Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-06 / 56. szám

2 SZOMBAT, 2004. MÁRCIUS 6. RÖVIDEN Wass Albert után Döbrentei a díjazott vonalat képviseli, ami számunkra a költé­szetben preferálandó" - mondta. Döbrentei kortársai, barátai rendre kapják a díjakat, ő pedig rendre kimarad ebből - mutatott rá az író. Ismertetése szerint tavaly végül Wass Al­bert erdélyi magyar írónak ítélték - posztu­musz - az alternatív Kossuth-díjat. Mint idő­sebb, nagy nemzetközi tekintélyű író ő előbb­re rukkolt - mondta. Az MTI-nek arra a kérdésére: a Tilos rádió előtti tüntetésen elmondott beszéde után nincs-e politikai töltete, hogy éppen Döbren­tei Kornél kapja a kitüntetést, Gyurkovics Tibor hangsúlyozta: az alternatív Kos­suth-díjnak az volt a feltétele, hogy ne legyen benne politika, mert „a kormányok politika szerint szokták adni nagyrészt a Kossuth-dí­jat". Az író úgy fogalmazott: „nem érdekel a Tilos rádió, nem érdekel, ki, hogyan véleke­dik erről, de az biztos, hogy mi most nem ezeknek az eseményeknek az ürügyén dön­töttünk Döbrentei Kornél kitüntetéséről, ha­nem még ezeket megelőzően". Arra kérdésre, nem tart-e attól, hogy sokan provokációnak, de legalábbis demonstratív­nak tekintik a kuratórium döntését, kijelen­tette: „eszemben sincs provokációnak tekin­teni, inkább azt tartom provokációnak, hogy bizonyos szervezett kilépésekkel a Magyar írószövetség ellen fordulnak". EGYETLEN SÉRÜLT Egyetlen, a savfröccsenéstől enyhe sérüléseket szenvedő ember szorul kórházi ápolásra a székesfehérvári Videoton egyik üzemében pénteken történt baleset következtében. A kórházi megfigyelésre beszállítottak mindegyike hazatérhetett. JÓ IRÁNY A Magyar Szocialista Párt új korszak előtt áll, új kérdésekre kell választ adnia - mondta Hiller István, a párt alelnöke pénteken egy nyíregyházai politikai fórumon. „Az az irány, amelyet a kormány követ, jó irány" - jelentette ki a politikus. Hiller István azt mondta, hogy a gazdaságban meg kell teremteni a fenntartható növekedést, és új munkahelyeket kell létrehozni. A szocialistáknak erősíteniük kell a kommunikációjukat, ami a modern politika szerves része ­közölte. MEDGYESSYÉSKUPA Medgyessy Péter szerint „csak elodázná az időpontot", ha valaki az Alkotmánybírósághoz fordulna egy esetleges, június 13-ára tervezett népszavazás miatt. A kormányfő ezt azután nyilatkozta, kérdésre válaszolva, hogy pénteken hivatalában megbeszélést folytatott Kupa Mihállyal, a Centrum párt elnökével. Rudi Zoltánt (felvételünkön) vá­lasztotta a Magyar Televízió Rt. elnökévé a kuratórium. A 29 ta­gú testület ülésén megjelentek közül tizenkilencen szavaztak Rudi elnökké választására, né­gyen ellene voksoltak, hárman tartózkodtak. Az ülés után Rudi Zoltán az MTV szervezeti átala­kításával kapcsolatos elképzelé­seiről úgy nyilatkozott: kevesebb vezetővel és több projekttel kép­zeli el az intézményt, amelynek értékesítési rendszerét rendbe kell hozni, mivel álláspontja sze­rint mindkét csatorna alulérté­kelt a reklámpiacon. Örülne, ha a parlament úgy módosítaná a médiatörvényt, hogy az MTV adásaiban ne legyen reklám. Döbrentei Kornél költőnek ítélték az idén az alternatív Kossuth-díjat, kizárólag költői kvalitásai alapján - közölte az elismerést gondozó alapítvány kuratóriumának tagja, Gyurkovics Tibor író. BUDAPEST (MTI) A budai oldalon hatalmas dugók hátráltatták a közlekedést A márciusi tél fővárosi tréfája Kuncze Gábor és Medgyessy Péter üzenetei Nincsenek képek, nehéz az olvasmány Az SZDSZ nem szándékozik az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha bárki népszavazást akarna kiírni június 13-ra, az európai parlamenti választás napjára ­közölte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. BUDAPEST (MTI) - Mi is úgy látjuk, hogy június 13-án nem lehet népszavazást tartani - közölte, hozzátéve, hogy ebben a kérdésben az alkot­mányjogászok között is vita van. Egy újságíró felidézte a Népsza­vában megjelent hírt, amely sze­rint hamarosan a kormány elé kerülhet a nemzeti sorskérdések­ben véleményt alkotó Szociális és Gazdasági Tanács létrehozásá­ról szóló tervezet. A lap szerint ennek értelmében egy olyan, a parlament második kamarájára hasonlító, a pártoktól, a parla­menttől és a kormánytól függet­len testület jönne létre, amely­nek javaslatait a kabinet magára nézve, kötelezőnek fogadná el. „Ezt az SZDSZ kategorikusan kizárja, ez megint egyfajta közjo­gi játszadozás" - mondta Kuncze Gábor. - Az ember már kicsit szégyenkezik, amikor folyamato­san arról kell beszélnie, hogy mi­ként működik a magyar demok­rácia 1990 óta - tette hozzá. Kö­zölte: a magyar alkotmány isme­rete „kétségkívül nehéz, mert nincsenek benne képek". Lassacskán már olyan érzésem van, hogy az SZDSZ fél a de­mokráciától, fél attól, hogy az embereket bizonyos kérdésekben megkérdezzük. Ez csacsiság ­nyilatkozta Medgyessy Péter mi­niszterelnök, válaszolva Kuncze Gábor (SZDSZ) felvetésére. Az SZDSZ már akkor tudta, hogy mi a demokrácia, amikor mások még a diktatúra kiszolgá­lói voltak - nyilatkozta Kuncze Gábor szabad demokrata pártel­nök az MTI-nek pénteken. 74. genfi autószalon Támogatás REVK0MAR0M (MTI) Magyarország az idén pótolja a szlovákiai magyaroknak szánt oktatási-nevelési támogatások tavalyi tanévre szánt részét ­ígérte meg Medgyessy Péterrel történt megállapodására hivat­kozva Révkomáromban Orbán Viktor. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke Bugár Bélának, a Magyar Koalíció Pártja elnöké­nek meghívására érkezett Révko­máromba. A Fidesz elnöke kije­lentette: „A magyar-magyar vi­szony a mindenkori magyar ál­lam és a szlovákiai magyarok va­lamint más határon túli magya­rok szempontjából nagyon fon­tos. Ha jó a viszonyunk, akkor Szlovákiával is jó". Bugár Béla szerint a Fidesz és az MKP saját önálló listán indítja az EP-jelölte­ket, akik ugyanannak az Európai Néppártnak a frakciójában fog­nak együttműködni, amelynek Orbán Viktor az alelnöke. - Ez jó távlat - mondta Bugár Béla. Zárt körben az önkormányzati összefogásról Röszke a 39 között Az önkormányzati összefogás fontosságát hangsúlyozta Med­gyessy Pctcr miniszterelnök azon a találkozón, melynek so­rán MSZP-s és független, kis­települési és kisvárosi polgár­mestereket fogadott a Parla­ment Munkácsy Termében. BUDAPEST (MTI) Medgyessy Péter a polgármeste­reket köszöntve elmondta: azért kezdeményezte a találkozót, hogy „a különböző települések vezetői, felelősen gondolkodó személyiségei" megvitathassák, „hogyan tudnak együttműködni egymás között" annak érdeké­ben, hogy „egy sikeres országot és egy sikeres európai modellt" tudjanak kialakítani. Hozzátet­te: a kistérségi együttműködésről tartott négypárti egyeztetés nem volt sikeres, ugyanakkor meg­könnyítené az önkormányzatok politikai helyzetét „ha a parla­ment által, többségi szinten elfo­gadott kötelező szabály lenne". „Az lesz a dolog vége, hogy va­lamiféle pénzügyi szabályrend­szerrel fogjuk segíteni, bátoríta­ni, vagy esetleg szorítani az ön­kormányzatokat arra, hogy mű­ködjenek együtt (...), mert ez a lakosság érdeke" - fűzte hozzá. A kormány tudja, hogy át kell ala­kítani az önkormányzatok finan­szírozási rendszerét, amelyben kevesebb bürokráciára, és önkor­mányzati szempontból nagyobb mozgástérre van szükség, ami nagyobb döntési szabadságot je­lentene. A zártkörű megbeszélés­re 39 szocialista és független kis­települési, kisvárosi polgármes­tert hívtak meg. A többi között képviseltette magát Orosháza, Püspökladány, Söjtör, Balatonal­mádi, Baja, Örkény és Röszke. Kocsmai összetűzés után figyelmeztető lövések Tömegverekedés Hevesen Tömegverekedéssé fajult egy kocsmai összetűzés csütörtö­kön Hevesen. Kétszáz fős tö­meget kellett feloszlatnia a rendőrségnek, figyelmeztető lö­vések leadásával. HEVES, EGER (MTI) A konfliktus rendezése érdeké­ben a város rendőrkapitánya megbeszélést folytatott a helyi roma kisebbségi önkormányzat vezetőjével - jelezte Oravecz Eva rendőrségi szóvivő. Elmondta: egy hevesi sörözőből csütörtökön 15 óra után riasztották a rendőr­séget. Mire a helyszínre értek, befejeződött a verekedés. Ezután azonban az ellenfelek és rokona­ik, mintegy 30-40-en újra össze­gyűltek a szórakozóhely előtt, és megint egymásnak estek. A kör­nyező házakból különböző, fegy­vernek használható eszközökkel felszerelt emberek érkeztek a helyszínre, és a bámészkodókkal együtt, mintegy kétszáz fős tö­meg alakult ki. A rendőrség szét­választotta a két ellenséges tá­bort. Ennek során két figyelmez­tető lövést is leadtak a rendőrök. A lövések személyi sérülést és anyagi kárt nem okoztak Az ösz­szetűzés során öt személy köny­nyű sérülést szenvedett. A tö­megoszlatás nyomán nyolc vere­kedőt állítottak elő, közülük ha­tot őrizetbe vettek. A parancsno­ki vizsgálat a rendőri intézkedé­seket jogszerűnek, szakszerűnek és arányosnak találta. Az MTV Rt. elnöke Rudi Zoltán BUDAPEST (MTI) A 74. Genfi Nemzetközi Autószalon alkalmával több mint hatvan jármű világ- és európai bemutatóját tartják meg. A látogatók ér­deklődése ehhez mérhető MTI Telefotó/AP/Nicholas Ratzenböck Döbrentei Kornél már 2003-ban is esélyes volt a kitüntetésre - mondta Gyurkovics Ti­bor, az Alternatív Magyar Művészeti Díj Ala­pítvány kuratóriumának tagja. Indoklásul hozzátette: „Igen kemény, eredeti nyelvezetű költőnek tartjuk, aki Nagy László hagyaté­kát, versnyelvét viszi tovább. Azt a nemzeti Elsősorban Budapesten okozott súlyos fennakadásokat a pén­teki havazás; a főváros budai oldalán hatalmas közlekedési dugók alakultak ki. BUDAPEST (MTI) Budapesten hatvan hókotró gép tisztította a fő- és tömegközleke­dési utakat. A gépek csak lassan tudnak dolgozni, mert a csúcs­forgalom, a sok dugó és a ke­resztbe fordult járművek akadá­lyozták a hókotrókat. A budai ol­dalon a hegyekben, illetve a Já­nos kórház környékén rendkívül nehezek voltak a közlekedési kö­rülmények, és ez lassította a mentők munkáját. A pesti olda­lon jobbak voltak a közlekedési viszonyok, de mentősök sok koc­canásos balesetről számoltak be. Az MTI tudósítóinak helyszíni jelentései szerint Budapesten lé­nyegében csak metróval és villa­mossal lehetett megfelelő ütem­Hóvirág a hóesésben. Budapest szenvedett a márciusi tél miatt ben közlekedni. Az autósokat vá­ratlanul érte a havazás, sok jár­mű keresztbe fordult az utakon, mert nincs téli gumija. A hegyi utakon többfelé áll a forgalom. Az M3-as kivezető szakaszán ka­mion fordult keresztbe. Az Utin­form közlése szerint elsősorban az ország középső részén okozott fennakadást a havazás. Az Ml-esen Bicske és Tatabánya kö­zött, az M3-ason Budapest és Mezőkövesd között, az M5-ösön a főváros és Kiskunfélegyháza között, az M7-esen Martonvásár MTI Telefotó: Kovács Tamás és Székesfehérvár között, vala­mint az MO-ás autóúton hava­zott vagy szállingózott a hó, vi­zes, nedves volt a burkolat. Az esti órákra elállt a havazás. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SULI IÓZSEF (sporll • Délvilág szerkesztőségvezetőt ÚISZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi litkirság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.dclmagyar.hu «E-mail: szerkesztőségéi dclmagyar.szcgcd. hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfűn. 1-3. Tcl./íax: 62/241-905. Hirdetési tcl./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel cs előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8. Tel 63/401-024. Tcl./fax 63/314-838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • K1AD)A ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA Kiadói titkársági tax: 62/442-958 • Hirdetési igazgató: SZABÓ PÉTER. Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telelőn: 62/466-847. • Terjesztési vezető; KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1355 Ft IDélmagyarország), 1255 Ft (Déivilágl • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom