes pedagó­gus elérhetővé válik. A testületi anyagok és rendeletek böngészé­sénél pedig új kereső program se­gíti majd az eligazodást. - A Csongráddal kapcsolatos honlapok gyűjtőpontjává szeret­nénk alakítani az oldalt - fogal­mazott a rendszergazda. - Ezért a civil kezdeményezésből létrejött, s leginkább a helyiek fóruma­ként funkcionáló csongrad.net­re, valamint az idegenforgalmi szempontból fontos koros-to­rok.hu-ra is rá lehet kattintani a csongrad.hu-n keresztül. Az utóbbi egy évben folyama­tosan nőtt az internet népszerű­sége Csongrádon. Ezt jelzi a mik­rohullámú elérhetőséget válasz­tó ügyfelek számának megduplá­zódása. Márciusban az interne­tes hozzáféréssel rendelkező ház­tartások száma meghaladta a hatszázat, s azóta is havonta 20-30 új ügyfél van a cég várólis­táján. Az eddig monopolhelyzetben lévő Tanét mellé új konkurens érkezik hamarosan. A korábbi tervekkel ellentétben nem nyár elején, hanem leghamarabb szeptemberben tudja beindítani kábelnetes szolgáltatását a csongrádi kábeltévé-hálózat tu­lajdonosa, a budapesti székhelyű Fibernet Kommunikációs Rt. Er­ről Bedő István, a társaság mar­ketingvezérigazgató-helyettese tájékoztatta lapunkat. B. D. Az Öko-Pannon támogatja a város rendszerét Makón is megéri a szelektív gyűjtés Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Makó Város Ön­kormányzata és az Öko-Pannon Klit. a szelektív hulladékgyűjtő rendszer közös működtetéséről. Hasznosító torony, ökofa és a tu­dás kereke várta szerdán a makói iskolásokat a Hagymaház előtti téren, így játszva sajátíthatták el a legkisebbek is a szelektív hulla­dékgyűjtés gyakorlatát az Öko-Pannon Kht. által szerve­zett „roadshow" keretében. Ezen a napon háromoldalú együttmű­ködési szándéknyilatkozatot írt alá Makó Város Önkormányza­ta, a Becker-Pannónia Kft. vala­mint az Öko-Pannon Kht. Makó város szelektív hulladékgyűjtési rendszerének működtetéséről. Makón és környezetében hu­szonhatezer lakos kapcsolódik be a lakossági szelektív hulladék­kezelési rendszerbe, és gyűjtheti különválogatva a műanyag, pa­pír, színes és fehérüveg csomago­lóanyagokat. Keszthelyi Lászlótól, a Becker­Pannónia Kft. ügyvezető igazga­tójától megtudtuk: cégük Makón összesen huszonnégy darab, négy különböző anyagtípus - fe­hér üveg, színes üveg, műanyag és papír - gyűjtésére alkalmas szigetet helyezett ki a városban. Ehhez a már működő rendszer­hez csatlakozik most a lakossági szelektív hulladékgyűjtést orszá­gos szinten koordináló közhasz­nú szervezet, az Öko-Pannon Kht., amely finanszírozza a ha­gyományos és a szelektív hulla­dékgyűjtési rendszer működteté­se közötti költségtöbbletet. Az igazgató még hozzátette: fontos a fiatalok és az érintett lakosok szemléletváltása a hasznos hul­ladékkezeléssel kapcsolatban. - Örömmel köszöntöm a ma­kói polgárait is azon 1 millió 300 ezer magyar lakos között, akik már az Öko-Pannon Kht. által koordinált rendszerben gyűjtik a csomagolási hulladékot - mond­ta Viszkei György, az Öko-Pan­non Kht. ügyvezető igazgatója. Az országos hulladékgazdálkodá­si terv 2005-re 4 millió lakos be­vonását irányozza elő. Az ügyve­zető elmondta: Csongrád megyé­ben először Makón tarthattak prezentációt, s az ország húsz legjobban szervezett hulladékke­zelésű települése közé számít­hatja magát a Maros-parti város. A kht. egyébként a megyében még Szegeddel folytat tárgyaláso­kat. I.SZ. •T • -Mobile- • • Jobb veled a világ Relax 1000 - 25 Ft/perc mindig, minden belföldi hálózatba. A T-Mobile-lal eljött a nyugodt percek kora, mert itt a Relax, az előfizetéses díjcsomagok új generációja. Meglévő és leendő előfizetőink nyugodtan, egységes percdíjjal beszélhetnek mindig, minden belföldi hálózatba! Vásároljon a négyféle Relax díj­csomag (100, 250, 500 és 1000) bármelyikéből és mobilozzon havidíj nélkül. A Relax 1000-rel 1 perc csak 25 Ft! További feltételek az üzletekben. Információ: 1230 (aT-Mobile Magyarország Rt. hálózatából díjmentesen hívható), 06-1/265-9210. Relax A díjcsomagok új generációja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom