Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-22 / 119. szám
SZOMBAT, 2004. MÁJUS 22. • AKTUÁLIS" 5 Tisztázni szeretnék, hogyan halt meg 8 éves fiuk Szemtanúkat keresnek a szülők Szemtanúk jelentkezését várják a március 29-én Szegeden a Csongrádi sugárúton halálra gázolt kisfiú szülei. A független szakértői vélemény szerint ugyanis az áldozat és édesapja volt a hibás. A család ezzel nem ért egyet és ellenvéleményt nyújtott be a rendőrségen. MUNKATÁRSUNKTÓL Két hónap telt el a március 29-én fél nyolckor a szegedi Csongrádi sugárúton történt tragédia óta. Akkor egy nyolcéves kisfiút gázolt el az 5-ös troli a Diófa előtti megállónál. A gyermek szülei a napokban felkeresték szerkesztőségünket, mert nem értenek egyet a független szakértői véleménnyel. - A rendőrségen kapott szakértői vélemény szerintünk több pontban nem megfelelő - közölte az édesanya, Barna Zsoltné. A szülők egyik kifogása, hogy a szakértő szerint a trolivezető a fülkéből nem láthatta az egy méter magas és huszonkét kilogramm súlyú gyermeket, mivel túl közel volt a járműhöz. Ezzel szemben az elhunyt kisfiú 135 centiméter és 43 kiló. A Barna család a gázolás körülményeit is vitatja. A szakértő szerint az ütközés frontálisan történt. - A fiamat nem szemből, hanem a kocsi jobb oldalával gázolták el. Próbált felugrani a járdára, mikor észrevette a trolit, de a korláttól nem sikerült neki folytatta az édesanya, aki állítja: a fia még villogó zöldön akart átszaladni a zebrán. Azt sem értik, a trolivezető miért nem hallotta meg, hogy autósok figyelmeztetően dudálnak, járókelők pedig kiabálnak neki, hogy egy gyermek van előtte. - A nagyobbik fiam is ott volt. Ő futott a megállóból elinduló troli mellett és ütötte az ajtaját, hogy álljon meg, de sajnos hasztalanul - tette hozzá Barna Zsoltné. GYALOGOSGÁZOLÁSOK Szegeden az idén huszonkilenc gyalogost ütöttek el, ebből tizenöt esetben a járókelő hibájából. Az eltelt öt hónap alatt öt gyalogos halt meg a városban. Nemcsak a járókelők, hanem az autósok is figyelmetlenek. A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy fokozott óvatossággal közelítsék meg a gyalogosátkelőhelyeket. A közúti közlekedés legkiszolgáltatottabb résztvevői a gyerekek és az idősek, akik saját biztonságukra életkoruk miatt nem képesek ügyelni. - A napokban beidéztük az édesapát, mint a kisfiú törvényes képviselőjét, hogy ismertessük vele a szakértői véleményt - tájékoztatta lapunkat Thczakov Szilvána százados, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Mivel az édesapa a véleményben foglaltakkal kapcsolatban több észrevételt is tett, azt a rendőrség kiegészítésre visszaküldte a szakértőnek. Az eljárás folyamatban van, s a rendőrség várja az orvos-, valamint a kiegészítő szakértői véleményt. - Az elsődleges adatok alapján az elhunyt kisfiú szabálysértése okozhatta a balesetet - tette hozzá a százados. Abban az esetben, ha a baleset bekövetkezéséért egyedül hibáztatható személy gyermekkorú és a balesetnek más résztvevője is volt, illetve bűncselekmény gyanúja nem merült fel, akkor a szabálysértési törvény alapján kell az eljárást lefolytatni. Az elhunyt kisfiú szülei arra kérik a szemtanúkat, hogy a baleset körülményeinek tisztázása érdekében hívják őket a 06-30/475-6196-os mobilszámon. Hármashatár-nyitás Kübekháza mellett MUNKATÁRSUNKTÓL Ma reggel kilenckor ismét megnyílik a hármas határ Kübekháza, Rábé és Óbéba térségében. A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió rendezvényén részt vesz Varga Zoltán, a DKMT soros elnöke, Dan Ioan Sípos, a Temes megyei tanács elnöke, és Dorde Dukic, Vajdaság Autonóm Tartomány végrehajtó tanácsának elnöke. A határnyitás után a DKMT közgyűlést tart Kübekházán. A hármas határnál ma reggel kilenctől délután ötig, vasárnap tíztől délután négy óráig lehet átkelni. Az új díszpolgár Zsigmond Vilmos és a Pro Urbe-díjas Agárdy Gábor színművész Fotó: Karnok Csaba Zsigmond Vilmos lett Szeged új díszpolgára. A városnapi díszközgyűlésen Szeged újjászületését és a kitüntetetteket ünnepelték. Ifegnap ketten vettek át Pro Urbe-díjat és öten Szegedért emlékérmet. - Százhuszonöt évvel ezelőtt az összefogás ereje, az európai kapcsolatok mozgósítása tette lehetővé Szeged újjászületését - emlékezett ünnepi beszédében a nagy árvíz évfordulójára Botka László. A polgármester az újjáépítésben segítséget nyújtó országok jelenlévő képviselőinek megköszönte, hogy elfogadták a város meghívását. Bécs, Brüszszel, Róma, London, Párizs és Berlin egykori polgárainak jótékonysága, európai szolidaritása nyomán Szeged szebb lett, mint valaha - hangsúlyozta Botka. Majd arról szólt, hogy Szeged a bizalom városa. E közösen megteremtett bizalomban kitüntetett szerepe van azoknak mondta -, akik az átlagnál is többet tesznek Szegedért: őket ünnepeljük ma. „Köszönöm a kitüntetetteknek, hogy példát mutatnak itthon és a nagyvilágban szegediségből, hogy erősítik hitünket és gazdagítják szellemiségünket" - hangsúlyozta a polgármester. Az ünnepi szónoklat után az osztrák, a belga, az olasz, az angol, a francia és a német nagykövet emelkedett szólásra. A diplomaták - akik közül többen magyarul köszöntötték a vendégeket, sőt az angol Michael Ward, szép gesztust gyakorolva, magyarul mondta el beszédét - az európai összefogás fontosságát hangsúlyozták. Többen elmondták, hogy Európát csak a szolidaritás eszméjével lehet életben tartani. A nagyköveti beszédek -után Mózes Ervin jegyző ismertette a közgyűlés határozatát, amellyel a testület 2004-ben Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrt tüntette ki a díszpolgári címmel. - Szívemben mindig szegedi maradtam - mondta Zsigmond Vilmos, aki képekben idézte" fel gyermekkorát, mesélt a Rudolf (ma Roosevelt) téri piac forgatagáról, a tiszavirágzásról és a piarista gimnáziumban töltött évekről, ahol a legszebb magyar verseket tanulta meg. - Petőfi költeményét a mai napig nem felejtettem el - hangsúlyozta, majd elmondott néhány sort Az Alföldből. VÁROSNAPI PROGRAMOK Szombat Belvárosi híd, Móra-park 10 óra: Hídi vásár megnyitója 12 óra: Magyar Tekerőzenekar koncert 15 óra: Makám együttes gyermekelőadása 15.30 óra: II. Megyefesztivál és karnevál 17 óra: Vodku v Glotku koncert 18.30 óra: Baby Gabi fellépése 19 óra: Fiesta zenekar koncertje 20 óra: Bon Bon együttes koncertje 21 óra: Tűzijáték és utcabál SZTE Zeneművészeti Főiskolai Kar 18 óra: Köszöntünk Európa - komolyzenei koncert Bartók Béla Művelődési Központ 18 óra: Levél - Paolo Nani pantomim előadása Vasárnap Belvárosi híd, Móra-park 9 órától: Hídi vásár 11 óra: Varionett - bábjáték 16.30 óra: Hajnal zenekar koncertje 18 óra: Storyville koncert 19.15 óraJóth Bagi Band-koncert 20.30 óra: Hooligans-koncert Szeged napján díszközgyűlésen köszöntötték a kitüntetetteket Az újjászületés ünnepén A díszpolgár új ruhája Zsigmond Vilmos le sem tagadhatná, hogy magyar. Az újdonsült szegedi díszpolgár hosszú repülőút után érkezett meg Amerikából Ferihegyre, ahol utazása magyaros gellert kapott nem találta a poggyászát, amiben a ruhája és a kamerája volt. így kis szütyőjét szorongatva utazott tovább Szegedre. Szülővárosában aztán öltönyt, inget és cipőt vásárolt magának, mert az mégsem járja, hogy kockás ingben és farmerban vegye át a díszpolgári címet. A tipikusan magyaros történet folytatódott a szállodában, ahol Zsigmondot egy, dohányzó vendégek számára fenntartott szobába helyezték el. Az Oscar-díjas operatőr jelezte, szeretne átköltözni egy nemdohányzó szobába, ám kérését nem respektálták. De mikor az önkormányzat által mellérendelt kísérője intézkedett, az új díszpolgár már dohányfüstmentes kanapén hajthatta álomra fejét. Pro Urbe-díjjal tüntették ki Agárdy Gábort. - Elszorult torokkal állok itt, mert nekem ez a kitüntetés mindennél többet ér. Nincs még egy olyan város, ami így tud szeretni - mondta a népszerű színművész. Agárdy öreg komédiásként - ahogyan önmagát definiálta különböző színházi előadásokból is előadott részleteket, amelyeken jót derült a közönség. Ugyancsak Pro Urbe-díjat vehetett át Telegdy Gyula akadémikus. A tudós azt hangsúlyozta, hogy bár Pécsett született, Szeged tette naggyá, és mindent ennek a városnak köszönhet. A Szegedért emlékérem kitüntetettjeinek is a díszközgyűlésen adták át a plakettet. Bottkáné Égető Mária orgonaművész, Gyüdi Sándor igazgató-karnagy, furonics Tamás táncművész-koreográfus, Kiss Sándor, a Szegedi Fonalfeldolgozó Rt. vezérigazgatója és Molnár Imréné nyugalmazott tanítónő lett az elismerő cím birtokosa. SZ. C. SZ. Tegnap Tápéra is felvonultak a gépek: hétfőn kezdődik a munka Minden városrészben zajlik már a csatornázás Szegeden, a Tisza Lajos utcában előbb a talajvíz szintjét kell csökkenteni, csak utána lehet csatornázni Fotó: Gyenes Kálmán Nem hátráltatja a szegedi csatornázást, hogy néhány helyen újra el kellett végezni az ingatlanok bekötését egy műszaki hiányosság miatt. Hétfőtől már Tápén is dolgoznak a munkások. Tegnap az utolsó városrészben is felvonultak a munkagépek, ahol még nem kezdődött meg a csatornázás. Tápén hétfőn marnak bele a földbe, és ez azt jelenti, hogy minden érintett kerületben dolgoznak már az EU ISPA-alapja által 8 milliárd 300 millió forinttal támogatott, összesen 23 milliárd forint összértékű szennyvízcsatorna-beruházáson. Minden városrészben más-más problémával kell megküzdeniük a szakembereknek. Alsóvároson, a Tisza Lajos utcában például az árkok kiásása előtt csökkenteni kell a talajvíz szintjét. A csatornaárkok aljának ugyanis a jelenlegi vízszint alatt kell majd futnia. Nóvák Gyula, a beruházó Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő (SZVMF) Rt. vezérigazgatója elmondta, vákuumos módszerrel szivattyúzzák a talajvizet Alsóvároson. Három-öt méteres távolságban kutakat fúrtak, és ezekbe helyezték a csöveket, amellyel kiemelik a talajvizet. így amikor hozzákezdenek az árkok mélyítéséhez, a munkások viszonylag száraz körülmények között dolgozhatnak. Az, hogy a beruházás nyomán Szeged, illetve Kübekháza, Újszentiván, Tiszasziget és Deszk száz százalékban csatornázott lesz, többek között a talajvíz jelenlegi szintjének csökkenését is eredményezi, hiszen a szikkasztók helyett a szennyvíztisztítóba kerül a kommunális szennyvíz. A munkák egyébként Alsóvároson haladtak előre a leginkább, a Világos és a Kisfaludy utca kivételével június végéig a városrészben befejeződik a csatornázás. Itt 366 érintett ingatlan van, amelyek nagy részének szennyvize egy hónap múlva már a hálózatba kerülhet. Nem befolyásolja a munkák befejezésének határidejét, hogy közel húsz ingatlan bekötését meg kellett ismételni. Az SZVMF Rt. szakemberei a műszaki ellenőrzéskor találtak hiányosságokat, amelyeket azonnal kijavíttattak a kivitelezővel. A munkagépek tápéi megindulásával egy időben a városházán megkezdik a szegedi és az újszegedi főgyűjtő kiépítésére kiírt pályázatra érkezett ajánlatokat. A nyertes cég készítheti el a Tisza alatti átvezetést is, amelynek segítségével Újszeged és a négy kistelepülés szennyvize a gyálaréti tisztítóműbe jut. A teljes beruházás 2006 második felére készül el. K.B.