Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-21 / 93. szám
SZTÁROK, ZENE, SÜLI, BULI MINDEN SZERDÁN RANDEVÚ SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS • 2004. ÁPRILIS 21. NAPI MELLÉKLETEK Csütörtök BIZALMASAN Péntek DÉLMADÁR Szombat SZIESZTA Hétfő A DÉL SPORTJA Kedd A PÉNZ BESZÉL, GYÓGY-ÍR WWW.DELMAGYAR.HU AZ ELSOEVES MAROS DALMA LETT AZ EGYETEM ARCA Rózsák és szépségek A harmadik helyezett Varga Andrea, a győztes Maros Dalma és az első udvarhölgy, Lévay Hajnalka FOTÓ: KARNOK CSABA Megválasztották a Szegedi Tudományegyetem legszebb hallgatóját, vagyis a 2003/2004-es tanév arcát. A korona egy elsőéves hallgató, Maros Dalma fejére került. A beküldött nevezések alapján kilenc hölgy került az Egyetem arca elnevezésű szépségverseny idei döntőjébe, így a tavalyi három indulóhoz képest népes volt mezőny. A JATE-klubban megrendezett viadalt egyfordulósra álmodták meg a szervezők, melyben a résztvevők bemutatkozhattak a színpadon a zsűrinek és a közönségnek. így viszont kimaradt a szépségversenyek látványosabb része, a fürdőruhás felvonulás - sokak bánatára. Az indulók estélyi ruhában beszéltek magukról, terveikről a már ilyenkor megszokott módon. Az egyik szépség barátaitól kapott instrukciókat a megmérettetés előtt, ami így hangzott: az a lényeg, hogy szerény legyél, ne futtasd maVasárnap lazítson Ön is! DÉLMAGYARORSZÁG gad, nem vagy te Imperiál. Az intelem meghallgatatott, mindenki visszafogott és rövid volt. A kilenctagű zsűri - minden versenyzőre jutott egy döntnök - ezt követően viszszavonult, hogy meghozza döntését. Olyan sokáig tanácskoztak, hogy már mindenki azt hitte, az univerzum szépe koronáját osztják ki. Amikor végül ismét a színpadra hívták a lányokat, hogy megtudjuk, ki lett a tanév legszebb hallgatója, a közönségből egy kissé spicces fiatalember azon véleményének adott hangot, miszerint ő még nem látott ennyi gyönyörű nőt egy helyen. Társai - akik talán nem voltak annyira elragadtatva a felhozataltól - arra kérték, ne igyon többet, mert lehet, hogy duplán lát. A díjak átadásakor a lányok először rózsát vehettek át az egyetemi hallgatói önkormányzat elnökétől. A publikum szerint a Nagy Ő, vagyis Noszály Sándor sem csinálta ezt jobban. A rózsaceremónia után Szőlősi Szilvia vehette át a JATE-klub különdíját Tóth Attila üzletvezetőtől. Az internetes szavazóktól Ferdinándi Eszter kapta a legtöbb voksot. A harmadik helyen Varga Andrea végzett, míg a királynő első udvarhölgye Lévai Hajnalka lett. A est legszebbjének Maros Dalmát választotta a zsűri. Az egyetem arca egy kétszemélyes lillafüredi hétvégét, egy huszonöt órás nyelvtanfolyamot és egy szaunabérletet nyert. Dalma a Szegedi Tudományegyetem elsőéves német szakos diákja, de szeptembertől spanyolt is hallgat majd a bölcsészkaron. Az újdonsült királynő elmondta, hihetetlen élmény volt számára a verseny, és különösen az, hogy megszerezte élete első koronáját. A bajai lány barátai unszolására küldte be a jelentkezését, de nem bánta meg, hogy hallgatott a haverokra. A győzelem után nagy bulit csaptak, megünnepelték a sikert. Az „egyetem arca" imád utazni, a nyáron valamelyik spanyol nyelveterületet szeretné célba venni. TAMÁS ÁKOS Szalonunkban menyasszonyiruhaés Lorenzo Uomo alkalmi öltönykollekció kaphat Minden ruhára 30 000 Fl kedvezmény Kapható a Royal Szalonban Szened, Mikszáth K. u. 17. FRANCIASALATAVAL KERÍTETTEK K0RBE FRANCIA0RSZAG0T Uniós diáknap, divatbemutatóval Maguk készítette ruhákban vonultak fel a szegedi Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépiskola tanulói a diáknapon rendezett divatbemutatón, amit európai uniós kiállítás kísért. MUNKATÁRSUNKTÓL A közelmúltban rendezték meg a szegedi Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépiskolában a hagyományos diáknapot. A rendezvény kiemelt témája - mint mostanában számos iskolai programé - hazánk európai uniós csatlakozása volt. Ennek kapcsán az iskola ebédlőjében kiállítás nyílt. Az alkotásokat az intézmény húsz osztálya egy négy hete zajló vetélkedősorozat alkalmával készítette el. A diákok érdekesnél érdekesebb ötletekkel rukkoltak elő. Franciaország határát például stílusosan franciasalátával kerítették körbe. A legérdekesebb azonban valószínűleg Nagy-Britannia volt. A szigetország prezentációjának ugyanis része volt egy rendkívül dekoratív fiatal lány is. A záróvetélkedőt holnap tartják. A diákok már a bejáratnál büszkén mesélték, hogy fociban 10:l-re megverték a szomszédos Krúdy Gyula Szakközépiskola tanulóit. Az iskolai körsétán alkalmunk nyílt megtekinteni a körbekerített, kijelölt dohányzóhelyet is, amit stílusosan karanténnak nevezett el a diáknyelv. Titkos lagzi A hírek szerint Janet Jackson titokban hozzáment kedveséhez, Jermaine Duprihez. A férfi az egyik amerikai kereskedelmi rádióban árulta el, hogy ők bizony már egy párt alkotnak, ékes bizonyítékként pedig az ujján csillogó 15 karátos gyémántgyűrűt mutogatta bőszen. MARKABOLT A fiatalok fontosnak tartották megjegyezni, itt természetesen csak a 18 éven felüliek szívhatják a cigarettát. A szakközépiskolások a városban terjedő szóbeszéddel ellentétben cáfolták, hogy az intézmény lányiskola lenne, hiszen azok között, akik szakma megszerzése után jönnek érettségizni, több a fiú. Feszült várakozás előzte meg a diáknap fénypontjának számító divatbemutatót. A ruhákat az iskola tanulóinak tervei alapján készítették el szintén maguk a diákok. Sőt a modellek is a tanintézmény falai közül kerültek ki. A show külön érdekessége, hogy a kollekciót a diáknap előtti héten mutatták be az iskola olaszországi testvérintézményében, a padovai Usuella Ruzzi szakközépiskolában. A ruhák ott is és itt is nagy sikert arattak. A ruhákat a középiskolás diákok tervezték, varrták és ők is mutatták be FOTÓ: MISKOLCZI RÓBERT PUÍIlfl' Barat/ árak!!! Egyes sportcipők 10-20-30% Hszdvrés2isi= runcszuiv! 1895000-től $ SUZUKI! 1 999 ooo-m ABS, dupla lígisák alaphi&iä/ajisin v Nálunk az alapmodellbe is beszámftathatja roncsautóját, mely egyben a kezdőrészlet. Átlagfogyasztás: 4,9-6,1 liter/100 km C02-kibocsátás:119-143 g/km Mimiiiiiittijjj OJJON BE HOZZÁNK!!! sere már 8800 Ft-tól ózza magával!) www.baumax.hu Az akció 2004. április 16. és április 30. között érvényes.