Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-10 / 134. szám

CSÜTÖRTÖK, 2004. JUNIUS 10. SPORT 19 Huszonkilenc elit év KÉZILABDA lenti, hogy a szegedi kézilabdát labda-szövetség elnökségi tagja Tbgnap a Gellért Szabadidőköz­pontban tartotta hagyományos éremosztó ünnepségét a Tisza Volán SC, amelynek Pick Szeged néven szereplő felnőtt csapata a bajnokságban ezüstérmet szer­zett, az ifjúsági gárda harmadik, míg a serdülőegyüttes az ország legjobbja lett. Kővári Árpád klubelnök nem kis büszkeséggel jelentette ki a meg­jelent vendégek és szponzorok előtt: az országban egyedül a sze­gedi férfi kézilabdacsapat dicse­kedhet azzal, hogy huszonkilenc éve egyfolytában az első osztály résztvevője. Talán abban is kitű­nik, hogy a különböző korosz­tályban szereplő együttesei mind a dobogón végeztek. Amióta pe­dig a Pick nevet viselik (1993), mindig szerepeltek valamelyik európai kupában. Ez pedig azt je­jegyzik az öreg kontinensen. Sőt a maguk mögött hagyott bajnoki szezonban Európa legjobb nyolc csapata közé kerültek. - Szép eredményeink nem jö­hettek volna létre a szponzorok, támogatók segítsége nélkül ­summázta a sportvezető. Kovács Károly, a névadó cég vezérigazga­tója annak az elégedettségének adott hangot, hogy a pénzük jó helyre került, hiszen a csapat 1845 gólt lőtt, s a nehéz bajnoki évben 45 győzelmet szerzett. Botka László polgármester, mint a megyeszékhely legnépsze­rűbb klubját köszöntötte a Pick Szegedet, amely a sikeres hazai és nemzetközi szereplése révén to­vább öregbítette a város hírét. Szeri István, a Tisza Volán Rt. vezérigazgatója, a klub elnökhe­lyettese azt emelte ki: a szegedi kézilabda erősségét mindig is az biztosította, hogy nagy figyelmet fordít az utánpótlás-nevelésre. Karádi Péter, a Magyar Kézi­többek között meglepő kijelen­tést tett, amikor azt mondta: „Mindent egybevetve nálam a Pick Szeged az első a magyar férfi kézilabdában!" Ezt követően a vendégek át­nyújtották a serdülőbajnok csa­pat tagjainak az arany, a második helyezett felnőtt játékosoknak az ezüst, s a dobogó harmadik fokát elfoglaló ifjúsági kézilabdások­nak pedig a bronzérmet. Végül a Buday Ferenc által ala­pított vándorkupák idei birtoko­sait szólították, akik játékukkal, magatartásukkal, a sportág iránti elkötelezettségükkel példaképek lehetnek. Az általános iskolás korosztályban Országh Ádám (Madách), középiskolások közül BaldaÁkos (Széchenyi), az ifjúsá­giaknál Kovács Róbert (Gábor Dé­nes) érdemelte ki a díszes trófeát. Ajándékkal kedveskedtek a szege­di pályafutását befejező Oláh Gá­bornak és Yunier Norisnak. SÜLI JÓZSEF A Pick Szeged idei produkciója is tapsot érdemelt - a játékosok is így gondolták Fotó: Gyenes Kálmán Két válogatott a KSZSE-ből A női szakágban utánpótlás-ne­veléssel foglalkozó Kézilabda Szeged SE két játékosa, Szögi és Arany is meghívást kapott a ser­dülőválogatottba. MUNKATÁRSUNKTÓL A Pördi Péter vezette Kézilabda Szeged SE öt esztendeje kezdett foglalkozni a női szakágban után­pótlás-neveléssel. A legnagyobb sikereket a klub idén érte el, bár már az előző években is volt orszá­gos fináléba jutott együttese. Eb­ben a szezonban azonban minden korosztályban az elődöntőig jutott a KSZSE, egyben pedig a döntőig, s erre az utóbbi évtizedben nem volt példa Szegeden. Ráadásként két játékost (az 1990-es születésűek közül), Szögi Tímeát és Arany Bri­gittát meghívták a serdülőváloga­tottba. Edzőjük Arany Zoltán. Az említett eredmények alapján az egyesületet a Csépfay-program­ban (olyan, mint a labdarúgásban a Bozsik I. II.