Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-19 / 116. szám
10 • KAPCSOLATOK" SZERDA, 2004. MÁJUS 19. MEGKERDEZTUK VÁSÁRHELYI OLVASOINKAT Volt-e már idén a strandon ? DANO LASZLONE volt cipőgyári dolgozó: - Az idén még nem voltam a strandon, de valószínűleg nem is megyek. A nyugdíjamhoz képest ugyanis nagyon drága a belépő. Szeretnék nagyon elmenni, korábban sokszor jártam, de 25 ezer forint árvasegélyt kapok, s abból nem nagyon jut ilyesmire. H0R0SZK0P r)P KOS: Csodálója megpróbálhatja 7a. befolyásolni elképzelései végrehajtásában Gondolja át. mennyire fontos önnek e személy. BIKA: Magánügyei jól alakulnak. * boldogan, szerelemtói telve végzi munkáját. Pozitív gondolkodásának köszönhetően most minden jól sül el. IKREK: Szomszédjával kerüljön I mindenféle kontaktust a mai nap folyamán. Könnyen veszekedésbe torkollhat ugyanis társalgásuk. ^¿J RÁK: Gyanakvása helyénvaló. ^^ Ösztönösen megérzi, hogy rossz úton jár ezen a napon. Legyen hát elővigyázatos, és ne bízzon meg Ismeréseibenl OROSZLÁN: Furcsa helyzetben ** kénytelen lehet elvállalni a döntőbíró szerepét. Hiába hangoztatja nemtetszését, öné a végső szó. Küldetését nehéz szívvel, de vigye véghez! SZŰZ: Költse a pénzét, hiszen ^ azt a célt szolgálja. Hajlamos a gyűjtögetésre, ahelyett, hogy élvezné, amit megkap forintjaiért. Vásároljon luxuscikkeket! MÉRLEG: Nézze át többször elvég•W ?ett feladatait! Számos figyelmetlenségből elkövetett hibát találhat bennük! Szedje össze akaraterejét és koncentráljon! SKORPIÓ: Új feladatai mintha meghaladnák képességeit, erejét. Kitartással, hűségével azonban bizonyíthat! Ne adja fel túl könnyen, ami az öné, kedves Skorpió! Jri. NYILAS: Egészségügyi problémája egyben érzelmi úton is hatással lehet önre. Bizonytalan, ingadozó hangulata ennek tudható be. BAK: Értékelje jé barátja támogaT^i fását, segítségét. A Bak büszke lehet kedvesére, amiért sokan irigylik is. Kevés embernek van ennyi hűséges, szerető párja. VÍZÖNTŐ: Minden rendben alakul, Vl I ha megérzéseire hallgat Ne zárja ki az észérveket sem, mert azokra is szüksége lehet! Munkája elfárasztja, jobb. ha egyből hazamé©! HALAK: Mielőtt a tettek mezejére • lépne, jól iontolja meg cselekedetét! Ne te©en semmit felindultságtól vezérelve! TISZTELT OLVASOINK! Szerkesztőségünk továbbra is fenntartja a jogot arra, ho© a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások olvasóink nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül e©eznek meg a szerkesztőség véleményével. Indokolt esetben a levélíró (amennyiben azonossága e©értelműen megállapítható) kérheti, ho© neve és címe ne jelenjen meg. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. GAJDOCZI REKA diák és büfés: - Nekem egyszerűen nincs kedvem lemenni erre a strandra. Nem árasztja ugyanis azt a hangulatot, amelyre vágyom, ezért nem kívánkozom oda. Ilyen egyszerű az egész. Korábban sokszor fürödtem ott, de ennek a korszaknak most úgy tűnik, vége. FOLDESI GÁBOR üzletvezető: - Szabadidő hiányában nem voltam még az idén a strandon. Nagyon elfoglalt vagyok, azaz nem volt még alkalmam arra, hogy fürödni menjek. Amúgy a strand jól néz ki, tetszik, jobban, mint ahogy a régi tetszett. Hiába, sokkal modernebb lett. 1ARVAS SANDORNE rokkantnyugdíjas: - Nem voltam, mert túl drágának találom az áraikat. Olvastam, mibe kerülnek a belépők meg a kabinok, ezért le kell mondanom erről az egészséges szórakozásról. Az újjáépített strandot amúgy még csak képeken láttam, személyesen egyszer sem. POSTABONTAS Tiszta vizet a pohárba és környezetünkbe! Engedjék meg, hogy néhány információt megoszszak önökkel Sándorfalva szennyvízelvezető rendszerének építésével kapcsolatban. 