Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-27 / 123. szám

A K T U A L I S CSÜTÖRTÖK, 2004. MÁJUS 27. KORKÉP ALGYÓ. Képviselő-testületi ülést tartanak holnap délelőtt kilenc órától a községben. Ezen többek között megtárgyalják az önkormányzat 2004. évi költségvetésének, valamint a könyvtár és tájház szervezeti, működési szabályzatának módosítását. Megbeszélik az óvoda következő nevelési évre elkészített csoportszervezési tervét, és a testület tagjai elbírálják az Egyesített Szociális Intézményvezetői álláshelyére beérkezett pályázatokat is. BORDÁNY. A képviselő-testület előterjesztése alapján a községet a szegediből a mórahalmi kistérségbe sorolták át. Az országban az elsők között a Homokháti Kistérség kilenc önkormányzata vállalta, hogy önálló jogi személyiséggel rendelkező, többcélú társulást hoz létre. A váltás oka, hogy a kistérségi hovatartozás jelentős hatással van az egyes települések fejlődésére: mivel a mórahalmit területfejlesztési szempontból a negyvennyolc leghátrányosabb helyzetű magyar kistérség közé sorolták, az ott élő vállalkozók és őstermelők eredményesebben pályázhatnak. DESZK. Kerti partin, zenével, tánccal, tréfás hagyományőrző játékokkal búcsúznak a szerb tagozatos gyermekek ma délelőtt kilenc órától az óvodától. A program érdekessége, hogy a szülők és csemetéik közösen készítik el a hagyományos szerb süteményeket. KISTELEK. Kanadából származik az úgynevezett Challange Day, vagyis a kihívás napja. Az 1983 óta tartó nemzetközi sportnaphoz hazánk 1991 -ben csatlakozott. Kisteleken 1997-től szervezik meg a Challange Day-t. A városban tegnap kora reggeltől késő estig számos helyszínen mozoghatott, sportolhatott valamennyi korosztály. A hagyományos tömegsportok mellett érdekességekkel is várták a szervezők a kistelekieket. Többek között kerékpártúra indult a kollégiumtól Ópusztaszerre, a kegyeleti parktól pedig görkorcsolyások vágtak neki a Nemzeti Történeti Emlékparkig tartó távnak. Este kilenc órától fáklyával futottak a versenyzők. MÓRAHALOM. A Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal által meghirdetett Hátrányos helyzetű régiók és kistérségek elérhetőségének javítása című pályázatra a mőrahalmi önkormányzat is jelentkezett. Az uniós forrásból a bekötőutak minőségét szeretnék javítani. Ennek köszönhetően a külterületen, a Nyár utca meghosszabbításával egészen a Bajai úti bikaistállóig aszfaltos lesz az egyik legforgalmasabb bekötőút. RIIZSA. A Csongrád Megyei Agrárkamarával együttműködve a rúzsai Intelligens Faluért Egyesület minden pénteken agrárkamarai tanácsadást szervez a teleházban. Fackclniann István, a kamara képviselője holnap délelőtt nyolc és fél tizenkettő között várja a rúzsai gazdálkodókat. SZEGED. Kóruspódiumra várják az érdeklődőket holnap este hét órától a Bartók Béla Művelődési Központban (Vörösmarty utca 3.). Fellép a szegedi Tömörkény István Gimnázium leány kara Dohány Gabriella vezényletével, valamint a németországi Freigcrichtböl érkezett kórus, a Koppernicus Schulc leánykara, karnagy: Gerd Zellmann. Az ÁNTSZ kéthetente vizsgálja a természetes fürdőhelyeket A vízminőségről tudniuk kell a fürdőzőknek A megyében tizenegy természe­tes fürdőhelyen rendszeresen végez vízminőségi vizsgálatokat a megyei tisztiorvosi szolgálat. Szegeden mostanáig még nem jelöltek ki szabadstrandot. A jó idő beálltával rengetegen jár­nak felüdülni a folyókhoz, tavak­hoz, és persze fürdenek. A Csongrád Megyei Tisztiorvosi Szolgálat rendszeresen ellenőrzi a víz minőségét a sándorfalvi tó­nál, a Sziksós-tón, a mártélyi Ti­sza-holtágban - ezeken a helye­ken egyébként kijelölt fürdőhe­lyek vannak. A Tiszán és a Maroson további nyolc helyen végeznek mérése­ket a tisztiorvosi szolgálat mun­katársai: Csongrádon a Körös-to­roknál, a Maroson Makónál, Szentesen, Mindszenten két he­lyen is: a kempingben és az Anyásnál, Szegeden pedig a La­poson, a Fokán, a Sárgán ­mondta dr. Kiss Edit, az ÁNTSZ Csongrád Megyei Intézetének közegészségügyi osztályvezetője. Szegeden egyébként az önkor­mányzat nem jelölt ki ez idáig a fürdőhelyet. A tisztiorvosi szolgálat havon­ta vesz mintákat, a strandok üze­meltetői pedig kéthetente végez­tetnek vízminőségi vizsgálato­kat. A laboratóriumban egy hét alatt végzik cl a szükséges elem­zéseket. Ezután értesítik az adott fürdőhely üzemeltetőjét, aki a vízminőségi eredményeket köte­les kihelyezni a strand területén, a fürdőzők tájékoztatása végett. A víz háromféle minősítést kap­hat: kiváló, megfelelő, nem meg­felelő. Amennyiben két egymást kö­vető vizsgálatnál nem megfelelő a vízminőség, a városi tisztiorvo­si szolgálat ezt jelzi a jegyzőnek, aki megtiltja a fürdőzést az adott tavon vagy folyószakaszon. (Erre tavaly is volt példa.) A szabad strandok kijelölését "r *; Jsür i m mm yMKÍmk - ~ xi ­. *- • >.'.'1 . XJ > * : - V <í - v> • -<.,»..*.« rtvV I •• 'TÜd r - - : ¡•Ball A Lapos is mintavételi helye az ÁNTSZ-nek Fotó: Gyenes Kálmán minden évben helyszíni bejárás előzi meg. A szemle alkalmával a hatóság képviselői azt is meg­nézik, hogy az adott partszaka­szon mekkora a hajóforgalom, van-e balesetveszély. A fürdőhe­lyeket csak úgy lehet üzemeltet­ni, ha megfelelnek a törvényi előírásoknak, így egyebek mel­lett ivóvizet, illemhelyet, tuso­iási lehetőséget, szemétgyűjtő­ket kell biztosítani, és vízi őrnek kell a fürdőzők épségére vigyáz­ni. Azokon a fürdőhelyeken, ahol a strandolok száma meghaladja az ezer főt, a vízi őr mellett olyan személynek is jelen kell lennie, akinek mentős gyakorlata van. Emellett elsősegélyhelyet is ki kell jelölni. Ilyen nagy látogatott­ságú szabad strand nincs a me­gyében. NYEMCSOK ÉVA Vasutassztrájk lesz? A Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) gépész szakági bizottsága országos sztrájkot hirdetett meg június 11-ére, mert nem értenek egyet a létszámleépítéssel. A MAV Rt. 2002 decemberében megállapodást írt alá a reprezentatív vasúti szakszervezetek, így a VDSZSZ vezetőivel is. A megállapodásban az is szerepelt, hogy 2002 és 2006 között húszszázalékos létszámleépí­tés lesz a vasútnál. A szakszervezeti vezetők kötelezettséget vállaltak ar­ra, hogy a MÁV Rt. egészére kiható, a munkavállalók érdekeit súlyosan sértő - a kollektív megállapodásokban nem szabályozott - esetek kivéte­lével nem kezdeményezhetnek sztrájkot. Az idén, április 23-án egyéb­ként megkötötték a foglalkoztatáspolitikai megállapodást is. A VDSZSZ sztrájkfelhívása mellett a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) aláírásgyűjtést szervezett, hogy így tiltakozzon a tervezett le­építés ellen. A húszezer vasutas aláírását tartalmazó dokumentumot a napokban adták át a MAV miniszteri biztosának. Gryllus a zsinagógában Nemzedékek nevelkedtek Gryllus Vilmos muzsikáján. A Kos­suth-díjas előadó két koncertet is adott a szegedi gyerekeknek teg­nap a régi zsinagógában. Délután háromtól a Maszkabál, öt órától pedig a Daloskönyv című előadás várta a kicsiket a MASZK Egyesü­let hagyományos gyermeknapi rendezvényén Fotó: Gyenes Kálmán HÍREK NEVADO PUSZTASZEREN Csizmazia György biológus nevét veszi föl Pusztaszer általános iskolája. A névadó ünnepség ma délelőtt 11 órakor kezdődik. Az iskola új neve: Csizmazia György Általános Iskola és Óvoda. NEM ADOTT ELSŐBBSÉGET Súlyos baleset történt kedden éjszaka Szeged belvárosában. Egy Polski Fiat a Kossuth Lajos sugárút felé tartott, amikor az Anna kútnál nem adott elsőbbséget a Tisza Lajos körút felől érkező Audinak. Az Audi vezetője nem tudta elkerülni a balesetet, a kocsi a Polski oldalának ütközött. A Fiat vezetőjét a tűzoltók vágták ki a teljesen összeroncsolódott karosszéria darabjai közül. FOTÓKIÁLLÍTÁS Gyenes Kálmán fotóművész, lapunk munkatársa a Szegedi Fegyház és Börtön dísztermében állítja ki munkáit. A Csillag börtönként ismert büntetés-végrehajtási intézményben rendezett tárlatot Lukács János dandártábornok, Csongrád megye rendőrfőkapitánya nyitja meg ma délután 3 órakor. BESTSELLER A RADNÓTIBAN A Magyar Televízió egyik legsikeresebb műsorává vált az elmúlt évben a Bestseller. A műsor szerkesztő-riportere, Lévai Balázs a beszélgetéseket kötetben is megjelentette, amelynek bemutatóját ma 15 órakor tartják a Radnóti Miklós Fókusz Könyváruházban (Tisza L. krt. 34.). A szerzővel M. Nagy Miklós beszélget. Két kisbabát hagytak a zárt Trabantban Keresik a tanúkat MUNKATÁRSUNKTÓL Bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást a Csongrád Megyei Ügyészségi Nyomozó Hi­vatal. A hivatal tanúként szeretné kihallgatni azt az idősebb, való­színűleg nyugdíjas nőt, aki koráb­ban bölcsődében dolgozott és aki április 16-án délután egy és két óra között észrevette, hogy a Sem­melweis utcai kollégium előtt parkoló Trabantban hagyott két, négy és öt hónapos csecsemő rosszul van. A gyermekek kisza­badításához rendőri segítségre volt szükség, majd orvos látta el a kicsiket. Az ügyben azért a nyo­mozó hivatal jár el, mert abban valamelyik fegyveres testület tag­ja is érintett. Imolya Imre cso­portvezető ügyész, a hivatal veze­tője nem kívánt további részlete­ket elárulni az ügyben. Befizetett 834 forintot akart újból behajtani a vízmű Három éve jönnek a felszólítások Egy tápéi férfi 2000 májusában fizette be 834 forintos vízdíját. Ennek ellenére 2003 májusa óta folyamatosan felszólító levele­ket kap a vízműtől, hogy tar­tozik. Egy félrekönyvelés okoz­ta a kellemetlenséget. MUNKATÁRSUNKTÓL - Szerencsére minden papírt megőrzők, így ezt a befizetési bi­zonylatot is - mutatta Kothencz György a 2000. május 2-án kel­tezett, 834 forintos vízdíj ki­egyenlítését bizonyító számlát. A tápéi férfi már rég el is felejtette ezt a csekket, mikor 2003 máju­sában levelet kapott a Szegedi Vízmű Rt.-tői, hogy tartozik. Ezt követően folyamatosan érkeztek a felszólítások. Ajánlott levélben elküldte a szolgáltatónak a számla másola­tát, valamint személyesen is fel­kereste a Tisza Lajos körúti köz­pontot, hogy tisztázzák a félreér­tést. Nem járt sikerrel. - Évente félmillió darab szám­lát adunk ki. Sajnos benne van a tévedés lehetősége. Jelen esetben is ez történt - mondta Bóka Jó­zsef, a vízmű értékesítési osztály­vezetője. A tápéi fogyasztónak 1993-as és 94-es elmaradásai voltak. A társaság az öt évnél ré­gebbi tartozásokat törölte, vi­szont a 2000. évi májusi befize­tést máshol könyvelték el. Ezért szerepelt hiányként a 834 forint. Az osztályvezető szerint a fen­tihez hasonló félreértéseket úgy a legkönnyebb tisztázni, hogy a fogyasztók legalább öt évig meg­őrzik a befizetési bizonylatokat, illetve az esetleges első felszólí­tás után bemutatják a Tisza La­jos körúti ügyfélszolgálaton. Hulladék gyulladt meg a gyermekklinikán Tűzeset miatt riasztották a tűzoltókat tegnap délelőtt a szegedi gyermekklinikához. Mint kiderült, a balesetnek szerencsére na­gyobb volt a füstje, mint a lángja. Gyógyászati hulladékok gyullad­tak meg az egyik folyosón, ám mire a négy kocsival kiérkező tűzol­tók megjelentek, a tüzet már cl is oltották Fotó: Miskolczi Róbert A bővítéssel háromszorosára nőtt az alapterület Megújult a tápai művelődési ház Új épületrésszel bővült a tápai Heller Ödön Művelődési Ház, s ezzel befejeződött a több ütem­ben megvalósult fölújítás. MUNKATÁRSUNKTÓL Tápén új épületszárnnyal is bő­vült a két éve fölújított Heller Ödön Művelődési Ház. Az ötve­nes években emelt épület alapo­zása már nem bírta el a falak ter­hét, a közel fél évszázados műkö­dés alatt más szerkezeti részek is elhasználódtak, a rekonstrukciót már nem halaszthatták tovább. Két éve készült el a fölújítás el­ső üteme, amelynek során az ut­cára néző főépületben irodát, könyvtárat és három szakmai helyiséget alakítottak ki - tájé­koztatta lapunkat Hajdú Géza, a Bartók Béla Művelődési Központ igazgatója. A tápai művelődési ház a Bartók hálózatához tarto­zik. A most befejezett második ütemben új szárnnyal bővítették a régi épületet, ezzel háromszo­rosára nőtt az eredeti alapterület. A kétszintes rész földszintjén tánc- és rendezvényterem ké­szült, amelyből szakmai foglal­kozások megtartására alkalmas helyiségek nyílnak. Az emeleten kap helyet a tápai honismereti gyűjtemény. A frissen parkosí­tott udvaron tűzrakó helyet is ki­alakítottak. A fölújított Heller Ödön Művelődési Házat pénte­ken délután 4 órakor ünnepélye­sen átadják a tápéiaknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom