Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-30 / 101. szám

6 EURÓPA 2004, április 30., péntek MUNKAVALLALAS NYUGATON Mennek vagy maradnak? Mihez kezdenének a magyarok egy képzeletbeli munkavállalási engedéllyel az Európai Unió eddigi tagállamaiban? A kérdésre adott válaszokból kiderül, hogy például Kávási Mihály mérnök a közelmúltban még komolyan fontolgatta, hogy nyugaton próbál szerencsét, a szakorvosok és ápolók számára pedig erős csábítást jelent egy-egy, az itthoni fizetésnél akár tízszer többet ígérő állás. Egy makói radiológus nemrég Svédországban helyezkedett el. A város ismert pékmestere, Péterfi György viszont semmi pénzért nem dolgozna másik országban. Egy hónapja még vállalt volna munkát Kávási Mihály egy hónappal ezelőtt még minden gondolkodás nélkül szívesen vállalt volna munkát Nyugat-Európában, azóta viszont beindult saját vállalkozása. Itthon szeretne boldogulni. - Úgy gondolom, szakmám területén két komoly változást hoz majd az uniós csatlakozás: egyrészt idővel letisztul a piac, visszaszorul a feketemunka, másrészt a megrendeléseket nem egyedül az ár alapján ítélik oda előbb-utóbb fontossá válik a minőség. Az uniós szabályok itt is európai viszonyokat fognak teremteni - más kérdés, hogy a kereslet ettől nem lesz nagyobb - vélekedik Kávási Mihály. Kávási Mihály kollégák zömmel a fiatalabb, jelentősebb praxis és egzisztencia nélküli orvosrétegből kerülnek ki, hiszen a vezető pozíciókért a nyugati államokban is sorban állnak, keletebbről elsősorban a jó szakorvosok kelendőek. Éppen ezért rendkívül ritka, hogy magyar kórház főorvosi beosztású szakembere hasonló pozícióhoz jusson a külhoni intézményben. Takáts István FOTÓ: KARNOK CSABA FOTÓ: KARNOK CSABA A két diplomával rendelkező, angolul és németül is jól beszélő makói építőmérnök fél évvel ezelőtt, amikor átmenetileg munka nélkül maradt, úgy gondolta, szívesen vállalna munkát Európa nyugati felén. Mostanra meggondolta magát. - Ahhoz, hogy odakint az építőiparban boldoguljak, nagyon sok ismeretségre, információra lenne szükségem, ráadásul zavarna, hogy kollégáimmal nem tudom anyanyelvi szinten megértetni magam. Ezenkívül, bár a német precizitást tisztelem, az olasz vagy a francia mentalitást már nagyon nehezen viselném el a mindennapi életben. Meg aztán hiányoznának a barátaim, a megszokott környezet. Időközben beindult az új vállkozásom - alumínium nyílászárókat gyártunk, ha kell, nyugati piacra is - és azt remélem, itthon is megtalálom a számításomat. Még ha valamivel jobban is élnék, odakint biztos, hogy boldogtalan lennék - összegzi véleményét. A fiatal szakorvosokat vonzza az unió Nem tart jelentős orvoskivándorlástól a következő hónapokban-években dr. Takáts István, a makói Diósszilágyi Sámuel Kórház igazgató főorvosa. Emellett azonban úgy véli, számos pályatársa komolyan fontolgatja a hazainál jelentősen jobb egzisztenciális és szakmai feltételeket biztosító külföldi praxist. - Az orvosi és a szakápolói végzettség azok közé a felsőfokú diplomák közé sorolható, amelyeket könnyen és szívesen fogadnak el az unió országaiban. A tagállamokban állást kereső kollégáimnak még az ís könnyebbséget jelenthet, hogy szinte minden országban orvoshiány van, különösen a hazánkban is hiányszakmaként számon tartott szakágakban. Nemrég a makói kórházban is volt rá példa, hogy radiológus szakorvosunk álláslehetőséget kapott egy svéd kórházban. El is fogadta az állást, hiszen magyar fizetésénél tízszer több javadalmat ajánlottak, ráadásul a szakmájában is jelentős sikereket érhet el - fogalmazott a főorvos. Takáts úgy véli: a tagállamok felé kacsintgató - Érthető, hogy a nyugati kórházakban is jelentős a kereslet az egészségmenedzseri állások iránt, nemrég magam is Bécs egyik magánkórházába látogattam, itt rájöttem, hogy vezető pozíciók esetén a helyben dolgozó kollégák előnyben részesülnének. A fiatalabbak esélyei pályakezdőként természetesen mások, ám mégsem féltem a kórházunkat attól, hogy jelentős volna a külföldi munkavállalások száma, bár ismeretem van róla, hogy számos kollégám regisztráltatta magát a külföldi álláskereső-listákon - mondta az igazgató. „Soha nem jutott eszembe, hogy elköltözzek" Nem dolgozna az unió jelenlegi tagországai közül egyikben sem Péterfi György makói pékmester. A csatlakozást aggodalommal várja. - Makón születtem, egész eddigi életemet itt éltem le és soha nem jutott eszembe, hogy bárhová is elköltözzek. Az sem érdekelt, hogy másutt esetleg valamivel jobban élhetnék. Ezzel nemcsak én vagyok így, a fiaim is ragaszkodnak a városhoz, pedig ők fiatalok, könnyebben szedhetnék a sátorfájukat. Bennünket a megnyíló külpiacok sem érdekelnek: a pékárú tipikusan olyan termék, amit csak helyben lehet forgalmazni - mondja a városszerte házi jellegű, kitűnő minőségű kenyeréről ismert pékmester. Legnagyobb gondja, hogy miközben kiadásai folyton emelkednek, a nagyáruházak szinte dömpingáron hajlandók csak átvenni tőle a kenyeret. Naponta egyebként hét-nyolc mázsa kerül ki sütödéjéből. Az uniós csatlakozást fenntartásokkal várja. Péterfi György FOTÓ: SZABÓ IMRE - Mi csak a makóiaknak sütünk, az új előírások viszont olyan szigorúak, mintha nyugatra szállítanánk. Félévente felkeres bennünket valamelyik szakhatóság és mindig újabb, nem egyszer milliós beruházásra kötelez bennünket, pedig a sütödénk tényleg korszerű és tiszta. Ha szóba hozom, hogy felesleges és költséges dolgokat követelnek tőlünk, a cinikus válasz mindössze annyi: be is lehet zárni. Ilyet a magyar iparos utoljára nagyon régen, rossz emlékű időszakban hallott. Egyébként gondolkoztam rajta, hogy abbahagyom, de a nyugdíjam olyan kevés, hogy az éhenhaláshoz sem elég. Az egyik fiam már készül rá, hogy előbb-utóbb átveszi a sütödét - aggódom, hogyan fog boldogulni. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ILLYÉS SZABOLCS, SZABÓ IMRE Habsburg Ottó a magyarok felelősségéről - Az Európai Parlamentben jól képviselték a magyar érdekeket az ország politikusai, itt ugyanis először voltak hazafiak és csak utána pártemberek. Legyen ez továbbra is így! - tanácsolja dr. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, aki a csatlakozást követő időkben is fontosnak tartja: a belpolitikai viták maradjanak országhatáron belül, kifelé egységet mutasson minden magyar. Messziről indítja a választ dr. Habsburg Ottó, amikor arról beszél, mit jelent Magyarország számára a csatlakozás. A Páneurópai Unió elnöke szerint ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy a hidegháborúban - ami a történelemben harmadik világháborúként is aposztrofálható - a magyar 1956 hozott döntő fordulatot. - Tekintsünk egy kicsit messzebbre - mondja Habsburg Ottó. - A XIX. században is voltak háborúk, de az azokat lezáró békeszerződések még valóban a békét, a továbblépést, a haladást szolgálták. A XX. század nagy világégései után azonban már nem az igazi béke megteremtése volt a cél. Büntetni akartak a győztesek és megfélemlíteni. A magyarok tudják azt a legjobban, hogy micsoda lehetetlen helyzet alakult ki emiatt a Duna medencéjében. A kettészakadt Európát aztán megrázta az '56-os magyar forradalomHabsburg Ottó szerint a kommunisták azt hitték, létezik egy történelmi törvény, miszerint a rendszert csak külföldi katonai csapatok tudják megdönteni. Magyarországon viszont a nemzet söpörte el a vörös kormányt, a csapatok ahhoz kellettek, hogy erőszakkal visszaállítsák a kommunizmust. A magyar forradalom hatására már 1956-ban megkezdődött a kommunizmus bukása, s a folyamat Sopronpusztán, 1989. augusztus 19-én, a Páneurópai Pikniken fejeződött be. - Büszkék lehetünk rá, hogy nálunk omlott le a vasfüggöny, csak nem emlékezünk eleget és eléggé a hősökre - tette hozzá a történelmi eszmefuttatáshoz a politikus. Napjaink Európájához érve Habsburg Ottó kifejtette, akkor vagyunk sikeresek, ha egységesek maradunk. Az Európai Parlamentben is azért szerepelnek jól a magyar képviselők, mert ott elsősorban