Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-30 / 75. szám

Kedd, 2004. március 30 GYOGY-IR A hosszú élet titkáról írt könyvet az orvos Tartósan fejfájós gyerekek Sok szülő nem veszi komolyan, ha gyermeke tartós fejfájásra panaszkodik, migrénre pedig végképp nem gondol. Pedig egy franciaországi felmérés alapján a kisiskolások egytizede ki­fejezett migrénes tünetektől szenved, akár hosszú órákon át. MTI A gyermekek migrénje - gyakorisága és a min­dennapi életre gyakorolt hatása ellenére - nem eléggé ismert, általában rosszul diagnosztizált, s nem kapja meg azt a figyelmet, amelyet megérdemelne. Márpedig ha megfelelően fog­lalkoznának ezzel a problémával, lehetőség lenne hatékony gyógymód alkalmazására és ­az esetek többségében - a fiatal páciensek szenvedéseinek enyhítésére. Egy Párizsban végzett széleskörű felmérés adatai alapján úgy tűnik, hogy a migrén az 5 és 12 éves korosztály öt-tíz százalékát érinti. Ez jelentékeny, de még így is alábecsült arány, valószínűleg azért, mert ezeket a kríziseket mind a szülők, mind a gyerekek múló fej­fájásnak tekintik és nem veszik komolyan. Márpedig, ha igaz is, hogy a migrén a gyer­mekeknél kevésbé súlyosan jelentkezik, mint a felnőtteknél, ugyanolyan káros hatással lehet mindennapi tevékenységükre. A francia tanulmány szerint a megkérdezett gyermekek nagy része már legalább két éve szen­vedett a migréntől. A krízisek az esetek többségé­ben órákig, nem ritkán egész napon át tartanak, megzavarva a tanulást és a játékot, s persze az otthoni tevékenységet is. „Ez már csak azért is sajnálatos, mert egy hatékony terápiás beavatko­zás (hagyományos, vagy speciális, migrénellenes szerek felírása) gyorsan javíthatna a helyzeten" ­olvasható a belga lapban. Azok a kellemetlen pattanások Dr. Lenkei Gábor: Gyógyszerközpontúvá alakították az orvosképzést FOTÓ: SZABÓ IMRE Sokan ügy gondolják, hogy a serdülőkor elmúltával a patta­násoknak is végleg búcsút Int­hetnek, azonban a pattanások a 20-50 éves korosztályt is érint­hetik. Mi lehet ennek az oka? Húsz-ötven éves nőknél olykor az idegi terhelés, családi vagy munkahelyi stressz provokálja a pattanásokat. Pszichés terhelés egyrészt az adrenallnszlnt-lnga­dozáson, másrészt az agyalapi mirigyen (amely a petefészkek, illetve a herék és a mellékvesék működését irányítja) keresztül befolyásolhatja a faggyúmi­rigy-működést. A „stresszpattanások" általá­ban az állon jelentkeznek, a betegek bőre rendszerint nem zsíros és tág pórusú, hanem inkább szárazabb, finomabb, ér­zékenyebb. Itt meg kell említenünk a ki­vakart aknét, amely az Ideges alkatú fiatal nők betegsége. A képet inkább a véresre vakart, erősen kinyomkodott, jelenték­telen akneelváltozások és azok pigmentált, heges maradvány­tünetei jellemzik. Érdekes, hogy amíg a serdülő­kori pattanásoknál a diéta kóroki szerepe elhanyagolható, addig a felnőttkori formáknál kifejezetten • Gluténmentes tészták érdemes figyelni a táplálkozásra. Általánosságban azt mondhat­juk, hogy minden gyomornyálka­hártya-Izgalmat okozó étel fo­gyasztását, így a zsíros, fűszeres, a túl hideg, vagy éppen forró éte­leket, a kávét és az alkohol min­den formáját érdemes kiiktatni. Hogy okként vagy „csak" súlyos­bító faktorként szerepelnek-e, il­letve hogy önmagukban vagy egyéb tényezőkkel együttesen okozzák a pattanásokat, ez nem teljesen tisztázott. Sokat számít a beteg saját megfigyelése. Ha 259 Ft valamely étel fogyasztása után rosszabbodnak a bőrtünetei, azt érdemes kiiktatni. A tápcsatorna különböző be­tegségei sokszor szerepelhetnek okként, így a fogak régi és rossz amalgámtömései, a gyomor He­licobakter-, az epehólyag idült (tünetszegény) bakteriális és gombás fertőzöttsége, a külön­böző emésztési zavarok (sav­hiány, savtúltengés). DR. GYÖRE MÁRTA BŐRGYÓGYÁSZ-KOZMETOLÓGUS SZAKORVOS PRAXIS Százhúsz évig is élhetnénk, ha másként élnénk - állítja egy nemrég megjelent sikerkötet, a Cenzúrázott egészség szer­zője. Dr. Lenkei Gábor szerint a hosszú élet titka roppant egyszerű. De akkor miért be­tegeskedik folyton a ma em­bere és távozik idő előtt? Dr. Lenkei Gábor summa cum laude, azaz kiváló minősítés­sel szerzett orvosi diplomát. Dolgozott belgyógyászként, szülész-nőgyógyászként és kutatóorvosként, foglalkozott rákos betegekkel, elhivatott­ságát azonban az évek múl­tával egyre inkább a csaló­dottságváltotta fel. Miért ilyen kevés a sikerélmény a gyógyító munkában? - tette fel a kér­dést magának. Aztán találko­zott egy gyógyult rákbeteg, a világhírű Beat a Bishop köny­vével, aki a halálos kórt az úgynevezett Gerson-diétával győzte le. Később szakfolyóiratok, könyvek százait olvasta el és megérlelődött benne a gon­dolat: a gyógyító munka ku­darcainak magyarázata, hogy ahogyan kollégáit, őt magát is becsapták tanulmányai során, ugyanis a tünetekre, következ­ményekre koncentráló gyó­gyítás szükségképpen kevésbé eredményes a megelőzést el­sődlegesnek tartónál. Lenkei hangsúlyozza: természetesen szükség lehet gyógyszerekre, ugyanakkor a helyes táplál­kozás képes megőrizni az em­ber egészségét akár száz-száz­húsz évig is - ennyi a gén­jeinkben kódolt élettartam. Lenkei Gábor a tudomány je­lenleg uralkodó egyoldalú szemléletét annak tulajdonít­ja, hogy bő száz esztendeje gyógyszerközpontúvá alakí­tották az orvosképzés rend­szerét. Ennek fenntartása je­lenleg is érdeke a világméretű gyógyszeripari lobbinak, mely f^T nrerercthmiira rri ftcess BODY WRAPPING! (alakformálás High-Care termékekkel) További szolgáltatásaink: fodrászat, kozmetika, miíköröm, manikűr, szolárium. Szeged, Szilléri sgt. 16. | Tel.: 62/468-412 a hadiipar után a második leg­jövedelmezőbb iparág a vilá­gon. Véleménye szerint nem véletlen, hogy a megelőző szemlélet nehezen ver gyöke­ret a gyógyításban: ha senki sem betegedne meg, ki vá­sárolna gyógyszereket? A hosszú és egészséges élet titka egyszerű: a szervezetet elegendő vitaminnal, nyom­elemekkel és ásványi anya­gokkal kell ellátni. Persze ami­lyen egyszerűen hangzik, olyan nehéz megvalósítani. Nem csak azért, mert napjaink élelmiszeripara meglehetősen egészségtelen étkezésre kény­szerít bennünket vagy mert a génmanipulált, vegyszerekkel és műtrágyával kezelt zöldsé­gek és gyümölcsök vitamin­tartalma jóval alacsonyabb, mint valaha volt. A legna­gyobb baj az, hogy a hivatalos orvostudomány nem ismeri el, hogy sokkal többet kellene fogyasztani - akár készítmé­nyek formájában - a már em­lített létfontosságú mikrotá­panyagokból annál, mint amennyit most ajánlanak be­lőlük. A jelenleg általánosan elfoga­dott mennyiség kevés az egyen­súly fenntartásához, az egész­ség megőrzéséhez; a gyógy­szeripar ezzel ugyan jól jár, mi viszont a legkevésbé sem. SZABÓ IMRE 4 Biolife teamix (fogyasztó, zsírégető) 949-ff helyett »19 Ft 4 Fokhagyma-galagonya-fagyöngy caps. 240 db, 80 napi adag 2349 Ft 4 Gyümölcstea filteres (erdei gyümölcs és szamóca) 229 Ft 4 Almaecet tabl. édes tejsavóval, 60 db (fogyasztó, méregtelenítő) 1349 Ft 4 Alkymer cápamájolaj caps. (immunerősítő) FT helyett J99 Ft 4 Nutrasweet édesítőszer 100 db 369-Pf helyett I59 Ft 4 Aromax: tavaszi hangulat illóolaj törpefenyő illóolaj 439 Ft limett illóolaj 319 Ft 4 Ferrocomp vastabletta 20 db 4 Amos C-vitamin 300 mg, 60 napi adag (tavaszi fáradtság, meghűlés kezelésére) i99 Ft 4 Tojásgyertya (15-féle mintázattal) 4 Claire Fischer tusfürdők (többféle illóolajjal) 349 Ft 4 Claire Fischer ajándékcsomag (4 fürdőolaj + fürdőpamacs) 899 Ft GYÓGYNÖVÉNY ÉS REFORMHÁZ üzleteink Szegeden, a IS Patika mellett, a TA Áruházban és HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN, az Andrássy út 1. alatt találhatók! "W Szeged, Kölcsey u. 4. (az Impulzus üzletház . , , alagsorában) r£0 wfCft Tel.: 06-30/605-4121, Testkezelés és Szolárium 424'385­VILÁGÚJDONSÁGA TESTKEZELÉSBEN! Síkúra Stáhi W i r A Kárász és a Kölcsey utca sarkán megnyílt szépségszalonban a legkorszer űbb testkeze­lő gép segítségével szabadulhatnak meg a nők a narancsbőrtől, a növekedési csíkok­tól és a jellemző testtájakon kialakult feles­legektől. Mivel ezek a problémák a testnek csak bi­zonyos részein - csípő, fenék, has, combok I - találhatók, így testre szabott gépi keze­^iít lés segíthet. Az Endermologie elnevezésű technika hatásos és koc­kázatmentes, tökéletesen újraformálja a testet. A Vanderbilt Egyetem klinikai tanulmánya (USA) sze­rint az Endermológia'*-kezelés hatására a bőrfelszín vérkeringése négyszeresével, a bőr aljába való vénás visszaáramlás 2,5-szeresével, a nyirokkeringés 3-szoro­sával növekedett. Az Endermologie eredményei: a bőr simább, fesze­sebb lesz, kisimulnak az egyenetlenségek, a test fo­gyasztásában egyedülálló kezelés eredményeképpen akár két ruhaméretet is csökkenhet. jól alkalmazható súlycsökkentő program részeként is, hiszen mechanikailag fellazítja a mélyen fekvő zsírrétegeket. A kezelés kellemes, a speciális vékony kezelőru­ha védi a bőr felületét. Minden érdeklődőt egy INGYENES PRÓBAKEZELÉSSEL várunk. HÚSVÉTI AKCIÓNK: f ' alkalmas testke 0 alkalmas ese 5 alkalmas bér •elé: bél -4, A „stresszpattanások" általában az állon jelentkeznek GYOGYNOVENY­ÉS REFORMHÁZ 300 m2-en Mitől fáj a fejem? Lüktető, görcsös, hasító, feszítő jellegű? Kísérő tünet vagy önálló betegség? Belgyógyászati, szemészeti, fül-orr­gégészeti, neurológiai eredetű? Fejfájás-ambulanci; MediCenter Szakorvosi Intézet Bejelentkezés: 62/55-88-88 Szeged, Petőfi S. sgt. 39. \\\Á

Next

/
Oldalképek
Tartalom