Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-15 / 88. szám

CSÜTÖRTÖK, 2004. ÁPRILIS 15. • MEGYEI TÜKÖR« 7 Ödön von Horváth óta mintha mi sem történt volna A bécsi erdő rémes meséje Semmi sem változott, Kö­zép-Európa anyagi és szellemi nyomora ugyanaz, mint hetven éve volt - véli a rendező. Tör­ténetek a bécsi erdőből címmel Ödön von Horváth darabját ál­lítja a Szegedi Nemzeti Színház színpadára Almási-Tóth And­Az évad elején Pirandellót (Hat szerep szerzőt keresi rendezett a Szegedi Nemzeti Színházban Al­mási-Tóth András, s úgy volt,' hogy a Nemzeti drogéria lesz a következő itteni munkája, de közbejött - más elfoglaltsága. így hát úgyszólván rámaradt Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő címen ismert darabja, amit most új fordításban, Történetek a bé­csi erdőből címmel mutatnak be április 16-án. - Egyáltalán nem bánom a cse­rét, hiszen ez az egyik kedvenc darabom - mondja. - Ráadásul a Pesti Színház-beli előadásának, amit Telihay Péter rendezett, a dramaturgja voltam. Ez a kegyet­len költészettel megírt mű ijesz­tő hasonlóságot mutat a mi mos­tani életünkkel. Eltelt több mint hetven év azóta, hogy egy har­mincas éveiben járó fiatal ember, Ödön von Horváth leírta a maga körül látott kiábrándító, kicsi­nyes, széthullott, reménytelen, keserű nevetést kiváltó hétköz­napokat. Annak a tarthatalan­ságnak a „megoldását" úgy hív­AZ IDO SZORÍTÁSÁBAN Almási-Tóth András a Törté­netek a bécsi erdőből szerep­osztását telitalálatnak tartja. Szívesen dolgozik fiatal színé­szekkel. A lázadó Mariannát, aki szíve szerint merészel párt választani - ezért elbukik ­Verebes Lindára osztotta, Alfrédot, Marianne választott­ját a még egyetemi hallgató Czapkó Antal játssza. Valéria, Alfréd valamikori barátnője Fekete Gizi lesz, a Marianne után vágyakozó hentest, Osz­kárt, Megyeri Zoltán adja. A próbakörülmények viszont megkeserítették a produkció létrehozóinak hétköznapjait. A Korzó moziban próbáltak, mindössze öt napot kaptak a színházi színpadon - és azt Is megfelezte a háromnapos ün­nep. Hőgye Zsuzsanna (az előtér­ben) a próbán Fotó: Schmidt Andrea ták: Adolf Hitler. Ha ma körülné­zünk, azt látjuk, hogy Közép-Eu­rópa anyagi és szellemi nyomora - ugyanaz. Mindent az érdek működtet, valamennyi emberi kapcsolatot, beleértve a szerelmi viszonyokat. Olyan a közeg, hogy aki az érzelmeit követi, az buta: nem veszi észre a közeg ter­mészetét. Menthetetlenül elbu­kik. Éljük tehát a látszatéletün­ket, fuldoklunk a mindennapok szorításában, kussolunk a mun­kahelyünkön, mindennap a túl­élésre játszunk. Senki mással nem törődünk, csak saját ma­gunkkal. A Bécs nyolcadik kerületében játszódó, kispolgári figurákat, egyre lejjebb csúszó egzisztenciá­kat felvonultató darabban sem­mi nagy dolog nem történik, mégis az elviselhetőség határán billeg minden pillanata. Szelid mondatok közvetítik a hétköz­napok kegyetlenségét. - A szerző némi távolságtartás­sal veszi górcső alá ezeket a viszo­nyokat, semmiképpen nem rea­lista a stílusa - magyarázza a ren­dező. - A játékmód sem lesz az, hanem enyhén stilizált, elrajzolt, szélsőségesebb. Puritán színpa­don dolgozunk: nem az erős lát­ványingerek, hanem az ember és ember között teremtődő feszült­ségek hatnak. Remélem! S.E. A Don Pasqualét tűzte műsorra tegnap beavatószínházi válto­zatban a szegedi operatársulat a Korzó moziban. A gyerekek ve­vők voltak a népszerű Doni­zetti-vígoperára. Hagyománnyá vált, hogy a sze­gedi operatagozat speciális bea­vatószínházi előadásokkal várja a műfajjal még csak ismerkedő kisdiákokat. A tavalyelőtti Figaro lakodalma és a tavalyi Traviata után most a Don Pasqualét tűz­ték műsorra az új játszóhelynek számító régi Korzó moziban. Változás a korábbiakhoz képest, hogy nem zongora-, hanem ze­nekari kísérettel játsszák a dara­bot - így fordulhatott elő, hogy tegnap délután körülbelül azo­nos lehetett a közreműködők és a nézőteret félig megtöltő gyere­kek létszáma. Már a nyitány alatt halk kuncogásokat lehetett hallani, a zenés mókázást vették a kisdiákok. Akkor tört ki az első nevetés, amikor Malatesta dok­tor húga portréjaként Botticelli szemérmes Vénuszát mutatta meg Don Pasqualénak. Muris volt az előadás - Minden évben szervezek színházlátogatást a gyerekeknek, most is örülök, hogy elhoztam őket. Mivel nem zenei osztály, kicsit több időt fordítottunk a felkészülésre, videóról is meg­néztünk részleteket az operából és a cselekményt is elmeséltem ­mondta a szünetben a Juhász Gyula Gyakorló Altalános Iskola 4/b osztályát elkísérő tanítónő, Keneseyné Eperjesi Jusztina, aki a szabadidejéből áldoz arra, hogy megszerettesse diákjaival az ope­rát, a színházat. A tanító néni tü­relmesen hallgatta végig a negye­dikesek élménybeszámolóit: ­Érdekes a darab, tetszenek a sze­replők is. Sohasem láttam még operaelőadást, de ezt nagyon él­veztem - mondta Bitó Dorottya. - Tök jó, ahogyan Malatesta doktor és a fiatalok átvágják Don Pasqualét - szólt közbe Mariann, aki azt is elmesélte: korábban a Dzsungel könyvét látta a szín­házban, és az is tetszett neki. A Kardos Gábor vezényletével a színpad mellett játszó zenekarra is figyelt Gyulai Gábor, akinek leginkább a dob tetszett, amit maga is szívesen kipróbált volna. - A szolgálólány frankón szidta Norinát, hogy milyen kígyó, meg boszorkány. Érdekesek voltak a zenekarban hátul lévő trombitá­sok is. Belegondoltam, milyen nehéz lehet azokat a nagy hang­szereket mozgatni. A zene egé­szen más, mint amilyet otthon hallgatni szoktunk, de elsőre is tetszett. Érdemes megnézni ezt az előadást, mert nagyon muris ­állította Csató Győző. Gyermekélmények A Szegedi Kisopera atyameste­re, Bárdi Sándor főiskolai docens is ott ült a közönség soraiban: - Fontos lenne, hogy a tanárok felvállalják a színházlátogatások megszervezését. Egy ilyen elő­adásra fel lehet készülni a diá­kokkal az énekórán, majd utána meg is lehet beszélni velük a lá­tottakat. A művészeti oktatás egyik célja, hogy élményeket ad­jon a gyerekeknek. Óriási dolog, hogy vannak még ilyen értékes, gyerekeknek szóló produkciói a színháznak. Ezt a lehetőséget ki kellene használniuk a szegedi pe­dagógusoknak. Színház testközelből A beavató előadások motorja, és állandó rendezője, Torony­kőy Attila szerint a színház fia­tal művészeinek is jól jön, hogy közönség előtt, de még különö­sebb tét nélkül kipróbálhatják magukat, és színpadi rutint szerezhetnek. A kórus és a ze­nekar számára pedig felkészü­lés ez a következő évadra, ami­kor a nagyszínházban is műsor­ra tűzik az operát. Ez a produk­ció is bizonyítja: a testközelből megfigyelhető élő színház és zene semmihez sem hasonlít­ható élményforrás a gyerekek­nek. H. ZS. A gyerekek vevők voltak a Don Pasqualéra a szegedi Korzó moziban Beavatószínház diákoknak Gyülekeznek a gyerekek a Korzó előcsarnokában Fotó: Gyenes Kálmán Nagy László fotóművész kiállítása az egyetem aulájában Fényérzékeny álom Dlusztus Imre újságíró köszöntője után Eifert János fotóművész nyitotta meg tegnap a Szegedi Tu­dományegyetem Dugonics téri aulájában lapunk volt - és a Szegedi Egyetem jelenlegi - fotóriporte­rének, a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagjának, Nagy Lászlónak Fényérzékeny álom című kiál­lítását. A fotóművész az április 24-ig látható tárlatán nemcsak a Szegedi Kortárs Balettről készített nevezetes munkáit mutatja be, hanem újabb szociofotóit, riportképeit is Fotó: Frank Yvette A mindennapok robotosa Makói házakat vitt a szentesi Péter Pál Polgárház Múzeum pincéjébe Karsai Ildikó. A ma­kói grafikus tárlatát a műem­léki hónap alkalmából láthatja a közönség. A múlt és a jelen értékeit örökí­ti meg grafikáin Karsai Ildikó, akit szülővárosa épített környe­zete ihlet alkotómunkája so­rán. A szentesi Péter-pincében rendezett Makói házak című kiállításán ott sorakoznak kul­turális örökségünk építészeti remekei, amelyekre méltán büszkék a Maros-parti telepü­lés lakói. A tárlatlátogató meg némi irigységgel gyönyörködik a ma­kói régi városháza erkélyében, a református ótemplomban vagy éppen a Kálvária-kápolná­ban, mert eszébe jut a lepusz­tult szentesi Petőfi Szálló és az idő vasfogától előbb-utóbb megmenekülő volt vármegye­háza épülete. Karsai Ildikó mű­vészetével nemcsak önmaga lelki békéjét teremti meg, ha­nem lakóhelye szellemiségét is erősíti általa. Nóvák István makói főépítész a mindennapok robotosának nevezte Karsai Ildikót, aki mind grafikusként, mind kiállí­tásszervezőként egyedülállót alkotott. A műemlékvédelmi munkásságáért többször kitün­tetett, a tárlatot rendező Rózsa Gábor mérnök-muzeológus e kiállításnál méltóbban nem is emlékezhetett volna meg a mű­emléki hónapról. Karsai képein ugyanis együtt jelennek meg a régi épületek, szobrok és fest­mények, egységet alkotva. O a grafika eszközeivel teremtette meg a saját építészeti világát, amelynek gyökerei a szülővá­rosában vannak. De a képeit „minden sallangtól megtisztít­ja, és saját színeivel tárja" a kö­zönség elé. A főépítész szerint egyfajta posztmodern puriz­mus Karsai Ildikó művészete, amely visszavezet az eredethez. Csak hát a közvetlen környe­zetünk szemünk láttára pusz­tul, veszélyben vannak a ter­mészeti és építészeti értékeink egyaránt. A pusztulásnak azon­ban megálljt kell parancsolni. Ezt tette meg Karsai Ildikó az alkotásaival. B. I. A múltat és a jelent őrzik Karsai Ildikó grafikái Fotó: Vidovics Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom