Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-15 / 113. szám
SZOMBAT, 2004. MÁJUS 15. • MEGYEI TÜKÖR 7 Ezer forint alatt nincs egyetemi felvételi felkészítés A különórák ára - magántanárnál Szegeden 1000-2500 forintért vállalnak felvételi felkészítést különböző tantárgyakból a középiskolai tanárok, egyetemi oktatók és hallgatók. A különórákért akár több százezer forintot is kifizethet egy család. „Matematikából középiskolások felvételi felkészítését vállalom. Többéves gyakorlattal rendelkezem." Megannyi ilyen és ehhez hasonló tartalmú apróhirdetést olvashat az ember a különböző újságokban - csak a tantárgyak és az árak változnak. Szegeden egyébként szinte minden tantárgyból fel tudják készíteni a diákokat a felvételi vizsgára. A lapunk által megkérdezett végzős középiskolások - akik kérték, hogy csak a keresztnevükön szerepeljenek a cikkben hónapok óta járnak különórára. Tamás közgazdaság-tudományi egyetemre készül, és október óta minden héten kétszer két órában tanulja a matematikát és a közgazdaságtant magántanárnál. Elmondta, hogy nem hirdetés útján, hanem ismerősökön keresztül talált magának pedagógust. Egy óráért 1500 forintot fizet, ami szerinte jó ár, mert tud olyanokról, akik 2500 forintot is elkérnek a felkészítésért. így a családja havonta huszonnégyezer forintot fizet ki. Tudom, hogy ez borsos ár - hangsúlyozta a végzős tömörkényes diák -, de megéri a különóra, mert rendkívül sokat jelent a számomra. Alaposan felkészítenek a felvételire, így bízom abban, hogy bejutok a közgázra. Csaba már évek óta jár magántanárhoz. A Ságvári gimnázium diákja első helyen a budapesti kommunikációs főiskolát jelölte meg, de pszichológia szakra is beadta jelentkezési lapját. Elmesélte, hogy hatodikos korában vette az első magánórát matematikából és franciából. Utóbbira azóta is jár, mellette október óta történelemből készítik még fel a felvételire. A franciát heti két, a történelmet pedig heti egy órában tanulja - előbbiért ezer, utóbbiért pedig kétezer forintot fizet óránként. Csaba hasznosnak tartja történelemből a magánórákat, mert mint mondta, részletesen átbeszélik azokat az anyagrészeket, fogalmakat, amiket nem ért vagy amelyekben bizonytalan. Noha franciából már megszerezte az államilag elismert, középfokú, C típusú nyelvvizsgát, továbbra is jár különórára, mert a töri mellett a francia a másik felvételi tárgya. Csaba egy rendeletmódosítás nyomán visszakapta a közel tízezer forintos nyelvvizsgadíjat. Noéminek rossz tapasztalatai vannak a különórákról. A Ságvári gimnázium végzős diákja osztálytársával együtt járt történelemből felvételi előkészítőre, ám szerinte a magántanár nem készült az órákra, sokszor kapkodott, szétszórt volt, pedig ezer forintot fizettek neki fejenként. Egy idő után otthagyták a főiskolai oktatót. Noémi ma már magántanár nélkül, de továbbra is az osztálytársával együtt készül a felvételire. Mindketten a jogi karra jelentkeztek. A ságváris diák szerint a közös tanulás sokkal hatékonyabb, mint amilyen a különóra volt. sz. c. sz. PLAKATON HIRDETI MAGÁT Szabó Tibor olyan diákokat készít fel magyarból, történelemből és illemtanból, akik kommunikáció szakra jelentkeztek. A Szegedi Tudományegyetemen 2001-ben végzett fiatalember jelenleg egy magániskolában tanít újságírást. Szabó 1200 forintért ad egy órát. Noha hirdeti magánóráját az újságokban, a plakátolással sem hagyott fel. Igaz, az utóbbi nem túl hatékony mondta -, mert az egyetemen kiragasztott 30-40 kis méretű plakát után kap csak egy-két telefont vagy e-mailt. Uniós pénzt nyertek a Csongrád megyeiek Csongrád megyéből a kisteleki Unichem Kft. és a Szeged Beton Altalános és Közműépítő Kft. jutott először uniós pénzekhez a Gazdasági versenyképesség operatív program (GVOP) keretében kiírt pályázaton. Tizenkét kis- és középvállalkozás vezetője vette át tegnap a támogató levelet a miniszterelnöktől. Medgyessy Péter az ünnepi átadáson elmondta: életünk természetes része lesz, hogy lehetőség van európai forrásokat elnyerni jó elképzelésekkel. A GVOP összköltségvetése idén és a következő két évben mintegy 155 milliárd forint. Ebből 110 milliárd az Európai Unió strukturális alapjából érkezik. Többet kell dolgozniuk, mint másoknak - a miniszteri rendelet szerint Jogfosztott egészségügyiek Negyven helyett negyvennyolc óra a heti munkaidő, az ünnepnap meg munkanapnak számít. Nem