Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-14 / 137. szám

«BELFOLD - KÜLFÖLD« HÉTFŐ, 2004. JÚNIUS 14. Maratoni választási napok az Európai Unióban •sfctvyncX isélÖYQgS^aiO sA oviöiöí ¡ödityflÄrnoÜR Közepes szavazási kedv idehaza Orbán Viktor feleségével, Lévai Anikóval illetve két gyermekével, a három és fél éves Rózával és az egy hónapos Flórával érkezik szavazókörzetébe, a Zugligeti úti általá­nos iskolába. - Medgyessy Péter a budapesti Németvölgyi úti általános iskola 25-ös választókörében adta le szavazatát. MTI Telefotó Az Európai Parlament csütörtökön kezdődött maratoni választási folyamatának utolsó és egyben földrajzi értelemben legkiterjedtebb napja volt a tegnapi: a huszonöt tagállam közül tizenkilenc, köztük Magyarország lakossága hozott döntést a 732 tagú uniós testületbe delegálandó jelöltekről. A 38,5 százalékos hazai részvétel miatt több párt csalódásának adott hangot. BRÜSSZEL, BUDAPEST (MTI/AFP/REUTER) Tegnap legkorábban, közép-euró­pai idő szerint hat órakor Cipru­son, Görögországban, Litvániá­ban és Magyarországon nyíltak meg a szavazóhelyiségek. A négy KICSI MALTA, DE ERŐS Málta a május l-jén kibőví­tett Európai Unió legkisebb állama, de minden bizonnyal a kis szigetország „nyerte" az európai parlamenb választá­sokat a nagyon magas, 82 százalékos részvételi arányá­val. A politikailag nagyon ak­tív 294 ezer máltai szavazó­polgár körében a hazai vá­lasztásokon megszokott az ennél is magasabb, 90 szá­zalékos részvételi arány. Most 27 jelölt közül válasz­tották 5 EP-képviselőt. legnagyobb uniós ország közül Németországban és Franciaor­szágban is vasárnap járultak az urnák elé a választópolgárok, Olaszországban pedig folytató­dott a szombat délután kezdő­dött, két napra széthúzott vokso­lás. Az EP-választás folyamata egyébként csütörtökön kezdő­dött el Nagy-Britanniában és Hollandiában. Csehország, Íror­szág, Lettország és Málta szava­zásra jogosult polgárai pénteken és szombaton adhatták le szava­zataikat. Nemzetközi tarkaság A legoptimistább közvéle­mény-kutatási adatok szerint a választási részvétel európai uni­ós szintén 52 százalék körül vár­ható. Az előző, 1999-es EP-vá­lasztáson a szavazási részvétel 49,8 százalék volt az unió akkori 15 tagállamának egészében. A kibővített EU összes választópol­gárának száma most 338 millió. Az egyes tagországok választási SZAZ TONNA PAPÍR, HATVANEZER TOLL Mintegy száz tonna papírt használtak fel arra, hogy kinyomtassák az euró­pai parlamenti választás szavazólapjait; a választási kellékek hatvan te­herautót töltenének meg - tájékoztatta a sajtót Rytkó Emília az Országos Választási Iroda vezetője. Mint elmondta, a választásra több mint 9 millió szavazólap készült el, amelyek kitöltésére 60 ezer tollat helyeztek el a sza­vazókörökben. A 30 ezer urnadobozt és 10 ezer mozgóurnát összesen 200 kilométernyi nemzetiszínű szalag zárta le. Az OVI emellett öt és fél millió lakossági tájékoztató szórólapot és 170 ezer első választóknak szóló füze­tet is kiadott. - Az összes választási kellék hatvan darab öttonnás teher­autót töltene meg - mondta Rytkó Emília. aktivitását nem minden esetben lehet objektíven összehasonlíta­ni, hiszen az EP-választást több helyütt összekötötték másfajta, helyi, regionális avagy népszava­zással (például Írországban, Olaszországban, Belgiumban, Luxemburgban stb.). Ráadásul az utóbbi kettőben csakúgy mint Cipruson, kötelező a választáso­kon való részvétel. így igen tarka a kép. Csehországban és Szlová­kiában a részvétel alig érte el 30 illetve 20 százalékot, míg Cipru­son vagy éppen Olaszországban meghaladta a 70 százalékot. Sarokszámok Az első hazai európai parla­menti választáson reggel 6 és es­te 7 óra között, csaknem 11 ezer szavazókörben, több mint 8 mil­lió magyar választópolgár adhat­ta le voksát. A szavazók arról döntöttek, hogy a listát állított nyolc párt közül melyek küldhet­nek összesen 24 jelöltet az Euró­pai Unió 732 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe. Mandátum öt évre Az ország 3167 települése