Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-22 / 119. szám

8 • MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2004. MÁJUS 22. Csongrádban agyhártyagyulladás évek óta nem volt Kullancsfertőzéseknél gyorsan kell lépni A jó idővel felébredtek téli álmukból a kullancsok. Bár a köztereken és az egészségügyi intézményekben már elvégezték a védekező kezeléseket, nem árt rendszeresen átvizsgálni a testünket. Hazánkban átlagosan minden ezredik kullancs fertőzött az agyvelő­gyulladást okozó vírussal. A Lyme-kórt előidéző baktérium azonban ennél sokkal gyakoribb: Európában száz kullancs közül tízben megta­lálható. Csongrád megye nem számít kullancsveszélyes területnek. Az elmúlt tíz évben agyvelőgyulladásos megbetegedés nem történt, Lyme-kórból azonban itt is akad minden évben néhány. Az átlagosan 5-10 fertőződés nem számít magas értéknek. Zala megyében, az Északi-középhegységben, valamint a Dunántúli-domb­ság területén ennél jóval nagyobb az esély arra, hogy fertőzött kullan­csot „szedjünk össze", sőt itt az agyhártyagyulladás kórokozóját ter­jesztő élősködők is vannak. Éppen ezért most, a kirándulóidő kezde­tén fontos tudni, mire érdemes odafigyelni. A kullancsok jelenlétével tavasztól kezdve folyamatosan számolni kell. Az apró vérszívók - amíg nem jutnak vérhez - harmatnedveken tengődnek. Bokros területeken, vízparton, de akár egy óvoda udvarán is ráakaszkodhatnak a gyanútlan járókelőkre. Csípésük nem fájdal­mas, éppen ezért ajánlott minden kirándulás után alaposan átvizs­gálni magunkat, különös tekintettel a hajlatokra. A kullancs potro­hában találhatók a fertőzőképes baktériumok, éppen ezért nem sza­bad sem nyomkodni, sem csavargatni. Szakemberek szerint az a leg­jobb megoldás, ha orvosnak mutatjuk meg, aki szakszerűen, kul­lancscsipesszel tudja eltávolítani. Tombácz Zsuzsanna, az ÁNTSZ járványügyi osztályvezetője el­mondta, a Lyme-kór legjellegzetesebb tünete a csípés környékén je­lentkező, kokárdaszerű, piros folt. Néhány nap alatt kialakul és foko­zatosan terjed szét. Közepe fehér, széle pedig fodros. Bár ez ellen a be­tegség ellen nincs védőoltás, az időben történő felismeréssel jól gyó­gyítható néhány hetes antibiotikumos kúrával. Ha azonban a tünet észlelése ellenére sem megyünk el orvoshoz, évek, vagy évtizedek múlva késői szövődmények alakulhatnak ki. Ezek főleg ízületi gyulla­dások és idegrendszeri tünetek. Az agyvelőgyulladás ellen van védőol­tás, ez három évig nyújt védelmet. Ez a betegség a másiknál sokkal alattomosabb, hiszen nincsenek megelőző tünetei. A csípés után né­hány nappal magas lázat, akár eszméletvesztést is okoz. Kullancscsípés után mindenekelőtt fertőtlenítsük a csípés helyét és jegyezzük fel a csípés helyszínét és időpontját. Figyeljük testün­kön a csípés helyét 5-6 héten keresztül, hiszen a szervezet reakció­ja akár ennyit is késhet. Egy-két napon belül általában körömnyi nagyságú bőrpír szokott jelentkezni, ez azonban csak a szervezet védekező mechanizmusát jelzi. Ezek a foltocskák rendszerint ma­guktól is elmúlnak. Fertőzés esetén azonban másfajta foltok is je­lentkezhetnek, amelyeket feltétlenül meg kell mutatni orvosnak. A legegyszerűbb azonban az, ha már az első gyanús jelnél szakem­berhez fordulunk. TÍMÁR KRISZTA Hivatalból nem kötelező az ingyenes Illemhely a Marson Lenne igény ingyenes mellék­helyiségre a Mars téren, viszont ha nem kell fizetni, könnyen elhanyagolttá válhat az illem­hely. MUNKATÁRSUNKTÓL A fal mellett a „kisdolgát" végző férfi is hozzátartozik a szegedi Mars tér képéhez. A májusi csat­lakozással belső törvénnyé lett EU-szabályok miatt is szükség lenne a Mars téri ételt-italt kíná­ló bódék közelében mellékhelyi­ségre. A téren van ugyan nyilvá­nos vécé, de azért fizetni kell. - A szabályozás nem írja elő, hogy az illemhelynek ingyenes­nek kell lennie, így a Mars téren található is megfelel az előírások­nak - közölte dr. Hunyadi Ildikó városi tiszti főorvos. Ugyanakkor hozzátette: a fizetős illemhely esetében előny, ha van tulajdono­sa, mert így a helyiség takarítása is megoldottnak tekinthető. - Nincs gondom azzal, hogy fi­zetni kell a vécé használatáért ­mondta egy, a Tálas-féle sor egyik bódéja előtt ebédelő férfi. ­Ha ingyenes lenne az illemhely, akkor hosszú sor kígyózna előt­te, annyian járnának oda. Más­részt elhanyagolttá válna, úgy­hogy abba a helyiségbe be se mennék. Egy másik fiatalember gyakran szokott a Mars téren enni. Sze­rinte elvárható lenne, hogy a pia­con szolgáltatásként ingyenes le­gyen a vécé használata. Igaz, sze­rinte is csak oly módon lehet a mellékhelyiség tisztaságát meg­őrizni, ha pénzt kérnek a hasz­nálatáért. A szegedi Acél utcai népkonyhát 12 éve nyitották meg. A hajlék nélkül élők nem csupán meleg ételhez juthatnak itt, le­hetőségük van a tisztálkodásra, meghall­gatják panaszaikat is. Az ebédre váró férfiak és nők közül Ilonka, egy alacsony, fekete hajú asszony bizalmasan közel hajol: „Én majd beszélnék magával négyszemközt, ha lehet." Ilonka története A konyha még zárva, így Ilonka elkezdi a maga történetét: rendszeres szociális járadé­kot kap, albérletben lakik, egy éve jár ebédel­ni a népkonyhára. A beszélgetésbe bekapcso­lódik László, aki Székesfehérvárról jött Sze­gedre, a jobb lehetőségek reményében. - A testvérem eladósodott, a rezsit nem tudtuk fizetni, elvették a lakást - tolja fel kéküveges napszemüvegét a feje tetejére. ­Fehérvárról a rossz társaság miatt jöttem el, és azért, mert azt hittem, az önkormányzat többet segít: lakás kellene. Élet a töltés oldalában László a töltés mellett húzza meg magát, nejlonból épített magának sátrat. Mint mondja, munkát nem talál: szobafestő szak­munkás-bizonyítványa elveszett az egyik költözködéskor, pótolni nehéz, illetékre meg nincs is pénze. Három éve él hajlék nélkül. A népkonyhát 1992-ben nyitották meg az önkormányzat és a vöröskereszt együttmű­ködésével - mondja l'app Istvánná, a humán szolgáltató központ igazgatója, aki 1994-ben vette át az intézményt. Két évvel később a 150 fő étkeztetésére alkalmas konyhát nap­pali melegedővel bővítették: ez ötven sze­mély számára biztosít nappali benntartózko­dást, de szükség esetén télen 150 fősre bővít­hető. Az Acél utcában van lehetőség tisztál­kodásra, mosásra, az ott dolgozó szociális munkások meghallgatják a hajlék nélkül élő­ket, segítenek hatósági ügyeik intézésében, szükség esetén orvoshoz viszik őket. Ebben az épületben van egyébként az utcai szociális munkások központja is. A népkonyhán bárki étkezhet, de elsősor­ban hajléktalanoknak adnak ingyenesen ebé-' det, ugyanakkor a kisnyugdíjasok is megje­lennek olykor az étkezésekeri. Őket a szociá­lis munkások a gondozási központokba irá­nyítják át. Évente 10-11 millió forint A népkonyhai étkeztetés évente 10-11 mil­lió forintba kerül. A regisztrált hajléktalanok száma több mint ezer fő, igen nagy a vándor­lás, sokan jönnek más városokból. Az utcán élők többsége férfi. A népkonyha ajtaja kinyílik, az ebédosztóig áll a sor. Aki megkapta az ebédet, a piros koc­kás abrosszal leterített asztalhoz ülhet. Van­nak, akik magányosan, az étkező sarkába te­lepednek le, mások együtt, beszélgetve esz­nek. A népkonyhán a városőrség egy tagja lát el szolgálatot, az ide járók néha összevitatkoz­nak. Most azonban nyugalom van. - Mindent elmondok egy üveg borért - lép hozzám egy férfi, s kiterel a ház elé a veran­dára. Bor nincs, de a cigarettára jóízűen gyújt rá Braun Tibor. - Érettségim van, nehézgépkezelő voltam ­kezd mesélni Braun Tibor. - Tíz éve vagyok hajlék nélkül, a lakbért sokáig nem fizettem, a végrehajtó távollétemben rakott ki a lakás­ból. A lányom bébiszitter Németországban, tartjuk is a kapcsolatot. A hajléktalanok kö­zött Szegeden én viszem a prímet a tíz évem­mel. Braun nyereménye Braun a krematórium melletti erdőben lakik, az egyik szupermarket nyeremény­játékán nyert egy sátrat, abban húzza meg magát, nyáron függőágyban pihen. Heti bérlettel közlekedik a városban, szí­nesfémekkel foglalkozik, abból jön egy kis mellékes, de alkalmi munkákat is vál­lal. Igaz, építkezésekre már nem megy az ötvenöt éves férfi, mert ott csak becsap­ják az embert, „rabszolgának tartják". Ál­lítja: egy cég hatvanezer forinttal tartozik neki. Egy kalózkendős férfi köszön oda, s meg­kérdezi: tudom-e, hogy kollégák vagyunk? Kezembe nyomja Hajlék-talán című fény­másolt újságocskáját, a vezércikkben arról ír, hogy „Mit kell tudni hazánkról", s a hát­oldalon elolvashatjuk a szerző és kiadó Ébert József a hajléktalanlét kiúttalanság­ban is reményt kereső, A Senki című költe­ményét: „...Nincs oly világ, ami megszelí­dítene / Nincs hatalom, ami legyőzhetne / Mert megtörhetetlen a lelked / Az üldözés megszűnik / A fagy, ami rádtelepszik, felol­vad végleg / S egyszer úgyis fogsz kelleni valakinek." NYEMCSOKÉVA Legalább ezer hajléktalan él Szegeden Ebédosztás a népkonyhán Ilonka egy éve jár ebédelni a népkonyhára, albérletben lakik, szociális segélyből él Fotó: Gyenes Kálmán LG ART COOL A VILÁG VEZETŐ KLÍMAGYÁRTÓJÁNAK LEGÚJABB TERMÉKEI, Most DÉMÁSZ-kamat- vagy áramdíj-támogatással! I POZITRON Bt. Szeged, Mars tér 9. Tel.: 62/407-898 Nyitva: h.-p.: 8-16-ig Con„ ÁRKÁDIA KFT. Értékesítés: CRANIUM KFT. Szeged, Arany János u. 7. III. emelet 308. szoba és a 06-62-421-210 és | a 06-30-45-42-365 = telefonszámokon. r ELADÓ ÁRKÁDIA KFT. Értékesítés: CRANIUM KFT. Szeged, Arany János u. 7. III. emelet 308. szoba és a 06-62-421-210 és | a 06-30-45-42-365 = telefonszámokon. SORHÁZI L A K A S O K. SZEGED-MAROSTŐN 133 és 142 alapterülettel, szerkezetkész állapotban. Akciós repülős üdülések!*gj§> KONTWENS' 1 I TAZASI Htom á RODOSZ, KRÉTA Ap., öe. 44 900 Ft-tól KORFU Ap., öe. 39 900 Ft-tól COSTA BRAVA 3*,fp. 79 900 Ft-tól TÖRÖKORSZÁG 4*,fJ>. 79 900 Ft-tól SZICÍLIA 3*. fp. 103 900 Ft-tól CIPRUS Ap., öe. 39 900 Ft-tól HORVÁTORSZÁG Egyénileg, fp 34 900 Ft-tól TOVÁBBI AJÁNLATAINKÉRT KERESSE IRODÁNKAT!!! JSÍKomimm SZEGED, OROSZLÁN U. 1. Tel.: 62/471-066, 426-055 033235879 niBALTEX BURKOLÓLAP SZAKÜZLET S T 0 C K H 0 U S E AKCIÓ 6 NAPIG! A Stock House Budapest Szegeden is! ..' ~ I Olasz és spanyol gyárak minőségi csempéi, padlólapok 30-40-50-60%-os • ^ árengedménnyel NYITVA TARTÁS Péntek-szombat-vasa r -héttb'-kedd-szerda 7-18 8-17 8-13 7-18 7-18 7-18 r? , • 3 SZEGED, KÁLVÁRIA SGT. 104. r? , • 3 T.: 62/444-508 t itiiill Hieymlű tidltax tui

Next

/
Oldalképek
Tartalom