1997-ben készült egy „Megvalósíthatósági tanulmányterv" Sándorfalva és Szatymaz szennyvízelvezető rendszeréről, közös szennyvíztisztító létesítésével. Ezt a tanulmányt - állampolgári jogával élve - bárki megtekintheti a polgármesteri hivatalban, a jegyzőnél. Én is ezt tettem, igaz, a polgármester hozzájárulása nélkül. A tanulmány lényege a következő: - A település földrajzi adottságainak (nagy szintkülönbségek, .magas talajvíz) figyelembevételével nem javasolt a gravitációs rendszerű szennyvizhálózat. - Másik két lehetséges és ajánlott mód a vákuumos, illetve a nyomott rendszerű szennyvízhálózat. - A vákuumos rendszer Magyarországon a műszaki bonyolultsága miatt nem terjedt el, az idő is túlhaladta. - Maradt tehát a nyomott rendszerű hálózat, ez a jelenlegi műszaki lehetőségeket és helyi adottságok figyelembe véve az egyetlen megoldás az összes előnyével és hátrányával együtt. - A beruházási költségeket tekintve ez kb. 25-30%-kal kedvezőbb, amit igazolnak a 2003/10. számú önkormányzati közlönyben leírt maximált kivitelezési díjak is. - A tanulmány javasolja továbbá az önálló szennyvíztisztítót, ami függetlenítené Szatymazt és Sándorfalvát egymástól. Ez a tanulmányterv elkészítése óta 11997) aktualizálva nem volt, 2004. február közepén még érvényes engedélyekkel nem rendelkezett. Ebben a formájában alkalmatlan bármiféle pályázat beadásához, annak érdemleges elbírálásához. A polgármesteri hivatalban kapott tájékoztatás szerint évente egyszer céltámogatású pályázatra benyújtották, de sajnos már hetedszer sem nyert! Itt tartunk. A helyzet elszomorító! Vigaszként álljon itt: 2015-ben biztosan lesz szennyvízelvezető rendszerünk, hiszen akkorra minden uniós tagország köteles megépíteni. Nekünk előbb kellene! Ugyanis a hiányos infrastruktúra a fejlődés gátja. A teljes infrastruktúra fontosabb annál, hogy Sándorfalva nagyközség-e vagy város, van-e okmányirodája vagy nincs. Ez is fontos! Csak a sorrenddel van baj. VARRÓ GYÖRGY, SÁNDORFALVA Csongrád megyei kis fizikusok versenye A közelmúltban nagyszabású versenyt rendezett a Csongrád Megyei Matematika-, Fizikatanárok Szegedi Alkotóműhelye Szegeden, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. Ez az iskola ad otthont - immár 16 éve - a megyében 7. és 8. osztályos korúak számára 21 év óta szervezett „Keresd a megoldást!" fizikaverseny döntőjének. A tanév során folyamatosan zajló levelező fordulók összesített eredményei alapján döntőbe került versenyzők komplex fizikai tudására volt szükség a helyezésekért vívott nagyon szoros küzdelemben. A mindennapi élet leghétköznapibb mennyiségeinek becsült értékeitől a tudománytörténeti és számításos feladatok megoldásán át az önállóan elvégzett kísérletek és az azokban tapasztaltak indoklásáig. E sokrétű megmérettetésen produkált szebbnél szebb megoldások csak nehezítették az elismert szakemberekből álló zsűri munkáját. A feladatok kitűzését és a megoldási útmutatók kidolgozását a Szegedi Alkotóműhely vezető tanárai végzik évről évre, de a szakmai pontosságot és tudományos korrektséget az SZTE JGYTF Karának Fizika Tanszéke lektorálja minden alkalommal a helyszí-. nen is. A zsűri elnöke - ugyancsak hagyományosan - dr. Kövesdi Katalin docens volt ez évben is. A versenybe benevezett több mint 180 tanuló közül döntőbe jutott 45 versenyző Csongrád megye 23 iskoláját képviselte. A döntő minden résztvevője jutalomban részesült. Kiemelt jutalomnak számíthat, hogy a 7. osztályosok közül a legeredményesebbek jó eséllyel tervezhetik továbbtanulási lehetőségeiket a 2005/2006. tanévtől az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumba. Eredmények: 7. osztály: 1. Ördög Bence, 2. Vass Máté (mindketten az SZTE JGYTF Gyakorló Ált. Isk.-ból; felk. tan.: Horváthné Fazekas Erika). 3. Petróczy Dóra (Makó, Belvárosi Ált. Isk. felk. tan.: Oros Károly) és Kazinczi Lilla (Tarjáni Magyar-Német Két Tannyelvű Ált. Isk.; felk. tan.: Dursztné Palásti Gabriella). 4. Simon Károly (Makkosházi Ált. Isk.; felk. tan.: Szalainé Szunyi Klára) 5. Fabó Csongor (SZTE IGYTF Gyakorló Ált. Isk.; felk. tan.: Lakatos Ferenc) A nyolcadikosok számára az volt a fő tét, hogy kik képviselik Csongrád megyét Győrött, az országos döntőben május 21-23. között. Erre csak a 80% felett teljesítők számíthattak. A döntő 23 nyolcadikos résztvevője között a nagyon szoros végső sorrendet alig néhány pont döntötte cl. Eredmények: 8. osztály: 1. Kapás Gábor (Tisza-parti Ált. Isk.; felk. tan.: Juhász Nándorné). 2. Varga Viktória (Szentes, Koszta József Ált. Isk.; felk. tan.: Szűcsné Péli Katalin) és Kovács Zsolt (Zrínyi Ilona Ált. Isk.; felk. tan.: Dargóné Jenei Katalin) 3. Velez Dániel (Szeged, Tabán Ált. Isk.; felk. tan.: Hetényiné Kulcsár Mária). 4. Gyurcsik Judit (SZTE JGYTF Gyakorló Ált. Isk.; felk .tan.: Horváthné Fazekas Erika). 5. Kincses Bálint (SZTE JGYTF Gyakorló Ált. Isk.; felk. tan.: Lakatos Ferenc) Ismét gazdát cseréltek a házigazda iskola által 1991-ben alapított vándorserlegek is, amit a mindenkori évfolyamgyőztes őriz egy éven át, majd rávésetve nevét és iskolája nevét továbbadja a következő évi versenyen. Ha egy kupára egy iskola neve három egymást követő évben rákerül, akkor az véglegesen az adott iskoláé marad. A verseny történetének 21. évfordulóján az eredményes felkészítő munka és a versenyzők sikerének méltó elismeréséhez hatékonyan hozzájárultak: Csongrád Megyei Matematika-, Fizikatanárok Szegedi Alkotóműhelye, Cartographia Kft., Nemzeti Tankönyvkiadó, Mozaik Kiadó, Műszaki Könyvkiadó, Odeszsza II. Alapítvány, SZTE Kísérleti Fizika Tanszéke, SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszéke, SZTE JGYTF Kar Fizika Tanszéke, Typotex Kiadó. BOTOS ISTVÁN IGAZGATÓ, JUHÁSZ NÁNDOR, A SZEGEDI ALKOTÓMŰHELY VEZETŐJE CSOROG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsolatok@delmagyar.hu címre küldhetnek. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. GYEVI TEMETŐ Nyári Ferenc József szegedi olvasónk tiltakozik „A Gyevi temetőről - építészszemmel" című olvasói levélben leírtak ellen. PADOK K. J.-né szegedi olvasónk többek nevében kérte, hogy a Tabán és a Molnár utca közötti füves területen, a fák alá helyezzenek ki néhány padot. KULLANCS? A 20/414-7144-es telefonról érkezett SMS-ben olvasónk aggo•••••••liuuu WXUÜ1U pfll Az élvonal. ••••••• dalmát jelezte amiatt, hogy Szegeden, a Retek utcában a magas fűben állítólag már találtak kullancsot. ZSEBESEK B. L. szegedi olvasónk figyelmeztet mindenkit, hogy az l-es villamoson két alacsony termetű nő szabadítja meg az utasokat a pénztárcájuktól. MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK A 30/643-3306-os telefonról meghatódva számoltak be arról, hogy a mozgáskorlátozottak ópusztaszeri csoportja részére színvonalas anyák napi ünnepséget rendezett az Ópusztaszeri Gyermekszív Nagycsaládos Egyesület. Mára kérdeztük Volt-e már idén strandon? Következő kérdésünk: Ült-e már lovon? Küldje el válaszát T^OXI • VIC-MT a kérdés napján 17 óráig, 1(jhN ™ SMS-ben! (IGEN vagy NEM)! áz SMS számlázása normál tarifa szerint történik. 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu I MEGJÖTTÜNK SZEGED SAJTI KRISZTINA Május 14., 20 óra 17 perc, 3850 g. Sz.: Balogh Erika és dr. Sajti Gábor (Szeged). BÁLVÁNYOS BENCE Május 15., 2 óra 25 perc, 2950 g. Sz.: Bartók Renáta és Bálványos Szabolcs (Orosháza). LENGYEL TAMÁS Május 15., 7 óra 0 perc, 3640 g. Sz.: Kudik Judit és Lengyel Tamás (Szeged). NÉMETH DORINA Május 15., 14 óra 30 perc, 3360 g. Sz.: Kónya Andrea és Németh Zsolt (Zákányszék). CSELÖTEI JÚLIA Május 15., 16 óra 0 perc, 2980 g. Sz.: Dancsházi Krisztina és Cselőtei József (Vásárhely). SOÓS GERGŐ Május 15., 17 óra 15 perc, 1920 g. Sz.: Papp Anikó és Soós Mihály (Mindszent). HORVÁTH ZALÁN Május 15., 21 óra 45 perc, 3400 g. Sz.: Bodnár Zsuzsanna és Horváth László (Szeged). REGÖS ESZTER ENIKŐ Május 16., 14 óra 31 perc, 3250 g. Sz.: Jancsovics Julianna és dr. Regős Péier (Szeged). TÓTH RENÁTA Május 17., 11 óra 0 perc, 3220 g. Sz.: Árnyas Magdolna és Tóth Csaba (Szeged). SZILÁGYI JÓZSEF BALÁZS Május 15., 10 óra 54 perc, 3740 g. Sz.: Bor Daniella és Szilágyi József (Szeged). VIRGONCZ FERENC ÁDÁM Május 17., 17 óra 38 perc, 2980 g. Sz.: Börcsök Judit és Virgoncz Ferenc (Szeged). GYURITY SZILVIA Május 17., 20 óra 5 perc, 2050 g. Sz.: Galambos Szilvia és Gyurity József (Vaskút). SIMA DORINKA Május 18., 6 óra 22 perc, 3110 g. Sz.: Szántó Viktória és Sima Kornél (Szeged). VÁSÁRHELY VÍGH PÉTER Május 18., 0 óra 35 perc, 3960 g. Sz.: Bartus Rozália és Vígh János (Mindszent). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeietet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A ©ermeksérültek és ©ermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika ©ermeksebészeti osztályán történik. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 62/474-374, va© 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16-tól másnap reggel 7 30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon pedig reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 62/474-374, va© 104. s. o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a me©e egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10-től reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.: 62/547-174