teg­nap egyetlen választókerületet alkotott. Mintegy két és fél ezer magyar állampolgár a magyar külképviseleteken szavazhatott. Az egyfordulós választás érvé­nyességét, illetve eredményessé­gét a részvételi arány nem befo­lyásolta. Minden listát állított pártnak az összes leadott szava­zat legalább 5 százalékát kellett megszereznie ahhoz, hogy man­dátumhoz jusson. Az EU 24 másik tagországából közel kétezer európai uniós ál­lampolgár kérte, hogy magyaror­szági lakóhelyén magyar pártlis­tára szavazhasson. A magyar vá­lasztási szerveknek nincs adatuk arra vonatkozóan, hogy hány külföldi szavazott saját nagykö­vetségén saját országa pártlistái­ra. ROSSZUL LETT, MEGHALT Haláleset miatt néhány percre fel kellett függeszteni vasárnap dél­előtt a debreceni 72-es szavazó­kör munkáját. Egy idős férfi dél­előtt 10 óra körül rosszul lett a szavazókörben, és szívinfarktus következtében a helyszínen meg­halt. A szavazókör munkáját áthe­lyezték a belvárosi iskola torna­termébe, így a munkát csak né­hány percre kellett felfüggeszteni. Budapesten a XVII. kerület 33. számú szavazókörében a szava­zatszámláló bizottság egyik dele­gált tagja lett rosszul. A beteghez azonnal mentőt hívtak, és kórház­ba szállították. A szavazás mene­tében fennakadás nem tőrtént. Pártvélemények a választói aktivitásról Részvételi számok: csalódás és realitás A várakozásoknál szerényebb választói részvételt az európai parlamenti válasz­tásokon különféleképpen kommentál­ták tegnap este a parlamenti pártok. Fidesz: Szomorú a szerény választói akarat A Fidesz csalódott, amiért a választók­nak csak közel negyven százaléka járult az urnákhoz az európai parlamenti választá­sokon - mondta Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője. A Fidesz Andrássy egyetemen berendezett választási központjában a po­litikus úgy nyilatkozott, hogy ötven száza­lék feletti részvétellel lettek volna elége­dettek, mert „elég szomorú, hogy a ma­gyar európai parlamenti képviselők mö­gött mindössze negyven százalék körüli választói akarat jelenik meg". Az ellenzé­ki politikus ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a régiós eredményekkel összehason­lítva a magyar részvételi arányok nem rosszak. MSZP: Nem volt protesthangulat Az európai parlamenti választáson a magyarországi részvétel megfelel az euró­pai átlagnak - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője vasárnap az urna­zárás után tartott sajtótájékoztatóján. „Úgy tűnik, a választók nem voltak fogé­konyak arra a hisztériára, amely belpoliti­kai kérdésként igyekezett feltüntetni az uniós választások tétjét" - jelentette ki a politikus. Lendvai Ildikó azt mondta, hogy 2002-ben a parlamenti és az önkor­mányzati választásokon „a magyar vá­lasztó már akkora dózist kapott politikai hecckampányokból, hogy be van oltva el­lene, így aztán olyan mértékben vesz részt a választásokon, mint Európa más orszá­gaiban szokás". A szocialisták frakcióvezetője úgy fogal­mazott: nem volt az országban olyan pro­testhangulat, ami több választót vitt vol­na az urnákhoz, ezzel a kormány elége­dett, „de nem bánta volna, ha többen mennek el". MDF: A politika kritikája A 40 százalék alatti részvételi arány ko­moly kritika a politika számára - jelentet­te ki Gémesi György, az MDF kampány­főnöke. „Az MDF szerint a választók véle­ménynyilvánítása mellett a politika nem mehet el" - mondta az ellenzéki párt alel­nöke. Hozzátette: nyilvánvaló, hogy az el­múlt hetek, hónapok erős és túlfűtött vá­lasztási kampányhangvételének is szerepe van a választók ilyetén való véleménynyil­vánításában. Gémesi György kifejtette, jó lett volna, ha a választópolgárok legalább 50 százaléka elmegy szavazni, de a de­mokráciába belefér a távolmaradás is, ez is véleménynyilvánítás. Messze van Euró­pa, sok választó nem érdekelt abban, hogy véleményt nyilvánítson. SZDSZ: A téthez illő arányban A közepes részvételi arány azt jelenti, hogy az emberek a helyén kezelték az európai parlamenti választást - mondta Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnö­ke. Ez a részvételi arány azt jelenti, hogy nem volt sikeres a szocialista és a konzer­vatív részről folytatott „hecckampány", amely hatalmas belpolitikai tétet tulajdo­nított az európai parlamenti választásnak - közölte a politikus. Mint mondta, euró­pai uniós viszonylatban a részvétel szem­pontjából Magyarország jól szerepelt, az első harmadban végezne, ha lenne ilyen verseny. Kitért arra, a Budapesten és a nagyvárosokban tapasztalható magasabb részvételi arány oka az lehet, hogy ott na­gyobb mértékű az információhoz jutás le­hetősége. A sérült iraki kisfiú Budapesten BUDAPEST (MTI) A Magyar Honvédség Civil Kato­nai Együttműködési Központ szervezésében szombaton dél­után Budapestre érkezett az az iraki kisfiú, aki a Magyar Hon­védség Szállító Zászlóalj okozta véletlen baleset következtében sérüléseket szenvedett - mondta el az MTI-nek a honvédelmi tár­ca sajtóügyeletese. Szabó Zsolt elmondta: a 12 éves kisfiút, akit május 16-án ért sérü­lés, a repülőtérről a Magyar Hon­védség Központi Katonai Kórhá­zába szállították, ahol a szükséges vizsgálatok elvégzését követően döntenek a továbhi gyógykezelés­ről és rehabilitációról. A gyógyke­zelés teljes költségét a Honvédel­mi Minisztérium fedezi. Miniszteri széket Kolozsvárért Lemondott belügyminiszteri és államminiszteri tisztségéről a hét végén Ioan Rus, a kormány­zó román Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári polgár­mesterjelöltje, azzal az indok­lással, hogy szeretné energiáit a helyhatósági választások máso­dik fordulójára összpontosítani. BUKAREST (MTI) Rus a PSD-kormánynak nem­csak a belügyminisztere volt, ha­nem a nemrég létrehozott három „államminiszteri" poszt egyikét is betöltötte, lényegében minisz­terelnök-helyettesi funkciót lát­va el. A kormánypárt azonban őt indította Kolozsváron a helyha­tósági választásokon, abban a re­ményben, hogy Rus a párt erős embereként nagyobb eséllyel lesz képes szembeszállni a szélsősé­gesen nacionalista Gheorghe Fu­narral, az eddigi polgármesterrel. A Romániai Magyar Demokra­ta Szövetség (RMDSZ) éppen e közösnek tartott cél érdekében vonta vissza saját jelöltjét, és ad­ta támogatását Rusnak. Ennek is köszönhetően az első fordulóban a belügyminiszter kapta a leg­több szavazatot, s második hely­re a liberális-demokrata koalíció jelöltje, Emil Boc került. így ők ketten mérkőznek meg majd a június 20-i második fordulóban, ahová Funar nem jutott be, hi­szen csak harmadik lett. Adrián Nastase kormányfő várhatóan hétfőn dönt arról, hogy elfogadja-e a belügyminisz­ter lemondását. Elnököt választottak Szerbiában BELGRÁD (MTI) A korábbi három, kudarccal végző­dött elnökválasztáshoz képest vi­szonylag magas részvétel mellett, szabálytalanságok nélkül zajlott tegnap a szerbiai elnökválasztás. Lapzártánk idején még nem áll­tak rendelkezésünkre végleges adatok. Az utóbbi napokban köz­zétett közvélemény-kutatási ada­tok azonban beigazolódni látsza­nak: a választás első fordulóját To­mislav Nikolic, a Szerb Radikális Párt elnökhelyettese nyeri meg, s mellette Boris Tadic, az ugyancsak ellenzéki Demokrata Párt elnöke jut tovább a második körbe. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS (mellckleteki, MISKOLCZI RÓBERT (fotó), ÚJSZÁSZI ILONA (hír és információi, SÜLI JÓZSEF (sportl • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fan: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.dclmagyar.hu • E-mail: szerkesztőségét delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szenles, Kossuth u. 8.TEL: 63/401-024 .Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11 Tel /fax: 63/481 010. • KIADfA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkársági fax: 62/442-958 • Hirdetési igazgató SZABÓ PÉTER Hirdetésfelvétel: 62/567 832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgi. 67. Telefon: 62/466 847 • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1355Ft(Délmagyarorszig|, 1255 Ft (Délvilági »Árus terjesztés: Délhír Rt. »ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom