Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-19 / 116. szám
4 •AKTUÁLIS" SZERDA, 2004. MÁJUS 19. KORKÉP ALGYŐ. Balogh Erzsébet festőművész alkotásaihói kiállítás nyílt a faluház galériájában. Az érdeklődők az olajfestményeket május 28-ig munkanapokon reggel nyolc és este nyolc óra között tekinthetik meg. ÁSOTTHALOM. A madarak és fák napját az ásotthalmi Majorostanyán ünneplik meg a deszki óvodások. A kicsik pénteken kirándulással egybekötve ismerkedhetnek meg az erdő szépségével és a környezetvédelem fontosságával. DOMASZÉK. Az önkormányzat felülvizsgálja a temetőben megváltott sírhelyekről készült nyilvántartását. Emiatt a hozzátartozóknak november 30-ig be kell jelenteniük a polgármesteri hivatal költségvetési csoportjánál, hol helyezkedik el a megváltott sír, illetve mikor jár le a megváltás ideje. Hétfőnként és szerdánként reggel nyolctól délután négyig keddenként és péntekenként pedig reggel nyolctól délig kereshetik fel a domaszékiek ez ügyben a hivatalt. FORRÁSKÚT. A legutóbbi testületi ülésen a képviselők megtárgyalták a 2003. évi költségvetést. Az önkormányzat bevételei a tervezettnek megfelelően alakultak. Tavaly 267 millió 921 ezer forint folyt be a község kasszájába. A kiadás viszont az előzetes kalkulációval szemben kevesebb lett, mindössze 253 milbó 855 ezer forint. A megfontolt gazdálkodásnak köszönhetően tavaly pozitív mérleget mutathatott fel az önkormányzat. Nem úgy, mint 2002-ben, mert akkor ötmillió forinttal volt több a kiadás, mint a bevétel. MÓRAHALOM. Tovább bővült a Móra-Vitái Kht. kölcsönözhető gyógyászati segédeszközeinek száma. A három darab sebesség-, távolság-, kalória- és pulzusmérővel ellátott szobakerékpárt azok a mozgáskorlátozottak vehetik igénybe, akik otthonukat nem tudják elhagyni. Emellett két antidccubitusmatraeot is igényelhetnek, melyek a tartósan fekvő betegeknek segít az úgynevezett felfekvés kialakulásának megelőzésében. A segédeszközök beszerzésére pályázatot nyújtott be a kht., amit a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány is támogatott. PUSZTAMÉRGES. A művelődési házban ma délelőtt tiz órától használt ruhákat és cipőket vásárolhatnak meg alacsony áron az érdeklődők. A vásárnak köszönhetően használt, de jó minőségű ruhaneműkhöz juthatnak hozzá azok a pusztamérgesiek is, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy drága holmikat vegyenek. SZEGED. A Szegedi Tudományegyetem Európa-tanulmányok Központja június 3. és 5. között huszonnégy órás, háromnapos képzést szervez a Tbmpus Közalapítvánnyal közösen. A projektciklus menedzsment alapjai című képzésre azok jelentkezését várják a szervezők, akik projektek megtervezéséhez, pályázatok elkészítéséhez igényelnek segítséget cs eddig ezen a területen nem szereztek gyakorlatot. Jelentkezni és bővebb információt kérni a phareC eutk.u-szegcd.hu e-mail címen, illetve a 62/544-135-ös, valamint 544-242-es telefonszámon lehet. ZÁKÁNYSZÉK. Lakossági fórumot szervez holnap délután öt órától az MSZP a művelődési házban. Vojnik Mária, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára az egészségügyi reformról beszél. A találkozó házigazdája Céczi József országgyűlési képviselő. Az új típusú vizsgán.a diákok, és tanáraik is kipróbálhatták az új rendszert Próbaérettségi a Deákban A kétszintű érettségi bevezetése előtti évben, tegnap az érintettek lehetőséget kaptak arra, hogy tét nélkül kipróbálhassák az új rendszert. A felsőoktatási intézményekben már most aggódnak a könnyebb bejutási lehetőség miatt. Tét nélkül írtak érettségi vizsgát tegnap a középiskolások. A tizenegyedikesek kipróbálhatták, mire számíthatnak jövő ilyenkor, amikor