felel meg az uniós szabályoknak a munka törvénykönyvének módosítása és az egészségügyi miniszteri rendelet. Jogfosztásnak nevezte orvosi kamara megyei alelnöke, ami az orvosokkal, a betegellátásban dolgozóklul történik. Minden ember egyenlő, de az egészségügyi dolgozók kevésbé egyenlők. Ezt a tételt nem csak éreztetik, de törvényekkel is szabályozzák Magyarországon. Ezt állítja több szakember. A lavinát Mikola István korábbi egészségügyi miniszter 2001-ben hozott rendelete indította el, mert úgy rendelkezett, hogy az ügyeleti időnek csak a töredéke számít tényleges munkavégzésnek. Az orvosokat felháborította ez a döntés, hiszen keresetüknek jelentős részét az ügyeletekért kapott díjazás teszi ki. Már akkor is tudni kellett, hogy ez az uniós alapelvekkel ellentétes intézkedés - hallottuk Szilárd Andrástól, a Csongrád Megyei Orvosi Kamara alelnökétől. Az ide vonatkozó irányelv szerint ugyanis bármely ágazatban, bármely jogviszonyban dolgozóra ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Mégis meg tudták hozni ezt az intézkedést, mert korábban a munka törvénykönyvét úgy módosították, hogy az ilyen jellegű döntések az ágazati miniszter hatáskörébe kerültek. Nem az ügyelet az egyetlen eset, amikor az egészségügyi dolgozókra más szabályok voNem az ügyelet az egyetlen eset, amikor az egészségügyi dolgozókra más szabályok vonatkoznak, mint a többi munkavállalóra Illusztráció: Miskolczi Róbert natkoznak, mint a többi munkavállalóra. Szilárd András megemlítette például, hogy az egészségügyi tevékenység egyes kérdéseiről szóló, május elsején életbe lépett törvény szerint az egészségügyben 48 óra az egészségügyi tevékenységgel tölthető idő, azaz ennyire lehet őket kötelezni. A gazdaság többi ágában azonban csak 40 óra a munkaidő. Ráadásul a betegellátásban eddig sem létezett karácsony, húsvét, vagy vasárnap, ezek azonban újabban törvényi szinten is közönséges munkanapnak számítanak. Szilárd András szerint e törvénnyel elvették a betegellátásban dolgozók ünnephez való jogát. „Mi ez, ha nem jogfosztás?" - kérdezte a kamarai elnök. Magyarországon több százezren dolgoznak az egészségügyben, s róluk törvény mondja ki, hogy mások, mint a többi munkavállaló: többet kell dolgozniuk, ráadásul sem pihenőnap, sem fizetett ünnepnap, de még munkaszüneti nap sem illeti meg őket. Arról nem is beszélve, hogy egy normális társadalomban napi 8 óra munkából meg kellene tudni élni. Szilárd András elmondta: egy kórházi orvos átlagosan évi 1200 óra túlmunkát végez, így jön ki a bruttó 140-160 ezer forintos átlagbérük. Az orvosok jogfosztása tűrhetetlen Szilárd András kamarai elnök Az egészségügyi dolgozók május elseje óta létbizonytalanságban élnek. Életbe lépett ugyanis az uniós szabályok szerint módosított törvény, amely szabályozza többek között az ügyeleti rendet. A törvény végrehajtási utasítását azonban az egészségügyi miniszter a mai napig nem hozta nyilvánosságra, holott november óta vár erre a több ezer érintett. A törvényben meghatározott munkaidő lejárta után az orvos nem tartózkodhat munkahelyén, ezt azonban a jelenlegi létszámmal szinte lehetetlen megoldani. Május 1-je óta úgy dolgoznak az egészségügyi intézményekben, hogy mindenhol egyénileg értelmezik az előírásokat, amelyeket vagy betartanak, vagy nem. A Magyar Orvosi Kamara megyei alelnöke úgy fogalmazott: az orvosok jogfosztása tűrhetetlen. TÍMÁR KRISZTA A peres ügyek száma ezreléke az évente végzett műtéteknek Az orvosért az intézmény felel A rendszerváltás előtt Magyarországon nem voltak gyakoriak a műhibaperek. A Szegedi Tudományegyetem ellen tavaly tizenhat kártérítési pert indítottak. Izsák Péter, az egyetem jogásza szerint a pereskedők nincsenek tisztában az eljárás költségeivel. Izsák Péter, aki hét éve látja el az egyetem jogi képviseletét, elmondta, az egyénnek az alkotmány biztosítja többek között az egészséghez való jogát, s ha ez sérül, valamint teljesülnek bizonyos feltételek (kár, jogellenesség, felróhatóság és az ezek közti okozati öszszefüggés), akkor jogos az igény. Az összeg meghatározását szintén a bírói gyakorlatra bízta a jogalkotó. A magyar törvények szerint az intézmény alkalmazásában álló orvos által okozott egészségkárosodásért az intézmény tartozik felelősséggel. A Szegedi Tudományegyetem különböző intézményei ellen 2003-ban 16 esetben indítottak kártérítési pert, a felperesek összesen 55 millió forintot követeltek. - Ezek közül mindössze egy ügyet vesztetBELEHALT A MUTETBE Egy Csongrád megyei férfit porckorongsérvvel operáltak 2000. szeptember 5-én. A beteg a beavatkozás után tizenhárom nappal, szeptember 18-án a szervezetében kialakult fertőzés miatt életét vesztette. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének indoklásában az olvasható, hogy az alperes orvosai nem ismerték fel a beteg szervezetében a műtét szövődményeként kialakult fertőzést és ezzel életben maradási esélyét rontották. A hozzátartozóknak 5 millió forintot ítélt meg a bíróság. tünk el, a biztosító pedig ötmillió forintot fizetett. A korábbi években is hasonló arány volt a jellemző - hangsúlyozta az egyetem jogi képviselője. Azt, hogy miért perelték az intézményt, Izsák személyiségi jogokra hivatkozva nem árulta el. Az egyetem jogásza fontosnak tartotta megjegyezni, a peres ügyek száma mindössze ezreléke, vagy még kisebb hányada a Szegedi Tudományegyetemen egy évben végzett műtéti beavatkozásoknak. - Természetes és érthető, hogy mindenkinek a maga baja a legfontosabb, de amíg emberek dolgoznak, addig hibák is lesznek - tette hozzá. Izsák Péter szerint komoly probléma, hogy a kártérítési pert kezdeményezők nem kapnak kellő felvilágosítást arról, hogy a bírósági eljárásban az illeték első- és másodfokon is a követelés hat-hat százaléka. Ezt a pervesztesnek kell kifizetnie. A bíróság a feleket pervesztesség, pernyertesség arányában kötelezi fizetésre. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 10 millió forintra perel egy egészségügyi intézményt, akkor első- és másodfokon 600-600 ezer forintot kell kifizetni, ha a bíróság nem ítéli meg neki a kártérítést. Ezenkívül a pervesztes fizeti az ellenérdekelt fél ügyvédi költségét is. A. T. J. Szent-IványiBindernapok Zoonózisok Magyarországon és más európai országokban címmel háromnapos konferenciát rendeztek Szegeden, a Forrás Hotelben. A Magyar Zoonózis Társaság, a Csongrád Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás, valamint az ÁNTSZ Csongrád Megyei Intézetének közös szervezésében rendezett Szent-Iványi-Binder-napok szerdán közgyűléssel kezdődtek. Csütörtökön és pénteken 1015 perces előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők különféle állati eredetű emberi megbetegedésekről, valamint az ezzel kapcsolatos védekezésről és élelmiszer-biztonságról . Most akár négyszer is nyerhet a Délmagyarországgal és a Délvilággal Előfizetése Skoda Fabiát érhet! Nem babra, Skoda Fabiára megy a játék A Délmagyarországnál és a Délvilágnál természetes, hogy időről időre valamilyen nyereményakcióval, ajándékkal lepjük meg régi előfizetőinket hűségükért, illetve köszöntjük új megrendelőinket. Most az év legnagyobb dobása következik: jön a klímás Skoda Fabia, melynek érkezését sorozatos nyerési lehetőségek kísérik. MUNKATÁRSUNKTÓL Először május 27-én sorsolunk, amikor 10 darab ötezer forint értékű autóápolási csomagot lehet nyerni; aztán június 24-én emeljük a tétet, ekkor már 10 darab tízezer forintot érő Shell-utalvány talál gazdára; majd nagyot lépünk, július 27-én 80 szerencsés előfizetőt sorsolunk ki, akiket meghívunk a július 30-i fődíjsorsolásra - ahol megvendégelünk és értékes ajándékcsomaggal látunk el mindenkit. És sorsolunk. Mert közülük egyvalaki a fődíjjal, a klímával felszerelt Skoda Fabiával mehet haza. Nem sorsolunk zsákbamacskát, az értékes autó a nyereményakció ideje alatt megtekinthető Szegeden a Széchenyi téren, a Szeged étterem mellett. S hogy mit kell tennie önnek mindezért, kedves olvasónk? Nem sokat. Figyelje rendszeresen megjelenő akciós hirdetéseinket, vágja ki és gyűjtsön össze ezekből 3 darab Délmagyarország-Délvilág-, illetve 3 darab Tárkány Autóház-emblémát, és küldje be levelezőlapon vagy borítékban címünkre: Délmagyarország Kiadó (Marketing), 6701 Szeged, Pf. 153. Minden küldemény az összes, a beküldést követő sorsoláson részt vesz. A legszerencsésebbek most akár négyszer is nyerhetnek! (Egy előfizető több levelet is beküldhet.) És még valami: aki még nem előfizetőnk, de nyerni szeretne, gyorsan lépjen, rendelje meg lapunkat, hiszen a beküldőnek a sorsolások időpontjában érvényes Délmagyarország vagy Délvilág előfizetéssel kell rendelkeznie. Kedves olvasónk! Mi mozgósítottuk Fortunát, a többi az ön dolga! Nyereményakciónk partnere a Tárkány Autóház.