Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-13 / 111. szám

CSÜTÖRTÖK, 2004. MÁJUS 13. «MEGYEI TÜKÖR« 5 Szegedre látogat a miniszterelnök Medgyessy Péter miniszterelnök pénteken délután Szegedre látogat. A Miniszterelnöki Hivatal munkatársai tegnap egyeztették a kor­mányfő programját, arról hivatalos értesítést csak ma adnak. Annyi azonban biztosnak tűnik, hogy a miniszterelnök 14 órakor találkozik a Szegedi ítélőtábla elnökével, Heidrich Gáborral. Azt követően meg­beszéléseket folytat Szabó Gáborral, a Szegedi Tudományegyetem rektorával, majd a megye száz legnagyobb adózójával is. Úgy tudjuk, a miniszterelnök sétát tesz a városban, programjában azonban nem szerepel, hogy részt vegyen bármilyen, az európai parlamenti válasz­tásokkal kapcsolatos kampányrendezvényen. A Partfürdő összes medencéiében kárt tett az áradás Várható nyitás: május vége A tiszai ár levonulásával két rakpartnyi területet kell meg­tisztítani az újszegedi oldalon, a Partfürdőn. A nyitásig, amely jövő hét végén várható, több millió forintot fordítanak a me­dencék felújítására is. MUNKATÁRSUNKTÓL Fotó: Miskolczi Róbert pénztárt, s innen egyszeri belé­pővásárlással az újszegedi fürdők összes létesítményét meg lehet közelíteni. INFORMÁCIÓS TERMINÁL AZ EGYETEMEN Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter pénteken délelőtt 10 órakor Szabó Gábor rektorral közösen adja át a Szegedi Tudományegyetemen a minisztérium eMagyarország programja keretében telepített információs terminált. A felsőoktatási intézményekben, pályaudvarokon és áruházakban elhelyezett ingyenes használható terminálok elsődleges célja, hogy hozzáférést biztosítsanak a turisztikai és közlekedési, valamint a kormányzati és önkormányzati közszolgálati információkhoz. JUBILÁL A PETÖFITELEPI ÓVODA Fennállásának 75. évfordulója alkalmából kétnapos ünnepséget rendez pénteken és szombaton a Petőfitelepi 1. számú Óvoda Múlt és jelen - 75 éves óvodánk címmel. Az óvoda vezetője a kétnapos rendezvényt pénteken délután 4-kor fotókiállítással nyitja meg, amelynek segítségével az intézmény múltját eleveníthetik fel a látogatók. Szombat délelőtt az érdeklődők a Grimbusz színház előadását, azt követően pedig a generációk - óvodások, iskolások, idősek - műsorát nézhetik meg. Az évfordulót tombolasorsolással teszik még színesebbé. A rendezvény ideje alatt ugrálóvár és játszóház várja a gyerekeket. FŰKATEDRÁLISOK A BARTÓKBAN Fűkatedrális című képével tavaly, a 32. Szegedi Nyári Tárlaton a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának díját nyerte el Nagy Gábor festőművész, akinek kiállítását ma 18 órakor Nagy Imre művészettörténész nyitja meg a szegedi Bartók Béla Művelődési Központ B galériájában. A tárlat június 18-ig tart nyitva. VÉRTADTAK A SZEGEDIEK A vöröskereszt és a véradó állomás által szervezett véradási helyeken áprilisban összesen 1994-en közel 880 liter vért adtak. A legtöbben, 278-an a Cora Áruházban segítettek, de több mint 150-en a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzemben is megjelentek a véradáson. Az elmúlt hónapban 91 szívműtétet és 24 érműtétet végeztek Szegeden, és egy vesetranszplantációra is sor került. Restaurálása óta 2,9 millióan látták Száztíz éves az ópusztaszeri Feszty-körkép Nőtt a Démász Rt. eredménye A Dél-magyarországi Áramszol­gáltató Rt. (Démász) az első negyedévben konszolidáltan 1,12 milliárd forint nettó ered­ményt ért el, 3,6 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában. A francia Electricité de Francé In­ternational többségi tulajdoná­ban lévő Démász szerdán tette közzé a nemzetközi pénzügyi je­lentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentését. Az energiaértékesítés és -elosz­tás árbevétele az első három hó­napban elérte a 19,79 milliárd fo­rintot, ami éves szinten 11,7 szá­zalékos növekedést jelent. Az adó­zás, kamatfizetés és értékcsökke­nési leírás előtti nyerség (EBIT­DA) 11,8 százalékkal 1,68 milli­árd forintra emelkedett, az egy részvényre jutó nyereség pedig 291 forintról 302 forintra nőtt. Az üzemi eredmény 1,43 milli­árd forint