már az érettségi, sőt a felvételi eredményük is attól függ, az adott napon hogyan teljesítenek. A szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban az érintett 202 diák szabadon megválaszthatta, mely tantárgyból és milyen szintű vizsgát szeretne kipróbálni. Beáta középszintű matematikát írt, mert ettől a tárgytól fél a legjobban, és kíváncsi volt, hogyan boldogul vele. Eszter, Anna, Attila és Marcsi is a könnyebb utat választotta, de ők történelemből írtak, hiszen abból eddig soha nem volt írásbeli vizsga, és tudni akarták, mire számíthatnak. Mint mondták, könnyű volt, de nem bíznak abban, hogy ez jövőre is így lesz. Ugyanebből a tárgyból egyébként az emelt szint sem volt túlságosan nehéz, bár ott már nem csak a szaktárgyi tudásra voltak kíváncsiak, hiszen az egyik feladatnál például művészettörténeti ismeretekről is számot kellett adni. REGI MATÚRA - PÓTVIZSGÁKKAL Aki idén érettségizik, de nem veszik tel egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. akár jól is járhat az új rendszer bevezetésével, hiszen a most megszerzett érdemjegyét, amely mellett jövőre már a százalékos teljesítményt is fel kell tüntetni, a legnagyobb értékkel veszik figyelembe. Ha valakinek olyan tárgyból kellene vizsgáznia, amelyből nem érettségizett, kiegészítő vizsgát kell tennie. Ha érettségizett ugyan, de az eredménnyel nem elégedett, ismétlő vizsgát írhat. Ha pedig hagyományos rendszerben érettségizett, de szeretné megkapni az emelt szintért járó többletpontokat, akkor szintemelő vizsgát kell tennie. Tegnap a felsőoktatási intézményekben folytatódott a közös írásbeli Fotó: Schmidt Andrea Kis Gábor igazgató úgy fogalmazott: a próbaérettségi jó volt diákoknak és tanároknak egyaránt. A tanulók megismerkedhettek az új típusú vizsgával, a tanárok pedig felkészülhettek a jövő évi érettségire, amely teljesen más feladatokat követel tőlük. A diákokat például kódszámmal kell azonosítani, és több tantárgynál is részfeladatokat kell megoldatni adott időn belül. Kothencz Mihály, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar tanulmányi osztályának vezetője elmondta, a felsőoktatási intézmények nagy része aggódik a kétszintű érettségi bevezetése miatt. Az emelt szintű vizsgát ugyanis egyelőre csak az idegen nyelvű szakokon írják elő. Minden más szakra úgy vesznek fel diákokat, hogy soha nem is látták őket. Tehát már egy sima érettségi is elég lesz ahhoz, hogy valaki felvételt nyerjen, igaz, az emelt szintű érettségiért többletpontok járnak. A tanulmányi osztály vezetője szerint ez a rendszer a diákokat is becsapja, hiszen csak azt látják majd, hogy jövőre könnyebb lesz bekerülni a felsőoktatásba, az azonban nem biztos, hogy bent is tudnak majd maradni. TÍMÁR KRISZTA HÍREK SZEMKÖZT VELEZ ZOLTÁNNAL Ma este negyed nyolckor látható a Városi Televízió és a Dclmagyarország közös műsora, a Szemközt. A mostani adásban Velcz Zoltánt, a Bábolna Agrárholding Rt. elnökét Márok Tamás szerkesztő és Fekete Klára, lapunk újságírója kérdezi a város és az agrárholding ma aláírandó szerződéséről. A beszélgetés szerkesztett változatát szombati lapunkban olvashatják. HIBA A TÁBLÁZATBAN A megyei múzeumokról szóló tegnapi táblázatunkba hiba csúszott: kimaradt a vásárhelyi Alföldi Galéria neve, a rá vonatkozó látogatottsági adatok viszont a Tornyai f ános Múzeumnál jelentek meg. Az adatok helyesen: az Alföldi Galériának 1992-ben 3814, 2003-ban 5136, a Tornyai-múzeumnak 1992-ben 10 ezer 709,2003-ban pedig 12 ezer 92 látogatója volt. DÓZSÁS HAGYOMÁNYOK A Dózsa-iskola hagyományápoló sorozatot indít, amelynek keretében az intézmény egykori, mára híres diákjait ismerhetik meg a tanulók. Ennek keretében elsőként ma délelőtt Dékány Imre akadémikus tart rendhagyó kémiaórát a gyerekeknek. KERESZTÉNY ÉRTÉKEK A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szegedi csoportja katolikus szabadegyetemi sorozatának mai vendége Fridvalszky Gáspár, a KDNP-MKDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje. Előadásának címe: Keresztény értékek az Európai Parlamentben. A program délután fél 6-kor kezdődik a Dugonics téri katolikus házban. Ma nyílik Szegeden a X. borfesztivál MUNKATÁRSUNKTÓL A X. szegedi borfesztivált ma délután 17 órakor nyitja meg Botka László polgármester és Kupa Mihály, a Magyar Borakadémia tagja. Ekkor adják át a borverseny díjait is. Az idei fesztiválra rekordszámú kiállító érkezett: a Széchenyi téri sétányon hatvan bortermelő legnemesebb italait ízlelhetik meg az érdeklődők. A kiállítók egyharmada a leghíresebb honi bortermelő vidékekről, Tokajból és Villányból érkeztek.(Részletes program a LégyOtt mellékletünkben.) A borfesztivál főtámogatója a T-Mobile. Juronics ötven táncossal hétfőn kezdi a nyitó előadás próbáját Kampányol a szabadtéri A budapesti Nemzeti Színházban tartották tegnap a Szegedi Szabadtéri Játékok idei programjának országos sajtóbemutatóját. Székhelyi József színidirektor elmondta: a készpénzes jegyárbevételük már megközelíti a 40 millió forintot. MUNKATÁRSUNKTÓL Szeretnék, ha nemcsak városi fieszta, hanem kicsit nemzeti ünnep is lenne az újjászületés fesztiválja ezen a nyáron a Dóm téren - ajánlotta a Szegedi Szabadtéri Játékok idei programját az országos médiakampány nyitányán tegnap Székhelyi József. Ehhez kapcsolódva Botka László polgármester azt hangsúlyozta: a város újjáépítésének 125. évfordulójára rendezett nemzetközi fesztivállal Szeged bizonyítani kívánja, hogy európai színvonalú kulturális kínálatot tud nyújtani. A színidirektor unikumként ajánlotta a sajtó figyelmébe a július 9-i nyitóprodukciót, Juronics Tamás együttesének Újvilág című előadását. A koreográfus szerint álmitikus mesének nevezhető a készülő darab, amelynek a Tűz birodalmában játszódó első felvonása Ágens énekével és komoly pirotechnikával kerül színpadra. A második részben a Dóm téri deszkákat elborítja majd a víz, miközben a Szegedi Szimfonikus Zenekar Dvorák Újvilág szimfóniáját játssza. A produkció hét héten át tartó próbáit már hétfőn megkezdik a közreműködő ötven táncossal - egyelőre teremben. A fesztivál külföldi vendégprodukcióit menedzselő Andai Marietta érdekességként elmondta: a július 24-i római operagálára Genova hangszermúzeuma bocsátja Massimo Quarta rendelkezésre Paganini nevezetes Stradivari-hegedüjét, amely olyan értékes, hogy biztonsági munkatársak kísérik majd Szegedre. A londoni Abba-show - ami iránt máris óriási az érdeklődés - az utóbbi hetekben Németországot is meghódította, nemrégiben Münchenben úgy ért véget az előadás, hogy a táncoló közönség felugrált a szereplőkhöz a színpadra. A Szegednek a nagy árvíz idején segítséget nyújtó fővárosokból érkező produkciókat önkormányzati delegációk is elkísérik. Kérdésre válaszolva Botka László közölte: 2003-ban minőségi változás történt Szeged idegenforgalmában, a város iránti erősödő érdeklődést jelezte a látogatók számának 10 százalékos növekedése. A kedvező tendencia idén is folytatódni látszik, az év első négy hónapjában hat százalékkal nőtt a turisták száma, és - a matricásított autópályának is köszönhetően - a nyári fesztiváltól további növekedést remélnek. Székhelyi József szerint másfél hónappal a nyitóelőadás előtt már a 40 millió forintot közelíti a szabadtéri jegyárbevétele. A Dóm téren már építik a szabadtéri színpadot Fotó: Karnok Csaba