-program) a kiemel­ten legjobb utánpótlás-nevelők el­ső csoportjába sorolták be. Jelenleg a KSZSE korcsoportos csapatainak edzéseit közel 90 gyerek látogatja. Az 1993/94-es és az 1994/95-ös korosztály szak­mai munkáját Andirkó Károlyné irányítja, az idősebbek az szegedi Tojás- és a kalocsai Pünkösd-ku­pán a második helyen végeztek. Az 1992/93-as korcsoportot Po­lyákné Farkas Éva edző az orszá­gos gyermekbajnokság elődöntő­jéig vezette. Az 1990/91 -es alaku­lat - Arany Zoltán edzővel - a fi­náléig verekedte magát, ahol a 4. helyet szerezte meg. Azt még meg kell jegyezni, hogy ezt meg­előzően zsinórban 53(!) győzel­met aratott az együttes. Az 1987/89-es „garnitúra" (edzők: Grandjean Gábor, Arany Zoltán, Pördi Péter) a serdülők pontvadászatában 7-9. lett, míg az 1985/87-es korosztály (edző: Pördi Péter) a Csongrád megyei felnőtt bajnokságban szerepelt, majd az NB I/B-s SZKKSE ifjúsá­gi csapatát alkotta. Zárásként csak annyit: ezeket az eredmé­nyeket a trénerek társadalmi munkában dolgozva érték el. Folytatta menetelését totópárba­junkban Varga János. A kick-bo­xos múlttal rögbipályafutásra készülő nehézsúlyú sportoló tíz találatot ért el úgy, hogy a hét vé­ge meglepetését, a német-ma­gyar (0-2) meccs eredményét nem tippelte meg helyesen. El­lenfele, a kétszeres cselgáncs magyar bajnok Szabó Csaba mindössze egyetlen találattal maradt el riválisától. A portugá­liai labdarúgó Eb mérkőzései mellett olasz B ligás találkozók szerepelnek a programban. Totópárbaj ÍME, A TIPPJEIK 1 Portugállá (20.)-Gorögorszag (34.) 1 1 Spanyolország (3.(-Oroszország (30.) 1 X2 Svájc (47.)-Horvátország (25.) 12 1 Atalanta (5.)—Salernitana (17.) X2 IX Cagllari (2.)—Fiorentina (6.) X2 X2 Como (24.)-Verona (20.) X 12 Napoli (14.)—Albinoleffe (18.) IX 1 Palermo (U-Bari (19.) X2 2 Pescara (22.)-Ternana (7.) 1 IX Piacenza (8.M!enoa (16.) IX X2 Torino (ll.)-Messina (4.) 1 2 Venezia (21.)-Triestina (9.) 1 2 Vlcenza (21.)—Livoroo (3.) 1 1 Franciaország (2.)—Anglia (12.) 1 Előző heti tippelőink közül Varga János tíz, Szabó Csaba ki­lenc találatot ért el. Az NB I A csoportos bajnokság­ban hatodik helyen végzett Sze­viép-Szeged kosárlabdacsapatá­nak bedobója Roczkov Viktória. A Fradiban kezdte a pályafutá­sát, és már négy éve került Sze­gedre. A városban befejezte a főiskolai tanulmányait, és újabb egyéves szerződés köti a klubhoz. A focit szereti, ám sokkal inkább űzi az edzése­ken, mint nézi a televízióban. A heti totóprogram olasz mér­kőzései közül néhányon megle­petést vár. Szombaton rajtol a portugáliai Európa-bajnokság Címvédő és trónkövetelők LABDARUGAS Szombaton megkezdődik a lab­darúgó Európa-bajnokság Por­tugáliában. A házigazdák a meg­nyitó után Görögország ellen lépnek pályára, vasárnap vi­szont már egy francia-angol párharcot is végig szurkolha­tunk. Az MTI sportszerkesztő­ségének a segítségével minden­nap bemutatunk egy csoportot. A XII. labdarúgó Európa-bajnok­ság résztvevői, B-csoport: Anglia (mezszám, név, klub, váloga­tottság/gól) Kapusok: 1 James (Manches­ter City, 24/0), 13 Robinson (Tot­tenham, 4/0), 22 Walker (Leices­ter, 3/0). Védők: 2 G. Neville (Manches­ter United, 62/0) 3 A. Colé (Arse­nal, 25/0), 5 Terry (Chelsea, 8/0), 6 Campbell (Arsenal, 57/1), 12 Bridge (Chelsea, 16/0), 14 P. Ne­ville (Manchester United, 47/0), 15 King (Tottenham, 4/1), 16 Carragher (Liverpool, 11/0). Középpályások: 4 Gerrard (Li­verpool, 23/3), 7 Beckham (Real Madrid, 67/13), 8 Scholes (Man­chester United, 61/13), 11 Lam­pard (Chelsea, 18/1), 17 Butt (Manchester United, 34/0), 18 Hargreaves (Bayern München, 18/0), 19 J. Colé (Chelsea, 16/2), 20 Dyer (Newcastle, 21/0). Csatárok: 9 Rooney (Everton, 12/3), 10 Owen (Liverpool, 55/25) 21 Emilé Heskey (Birmin­gham, 41/5), 23 Vassell (Aston Villa, 17/4). Szövetségi kapitány: Sven-Göran Eriksson (svéd). Eredményei az Eb-ken, 1960: nem indult, 1964: az 1. forduló­ban kiesett, 1968: 3., 1972: ne­gyeddöntőben kiesett, 1976: a selejtezőcsoportból nem jutott tovább, 1980: 6., 1984: selejte­zőcsoportjából nem jutott to­vább, 1988: 7., 1992: 7., 1996: 3,2000:11. Franciaország Kapusok: 16 Barthez (O. Mar­seille, 66/0), 23 Coupet (Lyon, 8/0), 1 Landreau (Nantes, 2/0). Védők: 2 Boumsong (Auxerre, 6/1), 8 Desailly (Chelsea, 115/3), 5 Gallas (Chelsea, 16/0), 3 Liza­razu (Bayern München, 94/2), 19 Sagnol (Bayern München, 23/0), 13 Silvestre (Manchester United, 30/2), 15 Lilian Thuram (luventus, 99/2). Középpályások: 17 Dacourt (Roma, 16/1), 6 Makelele (Chel­sea, 31/0), 18 Pedretti (Sochaux, 14/0), 7 Pires (Arsenal, 70/14), 14 Rothen (Monaco, 4/0), 4 Viei­ra (Arsenal, 69/4), 10 Zidane (Real Madrid, 89/23). Csatárok: 12 Henry (Arsenal, Beckham megsérült a japánok elleni barátságos meccsen (l-l), a szigetországi drukkerek abban reménykednek, az Eb-n erre nem kerül sor Fotó: Owen Humpreys (MT1/AP) 59/25), 21 Marlet (Marseille, 23/6), 9 Saha (Manchester Uni­ted, 3/2), 20 Trezeguet (Juventus, 51/28), 11 Wiltord (Arsenal, 62/22), 22 Govou (Lyon, 11/3) Szövetségi kapitány: (acques San tini. Eredményei az Eb-ken, 1960: 4. hely, 1964: a negyeddöntőben kiesett, 1968: a negyeddöntőben kiesett, 1972: selejtezőcsoportjá­ban 3., kiesett, 1976: selejtező­csoportjában 3., kiesett, 1980: selejtezőcsoportjában 3., kiesett, 1984: aranyérmes, 1988: selej­tezőcsoportjában 2., kiesett, 1992: 6. hely, 1996: 4. hely, 2000: aranyérmes. Horvátország Kapusok: 1 Pletikosa (Do­nyeck, 38/0), 12 Butina (FC Brügge, 10/0), 23 Didulica (Aust­ria Wien, újonc). Védők: 2 Tokic (Grazer AK, 10/0), 3 Simunic (Hertha, 20/1), 4 Tomas (Fenerbahce, 33/1), 6 Zivkovic (Stuttgart, 32/2), 13 Si­mic (Milan, 63/2), 14 Neretljak (Hajdúk, 3/1), 21 R. Kovac (Ba­yern München, 34/0). Középpályások: 8 Srna (Do­nyeck, 13/1), 10 N. Kovac (Her­tha, 34/6), 15 Leko (D. Kijev, 15/1), 16 Babic (Bayer Leverku­sen, 12/0), 20 Rosso (Maccabi Haifa, 12/1), 22 Bjelica (Kaisers­lautern, 4/0), 7 Rapaic (Ancona, 39/5), 5 Tudor (luventus, 33/0). Csatárok: 9 Prso (Monaco, 10/3), 11 Sokota (Benfica, 1/0), 17 Klasnic (W. Bremen, 1/0), 18 01ic(CSZKA Moszkva, 19/4), 19 Mornar (Portsmouth, 13/1). Szö­vetségikapitány: Otto Baric. Eredményei az Eb-ken, 1960 és 1992 között Jugoszlávia tag­köztársaságaként nem indult, 1996: 7., 2000: csoportjában harmadikként zárt, kiesett. Svájc Kapusok: 23 Borer (Grasshop­pers, 3/0), 12 Zuberbühler (Ba­sel, 21/0), 1 Stiel (Mönchenglad­bach, 18/0) Védők: 3 Berner (Freiburg, 14/0), 2 Haas (West Bromwich, 29/3), 4 Henchoz (Liverpool, 66/0), 20 Müller (O. Lyon, 45/2), 5 M. Yakin (Basel, 43/4), 13 Zwyssig (Basel, 20/1), 17 Spycher (Grasshoppers, 7/0), 14 Magnin (Werder Bremen, 13/1). Középpályások: 7 Cabanas (Grasshoppers, 