volt, 18,01 százalékkal több, mint 2003 első negyed­évében. Az adózás előtti ered­mény 1,1 százalékkal 1,33 milli­árd forintra emelkedett. Az adó­fizetési kötelezettség viszont 10,1 százalékkal mérséklődött, ezért nőtt az adózott és nettó profit 3,6 százalékkal. A Démász 37,03 milliárd fo­rint jegyzett tőkéjéből az EdF 60,9 százalékkal részesedik. Két nap alatt bíróság elé állították a 21 éves férfit Két évet kapott nemi erőszakért Két nappal a bűncselekmény el­követése után tegnap nemi erő­szak miatt jogerősen elítéltek egy 27 éves román férfit. A 27 éves Kristóf László egy hétfő esti italozás után felkereste test­vére barátnőjét annak Gyöngyvi­rág utcai lakásában. A csíkszere­dai születésű, román állampol­gárságú férfi azért ment el a nő­höz, mert közösülni szeretett volna vele. A lakásban ajánlatott tett a nőnek, amit az visszautasí­tott. Miközben a nő végig kezé­ben tartotta másfél éves gyerme­két, az ittas ember ököllel az ar­cába vágott, majd az ágyra lökte. Az áldozat könnyű sérüléseket szenvedett. A nő félelmében egy másik ágyra lefektette gyermekét, majd levetkőzött. Miután a férfi közö­sült vele, megfenyegette, hogy a történtekről ne beszéljen senki­nek. Az áldozat azonban azonnal értesítette a rendőrséget és a ro­konait. Kristóf Lászlót így rövid időn belül elfogták, majd gyorsí­tott eljárás keretében tegnap bí­róság elé állították. A Szegedi Városi Bíróság két év hat hónap börtönbüntetésre ítél­te az erőszakos férfit, valamint tíz évre kitiltotta a Magyar Köz­társaság területéről. Az ítélet jog­erős. Kristóf László tegnap meg­kezdte börtönbüntetésének letöl­tését. A. T. I. Száztíz éves az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark legfőbb látványossága, a Feszty-körkép. A Magyarok be­jövetelét felújítása óta 2,9 mil­lióan látták. MUNKATÁRSUNKTÓL A 19. századi akadémikus, histo­rizáló festészet jeles hazai képvi­selője volt Feszty Árpád, akinek legismertebb alkotását, a Magya­rok bejövetele című panoráma­körképet épp száztíz éve, 1894. május 13-án mutatták be a kö­zönségnek. A korszak kedvelt műfajával Feszty Párizsban is­merkedett meg. A panorámakör­kép olyan végtelenített, kör ala­kú vászonra festett alkotás, amelynek középpontjába állva a néző az ábrázolt táj vagy ese­mény részesének érezheti magát. Ezt az érzést fokozza terepasztal­hoz hasonló előtér, amely szinte folytatja a képet, összemosva a valóságot annak festett másával. Feszty apósától, Jókai Mórtól kapta a tanácsot, hogy a honfog­lalás millenniumára magyar tör­ténelmi témát válasszon. Csalá­di részvénytársaságot alapított, és a mai Szépművészeti Múze­um helyén telket bérelt, ahová Feszty Adolf megtervezte a kör­ugyan az érdeklődés iránta, de még tavaly is 260 ezren voltak rá kíváncsiak, így ma is az ország egyik leglátogatottabb kiállítóhe­lyének számít a rotunda, amely öt kontinens 65 országából foga­dott már vendégeket. A Magya­rok bejövetelét szinte az ország összes vezető politikusa megte­kintette, külföldi delegációk is gyakran felkeresik. A kht. nem részesül állami vagy önkormány­zati támogatásban, ezért elsősor­ban az 1600 forintos belépője­gyekből fedezi a fenntartási költ­ségeket. A rotunda tetőzetének hibái miatt hófúvás idején az épület vizesedhet, ami a körkép­re ugyan nem, de a kiállítások számára veszélyt jelent. A iUBÍlEUMi PROGRAM A száztizedik évforduló alkalmá­ból ma délelőtt fél 11-től emlék­ülést rendeznek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a rotunda Honfoglalás Termében, ahol Trogmayer Ottó régész a kör­kép történetéről, Bereczky Loránd művészettörténész és Szűcs Árpád festőművész a restaurálásáról, Feszty Zsuzsa pedig a családi vo­natkozásokról tart előadást, majd megkoszorúzzák Feszty Árpád szobrát. A szegedi önkormányzat információs stratégiája A Főnix-programot az olcsóbb Kaszper váltotta fel A szegedi városvezetés fejlett e-önkormányzati rendszer kiépí­tését tervezi 2008-ig. A korábban használatos Főnix számítógé­pes programot felváltotta az olcsóbb Kaszper, amellyel minden városi intézmény gazdálkodása nyomon követhető és ellenőriz­hető. A