hazafiak, s csak másodsorban pártpolitikusok. - Legyen ez továbbra is így! hangsúlyozza Habsburg Ottó. - Kifelé mutassunk szoros egységet! Soha ne felejtsük el, hogy Magyarország a Duna-medence szíve. De ez felelősség is, nemcsak büszkeség. És feladataink is lesznek a csatlakozás után. Többek között az, hogy segítsünk történelmi partnereinknek, a horvátoknak is bejutni az unióba - zárta gondolatait az européer politikus, aki boldog jövőt kíván a csatlakozó Magyarországnak. NAGY MÁRTA LEGKEDVESEBB EURÓPAI SZTEREOTÍPIÁINK Maximalisták és ripacsok A nemzetkarakterológia minden tudományterület közül a legalkalmasabb arra, hogy humorral közelítsünk felé. És ha kellő toleranciával viseltetünk az egyes népekkel szemben, úgy a sztereotípia is megbocsátható. Hát nem egyszerűbb kimondani? Igenis: a franciák sznobok, az olaszok színpadiasak, a németek maximalisták, az angolok klubmániások, az osztrákok „urak", a svájciak pedig saját ingerszegény, semleges életük rabjai. Ne féljünk: ők sem kímélik a magyart. A középkori német krónikások által ábrázolt torz, barbár népség is mi lennénk, ugyanúgy, mint azok a honfitársaink, akik manapság utoljára lépnek be egy forgóajtón és elsőként lépnek ki belőle (amerikai közmondás). Egy francia vicc is idevág: A Szovjetunió vezetője kommunista csúcstalálkozót hív öszsze, és minden küldött székére egy rajzszöget tesz, hogy lássa, ki hogy reagál. A cseh leül, elhúzza a száját, de hallgat. A lengyel leül, majd üvöltve felordít. A magyar, aki alapvetően bizalmatlan, először megnézi a széket és titokban lesöpri a rajzszöget. Leül, majd felordít. De mi sem megyünk a szomszéd államba, ha céltáblát keresünk a gúnynak. Egy új keletű magyar vicc jóformán egész Európát hazavágja. így szól: A mennyország az, ahol az angolok a rendőrök, a franciák a szakácsok, a németek a technikusok, az olaszok a szeretők és az egészet a svájciak szervezik. A pokol, ahol a németek a rendőrök, az angolok a szakácsok, a franciák a technikusok, a svájciak a szeretők és az egészet az olaszok szervezik. Ha Európában utazgatunk, még kellő nyelvtudással is ránk fér néhány jó tanács. Kezdjük Svájccal, a büszke „antitagállammal". Bernben vagy azonnal sajátítsuk el a svájci „ch" hangot, vagy beszéljünk angolul, ha jót akarunk. A német lenézett, ágrólszakadt, barbár népnek számít. Az olaszoknál jól beszélik az angolt és a franciát, de ha mégsem, akkor feleljük minden kérdésre, hogy „si". Mert ha azt látják, hogy nem értjük, úgyis megismétlik háromszor-négyszer, egyre hangosabban és tagoltabban, hogy „Co-me sta-i?" A franciáknál vegyünk egy társalgási szótárt. Felesleges felvágni az angolunkkal. Ők sem teszik. A németeknél egyszerűek legyünk és mégis elegánsak. Például ne parkoljunk mások kocsija elé, jobb, ha még a látszatát is kerüljük annak, hogy idejövünk a keleti tömbből és máris terrorizálni akarunk. Bécsben igazodjunk el, ahogy tudunk. Ne kérjünk segítséget, hiszen a sok vidám, jó kedélyű ember aurája nem átjáróház. Ne felejtsük el, hogy még legszebb öltönyünkben is koldusnak vagy mormonnak látszunk az esti világításban. Az Egyesült Királyságban nem kell pózolni, elég, ha nyíltan magunkat adjuk. Felesleges bosszúságot okoz egy angolnak, ha véletlenül téves osztályba sorol minket. Minden magyar utazónak van egy anekdotája a francia csigáról vagy a kagylóról, amelyet fonott kosárban tálalnak, hogy annál gusztusosabb legyen és amely igazi szellemi, már-már vallásos élményt nyújt, amikor cuppog. Az olaszokról rendszerint az a vélekedés, hogy csak idegenben tudnak főzni, életünk legrosszabb pizzáját valahol Milano és Palermo között fogyasztottuk. Ám ezt egy olasznak el ne áruljuk: ő már gyermekkorában is első osztályú szakács volt. A német étlap bűverejű, mint maga a német ízvilág: amikor befejeztük az ételt, nem tudjuk megmutatni társunknak, hogy melyik finomságot ettük. A német fogyasztót úgyis inkább a mennyiség érdekli, a többi a konyhafőnök titka és tartsa meg. LACZÓ BALÁZS