18/3), 16 Celesti­ni (O. Marseille, 29/2), 8 Wicky (Hamburg, 52/0), 18 Huggel (Ba­sel, 7/0), 10 H. Yakin (Stuttgart, 31/12), 19 Barnetta (St. Gallen, újonc), 6 Vogel (Eindhoven, 64/2). Csatárok: 11 Chapuisat (Young Boys, 101/21) 9 Alexander Frei (Rennes, 27/15), 21 Rama (Thun, 6/0), 15 Gygax (Zürich, 4/1), 22 Vonlanthen (Eindhoven, 1/0). Szövetségi kapitány: Köbi Kuhn. Eredményei az Eb-ken: 1960: nem indult, 1964: az első fordu­lóban kiesett, 1968: selejtező­csoportban 3., kiesett, 1972: se­lejtezőcsoportban 2., kiesett, 1976: selejtezőcsoportban 4., ki­esett, 1980: selejtezőcsoportban 4., kiesett, 1984: selejtezőcso­portban 2., kiesett, 1988: selejte­zőcsoportban 4., kiesett, 1992: selejtezőcsoportban 2., kiesett, 1996: 13. hely, 2000: selejtező­csoportban 3. hely, kiesett. Győzött a Makó FC * íeá'öYB8é«,ö XA sWcioJ tôdèynèmoiiè MAKÓ FC-FC SZEGED 4-1 (1-0) Labdarúgó Magyar Kupa, Csongrád me­gyei selejtező, elődöntő. Makó, 200 néző. Vezette: Galambosl (Samu, Bartucz). Makó: Czlrbus - Siimeghy, Dálnakl, Ma­gyar, Kis K. - Bagi, Varga (Brakszató­risz), Zakar (Kondacs), Bány (Fábián) ­Pállnkó (Patkós), Hadár (Bernáth). Edző: Kolozsvári János. Szeged: Dobó (Halász) - Gelbman, Mó­rocz, Szamosszegi - Ferenczy, Turján, Papdi, Babos - Bali, Péter, Szélpál (Du­ba). Edző: Szalai István. Gólszerzők: Pálinkó, Patkós, Bernáth (2), III. Bali. A vendégek kezdtek jobban szin­te az első pillanattól támadólag léptek fel. Az első félórában fel­váltva forogtak veszélyben a ka­puk, de gólt a házigazdák szerez­tek. A 34. percben Bagi jobb ol­dali beadását Dálnaki a hosszú­ról visszatette, majd Pálinkó a hálóba fejelt, 1-0. A 49. percben Bernáth ugratta ki Patkóst, ráve­zette a kapura a labdát és növelte az előnyt, 2-0. Az 57. percben Babos baloldali beadását 5 mé­terről a hálóba fejelve szépített Bali, 2-1. Alig telt el három perc Sümeghy ugratta ki Bernáthot, aki először kicselezte Móroczot, majd bal külsővel helyezett a há­lóba, 3-1. A végeredményt, a 77. percben, egy 15 méteres bombá­val Bernáth állította be, 4-1. A találkozó jól szolgálta a máté­szalkai „aranymeccsre" való fel­készülését a Maros-parti alaku­latnak. A korábban lejátszott másik elődöntő eredménye: Szen­tes-Fábiánsebestyén 12-2. Az Al­győn rendezendő helyosztók pá­rosítása, június 15. (kedd), a har­madik helyért, 16 óra: Fábiánse­bestyén-FC Szeged; a fináléban, 18 óra: Szentesi TE-Makó FC. • A jövőben a szegedi Vágó Attila irányítja az NB l-es tagságát osz­tályozón megőrző Békéscsaba labdarúgócsapatának felkészülé­sét. Az új vezetőedző egy plusz két évre szóló szerződést írt alá. I.P. A Debrecen visszavonta BUDAPEST (MTI) Az érintett klubok, valamint az MLSZ és a Magyar Labdarúgó Li­ga illetékeseivel tartott megbe­szélést követően a Debreceni VSC-MegaForce visszavonta óvását Tököh Attila jogosulat­lannak vélt szerepeltetése miatt. Mint emlékezetes, ezt a meccset a Fradi 3-1 -re megnyerte. így véglegessé vált, hogy az NB l-ben a Ferencváros lett az arany-, az Újpest FC az ezüst-, míg a DVSC a bronzérmes. Ezt Szieben László MLL-elnök jelentette be a tegnapi sajtótájé­koztatón. A véglegessé vált baj­noki sorrend következtében az is eldőlt, hogy a Bajnokok Ligájá­ban a Ferencváros, míg az UEFA-kupában az Újpest FC és a kupadöntős Budapest Honvéd indulhat. A három klub június 15-éig nevezhet az UEFA-nál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom