Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-06 / 56. szám

­KULTURAUS MELLEKLET MINDEN SZOMBATON SZIESZTA SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS • 2004. MÁRCIUS 6. NAPI MELLEKLETEK Hétfő A DÓ. SPORTJA Kedd A PÉNZ BESZÉL, GYOGY-IR Szerda RANDEVÚ Csütörtök BIZALMASAN Péntek DÉLMADÁR • WWW.DELMAGYAR.HU // // PRESSER GÁBOR A SZTÁRSÁGRÓL, A FIATAL ZENESZERZŐKRŐL ES KESZULO LEMEZEROL A magyar dal kivégzőosztag előtt áll Presser Gábor legutóbb egy koncertalbummal jelentke­zett, de már írja következő lemezére a dalokat. Mind­eközben nagy sikerrel futnak előadói estjei a Vígszín­házban, ám mostanában a legtöbben mégis a Megasz­tárral kapcsolatban emlegetik a nevét. - Nem zavarja, hogy mos­tanában az emberek elsősor­ban a Megasztár című mű­sorról, és nem zenei mun­kásságával kapcsolatban kérdezik önt? - Nem. Tudomásul veszem, sőt örülök neki, hogy az em­bereket ez érdekli. 15 perces sztárok - Kellett bármiféle megha­sonlottság ahhoz, hogy egy kereskedelmi csatorna műso­rában vállaljon szereplést? - A kereskedelmi televízió­zással nincs bajom. Termé­szetesen van olyan csatorna és vannak olyan műsorok, ame­lyekben nem szerepelnék, de ami vállalható, az elől nem zárkózom el. A Megasztár zsű­rizését örömmel csinálom, és jól is érzem magam ebben a műsorban. - Bevallom, nekem például furcsa, hogy - nyilvánvalóan a műsor fiatalos stílusa miatt - több versenyző egyszerűen csak Gábornak szólítja az adásban. - Nagyon helyes, végül is ez a nevem. Egyébként a műsor elején a szereplőkkel megbe­széltük, hogy tegeződünk, de más esetben sem jelent szá­momra semmit, ha művész úrnak hív valaki. Én olyan va­gyok, mint a kutyák: az is­merős hang, hangsúly számít, nem a megszólítás. - Nemrégiben egy szegedi zenész, Németh Miklós több kritikát is megfogalmazott lapunkban a Megasztárról. Például hogy Magyarorszá­gon nincsenek sztárok. Ön egyetért ezzel? - Én Andy Warhollal értek egyet, aki azt mondta, min­denki lehet sztár 15 percig. Nálunk mindenki sztár, aki so­kat szerepel a tévében, így akár egy bűnöző is, vagy egy sültbunkó. Úgy gondolom, hogy Európában az egy főre jutó sztárok száma nálunk a legnagyobb. - Ön szerint a műsorban szereplő énekesekből lehet­nek sztárok? - Igen. Úgy gondolom, a döntősök közül bárkiből. Kaptafadalok - Pedig a hasonló műsorok tapasztalatai szerint a felfe­dezett fiatalok hamar eltűn­nek a süllyesztőben. Lehet en­nek az az oka, hogy a szakma nem fogadta el őket? - Ez csacsiság. Nem a szak­ma, hanem a közönség tesz sztárrá egy énekest. Egyéb­ként ennek a műsornak az én olvasatomban nem is az a fő célja, hogy minden szereplő­nek eldőljön a további szak­mai sorsa, hanem az, hogy végre legyen a zenei élet ál­lóvizében egy kis mozgás. A legnagyobb reményem az, hogy ezek a tehetséges fiatalok egyszer majd rendelnek fiatal zeneszerzőktől dalokat. - Ön írna valamelyiküknek számokat? - Amíg tart a műsor, biz­tosan nem, de utána is jobban örülnék, ha fiatal zeneszerző­ket keresnének. - Ha már a fiatal zeneszer­zőket említette: ön szerint van értéke a mai zenei életben annak, ha valaki saját da­lokat ír? - Sajnos a magyar dal a ki­végzőosztag előtt áll. A kö­zönséghez nem jutnak el a dalok, a szerzőknek esélyük sincs arra, hogy dalaikat meg­ismerje a nagyközönség. A ke­reskedelmi rádiók (tisztelet a kivételnek - vagy ahogy ezt mondani szokták) csak az úgynevezett „zenei arculatuk­ba" illő dalokat válogatják ki a hazai termésből. így a magyar dalok 95 százalékát már szü­letése előtt halálra ítélték. Ezen a vidéken a dal mindig nagyon sokat jelentett az em­bereknek, néha politikai ereje nagyobb volt, mint bármi másnak. A mai generáció nem kapja meg a saját dalait, ha­csak nem elégszik meg a ke­reskedelmi kaptafadalokkal. Tudom, hogy ezekkel a mon­datokkal elég sok ellenséget szerzek magamnak, de nem hagyom abba. - Az ön életébe hozott vál­tozást a Megasztár? - Nem hiszem. Amúgy ép­pen az ellentétét csinálom an­nak, ami ennek a műsornak a lényege. Az egy hónapja a Víg­színházban futó szerzői este­men egy kis teremben, egye­dül ülök egy szál zongorával, és zenélek. - Miért választotta ezt a műfajt? - Már sokszor felmerült, hogy csináljak szerzői estet, de egy sokszereplős, monumen­tális produkció színpadra ál­lításába biztos belehaltam volna. Egyrészt nem tudtam volna kiválasztani, hogy me­lyik dalokat hagyjam ki, más­részt gondban lettem volna a vendégszereplőkkel. Hiszen ha valakit nem hívok meg, biz­tosan megbántom. Ezért el­határoztam, hogy ilyet bizto­san nem csinálok. Aztán a Pé­csi Országos Színházi Talál­kozóra egyszer egy ehhez na­gyon hasonló produkciót vit­tem, és akkor már tudtam, hogy a Vígszínház „padlásán" is megcsinálom. Készül az új album - Ez azért teljesen más vi­lág, mint egy nagy koncert, amelyből a legutóbbi lemeze, a Dalok régről és nemrégről is készült. - Természetesen. A vígszín­házi esteken például a nézők olyan közel ülnek hozzám, hogy ha valaki tüsszentene, leesne a szemüvegem. - Kedveli a koncertalbumo­kat? - Nagyon szeretem, mert többnyire az igazságot tükrö­zik. - Készül már a következő Presser-album? - Igen, írok egy lemezt. Már 30-40 dal vázlata készült el. De nagyon nehéz ezekből válasz­tani egy lemezrevalót. - Nem kéri ki mások vé­leményét ezzel kapcsolat­ban? - Mindig egyedül válogatok. Egyrészt mert nagyon szemé­lyesnek érzem, másrészt pedig mert ez az én ügyem, nekem kell elvinnem a balhét. Soha nem szerettem azokat a ren­dezőket, akik hatszor vágják át a filmet, mert hat különböző ember véleményét kérik ki. Egyébként is, nagyon szeretek a lemezeimen bíbelődni. Ad­dig jó, amíg lehet variálni. Amikor kiadtam a kezemből, onnantól kezdve már nem is az enyém. - És mi lesz azokkal a da­lokkal, amik nem kerülnek fel a lemezre? - Azok a fiókban maradnak, mert „gyengének bizonyultak". TÍMÁR KRISZTA Presser Gábor: Én olyan vagyok, mint a kutyák: az ismerős hang, hangsúly számít, nem a megszólítás FOTÓ: KARNOK CSABA

Next

/
Oldalképek
Tartalom