szegedi önkormányzat infor­matikai fejlesztési stratégiájá­ról, a különböző e-informatikai rendszerek kiépítéséről és fej­lesztéséről tartott tegnap sajtó­tájékoztatót a városházán Nagy Sándor. A városfejlesztési al­polgármester elmondta: noha az önkormányzat informatikai rendszere működőképes, és a hivatal minden dolgozója hasz­nálja a számítógépet Ijelenleg 538 munkaállomást tartanak nyilván), bizonyos elemei el­avultak. Nagy hangsúlyozta, 2008-ig Szegedet fejlett infor­mációtechnológia-felhasználó várossá akarják tenni, hogy a polgárok minél könnyebben és gyorsabban juthassanak külön­böző információkhoz és szol­gáltatásokhoz. Az e-önkor­mányzati fejlesztés fő célja az e-ügyintézés, valamint a haté­kony, gazdaságos és egységes önkormányzati informatikai rendszer kialakítása. Szeged nemrégiben 670 millió forintot nyert az e-önkormányzat fej­lesztésére PEA-pályázaton. Ru­zicska Péter, a ma már száz százalékban városi tulajdonú Ritek (Regionális Információ­technológiai Központ) Rt. ve­zérigazgatója az önkormányzat és 82 intézménye által hasz­nált, Kaszper névre keresztelt számítógépes programról szólt. A tájékoztatón elhangzott: a korábbi program, a Főnix sokba került az önkormányzatnak és szakmailag sem volt tökéletes, ezért kellett új szoftvert kifej­leszteni. Megtudtuk: ma már a polgármesteri hivatal, valamint a költségvetési és oktatási in­tézmények egy pénzügyi-szám­viteli rendszerben dolgoznak. A Kaszperrel minden intézmény gazdálkodása követhető és el­lenőrizhető. Nagy Sándor la­punk kérdésére elmondta, hogy a Kaszper kifejlesztése egyszeri, hatvanmillió forintos beruhá­zás volt, aminek a fenntartása évente tízmillió forintba kerül, ezzel szemben a 2000-ben indí­tott Főnix évente nyolcvanmil­lió forintjába került a városnak. A Kaszper-rendszer iránt nem csupán érdeklődnek az önkor­mányzatok - tudtuk meg - , ha­nem már vásárlója is akadt. Bu­dapesten, a XI. kerületben nyá­ron vezetik be. Az önkormány­zat információs stratégiájáról pénteken a közgyűlés is tár­gyal. sz. c. sz. képet befogadó épületet. A Kele­ti-Kárpátok lábánál készített helyszínrajzok után 1892-ben láttak hozzá a több mint kétezer figura és a táj megfestéséhez. Feszty Árpád két év alatt készí­tette el az 1800 négyzetméter nagyságú, 120 méter hosszú, 15 méter széles, egy darabba szőtt belga vászonra festett körképet. Több festőtársa is segítette az al­kotómunkában: a táj részletei­nek fölvázolásában Med­nyánszky László, a lovas csata je­lenetek megörökítésében Vágó Pál vett részt. A Magyarok bejö­vetele évtizedekig a főváros egyik leglátogatottabb nevezetessége volt, 1944-45-ben, Budapest ostroma alatt azonban súlyosan megsérült, és sokáig szóba sem került a helyreállítása. 1964-ben a család a Magyar Nemzeti Galé­riának ajándékozta. A körkép 1974-ben került Szegedre, és len­gyel szakemberek segítségével si­került helyreállítani. 1996. má­jus 26-án adták át a Ópusztasze­ri Nemzeti Történeti Emlék­parkban. Az elmúlt nyolc évben 2,9 mil­lió látogató nézte meg a Feszty-körképet. Nagy László, az emlékparkot üzemeltető köz­hasznú társaság ügyvezető igaz­gatója elmondta: kissé csökken A Partfürdőn mintegy tizenöt centiméternyi iszapot, szeme­tet, hordalékot hagyott maga után a medrébe visszahúzódó Tisza. Ennek az eltakarítását kézzel, illetve rakodógépekkel végzik. - Tizenöt hektárt kell megtisz­títanunk a két híd közötti terüle­ten - mondta Lakó Gábor létesít­ményvezető -, hiszen a Partfürdő­höz tartozó kemping az új hídnál ér véget. Terveink szerint a jövő hét végén részlegesen megnyitjuk a Partfürdőt, a vendégek az ülő­medencét használhatják majd. A Tisza minden medencében kárt tett, néhány helyen hulla­nak a csempék, a festés és a fel­Tisztogatják, javítják a medencéket újítás költsége több millió forint- összekötő folyosó is. A korábbi ra rúg. helyétől néhány méterre, a Tisza A jövő hét végére elkészül a Li- Gyöngye régi híd felőli oldalán, a getfürdő és a Partfürdő közötti töltéskoronán állítják fel a jegy­A Magyarok bejövetele 1996 óta látható újra Fotó: DM/DVarchív

Next

/
Oldalképek
Tartalom